A biztonságpolitika és a migráció összefüggéseinek közelebbi vizsgálata azt mutatja, hogy a migráció az állam és a társadalom fennmaradását, a jóléti államot, a kulturális sajátosságokat és/vagy a befogadó országok identitását fenyegető veszélyként konstruálódik meg. A 2015 nyarán Európa külső határaira érkező migránsok nagy száma megterhelte a menekültügyi rendszert és a befogadó országok kapacitásait, az így kialakult helyzet megrendítette a polgárok bizalmát az egyébként korábban működőképes menekültügyi rendszerbe. A migráció nemcsak a korábban homogén európai társadalmakat alakította át, hanem az elit biztonsági kérdéssé tette, hogy igazolja a társadalmi és gazdasági problémákat, valamint fenntartsa a politikai legitimációt. 2015 nyara óta Németország rendkívül sok védelemre szoruló, különösen Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkező menedékkérő célpontjává vált, ezzel a meghatározó kérdéssé téve a migrációt. Ennek ellenére Angela Merkel német kancellár 2015-től kezdve, kisebb változtatásokkal ugyan, de kancellársága végéig kitartott menekültpárti álláspontja mellett. Az elemzés Merkel 2015-2016-os beszédeinek vizsgálatán keresztül mutatja be a migráció deszekuritizációját, egyben arra keresi a választ, hogy a német Willkommenskultur („üdvözlő kultúra”) milyen szerepet játszott és játszhat a deszekuritizációs folyamatban.
A téma relevanciáját adja, hogy a jelenlegi, Olaf Scholz vezette Németország továbbra sem tért le nagy mértékben a Merkel által megkezdett útról, újabban a kabinet jóváhagyta a német bevándorlási szabályok megreformálását célzó új törvényjavaslatot, amely elősegíti a harmadik országbeli képzett munkaerő bevonzását. Az egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiány arra kényszerítette Berlint, hogy újraértékelje meglévő bevándorlási politikáját, amellyel megkönnyítheti a harmadik országbeli állampolgárok németországi munkavállalását.
A biztonságiasítás elméleti kerete
A biztonságiasítás elmélete a biztonság tanulmányozásának egy olyan megközelítése, amelyet eredetileg a koppenhágai iskola képviselői dolgoztak ki. Azon az elgondoláson alapul, hogy a világ, beleértve a biztonsági fenyegetéseket is, társadalmilag felépített, ami azt jelenti, hogy soha nem lehet teljes mértékben felmérni, hogy a fenyegetések „valósak-e” vagy sem. Ole Wæver és társai szerint a biztonsági kérdések egy diszkurzív folyamaton keresztül jönnek létre, amely dramatizálja és fontossági sorrendbe állítja őket. Vagyis egy sikeres biztonságiasítási folyamatban a biztonságiasítást végző szereplő „beszéd-cselekménye” (speech act) egy referencia objektum (pl. állam, nemzeti identitás stb.) túlélésére vonatkozó „egzisztenciális” fenyegetésként jelenít meg egy problémát a beszédaktus közönsége (pl. közvélemény stb.) számára. Azáltal, hogy egy kérdést biztonsági kérdésnek nevez meg a biztonságiasító szereplő „egy adott fejlődést egy adott területre helyez át, és ezáltal különleges jogot követel, hogy bármilyen eszközt felhasználjon annak megakadályozására”. Így Wæver és munkatársai számára önmagukban nincsenek biztonsági problémák, hanem csak olyan kérdések, amelyeket „biztonságiasítottak”, azaz biztonságiasító beszédaktusok révén ilyenekké konstruáltak.
Koppenhágai Iskola diszkurzív megközelítést alkalmaz a biztonság felépítésének megértésében. Emellett azonban úgy látja, hogy a biztonságiasítás több kárt okoz, mint hasznot, ezért előnyben részesíti a deszekuritizációt, a sürgősségi intézkedések és az egzisztenciális fenyegetések nyelvezetének hiányát. Ennek értelmében a migránsok identitásának biztonságtalanítására is dolgoztak ki stratégiákat Európában. Jef Huysmans a biztonság logikájával és a politikai realista barát/ellenség dichotómia bevezetésével kapcsolatban, amelyet a biztonság megteremtésével jár, a dekonstruktivista deszekuritizáció stratégiát állítja fel. Azzal érvel, hogy a migránsok biztonságba helyezése Európában egy biztonsági dráma, amely a nemzetközi kapcsolatok minden biztonsági drámájához hasonlóan újrateremti a „mindenki mindenki elleni háborújának” hobbesi narratíváját. Huysmans számára a legfontosabb, hogy a migráns fenyegető másikként való ábrázolásában a fenyegetett identitás is megkonstruálódik.
