Az évszázadok során az Jordánia területe több birodalom területét képezte, 1922-ig az Oszmán Birodalom része volt, majd az I. világháborút követően a Hidász Hasemita család vált az uralkodó dinasztává, az első uralkodó I. Abdullah király lett. Uralkodása alatt vált független királysággá Jordánia, illetve egyesült Kelet-és Ciszjordánia. Miután I. Abdullahot meggyilkolták, fia Talal lépett a trónra csupán egy évig, ekkor fogadták el az új alkotmányt, amely a mai napig hatályos és túlzott jogköröket biztosít a királynak.  Ezt követően az ő fia, Husszein vette át az uralkodói címet, aki rendkívül sokáig, 37 évig uralkodott és az egyik legjelentősebb uralkodója volt az országnak. Stratégiája a konszenzusra való törekedés és a megfontolt diplomácia volt. Számára a legnagyobb politikai kihívást az arab nacionalizmus jelentette, amely különösen a palesztin lakosság körében óriási népszerűségnek örvendett. A háborúk sorozatát kihasználva többször is felfüggesztette a parlamenti választásokat uralkodása alatt, például 1967 után nem tartottak hivatalos parlamenti választásokat, így az intézmény marginális szerepet játszott a politikai életben. Husszein király hol feloszlatta, hol összehívta a törvényhozást. 1989-tól ún. politikai nyitás figyelhető meg az országban, aminek az oka a jordán gazdaság válsága, a lakosság romló szociális helyzete, a hidegháború vége, illetve a rezsim hatalmának meghosszabbítása. A szervezett politikai pártok is 1989 után kezdtek létrejönni, amikor általános parlamenti választásokat tartottak, ami az első viszonylag szabad referendumnak tekinthető. A jelenlegi uralkodó pedig II. Abdullah király, aki apja halálát követően, 1999-ben lépett trónra. Az új király belpolitikai lépéseit is végig kísérte a palesztin-izraeli konfliktus, amely megnehezítette a királyság belpolitikai reformjainak továbbfolyását. A 2000-es évek elején jelentős anyagi támogatást kapott az ország az Egyesült Államoktól, azonban a jelentős mértékű támogatás gazdaságilag pozitív hatást fejtett ki, valójában megerősítette a tekintélyuralmi rendszert az országban, mivel nem kötötték őket feltételekhez, mint például politikai reformokhoz. Mivel Jordánia az izraeli-palesztin konfliktus és az iraki háború között ekkor a béke-szigetét jelentette, és ráadásul mérsékelt bel- és külpolitikát folytat, ezért a nyugati hatalmak eltekintettek az emberi jogok megsértésétől és a politikai szankcióktól az országgal szemben.

II. Abdullah trónra kerülése

Az 1990-as évek végén már közismert tény volt az országban, hogy az uralkodó, Huszein rákbeteségben szenved. Ekkor a koronaherceg pozícióját Abdullah testvére, Haszan bin Talal töltötte be, így mindenki arra számított, hogy ő lép a trónra. Halála előtt azonban a király másik fiára, Abdullah al-Huszeinre ruházta át titulust[1], mivel Hamzah herceget túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartották ahhoz, hogy átvegye a trónt. 1999. február 7-én elhunyt Husszein király, így helyét legidősebb fia, a 37 éves II. Abdullah vette át, aki koronázásáig a hadsereg vezérőrnagyaként szolgált. Trónörökösévé a 18 éves féltestvérét, Hamzehet nevezte ki, amellyel célja részben a királyi családon belüli rangsor megszilárdítása volt. Míg a korábbi koronaherceg (Haszan herceg) népszerűnek számított az országban és nemzetközileg is elismerték, addig Abdullah a jordániai nép számára idegennek tűnt angol származású édesanyja és angol akcentusa miatt.[2] 2004-ben azonban Abdullah megfosztotta féltestvérét, Hamzahet a trónörökös címtől, felülbírálva néhai apjuk, Husszein király utolsó kívánságát. 2009-ben trónörököseként legidősebb fiát, Husszein bin Abdullah herceget jelölte ki. 2021-ben Hamzah herceget állítólag házi őrizetbe vettek, miután korrupcióval és inkompetenciával vádolta az ország vezetőit, majd 2022-ben lemondott királyi hercegi címéről. 2022 májusában az uralkodó megerősítette a volt trónörökös házi őrizetét és „kiszámíthatatlannak” nevezve őt egy szigorú hangvételű levélben. II. Abdullah király a közölte, hogy Hamzah herceget a palotájában tartják fogva, ahol korlátozzák kommunikációját és mozgását, mivel féltestvére aláássa Jordánia stabilitását.

