Az elmúlt hetekben az üzleti szféra hírei döntően a pénzügyi és a gazdasági élet bizonytalanságairól, a lelkes optimizmustól az újabb világégés lehetőségéig tartó különféle kalkulációkról szóltak. A globális felmelegedés okán a természeti csapások (pl.: extrém esőzés és árvíz) gyakoribbá válásáról hallunk híreket és ahhoz köthető eseményekről közvetítéséket. Az információs technológia fejlődésével a ?cyber? térben zajló nagyhatású események (pl.: észak-koreai hacker támadás a Sony ellen) a mindennapi  életünket befolyásoló, mindent átható negatív eseményeinek potenciálját vetítik elénk. Az afrikai Ebola járvány borzalmai és a megállítása érdekében tett  nemzetközi erőfeszítések ugyancsak sérülékenységünkről szólnak és mindennapi aggodalmainkat gyarapítják.  A terrorista támadásoktól való félelem, ha nem is mindent felülmúló, de meghatározó része kockázat érzékelésünknek –  repülők, sportesemények, és újabban hidak elleni támadás képében. Mindent összevetve, 2015-ben is tovább erősödik az a tendencia, hogy a globalizált  (határokat,  távolságokat és sokszor költségvetési korlátokat nem ismerő) világot a kockázatokkal való folyamatos kalkuláció és az azoktól való félelem jellemzi. Miközben soha ilyen sokan nem éltünk ilyen nagymértékű biztonságban a kék bolygón.

A hamis percepció minta példája a repülő szerencsétlenségeké: 2014-ben mindenki emlékezetébe bevésődtek a repülőszerencsétlenségek borzalmai, képei (pl.: az indonéz légitársaság eltűnt és a másik tengerbe zuhant gépe, az Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító tragédiája) vs. a tények mutatta valóság, miszerint 2014 volt a repülővel való közlekedés legbiztonságosabb éve.[1] Hasonlóan ellentmondásos helyzet lenne leírható a föld éhezőinek, a háborúban meghaltak számát és még ki tudja mi mindent illetően. A világ legfejlettebb részére ? és így Magyarországra is ? a jelzett ellentmondásokkal illusztrálható ún. ?kockázati társadalom?[2].

A kockázatok tömege, amelyeket érzékelünk – de nem tudunk a hagyományos, a már kialakult intézményeink útján kezelni – átalakították a társadalmi, a politikai és a stratégiai viszonyainkat, azt a kontextust amelyben létezünk. A biztonság és védelempolitikával foglalkozók körében jól ismert Donald Rumsfeld mondása, miszerint készen kellene állnunk az „unknown unknowns” (a nem ismert ismeretlenek) kezelésére is[3]. Ez a kijelentés talán a legpregnánsabban jelzi azt az attitűdöt, ahogy világunkat értelmezzük. Ezért jelent meg újévi köszöntésként humorosan és angolosan a ?Happy New Fear!? (kb.: Boldog Új Félelmet!) köszöntés, 2014 december vége felé.

A tréfát félretéve, az elmúlt év egyik legkiemelkedőbb globális biztonsági fenyegetése (az európai status quo-t megkérdőjelező orosz hybrid háborús lépések mellett^[4]) az Iszlám Állam (IS) nevű szervezet megjelenése és gyors térhódítása volt. A 2015-re vonatkozó biztonságpolitikai előrejelzések közös pontja, hogy az Al-Kaida központú biztonsági értékeléseket az IS dominálta váltotta fel. Az IS mint nem állami fegyveres szervezetek nemcsak, hogy sikerrel váltogatja a hagyományos és az irreguláris hadviselés gyakorlását, hanem az eddigieket felülmúlóan jól felszerelt, önfenntartó, ellentmondást nemtűrően vezető szerepet vindikál magának, hihetetlen fegyelmezett propaganda gépezetet működtet a példanélküli kegyetlenségével párhuzamosan. Pontosabban a globális fenyegetések közül az Al-Kaida és az IS kombinációját vélhetjük az egyik legnagyobb hatásúnak és egyre erősödőnek az előttünk álló évben. Keveset tudunk ugyanis arról, hogy milyen mértékű politikai szofisztikáltság áll a mérhetetlen agresszivitás mögött[5] és az milyen messze érhet el.

