Főoldal NATO-NETto Nemzetközi fórum a Német Marshall Alap szervezésében

Nemzetközi fórum a Német Marshall Alap szervezésében

Írta
3639
0
Megosztás
A fenti kép forrása: http://brussels.gmfus.org/

2015. március 20-22. között rendezték meg a brüsszeli Steigenberger Grand Hotel falai között a Brussels Forum elnevezésű, jelentős biztonságpolitikai kérdésekkel is foglalkozó konferenciát. A rendezvényt 2006 óta szervezi a Német Marshall Alap azzal a céllal, hogy több száz szakember tudjon véleményt cserélni a 21. században felmerülő jelenlegi és jövőbeli kihívásokkal kapcsolatban. A konferencia sikeréhez és ismertségéhez nagyban hozzájárul a Marshall Alap kapcsolati hálója, illetve az a tény, hogy Brüsszel helyszínéül szolgál az Európai Unió és a NATO központjának is. Az elmúlt évek eseményein feldolgozott témák a transzatlanti kereskedelemtől a beruházásokon és fenntarthatóságon át a regionális geopolitikai és stratégiai kérdésekig bezárólag kifejezetten sokrétűek voltak. Az idei rendezvényen többek között napirendre került a poszt-hidegháborús korszak orosz erőpolitikája, ahol egy panelben beszélgetett Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, valamint az orosz Konstantin Kosachev, az alsóház (Duma) külpolitikai bizottságának elnöke. Biztonságpolitikai szempontból szintén érdekes volt a terrorizmus új hulláma („Iszlám Állam”) elleni küzdelemmel foglalkozó, illetve az új típusú konfliktusokat vizsgáló panel, de a résztvevők több irányból körüljárták a gazdasági növekedés lehetőségeihez, a transzatlanti gazdaságok versenyképességéhez, valamint az energiabiztonság és a klímaváltozás költségeihez kapcsolódó kérdéseket is. Ahogyan az a jelentősebb nemzetközi konferenciákon megszokott, a beszélgetések egy része volt csak sajtónyilvános, ugyanis a késő esti szűkebb körű üléseket a Chatham House Szabály alapján szervezték.

brussels_forum_2015

Az első nap legérdekesebb beszélgetésének résztvevői: 
Konstantin Kosachev (b), Federica Mogherini (bk), 
Jens Stoltenberg (jk), Victoria Nuland (j). 
(Forrás: flickr.com)

(Az Egyesült Államok Német Marshall Alapja fő feladatának tekinti a transzatlanti együttműködés erősítését a Marshall Terv szellemében a regionális, nemzeti és globális kihívások és lehetőségek terén. A Marshall Alap támogatói között találhatunk a transzatlanti övezetben tevékenykedő magánszemélyeket és intézményeket is. Az Alap olyan kutatókkal, elemzőkkel és vezetőkkel működik együtt, akik a politikai döntéshozók számára releváns transzatlanti kérdésekkel foglalkoznak. A szervezet transzatlanti csereprogramokkal támogatja a feltörekvő vezetőket a képességeik és kapcsolataik fejlesztésében, míg a Balkánon és a Fekete-tenger régióiban élő civil közösségeket a demokratikus kezdeményezések elősegítésével és a regionális együttműködés fokozásával támogatja. Az 1972-ben alapított pártatlan, non-profit szervezet a Marshall Terv keretében kapott segítségnek állít emléket. A szervezet központja Washingtonban van, azonban Berlinben, Párizsban, Brüsszelben, Belgrádban, Ankarában, Bukarestben és Varsóban is rendelkeznek irodával, illetve Pozsonyban, Turinban és Stockholmban is működtetnek képviseletet. A szervezet rendszeresen megjelenő éves jelentéseiből részletesen is kiderül feladatköre, amelyről legfrissebb információkat itt olvashat: 2014-es Éves Jelentés.)

Oroszország, erőpolitika, poszt-hidegháborús korszak: zéró összegű játszma?

