Kedves Olvasó!
A Vallás és Biztonság hírfigyelő mellett mostantól jelenlegi és volt műhelytagok írásait is nyomon követhetik. A hírfigyelőkkel szemben az elemzésekben az érdeklődő jobban elmélyülhet a vallás és a biztonság egy-egy regionális vagy tematikus aspektusába. Elsőként fogadják szeretettel egy volt V&B műhelyes hallgató, Mészáros Kinga cikkét a bhutáni vallási radikalizmusról!
Gönczi Róbert
(A Vallás és Biztonság Műhely koordinátora)
A távol-keleti, mindössze 750 ezer főt számláló lakosságú és 38 ezer négyzetkilométer területű Bhután adatai alapján elenyészőnek tűnhet a hatalmas ázsiai országok közeli szomszédságában. Bhután valóban nem gigászi méreteiről ismert a világon, azonban mégis egyedülállóként tarthatjuk számon: a távol-keleti parányi ország a lakosság, egyedi mutató alapján való méréséről híresült el az 1970-es években, ami nem más, mint a boldogságindex. Emellett, vallása a buddhizmus, amelyet a világ egyik legtoleránsabb vallásai között tartanak számon. Így, meglepően hathat, hogy ebben a piciny és békésnek tűnő, a világ legboldogabb országaként számon tartott ázsiai államban mégis milyen mérteket ölt a vallási radikalizmus mind állami, mind társadalmi szinten. Az ország ugyanis 45. az amerikai Open Doors szervezet által minden évben publikált listán, amely a világ államait a keresztényeket sújtó jogfosztások, illetve egyéb atrocitások, a keresztényüldözés foka szerint rangsorolja.
Az ország rendkívül tagolt, mind földrajzi, mind etnikai, mind vallási tekintetben. Az ország ugyan főként buddhista többségű, azonban jelentős számú, a népesség közel 20 százalékát kitevő hindu kisebbség él területén, míg a keresztények létszámát 3,6 százalékára becsülik. A tibeti eredetű, politikailag és kulturálisan domináns ngalongok vagy ngalopok az ország nyugati és középső területein élnek. A ngalongok a buddhizmus tibeti ágát követik, s a dzongkha nyelvet beszélik. Beszédes is, hogy Bhután történelmében főként a tibeti buddhizmus követői domináltak, illetve a függetlenedés óta regnáló királyi dinasztia is ezen etnikum tagja. Szintén jelentős etnikum a sharchopok, akik indo-burmai eredetiek, s főként az ország keleti részén élnek, s dzongkhához közel álló tshangla nyelvet beszélik. A két etnikumot közösen drukpáknak nevezik. A harmadik fő etnikum a többségében hindu kisebbség, akik nepáli eredetűek ás a déli részeken élnek, nepáli nyelvet beszélnek. A konfliktus főként a drukpák és a nepáli származásúak között áll fent, amely 1970-től éleződött ki. Az etnikai széttagoltságra súlyosbító körülményként hat Bhután fejletlen infrastruktúrája és ipara, a Himalája miatti elszigeteltsége, valamint a társadalmi és vallási széttagoltságot lekövető – az ország nagy szintkülönbsége miatti – éghajlati megosztottság: míg Dél-Bhutánban az éghajlat trópusi, a középső országrészeken már szubtrópusi, s az északi, hegyes területeken meglehetősen hideg, mindez tovább fokozva a konfliktusokat, hiszen a lakosság jelentős többsége vidéken él, erősen támaszkodva a mezőgazdasági termelésre, így mindezen éghajlati és földrajzi körülmények eltérő feltételek biztosítanak az élelmiszer-termelésnek.