Belpolitika

Az új király belpolitikai lépéseit is végig kísérte a palesztin-izraeli konfliktus, többek között a 2000-ben kirobbant második intifáda, amely „megnehezítette a királyság belpolitikai reformjainak továbbfolyását”.[1]  Abdullah uralkodásának első és legfontosabb intézkedésének a gazdaság liberalizációja tekinthető, amely során csökkentette a vámokat és átalakította a külkereskedelmi szektort. 2000-ben Jordánia csatlakozott a Kereskedelmi Világszervezethez (World Trade Organization —WTO), majd 2001-ben ratifikálta az Egyesült Államokkal kötött szabadkereskedelmi megállapodást. Ezek az események arra utaltak, hogy az ország elköteleződött a kereskedelem további liberalizációja mellett. A több évnyi küszködés után az Arab-öböl menti államokból származó „olajtámogatások” és az Egyesült Államok gazdasági támogatásának növekedése révén Jordánia gazdasága lendületet vett, és 2004-ben 7 százalékos növekedést ért el.

2000 őszén az iszlamisták, baloldaliak és a palesztin származású jordániaiak tüntetéseket szerveztek, hogy követeljék az 1994-es szerződés érvénytelenítését és kifejezzék támogatásukat a palesztin felkelés (intifáda[2]) iránt. Az egész arab világban tapasztalható demonstrációk kiemelkedőek voltak az országban, mivel a lakosság több, mint fele palesztin származású. A tüntetéseket végül 2000 végén betiltották. 2001. június 16-án a király feloszlatta a parlamentet[3] majd 2001-től kezdődően két éven át rendeletekkel kormányzott, majd polgári szabadságjogok elleni fellépés 2002-ben fokozódott: tisztességes eljáráshoz való jogot és a személyes szabadságjogokat korlátozták, majd csak 2004-ben a palota és az ellenzék közötti megállapodás tette lehetővé a polgári szabadságjogok további bővítését. A választások 2001 novemberében lettek volna esedékesek, azonban az uralkodó határozatlan ideig elhalasztotta azokat.[4]

2002-ben erőszakos zavargások robbantak ki Maan városában. A hatóságok azt állították, hogy törvénytelen és illegális banditacsoportokkal szemben kellett a megszokottnál erélyesebben fellépniük, ezért lett hat halottja és számtalan sebesültje, valamint letartóztatottja a demonstrációnak. A tüntetések kiváltó oka a hatóságok ki akartak hallgatni egy helyi iszlamista vezetőt, miután ismeretlen tettesek meggyilkolták az USAID Ammanban tartózkodó munkatársát. A férfi megtagadta a kihallgatást és az őt támogatók zaklatásként tekintettek a hatóságok fellépésére, így úrrá lett az erőszak a városban. Az incidens azért váltott ki nagy visszhangot, mivel rendkívül erőszakosan léptek fel a hatóságok, illetve déli országrész (ahol Maan városa is található) hagyományosan monarchia hűnek mondható. Viszont az elmúlt évek gazdasági és politikai reformjainak köszönhetően csökkent a életszínvonal a térségben.[5]

2005 augusztus 19-én három rakétát lőttek ki az amerikai haditengerészet két hajójára Akaba kikötőjében és november 9-én Ammánban öngyilkos merényletek 60 halottat és több mint 100 sebesültet követeltek. A merényleteket az Iraki al-Káida követte el, amelynek vezetője, Zarqawi is jordániai származású volt. Ezt követően Abdullah király egy volt tábornokot nevezett ki miniszterelnökké, Marouf al-Bakhitot, és arra kérte, hogy a gazdasági és politikai reformfolyamat fenntartása mellett foglalkozzon a biztonsági kérdésekkel. Az új kormány megkezdte a terrorizmus elleni törvénytervezet kidolgozását, amelyet 2006-ban elfogadott a parlament. A törvény büntethetővé teszi bármely terrorista csoport finanszírozását, a velük való kapcsolattartást és a terroristák toborzását.

