Tavaly múlt negyven éve, hogy az Izraeli Légierő 1981. június 7-én lebombázta az iraki Osirak atomerőművet. Az akció az Opera Hadművelet néven vonult be a hadtörténelembe és az elmúlt években egyre több részlet vált ismertté ezzel a komoly szervezést és felkészülést igénylő művelettel kapcsolatban, amely az iraki atomprogram végét jelentette. A cikk első részében röviden bemutatom a műveletre való felkészülést, majd pedig a végrehajtást, ezt követően pedig megpróbálom felvázolni, hogy az iráni atomprogram hasonló felszámolására lenne-e lehetősége napjainkban az Izraeli Légi- és Űrerőknek.

Előzmények

Az iraki atomprogram kezdetei az 1970-es évek közepéig nyúlnak vissza, amikor francia segítséggel elkezdték építeni a Bagdadtól 20 km-re délre található Osirak atomerőművet. Az izraeliek már a program kezdetétől fogva megkérdőjelezték azt, hogy az iraki rezsim a nukleáris technológia békés célú felhasználására törekszik. Az 1980-ban kezdődött iraki-iráni háború során Izrael felvette a kapcsolatot az iráni vezetéssel és segítséget ajánlott fel. Az addig elképzelhetetlen együttműködést sikerült tető alá hozni a közös ellenséggel, Irakkal szemben. Az izraeliek iraki célpontok felderítési adatait (amelyek között természetesen az Osirak atomerőmű is szerepelt) juttatták el Teherán részére. Az 1979-es iráni forradalmat követő amerikai fegyverembargó miatt Irán légiereje nehézségekkel küszködött. Az amerikai gyártmányú F-4 Phantom típusú vadászgépeket az izraeliek látták el alkatrészekkel. Az Iráni Légierő egy alkalommal csapást mért az Osirak atomerőműre, azonban a 225 kg-os bombák kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy komoly kárt tegyenek az infrastruktúrában. Az iráni akció nehezítette egy későbbi művelet sikerét is, hiszen az iraki vezetés ezután joggal számíthatott arra, hogy a jövőben az atomerőmű megsemmisítésére további próbálkozások fognak történni. Az akció mielőbbi végrehajtását az a tény is sürgette, hogy néhány hónappal később került volna sor a hasadóanyagok feltöltésére, ezért még azelőtt kellett elpusztítaniuk az erőművet. Ha ezt követően kerül sor a támadásra, az jelentős sugárszennyezettséggel járhatott volna az erőmű környezetében, ami komoly károkat okozhatott volna, kiváltva a nemzetközi közösség rosszallását.