A deszekuritizációs folyamat Németországban
A Willkommenskultur évek óta tudományos viták tárgya a bevándorlás, integráció és migránsok társadalmi részvétele témakörökben. A 2010-es évekig a Willkommenskultur kifejezést elsősorban a magasan képzett külföldi munkavállalók Németországba történő bevándorlásának elősegítése kapcsán használták. A gazdaságilag motivált vendégmunkás-vita korlátozott fókusza miatt a koncepció kezdetben nem vette figyelembe a régóta Németországban élő migránsokat, menekülteket és menedékkérőket. Ez részben intézményi szinten változott meg, amikor a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) 2011 májusában először határozta meg álláspontját a fogadtatás és az elismerés kultúrájával és az abban betöltött szerepével kapcsolatban. 2011-től a kifejezés lassan a migrációs politika integrációs politikai programjává változott, és 2015 nyarán kisebb felháborodást keltett a közbeszédben, tekintettel a Németországba érkező közel egymillió menekült új reálpolitikai helyzetére.
Angela Merkel arra biztatta a németeket és más európaiakat, hogy emlékezzenek az igazságosság és az emberi jogok elveire, amelyek a válságra adott válasz középpontjában kell, hogy álljanak. Híres kijelentése – „Meg tudjuk csinálni” („Wir schaffen das”) – jelezte, hogy a német kormány kész vezető szerepet vállalni és hazai erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy kompenzálja a többi EU tagállam nem együttműködő hozzáállását, és a német társadalom nagy részét arra ösztönözte, hogy a Willkommenskultur-t tegyék alapvető attitűddé a menekültekről szóló vitában. Továbbá elmondta, hogy kormánya az elkövetkező hónapokban olyan intézkedéseket tervez, amelyek célja a közösségek, államok és a szövetségi kormány közötti erőfeszítések összehangolása, amelyek mindegyike más-más felelősséget visel a menekültként az országban maradásra jogosultak befogadásában, feldolgozásában és integrációjában. Németországnak olyan akadályokat is le kellett küzdenie, mint a nehézkes bürokrácia, ezért Merkel szerint bár „a német alaposság remek, de most német rugalmasságra van szükség”. A fordulópontot a német kormánynak az a döntése jelentette, miszerint a tagországok egyre nagyobb széttöredezettsége és a magyarországi humanitárius tragédia kockázata ellenére 2015. augusztus 24-én felfüggesztette a szíriai migránsokra vonatkozó Dublin-III rendeletet. Továbbá Németország élt a Dublini Egyezmény szuverenitási záradékával, amely lehetővé teszi az államok számára, hogy önként vállalják a menedékjog iránti kérelmek feldolgozásának felelősségét, amiért a dublini rendelet értelmében nem tartoznak felelősséggel. A dublini rendelet megkerülésével a BAMF felfüggesztette azt a kötelező vizsgálatot, amely meghatározza, hogy a menedékkérők mely országokba lépnek be először. Ezenkívül a dublini egyezmény felfüggesztésével Németország tartózkodott attól, hogy visszatoloncolja a menekülteket Olaszországba vagy Görögországba, amelyek általában az első belépési államok a Földközi-tengeren áthaladó menedékkérők és menekültek számára. Angela Merkel német kancellár egy interjúban kijelentette, hogy csak azért, mert Görögország és Olaszország olyan földrajzi helyzetű, hogy a tengeri útvonalról érkező menekültek többsége ott ér partot, igazságtalan és elfogadhatatlan, hogy ezek az államok egyedül viseljék a menekültek teljes terhét.
A német kormány menekültpárti megközelítése 2015 szeptemberében és októberében érte el a csúcsot. Ezek a politikák akkoriban elnyerték a német választók támogatását, a megközelítés azonban soha nem volt mentes a vitáktól. Merkel az osztrák kollégájával, Werner Faymann-nal folytatott találkozó után Berlinben beszédében elmondta, hogy két héttel ezelőtt humanitárius vészhelyzettel kellett szembenéznie, mivel több 10.000 kimerült menekült várta, hogy beléphessen az országba. A német kancellár visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint döntése súlyosbította volna az európai menekültválságot azáltal, hogy másokat Németország felé bátorított. Elmondta, hogy a müncheni főpályaudvaron menekülteket köszöntő önkéntesek képei körbejárták a világot, ezért „ha nem mutattunk volna barátságos arcot, az nem az én hazám”.