2006-ban a király nyilvánosságra hozta a Nemzeti Programot (2006-2015). A dokumentum II. Abdullah tíz évre szóló programját tartalmazza, amelynek egyik fő célja a gazdasági reformok szorgalmazása. „A terv körülbelül 7-9 százalék közötti növekedési ütemmel, a külső adósságállomány csökkenésével, valamint a szociális problémák jelentős enyhülésével, csökkenő szegénységgel és a nők emancipációjával számol.”[6]

A kormány és a politikai pártok közötti kapcsolat azonban továbbra is feszült maradt, mivel a 2007-es választásokat szabálytalanságok és a fő ellenzéki párt, az Iszlám Akciófront (IAF) tagjainak letartóztatása árnyékolta be. A 2007. júliusi önkormányzati és a 2007. novemberi parlamenti választások előtt a kormány és a fő ellenzéki mozgalom, az Iszlám Akciófront (IAF) között egyre erősödött az ellenséges retorika. A biztonsági erők május és június között letartóztatták az IAF kilenc tagját „nemzetbiztonság veszélyeztetése” miatt. Az IAF a választások napján hivatalosan visszalépett az önkormányzati választásoktól, de a 965 megpályázott helyből 2-t elnyert. A párt azzal vádolta a kormányt, hogy biztonsági szervezeteket használt a szavazás manipulálására, a kormány pedig azzal vádolta az iszlamistákat, hogy alá akarták ásni a választásokat. A 2007. novemberi parlamenti választásokon a parlamenti helyek többségét a függetlenek szerezték meg. Az ammani székhelyű al-Urdun al-Jadid Kutatóközpont választási szabálytalanságokról számolt be, beleértve a szavazatvásárlást és a szavazók nem megfelelő személyi igazolványok használatát.

A politikai pártokról szóló ellentmondásos törvény 2008-ban lépett hatályba. A törvény 50-ről 500-ra emelte a pártok bejegyzéséhez szükséges tagok számát, és növelte azoknak a körzeteknek a számát, amelyekből a tagokat ki kell választani. Áprilisban a belügyminisztérium feloszlatott 17 olyan politikai pártot, amelyek nem feleltek meg az új követelményeknek; további öt párt más pártokkal egyesült. A változtatásoknak köszönhetően a bejegyzett pártok száma a korábbi 37-ről 14-re csökkent.

A király 2009 novemberében váratlanul feloszlatta a parlamentet, és 2010 novemberéig rendelet útján kormányzott. A nemzetközi megfigyelők a 2010. novemberi választásokat technikailag jól lebonyolítottnak ítélték, de az IAF bojkottálta azokat, arra hivatkozva, hogy a strukturális torzítások garantálták a király támogatóinak sikerét. A 2010-es választási reformnak köszönhetően megnövekedtek az alsóházi helyek, megduplázták a nők mandátumát és fenntartották a 9-9 helyet a keresztény és beduin törzsi képviselők számára is.

Jordánia nagyrészt elkerülte a 2011-ben a Közel-Keleten végig söprő széles körű politikai zavargásokat. Az év végén azonban felerősödtek a reformokat követelő felhívások, ami októberben Marouf al-Bakhit miniszterelnök és négy miniszter kivételével az összes kabinetminiszter lemondásához vezetett. A király Bakhit helyére Awn Khasawneh-et, a Nemzetközi Bíróság korábbi bíráját nevezte ki, akit reformbarátnak tartottak. Bár a király intézkedései a nép követeléseinek lecsillapítását célozták, azok nem eredményeztek jelentős változásokat. Mind az uralkodó, mind a miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a parlamentnek közvetlen szerepet biztosít a kormányalakításban, valamint arra, hogy „nyilvános vitát” tartanak a választási törvény módosításáról, de ezekre nem került sor.