A tervezés

A művelet tervezésénél több szempontot kellett figyelembe venniük a légierő szakembereinek. A legfontosabbak között szerepelt a célpont nagy távolságban való elhelyezkedése, valamint az a tény, hogy a környező arab országok légterén keresztül lehetett csak megközelíteni az atomerőművet. Az Opera Hadművelet tervezése már jó egy évvel az akció végrehajtása előtt kezdetét vette. Mivel Izrael szomszédságában ellenséges arab országok helyezkedtek el, ezért a legoptimálisabb útvonalat kellett megtalálni. A szír légtéren való áthaladást gyorsan kizárták és a választás a déli útvonalra esett, ami Jordánián és Szaúd-Arábia északi részén át vezetett az atomerőműig, körülbelül 1050 km hosszan. Azért erre az útvonalra esett a választás, mert Szaúd-Arábia ritkán lakott északi részén kisebb volt az esélye, hogy feltűnő legyen az izraeli harci kötelék, valamint a radarlefedettség is gyérebb volt ebben az országrészben. A repülés célpontig tartó szakaszát zárt kötelékben tervezték megtenni, úgy, hogy a gépek mindössze 2-3 méterre repülnek egymástól 60 méteres magasságban, hogy a radarok minél később észlelhessék őket. A célpont előtt terveztek nagyobb magasságba emelkedni, ahol a kísérő vadászgépek biztosítják a légteret, a bombákkal felszerelt gépek pedig csapást mérnek az atomlétesítményre. Ekkor merült fel egy lényeges probléma. Az izraeli légierőben szolgáló F-15-ös és F-4-es vadászgépek a harcászati hatósugarukat tekintve alkalmatlannak bizonyultak a feladatra, vagyis, ha póttartályokkal biztosítják a megfelelő üzemanyag mennyiséget, akkor a felszerelhető bombák mennyisége nem lett volna elegendő. Az iráni példából kiindulva szóba sem jöhettek a 225 kg-os bombák, hanem 907 kg-os bombák bevetésével számoltak a művelet tervezői. Az említett két repülőgéptípus hiányosságait az abban az időszakban megrendelt amerikai F-16-osokkal tervezték kiküszöbölni. Izrael az 1970-es évek végén 75 darabot rendelt az új fejlesztésű vadászgépből és az iráni forradalom következtében létrejövő amerikai fegyverembargónak köszönhetően előbb jutottak hozzá a típushoz, mivel az amerikaiak az Irán számára korábban legyártott példányokat kezdték el leszállítani. Az Opera Hadművelet kezdetére Izrael már rendelkezett a típus több tucat példányával. Már az Egyesült Államokban típusátképzésen résztvevő pilótákból kiválasztották (ekkor még az ő tudtuk nélkül) azt a nyolcat, akik részt vesznek majd a műveletben. Az USA-ból hazatérve megkezdték a felkészülést. A hatalmas távolságú bevetésre való felkészülés során a Földközi-tenger fölött hajtottak végre gyakorlórepüléseket, akkora távolságban, amilyen messze az atomerőmű található. A tervek szerint egy 14 gépből álló köteléket hoztak létre, amely 8 darab F-16-osból és 6 darab F-15-ösből állt. Ez utóbbiak biztosították teljes légiharc fegyverzettel a vadászkíséretet. Az F-16-osok két darab 907 kg-os bombával, a szárnyvégeken két darab AIM-9 Sidewinder kishatótávolságú infravörös önirányítású légiharcrakétával és három darab póttartállyal voltak felszerelve. Az F-16-osok hatósugara is kívánni valót hagyott maga után, így az eredeti szárny alatti 1 400 literes póttartályok helyett az izraeli mérnökök 2 200 literes póttartályokat terveztek a típushoz, így már elegendőnek bizonyult a bevetéshez az üzemanyagmennyiség.

1.ábra Az Osirak atomerőmű elleni támadásban résztvevő egyik F-16A típusú vadászgép. Forrás: www.britmodeller.com

A nagyjából egy éves felkészülést követően eljött az akció végrehajtásának ideje, azonban több apró hiba csúszott a gépezetbe. Az izraeliek mindenképp a meglepetés erejére támaszkodtak, hogy minél kisebb eséllyel következzen be veszteség és minél nagyobb eséllyel tegyék használhatatlanná az atomerőművet. Ennek megfelelően teljes titoktartás mellett kellett végrehajtani a hadműveletet. A végrehajtás első dátuma 1981. május 14 vasárnapra esett, mivel ekkor nem dolgoztak az atomerőműben a francia mérnökök. A Sínai-félszigeten található Etzion légibázist jelölték ki a feladatra, mivel Jordánián és Szaúd-Arábián keresztül innen volt a legkönnyebben megközelíthető a célpont. A feladatban résztvevő 14 vadászgépet a műszakiak elkezdték felkészíteni a bevetésre, üzemanyaggal, fegyverzettel látták el őket, anélkül, hogy bárki tudta volna a bázison, hogy mi lesz a célpont. Röviddel ezután azonban bekövetkezett az első hiba. A Moszad tisztje, Shamai Golan egy aktatáskában iraki dinárt hozott az akcióban résztvevő pilóták számára, arra az esetre, ha iraki területen katapultálnának a sivatag fölött, a helyi törzseket kenőpénzzel tudják megvásárolni a segítségnyújtásért cserébe. Azonban Golan az őt szállító repülőgép lépcsőjén megcsúszott és az aktatáskát elejtette, az kinyílt és a tartalmát szétfújta a szél. A repülőtér állománya segédkezett a pénz összeszedésében, azonban az iraki pénznem láttán nem sokat kellett gondolkodniuk, hogy vajon melyik országban lehet a célpont. Az említett eset mellett ráadásul az egyik pilóta nem törölte ki a gépe navigációs rendszeréből a célpont koordinátáit, így az egyik műszaki katona gyorsan rájött, hogy a cél az iraki atomerőmű. Az akció híre eljutott néhány politikusig is, ezért az akkori izraeli miniszterelnök, Menahem Begin az ellenzéki vezető, Simon Peresz nyomására a bevetés törlésére utasította a légierőt. Végül kiderült, hogy jobban jártak az akció törlésével, mivel a műszakiak nem megfelelően állították be a bombák gyújtószerkezetét, így azok nem okoztak volna túl nagy kárt az atomerőműben. A következő időpontot május 31-re tűzték ki, de ez is meghiúsult, mivel néhány nappal korábban Anvar Szadat egyiptomi elnök találkozót szervezett izraeli kollégájával. Az egyiptomi-izraeli békefolyamatot semmiképpen sem akarta az izraeli kormány egy másik arab országot ért támadással veszélyeztetni. A támadás új időpontja június 7.-ére esett és már semmilyen váratlan akadály nem gördült az Opera Hadművelet megkezdése elé.