A közvélemény idővel ellenségesebbé vált az új migránsok befogadásával és integrációjával szemben. Ezt a fejleményt tükrözte az is, ahogyan a média elkezdte ábrázolni a migránsokat. A Willkommenskultur esetében ennek legegyértelműbb sarkalatos pontja a 2015. december 31-i kölni támadások tudósítása volt, ahol a média fókusza fokozatosan elmozdult a menekültekről mint áldozatokról a migránsokra mint elkövetőkre. A kölni támadások után a közbeszéd Németországban lényegesen ellenségesebbé vált az új migránsokkal szemben. Ezt a fejleményt tovább erősítették a 2016-os nizzai, ansbacki, reutlingeni és berlini terrortámadások, amelyeket részben olyan migránsok követtek el, akik nemzetközi védelmet kértek Európában. A menedékkérők menedékházai ellen elkövetett különféle gyújtogatás, valamint a Pegida tiltakozó mozgalom és az „Alternatíva Németországnak” (AfD) jobboldali párt felemelkedése a migrációval szembeni növekvő, sőt részben erőszakos ellenállást tükrözi. Ezenkívül Németország szigorúbb szabályokat fogadott el az újonnan érkezett migránsokkal szemben. A 2015. augusztus 1-jén és 2016 elején elfogadott két menekültügyi csomag a nyugat-balkáni államokat, Algériát, Marokkót és Tunéziát „biztonságos harmadik országnak” nyilvánította. Ezekből az újonnan meghatározott „biztonságos harmadik országokból” érkező menedékkérőket speciális befogadó létesítményekbe viszik, és kérelmüket gyorsítottan feldolgozzák. Alacsony a menedékjog esélye, ha a kérelmező országát „biztonságosnak” ítélik. Németország vezető szerepet játszott a 2016. márciusi EU-Törökország megállapodás tárgyalásában is, amely lehetővé teszi az összes migráns visszatérését jogi követeléseiktől függetlenül, ha illegálisan lépnek be Görögországba tengeren.
Angela Merkel 2016-os újévi beszédében is a bevándorlásra helyezte a fókuszt. Világossá tette, hogy a német identitás azon az általános felelősségen nyugszik, hogy származásuk ellenére minden embernek segíteni kell a társadalomban. A kancellárasszony beszédét annak szentelte, hogy a „menekültválságot” visszavezesse a normál politikába. Kijelentette, hogy „természetes segíteni és befogadni azokat, akik nálunk keresnek menedéket.” Továbbá amellett érvelt, hogy fontos a „véglegesen itt maradók integrálása” és „az illegális migráció legálissá tétele”. A kancellár azonban egy lépéssel tovább viszi a deszekuritizációs diskurzust, amikor kijelenti, hogy „ők [bevándorlók] támasztják alá a társadalmat”. Ezzel a kijelentéssel, miszerint a menekültek és menedékkérők a német társadalom alapját képezik, azt sugallja, hogy ők nemcsak normálisak, hanem fontosak a német társadalom életében. A bevándorlók befogadásának és integrációjának eredményeként kifejti, hogy most „alacsonyabb a munkanélküliség, és több ember dolgozik együtt, mint valaha az egyesült Németországban”. Annak bizonyítására, hogy komolyan gondolja, hogyan és miért kellene Németországnak továbbra is támogatnia a menekültek integrációját, úgy fogalmazott: „Meg vagyok győződve arról, hogy a sok migráns befogadásával és integrációjával kapcsolatos mai kihívások lehetőséget jelentenek a holnap számára”.
2016-os szilveszteri beszédéhez hasonlóan Merkel első Bundestag-beszéde is nagymértékben védi a menekülteket és a menedékkérőket. Ahelyett, hogy a menekültválságot egzisztenciális vagy fizikai problémaként fogalmazná meg, optimizmusa arra szólít fel mindenkit, hogy tekintsen túl a jelenlegi kihívásokon, és „mindenki együttműködését” követeli meg. Merkel egy olyan narratívát is reprodukál, amely szerint Németország gazdaságilag, fizikailag és kulturálisan biztonságos, ezért nem kell félniük a bevándorlóktól. Merkel tehát nem kapcsolja össze a bevándorlókat a bűnözéssel, a munkahelyek „ellopásával” vagy önmagában a bűnözői bandákkal. Ehelyett hangsúlyozza azt a „felelősséget” és a munkát, amellyel Németország hozzájárult a multikulturális és „emberi értékek” megerősítéséhez. Merkel a menekültek integrációjának pozitív elemeinek kiemelésével végső soron egy olyan diszkurzív teret hozott létre, amely barátságos és befogadó a menekültek számára. Kiemeli továbbá az együttműködés, a felelősségvállalás és a szolidaritás fontosságát. Lényegében ez az implikáció biztonságtalanítja a bevándorlást és együttérzést generál a bevándorlók irányába.