Különös jelentőséget adhat ennek, ha hatását és sikerességét elősegítik a regionális vagy helyi elégedetlenségek nyomán megjelenő zavargások, határmódosítási kísérletek. Azok pedig különböző okokból eredően ugyan, de gyakran elő fognak fordulni a fejlettebb országokban is 2015-ben: az európai pénzügyi és gazdasági stabilitás megteremtése érdekében tett intézkedések és a választói elégedetlenség nyomán nacionalista, kisebbség ellenes és függetlenségi törekvések erősödhetnek fel (pl.: Görögország, Spanyolország, Nagy Britannia); az erősödő nacionalista törekvések nyomán Ázsiában (pl.: Japán, Kína, India); a gazdasági, politikai deformációkkal szembeni civil ellenállás miatt (pl.: Oroszország);  a szociális és kisebbségi elégedetlenség miatt (pl.: Egyesült Államok).

Az Al-Kaida és az Iszlám Állam

A globális gerillák[6] (terroristák, felkelők) egyre nagyobb kihívást jelentenek a jelenlegi status quo-ra. Ezek a nem állami szereplők olyan eredményeket értek el az elmúlt több mint egy évtizedben amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ilyen például, hogy a világ legjobban felszerelt és legkomolyabb erőforrásokat maga mögött tudó reguláris haderejei több mint egy évtized alatt sem voltak képesek megtörni (Afganisztánban és Irakban) az extrém vallási nézetek (radikális iszlám), történelmi (gyarmatosítás utáni mesterséges államhatárok kialakítása), politikai (politikai leszámolások, határozott külső pénzügyi és politikai támogatások) és családi (kilátástalanság, nyomor, vagyonvesztés, lemészárolt rokonok) sérelmek elegyével mozgósító fegyveres csoportokat. A terrorista támadások és a felkelők által viselt háborúk hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, de lehetetlenné tették a nyugat által támogatott államok stabilizálódását és konszolidációját. Ezzel egy időben pedig jelentősen csökkentették a nyugat és szövetségeseinek hadviselési hajlandóságát. Az Afganisztánból és Irakból való mielőbbi kivonulásnak és az újabb szárazföldi jelenlétet kívánó beavatkozások (pl.: Szíria) elkerülésének egyre növekvő tábora van a fejlett világban.[7]  Erősen megkérdőjeleződött az elmúlt közel másfél évtized stratégiája, miszerint a biztonsági kockázatok legfélelmetesebbjei (a korlátlan pusztításra törekvő, globális rendszerváltozásért küzdő terrorista, gerilla csoportok) ellen a háború jelenthet megoldást.^[8]

A nemzetközi közösség válságkezelési ambícióinak kifulladása és a radikális iszlám fegyveres csoportjainak töretlensége oda vezetett, hogy egy a korábbiaknál jóval komolyabb, állami szerepekre törő, nem állami szereplő jelent meg Irakban és Szíriában (Islamic State of Iraq and Sysia – ISIS). Az előttünk álló év, hasonló fejleményeket hozhat magával Afganisztánban is. Jó esély van erre, amennyiben nem sikerül szélesebb körű és komolyabb/adekvátabb képességeket felajánló koalíciót alakítani a szélsőségesekkel szemben, akkor az erőszakos cselekedetek (terrorista támadások, gerilla hadviselés) és azokat támogató ideológiák tovább terjednek 2015-ben.