A brüsszeli fórum első napjának legnagyobb érdeklődésre számot tartó panelében négy meghívott beszélgetett az orosz-európai és orosz-amerikai kapcsolatokban az elmúlt években jelen lévő konfrontáció következményeiről. A panelt moderáló David Ignatius, a Washington Post munkatársa elmondta, hogy Vlagyimir Putyin 1999-ben kezdődött első elnöksége óta Oroszország európai regionális biztonságot érintő külpolitikai lépéseinek konfrontatív stílusa jelentősen megerősödött. Ezzel kapcsolatban Ignatius felidézte a kétezres évek közepétől alkalmazott agresszív energiapolitikát, a 2008-as orosz beavatkozást Grúziában, a Krím-félsziget megszállását és elcsatolását, valamint a donyecki inváziót. Ukrajnával kapcsolatban megjegyezte, hogy az orosz magatartás nem csak példa nélküli merészségre utal, de a poszt-hidegháborús nemzetközi biztonsági architektúra teljes semmibe vételét is jelzi. A következmények ismertek: a transzatlanti partnerek gazdasági szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben, továbbá néhány ország katonai segítség nyújtását is fontolgatja Ukrajna számára. Mindeközben az oroszok részvétele Transznisztria, Abházia és Dél-Oszétia befagyott konfliktusaiban továbbra sem a megoldást szolgálja.

A növekvő feszültségek ellenére is lehet azonban pozitív példát felhozni a Moszkva, Brüsszel és Washington közötti együttműködésre. A nemzetközi közösség egyértelműen így tekint Afganisztánra, ahol a NATO és Oroszország között szoros együttműködés alakult ki az ópiumkereskedelem és a terrorizmus elleni harcban. Emellett Moszkva jelentős tranzit útvonalakat biztosított a 2014. december 31-én véget ért ISAF-misszió (International Security Assistance Force, Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő) számára. További pozitívumként szokták említeni Oroszország meghatározó szerepét a szír vegyi fegyverek miatt kialakult krízis megoldásában.

A panel fő kérdései közé tartozott, hogy miként lehetséges a kialakult helyzet de-eszkalációja, milyen megoldás elfogadható Európa és az Egyesült Államok számára Ukrajnával kapcsolatban és ez mennyiben különbözik az orosz fél számára elfogadható megoldástól? Ugyanakkor szóba került az is, hogy a gazdasági recesszió tükrében Oroszország meddig lesz képes fenntartani a jelenlegi kül- és biztonságpolitikáját, továbbá, hogy miként fog alakulni az együttműködés a Nyugat és Oroszország között az olyan, közös érdeklődésre számot tartó területeken, mint Afganisztán, a terrorizmus elleni harc, az Északi-sark vitatott határai és az iráni atomprogram.

A beszélgetés során a NATO-főtitkár elmondta, hogy a jelenlegi helyzet eltér a hidegháborús időszaktól, ahol ideológiai alapon két katonai blokk állt szemben egymással, ugyanis napjainkban az együttműködésre alkalmas környezet hiányát tapasztaljuk, amit egyértelműen az orosz fél határokat el nem ismerő, katonai erővel támogatott külpolitikai lépései idéznek elő. Az orosz lépésekre a NATO-nak válaszolnia kell, ezért a szövetségesek a kollektív védelem keretében a hidegháború vége óta nem látott mértékben erősítik meg a katonai erők jelenlétét Európában. Stoltenberg hangsúlyozta, hogy a jelenlegi intézkedések, beleértve a NATO Reagáló Erők (NATO Response Force, NRF) létszámának megduplázását, csak a kezdet, majd kiemelte, hogy a jelenlegi ukrán helyzetben hibrid háborúként hivatkozott jelenség egyáltalán nem olyan újszerű, mint ahogy azt a sajtó és egyes szakértők gyakran bemutatják. A hibrid hadviselés lényege, hogy katonai és nem katonai eszközök együttesen kerülnek alkalmazásra, amire jó példa Grúzia esete. Ugyanakkor a szövetségesek is nagyobb hangsúlyt fektetnek a kérdésre, mivel ez Ukrajnában jóval nagyobb mértékben és a NATO határaihoz is közelebb történik. Bár a hibrid hadviseléssel szemben megvannak azok az eszközök, amiket a NATO hatékonyan tud alkalmazni, ezeket tovább kell fejleszteni, csökkentve a katonai erők reagálási idejét, növelve a hírszerzés és felderítés hatékonyságát, valamint erősítve a különleges műveleti képességeket.

