Edgars Rinkevičs lett külügyminiszter szerint a nukleáris fegyverek szerves részét kell hogy képezzék a NATO ? washingtoni szerződés 5. cikkelyével összefüggésben álló ? elrettentési politikájának. Ennek értelmében a Szövetség valamely tagállamát érő külső fegyveres támadást a NATO egésze elleni fellépésként kell értelmezni, mely maga után vonja a kollektív önvédelem szerinti fegyveres erőszak ? és ezen belül szükség esetén akár a nukleáris komponens ? alkalmazásának lehetőségét is. „Mindnyájan értjük, hogy a hidegháború alatt az Egyesült Államok és egyéb NATO-tagállamok nukleáris fegyverei az elrettentési politika létfontosságú részei voltak, és azt gondolom, ennek ma is így kellene lennie”? nyilatkozta Rinkevičs. A lett külügyminiszter ennek szükségességét Oroszország egyre gyakrabban előforduló, nukleáris fegyvereinek alkalmazását kilátásba helyező fenyegetéseivel próbálta alátámasztani.
A NATO egyébként a legutóbbi, 2010-es Stratégiai Koncepciójában és a 2012-es Elrettentési és Védelmi Felülvizsgálati dokumentumában sem zárta ki a nukleáris fegyverek ? akár elsőként történő ? bevetésének lehetőségét, csupán azt hangsúlyozta, hogy erre „rendkívül szélsőséges körülmények” esetén kerülhet sor. Ennek ellenére a NATO-orosz kapcsolatok 2014-es elhidegülését megelőző években még folytak a viták a szövetségi nukleáris politika elrettentésen belüli szerepének ? főként az Egyesült Államok Európában állomásoztatott B-61-es szabadesésű bombáinak teljes vagy részleges kivonása útján történő ? csökkentéséről. Ennek érdekében 2013-ban létre is hoztak egy ? elsősorban ? a nukleáris fegyverzetellenőrzés és leszerelés lehetőségeivel foglalkozó szervezetet (Special Advisory and Consultative Arms Control, Disarmament and Non-Proliferation Committee). A biztonsági környezet drasztikus átalakulása miatt ez a ? túl sok sikert egyébként sem ígérő ? folyamat azonban vélhetően megakadt, és a későbbiekben minden bizonnyal inkább a szövetségi nukleáris elrettentés szerepének kisebb-nagyobb mértékű növekedésére kell számítani.
Habár a NATO nukleáris elrettentési reformja a hagyományos képességeinek kialakításához képest is csigalassúsággal halad, 2015 júniusában a szervezetnél dolgozó tisztségviselők már arról nyilatkoztak, hogy elkezdték a Szövetség nukleáris stratégiájának felülvizsgálatára vonatkozó előkészületek. Nem sokkal korábban Alexander Vershbow NATO-főtitkárhelyettes egy tallini biztonságpolitikai konferencián nyilvánvalóvá tette, hogy a Szövetség már egy ideje komolyan veszi Oroszország nukleáris fenyegetéseit és folyamatban van az ezekkel szembeni ellenlépések kidolgozása. Elmondása szerint ennek részeként külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy kizárják az orosz taktikai nukleáris fegyverek de-eszkalációs célzattal történő sikeres alkalmazásának lehetőségét.
A NATO az elrettentésen belül alapvetően az Egyesült Államok stratégiai nukleáris erőire támaszkodik, viszont szimbolikus értelemben talán nagyobb jelentőséggel bír a nukleáris megosztás keretében Európában (ezen belül Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban) és Törökországban telepített, eredetileg taktikai nukleáris fegyvernek számító ? és így a START-szerződések hatálya alá nem tartozó ? 180 db amerikai B-61-es szabadesésű bomba. Ezeket politikai jóváhagyás esetén részben amerikai, részben a befogadó nemzet pilótái saját vadászbombázó repülőgépeikkel (elsősorban PA-200 Tornadokkal és F-16-osokkal, melyek szerepét főként F-35-ösök fogják átvenni) juttathatják célba. Jelenleg folyamatban van a bombák üzemidejének meghosszabbítása és modernizációja, mellyel nagymértékben javítanak a fegyver körkörös szórásán. A jelenleg rendszerben lévő B-61-3, -4, -7 és -11-es változatok 110-170 méteres mutatója helyett a modernizált B-61-12-nél ez már várhatóan csak 30 méter lesz, így elődei feladatait jóval kisebb (400, 370 és 170 helyett 50 kilotonnás maximum) hatóerővel is el tudja majd látni. Fontos hangsúlyozni, hogy a szóban forgó bombák modernizációja már bőven az ukrán válságot megelőzően is napirenden volt, de az Oroszországgal szembeni minél hatékonyabb elrettentési és védelmi képességek kialakításának kényszere döntő erővel bírhat a fegyverekkel szemben tapasztalt európai ? főként német ? ellenérzések jelentőségének csökkenéséhez.