Az újonnan kinevezett miniszterelnök 2012 elején lemondott, helyére Fayez El-Tarawneh került, aki szintén lemondott októberben. A király ezután Abdullah Ensourt nevezte ki ügyvivő miniszterelnöknek egy átmeneti kormányba, amelynek feladata a választások lebonyolítása volt. Júniusban a parlament Abdullah király sürgetésére új választási törvényt fogadott el, amelyet a rezsim számos ellenfele, köztük az IAF is bírálta a törvényt, és bojkottálni igyekezett a közelgő választásokat. A kritikusok szerint az új törvény továbbra is a törzsi kapcsolatokon alapuló szavazásra ösztönöz, nem pedig a politikai és ideológiai hovatartozásra, mivel viszonylag kevés mandátumot oszt ki az arányos képviselet alapján. A parlamentet 2012 októberében feloszlatták, és 2013 januárjában új választásokat tartottak egy új keretrendszer alapján. Abdullah Ensour veterán politikust és közgazdászt márciusban ismét miniszterelnökké nevezték ki.

2014-ben Jordánia véget vetett a halálbüntetésre vonatkozó nyolcéves nem hivatalos moratóriumnak és akasztással 11 gyilkosságért elítélt férfit végzett ki. A régióban több országban is elterjedt a halálbüntetés, mint például Szaúd-Arábiában is, de ez a lépés nagy mértékben lelassította az országban elindult liberalizációs folyamatokat. 2017-ben, emberi jogi csoportok széleskörű felháborodását váltott ki 15 ember kivégzése. Az Amnesty International emberi jogi csoport szerint az akasztással végrehajtott kivégzésekre titokban került sor és nagy visszalépést jelent az emberi jogok védelme terén.

2016-ban Jordánia módosította választási törvényét, hogy új választási rendszert vezessen be a 2016-os parlamenti választásokra. Az új rendszer célja, hogy nyílt listás, arányos rendszert hozzon létre az egyes többtagú választási körzetekben, valamint megszüntesse az országos szintű egyéni választókerületet. Szeptember 20-án a jordániaiak a felülvizsgált választási törvény értelmében 150 helyett, 130 képviselőt választottak a képviselőházba, vagyis parlament alsóházába. A választási részvétel az új választási törvény miatt azonban alacsonyabb lett, mint az előző választásokon, mivel a külföldön élő jordániai állampolgárok nem szavazhattak (kb. 1 millió fő).

A 2020-as általános választásokat az ország gazdasági válsága közepette tartották, miközben a COVID-19 világjárvány miatt összeomlani készült az állam létfontosságú turisztikai szektor. 2020 márciusában a Nemzetközi Valutaalap 1,3 milliárd dollárnyi támogatást hagyott jóvá Jordániának. A járvány közepette tartott választásokon alacsony volt a részvételi arány: a mintegy 4,6 millió választásra jogosultnak mindössze 29,86 százaléka adta le szavazatát. Október 7-én pedig az uralkodó Bisher al Khasawneh korábbi diplomatát nevezte ki az ország új miniszterelnökévé, aki jelenleg is ezt a tisztséget tölti be. A legtöbb mandátumot függetlenek nyerték el, akik közül sokan a monarchiához lojálisnak tartott törzsi személyek és üzletemberek voltak. A fő ellenzéki csoport, az Iszlám Akció Front (IAF), az Islah Szövetség és a Muszlim Központ Párt egyenként 5-5 mandátumot szerzett. A 2020-as választások során egyre gyakoribbá vált a szavazatvásárlás, részben a világjárvány okozta súlyos gazdasági helyzet miatt.

Jordánia Legfelsőbb Bírósága 2020 júliusában feloszlatta a Muzulmán Testvériség helyi szervezetét arra hivatkozva, hogy nem sikerült rendeznie a jordániai törvények szerinti jogviszonyát. 2014 óta a hatóságok illegálisnak tekintik a szervezetet, arra hivatkozva, hogy a politikai pártokról szóló 2014-es törvény értelmében nem újították meg az engedélyüket.

A polgármesterek, a helyi és önkormányzati tanácsok, valamint a 12 új kormányzósági tanács megválasztására 2022 márciusában került sor. A választási részvétel 30 százalék alatt volt, és az IAF bojkottálta a szavazást. A választásokat a helyi törzsi politika uralta; mindössze 74 jelölt jelentette be hivatalosan a politikai pártokhoz való tartozását. Az Al-Hayat Centre for Civil Society Development (helyi nem kormányzati szervezet) arról számolt be, hogy a választás napján a királyság egész területén a szigorú biztonsági intézkedések veszélyeztették a szavazatok titkosságát. A szavazóközpontok bezárása után 10 településen erőszak tört ki.