Az Opera Hadművelet végrehajtása

Május 14.-éhez hasonlóan a gépek felkészítése megkezdődött az Etzion légibázison. Néhány tartalék gépet is felkészítettek, ugyanis a szoros időbeosztás miatt még a legkisebb hiba kijavítására sem volt idő. Meghibásodások miatt egyébként igénybe is kellett venni néhány darabot, így azokba ültek át a pilóták. Az akció délutánján az Izraeli Légierő elterelő műveletekbe kezdett. Más repülőterekről több, mint 70 darab vadászgép szállt fel, hogy elterelje a támadásra kijelölt 14 gépről a környező arab országok figyelmét. A támadó kötelék délután 16:01-kor megkezdte a felszállást. A felszállást követően navigációs hiba miatt egy zsúfolt tengerparti strand fölött haladtak el, majd az Akabai-öböl felett repülve jött az újabb nehézség. Husszein, Jordánia királya, aki maga is pilóta volt, éppen a jachtján tartott pihenőt, amikor a felfegyverzett izraeli vadászgépek elhúztak felette. Azonnal értesítette rádión az illetékeseket, hogy tájékoztassák a környező arab országokat, mert valamelyiküket támadás fenyegeti. A hadművelet összetettségét és szervezettségét azonban jól jellemzi, hogy a hívás nem a jordán hadsereghez futott be, hanem egy arabul kiválóan beszélő Moszad-ügynök biztosította a királyt arról, hogy mindent megtesznek az ügy érdekében. A többi arab országhoz természetesen nem jutott el a hír. A csapásmérő kötelék 60 méteres magaságban zárt kötelékben tette meg a körülbelül másfél órás utat az atomerőműig. Az ilyen kis magasságban történő kötelékrepülés nagy koncentrációt igényel és nagyon megterhelő a pilóták számára. A legkisebb hiba is az akció végét jelenthette volna. A támadó kötelék 17:35-kor kezdte meg a bombázást. A vadászkíséretet ellátó F-15-ösök nagy magaságba emelkedtek és bekapcsolták a fedélzeti lokátoraikat, hogy felderíthessék az esetleg felszálló iraki vadászgépeket. Az F-16-osok megkezdték a rácsapásokat az atomerőműre és egyenként megváltak a bombáiktól. A 16 bombából 14 okozott kárt az erőműben, 2 pedig célt tévesztett. Az iraki légierő nem veszélyeztette az izraeli gépeket, a légvédelem némi aktivitást mutatott, azonban találatot nem ért el. A támadás végeztével és a meglepetés erejének elmúltával a vadászgépek utazómagasságra emelkedtek és elindultak a biztonságot nyújtó hazai légtér felé, ahol többek között légiutántöltő gépek és F-15-ösök várták őket, hogy az esetlegesen felszálló arab vadászgépektől megvédjék a kötelék tagjait. Az akció teljes sikerrel zárult, sikerült ember- és gépveszteség nélkül teljesen felszámolni az iraki atomprogramot. A bevetést követően a világsajtót bejárta a hír, amelynek komoly súlya volt. Ronald Reagan amerikai elnök például az akciót követő hónapokban nem engedélyezte vadászgépek eladását Izrael számára. Majd, ahogy elültek a politikai hullámok, újra megkezdték az amerikai fejlesztésű vadászgépek exportját.