A poszt-hidegháborús időszakról és az orosz erőpolitikáról 
szóló teljes beszélgetés. (Forrás: youtube.com)

Küzdelem a terrorizmus új hullámával szemben belföldön és külföldön

A szíriai konfliktus tragikus alakulása, valamint az Irak nyugati részén kialakult hatalmi vákuum jelentősen megnövelte a szélsőséges csoportok jelentette fenyegetést a Közel-Keleten. A hullám élén az „Iszlám Állam” található, amelyet megfélemlítő propagandájának, katonai sikereinek és területszerzéseinek nyomán más szélsőséges csoportok is támogatnak annak ellenére, hogy véleményük szerint az ISIS által folytatott dzsihád interpretációja túl könyörtelen és erőszakos. Annak következményeként, hogy a nemzetközi közösség szélesebb értelemben vett regionális destabilizációval kénytelen szembesülni, a nemzetállamok egyre inkább aggódnak amiatt, hogy saját állampolgáraik radikalizálódhatnak és csatlakozhatnak az ISIS vagy más regionális csoportok által vezetett dzsihádhoz. További kézzelfogható veszélyt jelent a szíriai harcokban edződött és radikalizálódott veteránok visszatérése saját közösségükbe. Az Egyesült Királyságból, Franciaországból vagy éppen a Balkánról származó európai harcosok részvétele a szélesebben értelmezett szíriai konfliktusban aggasztó, amely komoly politikai dilemmát okoz a kontinens számára. Bár az Egyesült Államokra nézve a Belbiztonsági Minisztérium szerint az Iszlám Állam okozta fenyegetés nem jelentős, a térségben tartózkodó amerikai állampolgárok célba vétele, valamint a konfliktusban szerepet vállaló amerikaiak együtt már valós biztonságpolitikai problémát okoztak. Az erőszakos extrémizmus új hulláma belföldön és külföldön is kihívások elé állítja a transzatlanti partnereket, ezért önálló panel keretén belül négy szakember foglalkozott a kérdéssel. Itt olyan fontos kérdésekre keresték a válaszokat, hogy miként lehet a hazájukba visszatérő ISIS-harcosok jelentette veszélyeket hatékonyan csökkenteni és milyen eszközök alkalmasak az „Iszlám Állam” propagandájával szemben? De felmerült a konfliktust megjárt állampolgárok által generált veszély és a demokratikus jogok viszonya, valamint annak lehetősége, hogy míg a transzatlanti közösség az ISIS-re koncentrál, a mögöttes csoportok, mint például a Nigériában működő Boko Haram, vagy a Szíriában tevékenykedő al-Nusra Front megerősödik.

Gilles de Kerchove, az Európai Tanács terrorizmus-elleni koordinátora a radikalizálódás jelentette veszély forrásáról és nagyságáról beszélve elmondta, hogy bár komplex kérdésről van szó, alapvetően három külön kategóriáról beszélhetünk. Az elsőbe tartoznak azok az európai fiatalok, akiknek nincsenek kapcsolataik terrorista szervezetekkel és nem utaznak külföldre, de az interneten keresztül – vagy éppen a börtönben – radikalizálódhatnak, amire az elmúlt időszakban végrehajtott támadások kivitelezői közül számos példa hozható. Az ő esetükben akár a közvetlen környezetben végrehajtott kisméretű támadás is reális lehetőség, hiszen az a megfélemlítés eszközeként ugyanúgy alkalmazható, mint a nagyobb méretű, több tervezést és erőforrást igénylő támadások. A második kategóriába tartoznak azok az európaiak, akikről tudható, hogy szerepet játszottak korábbi konfliktusokban, katonai kiképzésben részesültek és radikalizálódtak. Még ha nem is mindenki válik erőszakossá az otthoni közösségbe való visszatérést követően, potenciális fenyegetést jelent az általuk fenntartott nemzetközi kapcsolati háló, illetve annak lehetősége, hogy gyökeresen átalakul az erőszakhoz kapcsolódó toleranciájuk szintje. A radikalizálódás forrásainak harmadik kategóriájába egy jelenséget, a szervezetek közötti versengést sorolta a koordinátor, hozzátette azonban, hogy a globális dzsihád vezetéséért folytatott vetélkedést nem szabad túlbecsülni. Fontos, hogy a három alapvető forrás kapcsán további, a radikalizálódást erősítő tényezőket is figyelembe kell venni. Az első a bukott államok nagy és egyre növekedő száma, második helyen szerepel a síiták és szunniták közötti szembenállás, míg a harmadik tényező az „arab tavasz”. Az ideológiákkal kombinálva mindezek komoly hatást fejtenek ki Európára, elég csak az iszlám eltorzult értelmezésének terjedésére gondolni, amelyért nem csak a rosszul integrált második generációs migránsok felelősek.