Covid-19 világjárvány

Jordániában az első pozitív COVID-19-es esetet 2020. március 2-án azonosították, majd a kezdeti, első korlátozásokat két héttel később vezették be. II. Abdullah király rendeletet írt alá, hogy hatályba léptesse a nemzetvédelmi törvényt, amely a vírus terjedésének megfékezése érdekében szükségállapotot rendelt el. A miniszterelnök és a Nemzeti Válságkezelési Központ által vezetett Nemzeti Reagáló Csoport bevezette a vírus ellen védekező, szigorú lezárási és válaszintézkedéseket. Ezek közé tartozott például az iskolák és egyetemek bezárása, a légi és szárazföldi közlekedés megszüntetése, határátkelőhelyek, valamint a magánvállalkozások, bankok bezárása és a nem létfontosságú közszolgáltatások leállítása. Emellett minden nyilvános vallási összejövetelt és társadalmi eseményt megtiltottak. 2020 augusztusáig a napi esetek száma Jordániában alacsony maradt, ezért a kormány enyhíteni kezdte a korlátozásokat. Nem sokkal a november 11-i parlamenti választások után azonban a napi fertőzések száma megugrott, és megközelítette a 8000-et. Második lezárást és részleges kijárási tilalmat vezettek be, beleértve az üzletek lezárását 2021 márciusában megkezdődött a világjárvány második hullámba, amikor már napi több, mint 9500 esetet regisztrálták. Az ország 2021 januárjában elindította az oltási kampányát.

A kormány számos intézkedést vezetett be, hogy enyhítse a válság emberekre és vállalkozásokra gyakorolt negatív hatásait. Ezek közé tartozik több ösztönző intézkedés is, amely a magánszektort célozza, ilyenek voltak például a támogatási csomagok, amelyek azonban nem voltak olyan hatékonyak, mint várták.[1] A rendszeres állami támogatásban részesülő jordániai háztartások aránya 2021 augusztusában csökkent. A jordániai háztartások mindössze 34 százaléka számolt be arról, hogy 2021 júniusában és 2021 augusztusában támogatást kaptak, szemben a 2021. februári 43 százalékkal.

A kormány gazdasági embargót rendelt el a járvány kitörése után, amely a vírus megfékezése érdekében korlátozta a nem létfontosságú gazdasági tevékenységeket és az emberek mozgását. A nemzeti GDP a becslések szerint 23 százalékkal csökkent a lezárás ideje alatt. A legsúlyosabban a szolgáltatási ágazatot érintette a világjárvány, ahol a becslések szerint közel 30 százalékkal esett vissza a termelés. A háztartások jövedelme átlagosan körülbelül egyötödével csökkent a zárlat miatt, ami elsősorban a szolgáltatási szektorban folytatott tevékenységek csökkenésének, a feldolgozóipari tevékenység lassulásának és a külföldről érkező hazautalások csökkenésének tudható be. A világjárvány tulajdonképpen tönkretette Jordánia gazdaságát, amely alapvetően is megnövekedett munkanélküliséggel és növekvő adóssággal küzd. A világjárvány kezdete idején (2020 márciusa és 2020 szeptembere között) elrendelt intenzív zárlatot és egy erőteljes vakcinaprogramot követően Jordánia elkezdett kilábalni a COVID-19 okozta sokkból, és 2021 szeptemberében újra megnyitotta gazdaságát. Jordánia gazdasága számos versenytársát felülmúlta, 2020-ban csak 1,6%-kal csökkent, és 2021 első negyedévében 0,3%-kal nőtt.

Jelenlegi alkotmányos berendezkedés és választási rendelkezések

„A Freedom House által a politikai jogokról és a polgári szabadságjogokról világszerte készített éves tanulmány szerint Jordánia nem tekinthető szabad országnak.”