Az iráni atomprogram

Egy olyan magas színvonalon kivitelezett hadművelet esetén, mint amilyen az Osirak atomerőműre mért csapás volt, felmerül a kérdés, hogy az iráni atomprogram esetében kivitelezhető lenne-e egy hasonló akció. Mint ismeretes, a korábbi amerikai elnök, Donald Trump 2018-ban kiléptette országát az iráni atomprogram rendezését érintő egyezményből. Habár az Egyesült Államokon kívül az egyezményben maradó felek (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország, Kína, Európai Unió) tartották magukat a dokumentumban foglaltakhoz, Trump döntésére válaszul Irán megkezdte a hasadóanyag további dúsítását. Szakértők szerint már csak néhány hónapnyira van egy atombomba előállításához megfelelő mennyiségű dúsított urán előállításától. Joe Bidennek sem sikerült még országát visszavezetnie a megállapodásba, továbbá Emmanuel Macron francia elnök 2022. január 30.-án a tárgyalások felgyorsítását és az iráni atomprogrammal kapcsolatos helyzet diplomáciai úton való rendezését sürgette. Mindeközben Iránban is változott a belpolitikai helyzet, ugyanis Ebrahim Raiszi konzervatív gondolkodású iráni miniszterelnökkel kell megegyezésre jutni. Jelenleg még nem tudható, hogy a tárgyalások milyen irányt vesznek a nagyhatalmak és Teherán között, azonban az biztos, hogy az elmúlt években többször felmerült Izrael részéről az iráni nukleáris létesítmények elleni támadás gondolata, de ez bonyolultabb kezdeményezés lenne még az Opera Hadműveletnél is. Ahogy az Osirak atomerőmű elleni támadás is kiváltotta abban az időben az Egyesült Államok nemtetszését, úgy jelenleg az afganisztáni kivonulást nemrég lebonyolító Biden adminisztrációtól sem várható el, hogy katonai segítséget nyújtson egy Irán elleni akcióhoz. Ezenkívül a bagdadi atomerőművel ellentétben az iráni nukleáris program a hatalmas területű ország több pontján szétszórva működik, így egyetlen összpontosított csapással lehetetlen felszámolni a teljes atomprogramot. Az iráni létesítmények eleve nagyobb távolságban helyezkednek el Izraeltől (1200-1500 km-re) mint annak idején az Osirak atomerőmű.

2. ábra forrása: Profitline.hu

Ahogy az iráni belpolitikai helyzet is megváltozott az elmúlt években, úgy a világpolitikai helyzet is átalakulóban van. Az arab országok jelentős része tart Irán közel-keleti térnyerésétől, így talán elképzelhetővé válik egy arab-izraeli koalíció, amit elősegíthet a 2020. augusztusában a Fehér Házban aláírt Ábrahám-egyezmény, amellyel megvalósult a békekötés Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) között. Egy hónappal később Bahrein is békeegyezményt írt alá, majd Szudán is felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. A Közel-Keleten Jordániával együtt már három országgal rendeződtek Izrael kapcsolatai, bár Szaúd-Arábia még óvatosabb, de szintén közeledésről érkeznek hírek. Ahogy fentebb említésre került, az iráni atomlétesítmények a nagy távolságuk és nagy területen való elhelyezkedésük miatt jelentősen megnehezítik egy hadművelet végrehajtását, azonban az arab szövetségesekkel már nem tűnik kivitelezhetetlennek. Az EAE légitámaszpontjai közelebb helyezkednek el Iránhoz, így onnan lenne célszerű a bombázásokat megindítani. Ha a teljes nukleáris infrastruktúra nem is, de a Busehr atomerőmű mindenképp elérhető az Emirátusok területéről. Továbbá 2012 körül nemhivatalosan híre ment, hogy egy Irán elleni katonai akció esetén Azerbajdzsán az izraeliek rendelkezésére bocsátaná a légitámaszpontjait. Napjainkban, egy esetleg létrejövő izraeli-arab koalíció esetén is komoly taktikai előnyöket biztosítana az azeri támaszpontok használata. Az ajánlat valóságtartalmát nem tudjuk ellenőrizni, annyi azonban bizonyos, hogy Azerbajdzsán jó kapcsolatokat ápol Izraellel, amit a nagy értékű izraeli fegyverek beszerzése is alátámaszt, valamint Azerbajdzsánnak vannak nézeteltérései Teheránnal, az Irán északi részén található azeri kissebség okán. Az azeri-iráni kapcsolatokat az sem tereli pozitív mederbe, hogy a 2020-ban lezajlott, Hegyi-Karabahot érintő összecsapások során Örményország Irán támogatását élvezte. Amennyiben a rendelkezésre álló haditechnikai eszközöket vesszük figyelembe, úgy az Izraeli Légi- és Űrerők is komoly fejlődést mutatnak. Néhány éve megkezdődött az 5. generációs amerikai gyártmányú F-35-ösök rendszeresítése, amelyek generációs ugrást jelentenek a légierőben szolgáló, egyébként korszerűnek számító F-15-ösökhöz és F-16-osokhoz képest. Az F-35-ös a köznyelvben ?lopakodóként? emlegetett ún. alacsony észlelhetőségű típus, amelynek a harcászati hatósugara eléri az ezer kilométert. Az EAE részére az USA korábban leszállított 80 darab F-16-ost, amelyek a típuscsalád legkorszerűbb tagjai közé sorolhatók. Az elmúlt években az EAE több más arab országgal párhuzamosan hatalmas fegyverbeszerzési programokat indított, amelyek során a pénz számított a legkevésbé. Technikai értelemben tehát meglenne a lehetőség egy iráni atomlétesítményeket érintő csapássorozat végrehajtásához, azonban a fenti nehézségeken túllépve (például a létesítmények nagy területen való elhelyezkedése) nem mehetünk el szó nélkül az iráni hadsereg képességei mellett sem. Az 1979-es forradalom utáni amerikai fegyverembargó nyomán az iráni légierő arra kényszerült, hogy a korábban amerikai forrásból beszerzett vadászgépeket az amerikai alkatrészellátás nélkül üzemeltesse. Az F-14, F-4 és F-5 típusok a forradalom óta viszonylag zavartalanul üzemelnek a légierőnél. A pontos darabszám és a gépeket érintő fejlesztések azonban nem ismeretesek. Orosz forrásból is beszerzésre kerültek harci gépek (Mig-29, Szu-24, Szu-25), valamint Sz-200, Sz-300 és Tor légvédelmi rakétarendszerek. Ha az Iráni Légierő technikai eszközeinek egy része elavultnak is számít, akkor sem valószínű, hogy az izraeliek veszteségek nélkül tudnának végrehajtani egy, az irakihoz hasonló akciót. Ha egy bombázás politikai hozadékát vizsgáljuk, akkor lehetséges, hogy az izraeli és az arab országok közvéleménye helyeselné az iráni atomprogram ellehetetlenülését, azonban a nemzetközi közvélemény reakciói nehezebben kiszámíthatók. Az Egyesült Államok az akciót bizonyosan nem támogatná, hiszen nem valószínű, hogy az ukrán-orosz konfliktussal párhuzamosan, vagy a közeli jövőben szembehelyezkedne az Iránt támogató Moszkvával egy újabb ?fronton?. Az iráni atomprogramot érintő tárgyalásokban résztvevő nagyhatalmak sem valószínű, hogy örülnének a különutas megoldásnak. Iráni részről átfogó támadás nem valószínű az arab országok, vagy Izrael ellen, de az szinte biztos, hogy a Teherán által támogatott libanoni Hezbollah és palesztin Hamász terrorszervezetek aktívabban támadnák rakétáikkal az izraeli területeket.