Bhután a II. világháborút követően vált függetlenné, ekkortól éleződött ki a politikai akarat az egységes bhutáni identitás kialakítására, amelynek egyik sarkkövévé a buddhizmust kívánták tenni. Mindez nem meglepő, hiszen az alkotmányos monarchia kormányformáját gyakorló Bhután életében a buddhizmus a kezdetektől fogva rendkívül fontos szerepet töltött be: Bhután már időszámításunk előtt 2000-ben biztosan lakott volt, azonban történelmét általában 747-hez kötik. Ebben az évben érkezett meg ugyanis Padma Sambhava, buddhista szent Tibetből az országba, s ismertette meg a tibeti buddhizmust. A vallás az elmúlt közel 1300 évben ugyan számos változáson ment keresztül, azonban Bhutánt, s annak politikai fejlődését elsősorban a vallás határozta meg. A bhutáni államalakulat központi összefogására is egy tibeti szerzetes tett kísérletet az 1600-as években, azonban az ország hamar több évszázadig tartó polgárháborúba süllyedt. A távol-keleti ország mai berendezkedésének megalapozása és kialakítása elsősorban a britekhez köthető a XX. század hajnalán, s politikai intézményrendszerének kialakulására is nagy hatással volt a brit monarchista berendezkedés. Mindennek megfelelően, 1907-ben egy tartományi kormányzó, a tibeti buddhista iskola követője, Ugyen Wangchuck vette át a hatalmat, aki örökletes monarchiát vezetett be, s így leszármazottjai követték a trónon. Jól látható tehát, hogy Bhután államának közel 1300 éves történetében a buddhista vallás és annak képviselői voltak meghatározóak, jelenleg is éreztetve hatását.
A bhutáni vezetés a buddhizmust nemcsak az ország kulturális, hanem szellemi örökségnek tartotta a kezdetektől, amely végül a 2008-as alkotmányába is bekerült az országnak. Az 1947-ben függetlenné váló ország így nem meglepő, hogy mekkora hangsúlyt fektetett a kezdetektől a többi vallással és etnikummal szemben a buddhizmusra, s annak védelmére, különösképpen a maoista Kína felülemelkedésének időszakában, illetve a hindu India közvetlen szomszédságában. A függetlenedéssel trónra kerülő Wangchuck-dinasztia megkezdte tehát az ideológiai alapok kialakítását, amely a kollektív identitástudat kiépítése alapjául szolgálhatott. 1963-ban a király megváltoztatta címét a Druk Gyalpo-ra, azaz sárkány királyra, mindezzel is erősítve a bhutáni identitást. Mind a lakosság bhutánizálását célozta a házasodási törvényt, illetve az állampolgársági törvényt. A nepáli kisebbséget célba vevő, ámde a keresztény lakosság életére is negatívan ható intézkedések főként az 1970-es évektől jelentek meg igazán, ugyanis ekkor kezdett el növekedni a kisebbségek létszáma és szerepe a bhutáni ngalong etnikum rovására, amelyet az ország vezetése fenyegetésként azonosított. A buddhizmus kulturális öröksége volt az egyik alappillére a vallási kisebbségeket kirekesztő kulturális nacionalizmus elvének. Jól látható, hogy a nemzeti és vallási identitás keveredik, s összemossák, már-már a buddhizmus a bhutáni identitással azonosítják, tehát rendkívül intoleránssá válik az ország vezetése és az uralkodó az eltérő vallásokkal és a vezető ngalongon kívüli etnikumokkal szemben, hiszen az nem bhutáni, mi több fenyegetésként azonosítják őket a bhutáni identitásra nézve.
