Mostar egy kis lélekszámú város Bosznia-Hercegovinába déli részén, a Hercegovina-Neretva kantonban, mely egyben az ország egyik fő turisztikai célpontja is. Becsült népessége nagyjából 105 ezer fő, a legfőbb problémát azonban a délszláv háború óta kialakult etnikai és vallási ellentét okozza: egy 2013-as cenzus szerint akkor az össznépesség 49,1%-át horvátok, 44,8%-át bosnyákok, és 4,2%-át szerbek tették ki. A várost a Neretva-folyó vágja ketté, mely egyben természetes határvonalként is szolgál: a muszlim bosnyákok a keleti, a katolikus horvátok a nyugati oldalon élnek, azonban nem csupán területi szegregációról van szó. Mindkét félnek külön tűzoltósága, hulladékkezelője, kórháza, postaszolgálata, focicsapata, autóbusz-állomása, társasági élete van. Az iskolákban az oktatás is etnikailag elkülönítve történik, csak úgy, mint az ország nagy részében.

A délszláv háborútól napjainkig

Az 1992 előtti város akár a különböző népek békés együttélésének mintapéldája is lehetett volna, amikor a horvátokon és bosnyákokon kívül nagyobb létszámban szerbek, jugoszlávok és más népek is gyarapították a lakosság létszámát. Az éves házasságkötések közel egyharmada eltérő etnikumok között történt. Miután Szlovénia és Horvátország után Bosznia és Hercegovina is bejelentette függetlenségét Jugoszláviától, a boszniai szerbek a Jugoszláv Néphadsereggel támogatva támadást intéztek ellenük. A délszláv háború boszniai szakaszának kezdetén a horvát és bosnyák csapatok még vált-vállvetve harcoltak a Boszniai Szerb Köztársaság ellen, és együtt verték vissza az ostromlókat Mostar térségéből, 1992 végére azonban az előbbiek nagy-horvát nemzeti törekvései a Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság létrehozásával megpecsételték a szövetség sorsát.

Az új állam fővárosának Mostar-t jelölték ki, melyet 1993. május 9-én körülzártak és megtámadtak a horvát csapatok, a nyugati oldal elfoglalása után pedig tovább lőtték a bosnyák pozíciókat a folyó túloldalán, miközben a térségben etnikai tisztogatást hajtottak végre. A több mint 400 éves Stari Most („öreg híd”) is a harcok áldozata lett, miután november 9-én, feltehetőleg Slobodan Praljak boszniai horvát tábornok parancsára lerombolták. Praljak 2017-ben tett szert nemzetközi hírnévre, amikor a hágai Nemzetközi Törvényszék ülésén a délszláv háború alatt elkövetett emberiség ellen elkövetett bűntettei következményeként hozott ítélettel szemben, tiltakozásképp megitta a becsempészett méregpoharat. A washingtoni tűzszüneti egyezmény után az EU adminisztráció alatt 1996-ban ideiglenes statútum született a város önkormányzati működéséről, mely etnikai alapon hat (3 horvát – 3 bosnyák) adminisztratív kerületre osztotta fel azt, melyek határai a háborús helyzet alatt kialakult frontvonalat tükrözték.

Slobodan Praljak jelenete a hágai bíróságon. (Forrás: YouTube/RNZ)

A város fejlődéséért felelős ENSZ-főképviselő belátta, hogy minden jószándék ellenére az évek során csupán elmélyíteni sikerült az etnikai megosztottságot, emellett a hatalmasra duzzasztott bürokrácia magával hozta a rendszerszintű korrupciót és a hatalommal való visszaélést, így a statútum 2004-es módosításával próbált reformokat bevezetni, többek közt a város önkormányzásának egységesítésével.

A daytoni békeszerződés után több mint 25 évvel a népcsoportok polarizációját továbbra sem sikerült feloldani. A két legnépszerűbb, etnikai alapon szerveződött jobboldali párt, a horvát HDZ BiH (Bosznia-Hercegovinai Horvát Demokratikus Közösség) és a bosnyák SDA (Demokratikus Akciópárt) dominálják a városi döntéshozást, és a délszláv háború óta fenntartják az identitáspolitikát vívó két szekértábor állandó küzdelmét.

Tizenkét évnyi patthelyzet

Mostarban 2008 óta nem tartottak helyhatósági választásokat, mivel egy 2010-es alkotmánybírósági határozat megsemmisítette a 2004-es statútumban foglalt választási törvény egyes rendelkezéseit, amiért a kijelölt választókerületek nem biztosítottak népességarányosan elég helyet a képviselő-testületben. A városvezetésnek mandátuma hátralévő részében ki kellett volna egyeznie a választási törvény helyrehozásáról közösen az országgyűléssel, azonban a két vezető párt, a horvát HDZ BiH, és a bosnyák SDA nem tudott kompromisszumra jutni.