Összegzés

Jelenleg az iráni atomlétesítmények elleni csapásnak kevés az esélye, de van olyan fejlemény, amely valószínűsíti, hogy a támadás lehetőségét fenntartják. Az izraeli vadászgépek légiutántöltését biztosító, elavult Boeing-707-esekből álló flotta lecserélése folyamatban van a vadonatúj Boeing KC-46A Pegasus típusra. Az eredetileg 2024-re tervezett szállítások megkezdését azonban előrébb kívánta hozni Izrael, ezért az Egyesült Államokhoz fordult azzal a kéréssel, hogy néhány példányt soron kívül, azonnal átvehessenek. Mivel valószínűsíthetően egy Irán elleni katonai akció terve indokolja a tankergépek gyorsított beszerzésének igényét, ezért az Egyesült Államok megtagadta a program felgyorsítását. Ugyanakkor az arab országokkal kötött békeegyezmények is valószínűleg túl frissek ahhoz, hogy közös katonai műveletben vegyenek részt az arab monarchiák Izraellel. Egy iráni atomprogramot érintő hadművelet végrehajtása nem zárható ki teljesen, de a programmal kapcsolatos kérdések remélhetőleg diplomáciai úton fognak rendeződni. Megfelelő biztonsági garanciák mellett a tárgyalásokon résztvevő nagyhatalmak is elégedettek lehetnének, valamint a nyugati szankciók feloldását követően Irán is elindulhatna egy komoly gazdasági fellendüléssel kecsegtető úton.

Írta: Láng Róbert

Felhasznált irodalom

Kővári László (2011) Iraki atomprogram: törölve. Aranysas Magazin, XI. évfolyam, 2011. november. 10-15. oldal.

Kővári László (2012) Esélylatolgatás. Újabb háborús veszély a Közel-Keleten. Aranysas Magazin, XII. évfolyam, 2012. július. 34-37. oldal.

Kiemelt kép forrása: flickr.com (Bellefonte Nuclear Plant Scottsboro Alabama)