A migráció deszekuritizációja a Willkommenskultur-on keresztül
A Willkommenskultur lényege Friedrich Heckmann szerint abban rejlik, hogy előítéletmentesen viszonyulunk egy másik csoporthoz tartozó emberekhez. Intézmények és szervezetek szintjén értékelni kell, hogy léteznek-e diszkriminációt elősegítő szabályozások. Emellett társadalmi szinten magában foglalja az új tagok felé történő nyitási és befogadási gyakorlatok meglétét. Heckmann kiemeli, hogy a sikeres Willkommenskultur egyik fontos összetevője az a tér, amelyet a bevándorló kultúráknak ad. A németek a koncepciót a gyakorlatba is beültették, ami hozzájárult a menekültek társadalomba való beilleszkedéséhez és ezzel együtt deszekuritizációjához is. A deszekuritizációnak ahhoz, hogy sikeres legyen, egy alternatív módot kell kínálnia a társadalmi kapcsolatok egyenlőség elvén alapuló megszervezésére és csatornákat kell nyitnia a különböző hangok, különösen az elhallgatott vagy kiszolgáltatottá tett hangok kifejezésére és meghallgatására. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a „veszélyes másokat” a párbeszéd legitim résztvevőinek kell tekinteni. Ezért a deszekuritizációs folyamatban a migránsokat nem migránsoknak, hanem egyenlő jogokkal rendelkező munkavállalóknak kell tekinteni. Németországban a menekültek és menedékkérők deszekuritizációja együtt jár a kozmopolita liberális ideológia jelenlétével. A Willkommenskultur tehát nem egy elvont eszme, hanem sokkal inkább egy gyakorlat, amit a bevándorlással szemben alkalmaznak mind diszkurzív, mind fizikai értelemben.
Németországnak számos oka volt a menekültek és menedékkérők deszekuritizációjára. A német termékenységi ráta csökkenése a népesség elöregedéséhez és a munkaerő csökkenéséhez vezet. A menekültekben és a menedékkérőkben tehát Merkel és kormánya az egyre égetőbb munkaügyi és demográfiai problémák megoldóit látta. Sigmar Gabriel, Németország gazdasági minisztere a Parlamenthez intézett nyilatkozatában amellett érvelt, hogy „ha sikerül gyorsan betanítani a hozzánk érkezőket és munkába állni, akkor megoldjuk az egyik legnagyobb problémánkat a gazdasági jövőnk szempontjából: a szakképzettség hiányát”. A World Education News and Review 2019-es tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy Merkel 2015-ös „nyitott ajtók” megközelítése óta Németország jelentős gazdasági növekedést, rekordalacsony munkanélküliségi rátát, valamint rekord szövetségi költségvetési többletet mért. A német vállalatok azért fogadtak be és alkalmaztak menekülteket, mert azok a nemzeti munkaerőhiányt kompenzálják, vagyis olyan állásokat vállalnak, amelyeket a őslakos németek nem szívesen.
Emellett a Pew Research Center 2016-os tanulmánya szerint csupán a németek 31%-a tekintett úgy a menekültekre, mint az országára nehezedő teherre. Az Európai Társadalmi Felmérés arra az eredményre jutott, miszerint a németek 55%-a gondolja úgy, hogy a bevándorlás jót tesz a gazdaságnak. A menekültekkel kapcsolatos pozitív érzelmek azt sugallják, hogy az őslakos németek nem tekintik a külföldi bevándorlókat életvitelükre nézve fenyegetésnek, sem olyanoknak, akik veszélyeztetnék a munkahelyüket. Tobábbá a németek mindössze 35%-a vélte úgy, hogy a menekülteket minden más csoportnál nagyobb felelősség terheli az országában elkövetett bűncselekményekért.