Manapság a legerőszakosabb konfliktusok esélye a Közel-Keleten (Irak, Szíria, Jemen), Ázsiában (Afganisztán, Pakisztán), és Afrikában (Szomália, Nigéria) vannak. A legerőszakosabb ma ismert fegyveres csoportok pedig az IS, az Al-Kaida hálózat, a Talibán, valamint a Boko Haram és a Shabab. Kissé cinikusan visszautalva Rumsfeld szavaira, azt is feltételezhetjük, hogy a jól ismert csoportok mellett újabb, ma nem, vagy kevéssé ismert csoportok (pl.: Nusra[9], Turkistan Islamic Party[10], indiai Al-Kaida[11]) jelenhetnek, illetve erősödhetnek meg 2015-ben. Itt ugyanis nem elszigetelt egyének, szervezetek érdekeiről van szó, hanem széles bázissal rendelkező, a jobb minőségű élethez, a modernizáció eszközeihez hosszú ideig nem hozzáférő társadalmi csoportokról, akik identitásukat a radikális és erőszakos rendszersokkoló tevékenységükben találták meg.[12]

A nemzetközi terrorizmus és/vagy a ?globális gerillák? elsősorban a Közel-Keleten (IS), Dél-Ázsiában (Talibán) találhatóak. Ugyanakkor egyre inkább átveheti/átveszi a központi szerepet Afrika, amennyiben nem sikerül stabilitást teremteni az ?arab tavasz? országaiban, Maliban, Szomáliában és Nigériában. Az ottani extrémista sikerek ti. a dezintegráció fokozása, fenntartása óhatatlanul tovább fog terjedni más országokra (pl. Kamerun, Csád) és el fogja lehetetleníteni a status quo fenntartását.

Az a meglepő zavar (diszruptivitás) aminek az IS sikerét köszönheti, egyrészt a fejlett nyugati országok kifáradásában, a gazdasági válság társadalmi hatásainak enyhítésére koncentrálásában keresendő, másrészt pedig annak a végtelenül kegyetlen, morális gátakat nem ismerő harcnak, amit az IS az iraki és szíriai erők és lakosság ellen alkalmazott 2014-ben. Ez a nyugati világot sokkolta, a helyi fegyveres erőket lebénította, a különböző helyi társadalmi csoportokat szétzilálta és traumatizálta (nők, keresztények, szunniták, kurdok). A korlátokat nem ismerő kegyetlenség általános félelmet, bizalmatlanságot és gyanakvást szült az érintett területeken. Az ezzel párhuzamosan felépített kommunikációs gépezet pedig megtalálja a szimpatizánsokat a radikalizmusra hajló muszlim közösségekben szerte a világban, de még a világ ellen lázadó, romantikus kalandvággyal bíró európaiak között is.

Ez a távolról toborzó hatás pedig további erőszak hullámokat gerjeszthet a jövőben, hiszen az így harcot vállaló tízezrek rövid idő múltán hazatérnek.  Hazájukban fegyverhasználati, harcászati tapasztalattal, mentális felkészültséggel, valamint kapcsolati tőkével, és a pszichológiai hadviselés sajátos tapasztalatával rendelkező elemek lesznek. Különösen nagy  ?haszna? lesz azoknak az elemeknek, akik az IS elleni koalíció országaiból származnak. Jó esély van rá, hogy az extrémisták fokozni kívánják a nyomást a nyugati országok társadalmaira, hogy tovább csökkentsék a hadviselési hajlandóságot és belső társadalmi feszültségeket keltsenek.  Erre a célra pedig a civil célpontok a legmegfelelőbbek. Ilyen jellegű támadásnak tekinthető a 2014 májusi, belgiumi támadás egy zsidó múzeum ellen[13], vagy éppen a Ausztrália elsőként elszenvedett terrortámadása, Sydney-ben,  2014 decemberében[14]. Mindkettő esetben a halottakon és a döbbeneten túlmutató társadalmi hatások is találhatóak. Míg az egyik esetben a zsidó kisebbség elleni erőszakos antiszemitizmus, addig a másiknál a migrációt ellenző brit szélsőjobb kapott ?inspirációt?.