Az 1990-es évek elejére mindez fokozódott: az uralkodó meghirdette ?az egy nemzet, egy nép? politikát, az ország bhutanizálásának következő mérföldköveiként, s ezen jelszó keretében meghirdette kulturális politikát, azaz a Driglam Namzha-t, amely tehát a megkülönböztetett bhutáni nemzeti identitás létrehozására irányult, a ngalong uralkodó kultúrája alapján. Mindezek jegyében, kötelezővé tették a dzongha nyelv használatát és a ngalong népi viseletet bizonyos alkalmakon. 1979-ben az állam még a kereszténység nyilvános gyakorlását és térítését tiltotta be, azonban 1992-re teljes tiltássá csúcsosodott. A bhutáni vezetés azonban a hindu vallás gyakorlását nem tiltotta be, amely mindannak tudható be, hogy a kereszténység a keleti kultúráktól és vallásoktól még inkább eltér, s az ország vezető rétege aggódik, hogy még erőteljesebben megosztja a társadalmat. 1994-ben már a különleges ENSZ előadó jelezte a bhutáni kormány felé, hogy a keresztényeket rossz bánásmódban részesítik és kényszerítik az ország elhagyására. Mindezt megerősíti, hogy 1993-ban 100 keresztény hagyta el Bhutánt, de az állami vezetés ezt hevesen tagadta. A keresztény menekültek mellett, különböző becslések szerint ebben az időszakban százezer, bhutáni állampolgárságát elvesztő, nepáli származású hagyta el az országot, akik Nepálban felállított menekülttáborokban leltek menedékre, s sokan az Amerikai Egyesült Államokban találtak végleges lakóhelyre.
A 2008-tól elkezdődő demokratikus folyamat, amelynek első fontos mérföldköve a bhutáni alkotmány, amelyben ugyan megjelenik a buddhizmus, mint az ország szellemi öröksége, azonban elviekben garantálja a vallásszabadságot. A vallás szabadsága azonban nem teljes mértékben valósult meg. Ennek egyik oka, hogy az elmúlt 70 évben az ország vezetése igyekezett kialakítani a bhutáni identitástudatot, illetve mindennek a védelmét. Így nem meglepő, hogy a kétezres években a keresztények elleni atrocitások a demokratizálódási folyamat ellenére sem fejeződtek be. További okok közé tartozik az, hogy az alkotmány csupán a hindu és buddhista vallást említi külön. Az alkotmány rendelkezései ellenére, gyakori a keresztények hátrányos helyzetbe hozása bizonyos tartományokban, különösképpen a munkához és az oktatáshoz való jogra, továbbá a zaklatás, a fizikai erőszak, a fenyegetés, az állampolgárság megvonása, illetve a falvak vezetői vagy családfők is igyekeznek a keresztényeket áttéríteni. A Bibliák kiadása, a térítés, illetve a keresztény iskolák építése továbbra is tilos. Manapság is rengeteg bejelentés érkezik az Open Doors szervezetéhez. Az egyik házi gyülekezet például arra kényszerült, hogy bezárja és megszüntesse az istentiszteleteket, miután a hatóságoktól figyelmeztetéseket és fenyegetéseket kaptak. Emellett, a szervezet tudomást szerzett olyan atrocitásokról is, hogy a keresztény tanulókat kötelezték a reggeli és esti buddhista szertartásokon való részvételre, és egy esetben még a buddhista szentélyek tisztítására is. A bhutáni gazdálkodók egyik hagyománya a közösségi ültetés és betakarítás, ahol több gazdálkodó megosztja a munkaterhelést és segít egymásnak. A keresztény gazdákat általában kizárják ezekből a közösségi összejövetelekből.
A bhutáni keresztények helyzetének kilátása továbbra is kettős: a bhutáni állami vezetésnek nyílt szándéka a demokratizálódási folyamat véghezvitele, amely a vallásszabadság és a vallási alapú diszkrimináció elutasításának gyakorlati végrehajtását is jelentené, továbbá az állami vezetők is tesznek ígéretet minderre. Emellett, Bhután egyre inkább igyekszik kitörni elszigeteltségéből, s nemzetközileg is kiépíteni kapcsolatait, amely remélhetőleg hatással lesz arra is, hogy az ország vezetése ne fenyegetésként, s a társadalmi megosztottságot erősítő faktorként azonosítsa az eltérő kultúrákat, s így a lakosság is nyitottabb legyen minderre. A régóta tartó bhutáni nacionalista politika azonban várhatóan még sokáig érezteti a hatását a társadalomban.
Írta: Mészáros Kinga