A bevándorlás biztonságtalanítása nemcsak diszkurzív módon, hanem fizikailag is megvalósulhat helyi, regionális vagy országos projektek formájában. Németország többek között élen járt a menekültek nyelvi, gazdasági, polgári és társadalmi integrációjában. Ez egy kihívásokkal teli, bár fontos feladat a bevándorlás biztonságtalanításának folyamata során, amely együttérzést és türelmet igényel. 2016-ban Németország több mint 20 milliárd eurót költött menekültekre. Ezek a jóléti alapok a menekültek legalapvetőbb szükségleteit támogatják: menedéket, élelmet, ruházatot vagy a kommunikációhoz szükséges eszközöket. Az integráció egyik fő kulcsa a német nyelvtudás, ezért ezeknek az integrációs projekteknek a többsége a nyelvi segítségnyújtásra összpontosít. Az integrációs projektek előmozdítása, a menekültek gazdasági segélyének emelése, valamint a menekülteknek és menedékkérőknek adott lakások csak néhány példa arra, hogy Németország hogyan teremtette meg a biztonságot a bevándorlási válságban. Következtetésképpen a bevándorlókat nem fenyegetésnek tekintik, hanem támogatásra és védelemre szoruló embereknek. A humanitárius megközelítés rávilágít emellett arra, hogy Németország hogyan kezeli a válságot, valamint hogyan vezeti vissza a migrációt a normál politikába, ezzel cáfolva azt a mítoszt, hogy a menekültek egzisztenciális vagy fizikai fenyegetést jelentenének a társadalomra.
Konklúzió
Összességében elmondható, hogy Németország esetében a deszekuritizációs stratégia magában foglalja az egyének, mint referenciaobjektumok prioritását, hangsúlyozva ezzel azt a humánbiztonsági koncepciót, amely előtérbe helyezi az egyének fizikai és pszichológiai jólétét, valamint az állam humanitárius kötelezettségeit a menekültekkel szemben, ezáltal lehetővé téve a menekültek és menedékkérők jobb védelmét. Az Angela Merkel vezette német kormány gyorsan kulcsszereplővé vált a migránsok befogadásának európai szintű megoldásainak és megközelítéseinek meghatározásában. Németország különösen fontos szerepet játszott a válságra való reagálásban 2015 nyarán és őszén, fontos politikai és retorikai pozíciót foglalva el a média narratíváiban.
A vita a menekültekkel való bánásmódról idővel egyre konfliktusosabbá vált. A szövetségi kormány által keresett európai megoldás, amelynek célja a menedékkérők igazságosabb elosztása az összes uniós ország között, ezidáig kivitelezhetetlennek bizonyult. Németország számára a magas szintű bevándorlás óriási társadalmi kihívást jelentett. Az érkezők hatalmas száma a biztonság és a közrend miatti aggodalmakhoz vezetett, és egyes politikusok és sajtóorgánumok nemzetbiztonsági válságként próbálták beállítani a kérdést. Azonban Németországon belül többségbe kerültek azok a hangok, amelyek felismerték, hogy árnyaltabb megközelítésre van szükség. Emellett pragmatikus okai is voltak annak, hogy Németország deszekuritizációs stratégiát alkalmazzon. Az ország gazdasága nagymértékben függ a bevándorlók munkaerejétől, mivel sok ágazatban munkaerőhiánnyal kellett szembenéznie. Ugyanakkor Németország elöregedő népessége és alacsony születési rátája azt jelentette, hogy az országnak több képzett munkaerőt kellett vonzania a gazdasági növekedés fenntartásához. Ezenkívül az AfD növekvő szerepe a választási politikában arra késztette Angela Merkel kormányát, hogy felülvizsgálja a menekültekkel kapcsolatos jogszabályokat. Ennek következtében Németország felfüggesztette a dublini rendeletet, hogy több menekült előtt nyissa meg kapuit.
A kormány számos politikai változtatást hajtott végre a beilleszkedés megkönnyítése és a menekültek számára barátságos környezet megteremtése érdekében, mint a nyelvtanfolyamok, a munkaügyi képzési programok és a lakhatási támogatás. Angela Merkel kormánya támogatta a deszekuritizációt, emellett összehangolt erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a menekültekkel kapcsolatos diskurzust a biztonságról a humanitárius és szolidaritás irányába tolja el. A Willkommenskultur tehát a német deszekuritizációs stratégia kulcsfontosságú aspektusaként fogható fel, mivel a hangsúlyt a biztonsági szempontokról a humanitárius és integrációs aggályok felé kísérelte meg áthelyezni, ezzel vélhetően egy hosszabb távú megoldást nyújtva a migrációs válságra, mint a biztonságiasítási stratégiák.
Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
Photo by Crawford Jolly on Unsplash