Az erőszakos cselekedetek terjedése ugyancsak komoly veszéllyel fenyeget Afganisztánban és Pakisztánban is. Az ISAF kivonulásával és mérték nélküli támogatások csökkenésével a radikális táliboknak egyre nagyobb esélyük van az ország visszahódítására. Ez pedig Pakisztán stabilitásával kapcsolatos félelmeket is felerősítheti.  A pakisztáni és az afgán tálib csoportok továbbra sem adták fel iszlám államalapítási szándékaikat egyik országban sem.  E közben pedig aligha marad tevékenységük hatás nélkül Ázsia környező területeire ? feltéve, hogy az Al-Kaida iraki, indiai, dél-ázsiai hatása/terjeszkedése nem különös jelenség, hanem általános jellemzője a hasonló szervezeteknek. Ezt erősíti, hogy az egykori arab szervezet mára erősen ?multinacionálissá? vált, tekintve, hogy pakisztáni, bangladesi, indiai, és maldív tagjai is vannak.

Az előre lépés lehetőségei

Tudomásul kell venni, hogy a 21. század kialakuló biztonsági környezete nem az egypólusú világról szól, hanem inkább a sokpólusú világról, amely a biztonsági kockázatokkal folyamatosan együtt él, és az egymással vetélkedés közben együttműködésre kényszerített. A nyugat (elsősorban az Egyesült Államok) háborúval reagáló stratégiája helyett, adekvátabbra van szükség. Az, hogy ez miként nézhet ki, egyelőre kevéssé látszik. Azonban, hogy sem a háborúkba, sem a segélyekbe öntött milliárdok  nem váltották be a hozzájuk fűzött reményt, hiszen a legnagyobb mértékű ?rendetlenség?, a legtöbb áldozat[15] éppen a világnak azon szegleteiben található ahová ezek a milliárdos erőkifejtések irányultak.

Mindenképpen szükségesnek látszik a feltörekvő közép és nagyhatalmakkal való együttműködés a kockázatok hatékonyabb csökkentésébe. Ez a szükségszerű anyagi terhek megosztása mellett, a gyorsan és rugalmasan reagáló hatékony intézményrendszerek kialakítása miatt is szükséges. Mindemellett pedig egy értelmes és stratégiai léptékben gondolkodni képes politikai kultúrát is feltételez.

Az intézményesített működés szükséges ahhoz, hogy a vallási, politikai extrémizmussal szemben álló nemzetközi környezet alakuljon ki. Ebben a környezetben az olyan nem állami szereplők, mint az IS, vagy az Al-Kaida pénzügyi és logisztikai ellátása komoly akadályokkal találja szemben magát; a velük együttműködőket a jogszabályok bűnözőként ítélik meg; speciális alakulatok csapásaival kell, hogy számoljon; hiteles és versenyképes kommunikációval kell, hogy találkozzon.

A politikai kultúra oldaláról pedig az látszik szükségesnek ? legalábbis európai szemmel -, hogy elválasztásra kerüljön a kisebbségekkel, egyes társadalmi csoportokkal kapcsolatos politikailag korrekt, az ún. pc. beszéd, a nemzetközi status quo megbontására, a békétlenség szítására szakosodott extrém erőkkel kapcsolatostól. Míg az előző minden demokrácia felelős kormányzatának jellemzője – hiszen a társadalmi béke megőrzésének, a jogállamiságnak, és a teljesítmény alapú piaci versenyre támaszkodásnak nélkülözhetetlen cementje; az utóbbi egyértelmű, határozott és gyors ellenlépések sorozatát teszi szükségessé.