A Jordán Hásimita Királyság alkotmányos monarchia, amely kétkamarás parlamenttel rendelkezik. A király, II. Abdullah széles körű végrehajtó hatalommal rendelkezik. Ő nevezi ki és menti fel a miniszterelnököt és a kabinetet, valamint számos más tisztséget, például a trónörököst és a régenst, és saját belátása szerint feloszlathatja a kétkamarás nemzetgyűlést. A király uralja a politikai döntéshozatalt és a jogalkotási folyamatot is. Bár a kinevezett kormány, vagy több törvényhozóból álló csoportok törvényjavaslatokat terjeszthetnek a képviselőház elé — amely jóváhagyhatja, elutasíthatja vagy módosíthatja a törvényjavaslatokat —, minden törvényhez a kinevezett szenátus és a király jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. Egyéb királyi előjogok mellett a király egyoldalúan nevezi ki a fegyveres erők, a hírszerző szolgálat és a csendőrség vezetőit is.

A parlament alsóházát választják, bár a választási rendszer hátrányos helyzetbe hozza az ellenzéket, és a kamara a gyakorlatban korlátozott hatáskörrel rendelkezik. A király nevezi ki a parlament felsőházának, a szenátusnak a 65 tagját. Az alsóházat, a 130 fős képviselőházat négy évre választják. A lemondott vagy elhunyt képviselőket az adott választókerületben időközi választással pótolják. Az Nemzetgyűlés rendes mandátuma négy év, a parlament pedig évente csak négy havonta ülésezik. A fennmaradó időben a kormány és a király kormányoz az Országgyűlés hozzájárulása nélkül. Az egységes, át nem ruházható szavazati rendszert, 21, többmandátumos választókerületben alkalmazzák. Minden választópolgár egy szavazatra jogosult, az egyes választókerületekben a mandátumok száma kilenc (a kisebbségi mandátummal együtt) és kettő között változik. A 80 mandátum elosztása a különböző választókerületekben rendkívül kiegyensúlyozatlan: míg kevesebb szavazatra van szükség egy jelölt megválasztásához a kevésbé lakott és törzsek által uralt déli régiókban, több szavazatra van szükség ahhoz, hogy képviselőt válasszanak Amman, Zarqa vagy Irbid egyik, főként palesztinok lakta negyedében. A 80 mandátumból 18-at az etnikai és vallási kisebbségek kapnak: kilencet a keresztények, hármat a cserkeszek és a shishenek, hatot pedig a beduinok. A kisebbségi mandátumok rögzített kvótaként szerepelnek, és a kisebbségi jelöltek a szunnita muszlim többség jelöltjeivel együtt mutatkoznak be. A választók szabadon szavazhatnak a saját választókerületükben minden jelöltre, de csak egy szavazatuk van, vagyis a kisebbségi jelölteket a szunnita muszlim többségű szavazók is megválaszthatják, és fordítva. A beduin jelöltek csak a három beduin választókerület egyikében kampányolhatnak, ezért csak az ezekben a választókerületekben élő beduin szavazók választják meg őket.

A választásokat a Független Választási Bizottság (IEC) irányítja, amely a nemzetközi megfigyelők általánosságban pozitív kritikát kap a technikai irányítás tekintetében, bár továbbra is érkeznek jelentések szabálytalanságokról. Az IEC tagjait azonban a király nevezi ki rendelettel. A 2022 áprilisában elfogadott új nemzeti választási törvény 25 évre csökkentette a jelöltek választhatósági korhatárát, és növelte a nők előírt arányát a pártlistákon.

[Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-61 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]

Photo by Hisham Zayadneh on Unsplash

[1]Tewodros Aragie Kebede, Svein Erik Stave. Impact of COVID-19 on Enterprises in Jordan: One year into the pandemic. Fafo 2021. ISBN 978-82-324-0615-9. 13. o.

[1]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.

[2]A zavargásokat az izraeli ellenzéki vezető, Ariel Sharon látogatása váltotta ki a vitatott jeruzsálemi vallási 1Hterületen, amely az al-Aksza mecsetet is magában foglalja.

[3]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 235. o.

[4]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 235. o.

[5]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 236. o.

[6] Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 241. o.

[1]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.

[2]Csicsmann László. Iszlám és demokrácia a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Dialóg Campus Kiadó 2008. ISBN: 9789637296222. 232. o.