A közel-keleti terrorizmus új hullámáról szóló beszélgetésben részt vett Volkan Bozkir, Törökország Európa-ügyi minisztere és főtárgyalója, Derek Chollet, a Német Marshall Alap külügyi és biztonságpolitikai tanácsadója, Susan Herman, az Amerikai Civil Szabadságok Uniójának elnöke, valamint Gilles de Kerchove, az Európai Tanács terrorizmus-elleni koordinátora. (Forrás: youtube.com)

A konfliktus jövője

A cím sokat elárul a záró nap kiemelt paneljéről, ahol a lengyel államfő, Bronislaw Komorowski nyitó beszéde után a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka (Supreme Allied Commander Europe, SACEUR), Philip Breedlove tábornok is felszólalt. A tábornok mellett további három szakember részvételével megtartott beszélgetés során a kiindulási pontot az jelentette, hogy a katonai stratégiákról és a katonai erők struktúrájáról szóló gondolkodást 2001 óta az irreguláris hadviseléshez kapcsolódó aggodalmak határozzák meg. Bár a kelet-ázsiai kockázatok miatt a nagyméretű konfliktus és a konvencionális erők alkalmazásának lehetősége nem kerültek le a napirendről, a globális biztonságot pedig továbbra is a nukleáris erőviszonyok alakítják, rendszeresen felmerül annak lehetősége, hogy az alacsony intenzitású konfliktusok, a felkelés és terrorizmus elleni műveletek stratégiai szinten is jelentőssé válnak. A legutóbbi események nyomán számos kérdés fogalmazódik meg a stratégiai stabilitás, az eszkaláció, az elrettentés és a kiterjesztett elrettentés kapcsán. Napjaink konfliktusainak jellemzőit vizsgálva két aspektus különleges figyelmet érdemel. Egyfelől a stratégiai tervezők a világ minden pontján elnyúló civil konfliktusokkal és tartósan káoszba süllyedő övezetekkel szembesülnek, ahol már beavatkozni is nehéz, sikereket elérni pedig szinte lehetetlen, miközben a támogatottság bizonytalan. Másfelől a Krím-félsziget és Ukrajna kapcsán divatos lett hibrid hadviselésről beszélni, ami a hagyományos konfliktus velejáróin túl magába foglalja a kiberháborút és az egyre kifinomultabb információs műveleteket. A jövő konfliktusainak megértése kritikus fontosságú a védelmi kiadásokkal, beszerzési prioritásokkal és koalíciós stratégiákkal kapcsolatos döntések kapcsán, amikor a különböző régiókban eltérő biztonsági érdekek versengenek egymással. A NATO stratégiája reflektál a területvédelem, az expedíciós hadviselés és a belbiztonság között meglévő változó viszonyokra, de ezek más régiók számára is fontosak lesznek a jövőben. Ezért a panelban többek között szóba került, hogy a legfrissebb tapasztalatok mit mondanak számunkra a konfliktusok természetéről és a hadviselés változásáról, illetve milyen következtetések vonhatók le a nemzeti és koalíciós stratégiák számára? További fontos kérdésként merült fel a beszélgetés során, hogy milyen védelmi beruházások szükségesek ahhoz, hogy az elrettentés és védelem követelményei teljesüljenek Európában és a világ más részein?