Mindezek mellett azonban a történelmileg kialakult, már-már mérhetetlen nagy társadalmi különbségek orvoslására is szükség van. A hidegháború vége óta egyre világosabb, hogy ha nincs a mindent felülíró szuperhatalmak érdekeit szolgáló presszió (vagy alku), ellenben a globalizáció adta lehetőségek használhatóak, akkor a fanatikusok, extrém nézeteket valló csoportok igen széles tömegek soraiból toborozhatnak. A világ ugyanis gigantikus gazdasági (nyersanyagok, termelő és pénzügyi eszközök birtoklása, magánvagyonok), társadalmi (életmód, iskolázottság, értékek) különbségeket halmozott fel, amelyek nagymértékben transzparensek. A biztonsági kockázatok, veszélyek pedig sok esetben ezek a mindenki által áhított, de csak keveseknek elérhető javak utáni vágy okozta frusztráltságon alapulnak. Az élelmiszerhez, lakhatáshoz, munkához stb. való minimális hozzáférés nélkülözhetetlen része a biztonsági problémák gyökereinek kezelésséhez. Így a nemzetközi (regionális és globális) biztonsági, védelmi struktúrák építése, modernizálása mellett, megkerülhetetlen a nemzetközi fejlesztési politikák modernizálása. A jelenleg döntő szerepet játszó ENSZ, USA, EU intézmények hatékonysága ugyanis nem megfelelő/elegendő. Az alakulóban lévő BRICS országi törekvések (pl.: új nemzetközi fejlesztési bank megalakítása[16]) fontosak, de még gyerekcipőben járnak.

2015 – az előző évhez hasonlóan – a globális nyugtalanság éve lesz. Van rá esély, hogy  az extrém vallási nézeteken alapuló IS/Al-Kaida kombó olyan eredményeket ér el, ami képes lesz meglepetéseket okozni. Ugyanakkor e szervezetek hatékonyságának korlátok közé szorítása, a globális rendre gyakorolt hatásának mérséklése még mindig a modern államok és azok intézményeinek kezében van a legnagyobb mértékben. A korlátok közé szorítás azonban a hagyományos direkt eszközökkel (háború, embargó) aligha lehet sikeres. Ennél komplexebb válaszokra van szükség, amiben a regionális és/vagy globális nemzetközi szervezeteken belüli egyeztetés, az összehangolt döntések, lépések sorozata kell, hogy domináljon. Az IS/Al-Kaida páros politikai talentumával szemben, a nemzetközi közösség korábbiaknál kreatívabb és rugalmasabb fellépésére van szükség. A megfelelő mértékű és módszerű fegyveres fellépés, a jogi, pénzügyi, gazdasági korlátok megerősítése, vagy éppen kommunikációs eszközök nemzetközileg összehangolt alkalmazása vezethet sikerre. Ennek eredményessége pedig legáltalánosabban talán attól függ, hogy az egyes államok képesek-e arra, hogy saját nemzeti biztonságukat (társadalmi, gazdasági, katonai), a nemzetközi biztonság kontextusában megfelelően értelmezzék. A nemzetközi szervezetekben, együttműködési megállapodásokban érdemi kontribúcióra törekedjenek, akár a haderők, a rendészeti szervek fejlesztéséről, akár a nemzetközi fejlesztési támogatásokról van szó.

Mindemellett pedig saját politikai kihívásaikat is kezelniük kell, hiszen a gazdasági nehézségek évek óta tartó elhúzódása, a nemzeti radikalizmus malmára hajtja a vizet és nem kedvez a nemzetközi fellépés erősítésének. A nemzeti keretek között való jobb boldogulás hamis illúziója, valamint a kisebbségekkel szembeni agresszív szélsőségesek térnyerése csak további lehetőségeket nyit a ?system? sokkolásra szakosodott iszlám szervezeteknek. Kétségtelen, hogy számtalan kockázat, veszély (környezeti, egészségügyi, stb.) együttes jelenléte a jellemző a fejlett társadalmakra, valamint az, hogy hajlamosak az egyikkel kapcsolatos aggodalmunkból, kis megszakítással egy másikba esni. Ugyanakkor világosan kell látni, hogy a globális status quo megbomlása történelmi léptékű változásokat hozhat, amiben korántsem biztos, hogy az eddiginél jobb helyzetbe kerülnek országaink.