Új Marshall-terv kidolgozására tett javaslatot Bronislaw Komorowski lengyel államfő a brüsszeli fórum utolsó napján elhangzott beszédében. Az államfő elmondta, hogy „A Marshall-terv röviddel a háború után segített Nyugat-Európán, hogy feltámadjon hamvaiból. Úgy vélem, Ukrajnának most egy új Marshall-tervre lenne szüksége a nehéz reformok végrehajtásához.” A lengyel államfő szerint Ukrajna túlélése azon múlik, hogy azokat az átalakításokat, amik elengedhetetlenül szükségesek, képes lesz-e végrehajtani. Az oroszok által Ukrajnával szemben tett lépések kapcsán Komorowski kijelentette: „Oroszország ezzel a példátlan tettel dacol az európai biztonsági rendszerrel, továbbá aláásta a bizalmat.”

Bronislaw Komorowski beszéde 
a Német Marshall Alap brüsszeli fórumán.
 (Forrás: youtube.com)

Philip Breedlove tábornok azon kevesek közé tartozik, akik egy hagyományos konfliktus esetén a legjelentősebb erőforrások felett rendelkeznek, azonban a jövő válságaival kapcsolatban igyekezett érthetővé tenni, hogy a jelenlegi ukrán helyzetben nincsenek olyan újszerű eszközök, amikkel a Szövetség korábban ne találkozott volna. A haderőkben nagyon egyszerű modelleket alkalmaznak, melyek közül az egyik az úgynevezett DIME, ami egy konfliktus során a diplomáciai (Diplomacy), információs (Information), katonai (Military) és gazdasági (Economics) aspektusokra utal. Ebben a tekintetben az egyetlen érzékelhető újdonság, az ezeknek az eszközöknek az alkalmazásában jelenik meg, amivel eddig nem tapasztalt nyomást lehet gyakorolni egy államra. Diplomáciai szinten ez egyet jelent azzal, hogy egy egy nemzet vezetésének szavahihetőségét támadják, illetve lebontják a nemzetet támogató mechanizmusokat, mint például a nemzetközi szerződéseket, így szeparálva el szövetségeseitől egy adott államot. Az információs aspektus váltja ki talán a legjelentősebb hatást, ahol a központi eszköz a hamis narratíva gyártása. Ebben a tekintetben meghatározó a hamis információk terjesztésének és fenntartásának módja, különös tekintettel a közösségi média által kiváltott hatásokra. A katonai eszközök relatíve változatlanok, de az alkalmazásuk módja, illetve az alkalmazás elrejtésére irányuló törekvések újszerűek. Gazdasági téren is nem hagyományos nyomásgyakorlásról van szó, amihez kiváló eszközt jelenthet az energia, vagy a nagy összegű nemzetközi kölcsönök. A tábornok kifejtette, hogy az olyan jellegű támadásra, ami egy teljes kormányzat tevékenységét érinti, csak hasonló megközelítéssel lehet reagálni, amelyben a haderőnek megvan a saját szerepe és feladatai, amelyeket teljesítenie kell, azonban a diplomáciai nyomásra azonos mértékű diplomáciai nyomással kell válaszolni. A szövetségeseknek egységesen kell fellépni az információs hadviselés terén is, mert csak így lehet felülkerekedni a hamis narratívákon. Mindez politikai döntés kérdése, ahogyan a rendelkezésre álló katonai képesség alkalmazása is.

A jövő konfliktusáról szóló panelben felszólalt Philip Breedlove tábornok, a Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka Michele Flournoy, az Új Amerikai Biztonság Központ társalapítója és ügyvezetője, Yang Jiemian, a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének nyugalmazott elnöke, valamint Marwan Lahoud, az Airbus stratégiai és marketing vezetője. (Forrás: youtube.com)

A www.biztonsagpolitika.hu – Biztonságpolitika Portál fejlesztését a NATO Public Diplomacy Division, működtetését a Magyar Atlanti Tanács és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem támogatja.