Mivel nem sikerült idejében megteremteni a szükséges jogi alapokat, a 2012-es és 2016-os választásokat egyszerűen nem tartották meg. Az utolsó megválasztott polgármester, Ljubo Bešlić ideiglenesen pozícióban maradt az állami parlament rendkívüli meghatalmazása által, a képviselő-testület mandátuma lejártával azonban feloszlott, ezzel a település egyfajta politikai szellemvárossá változott. A polgárok nem tudtak érdemben beleszólni a közügyek eldöntésébe, ezzel csorbult a képviselethez való joguk. Bešlić és Izet Sahovic, a pénzügyi osztály vezetője és az SDA tagja gyakorlatilag teljhatalommal rendelkeztek a városi költségvetés felett, mivel nem tudta senki elszámoltatni őket annak felhasználásáról, a korrupciós ügybe keveredett pénzek aránya éves szinten nagyjából 30 millió euróra rúgott. A lakók életét közvetlenül befolyásolta, hogy az önkormányzat egyáltalán nem, vagy csak igen hiányosan tudta ellátni feladatait, így a közművek működését sem tudta felügyelni. Az egyik legsúlyosabb problémát a hulladékkezelés jelentette: a városban öt hulladékkezelő cég működött, melyek nem mindig tudtak megállapodni az általuk kezelt terület határairól, ezért a vitatott részeket egyszerűen elhanyagolták. A túlcsordult szemetesek nyomában elszaporodtak a patkányok, melyeknek kiirtását sem sikerült koordinálni, ezzel városszerte közegészségügyi problémát okozva.

Egy nő csatája a demokráciáért

Irma Baralija filózófiatanár és a balközép Mi Pártunk (Naša stranka) alelnöke az Emberi Jogok Európai Bírósága elé vitte az ügyet, azzal az indoklással, hogy a fennálló jogi hiányosságok miatt sérült a választáshoz és a közvetlen képviselethez való joga. A Bíróság 2019 októberében megállapította Baralija jogsérelmét, és hat hónapos határidőt szabott ki a választások lebonyolítására. A HDZ BiH és az SDA pártok vezetőinek az Egyesült Királyság és az Európai Unió nagyköveteinek közvetítésével sikerült kiegyezniük az új törvény rendelkezéseit illetően, a következő választás időpontját pedig 2020. november 15-re jelölték ki az országos helyhatósági választásokkal egyidőben, azonban a lebonyolításához szükséges források hiánya miatt elhalasztották december 20-ra.

Baralija nagy sikerként élte meg a döntést: „Évtizedekig abban a hitben tartottak minket, hogy az egyén tehetetlen. Csak akkor változtathatsz a dolgokon, ha egy etnikai csoport, vagy egy párt tagja vagy. A strasbourgi testület ítélete bizonyítja, hogy nem így van. Bárki képes lehet változást elérni egyedül is” – mondta. Baralija maga is indulni készült kerületi képviselőként a Mi Pártunk színeiben, célja a háború előtti, szegregációtól mentes Mostar visszaállítása volt. Valóban, a voksolás nagy kérdése az volt, hogy vajon az új politikai tömörülések képesek lehetnek-e számottevő eredményt elérni a két legerősebb párttal szemben.

A választás eredményei

A választási rendszer alapján a voksolók 6 választókerületi listán és egy központi, városi listán szavazhattak az induló képviselőjelöltekre. A kerületi listákról összesen 22, a központi listáról 13 képviselői mandátum volt megszerezhető. A polgármester személyét a képviselő-testület választja először kétharmados többséggel, együtt nem értés esetén a harmadik fordulóban a jelenlévők egyszerű többségével. A 100 864 választóból 56 072 adott le szavazatot, vagyis valamivel több, mint a jogosultak 55%-a ment el voksolni.  A választáson 38 politikai párt és 9 független jelölt képviseltette magát. Az induló pártok nagy száma kétségeket vetett fel a választás tisztaságával kapcsolatban, egyes elméletek szerint valamennyi induló mögött a domináns pártok álltak, ezzel nagyobb irányítást szerezve a választási bizottságokban, mindenesetre a független megfigyelők nem rögzítettek komolyabb problémákat a választás napján. A két legtöbb szavazatot kapott párt, a horvát HDZ BiH összesen 13 (a kerületi listáról 8, a központi listáról 5) képviselői helyet szerzett, az SDA koalíció összesen 11 (a kerületi listáról 7, központi listáról 4) helyet kapott a képviselő-testületben a megszerezhető 35-ből. A Mi Pártunk és a szociáldemokraták koalíciója 6 mandátumhoz jutott. A polgármesteri széket a HDZ BiH jelöltje, Mario Kordic foglalhatta el. Irma Baralija a 2. választókerületben sikeresen mandátumot szerzett Sanel Zuljevic mellett a Mi Pártunkkal.

Nem mertek nagyot álmodni

Az eredmények megmutatják, hogy Mostarban a háború óta továbbra is a két nagy, etnikai alapon szerveződő párt a legnépszerűbb a lakosság körében, ezzel nem sok remény maradt a megosztottság megszüntetésére. Valamennyien rezignáltan vették tudomásul a választás eredményét: „Azt hittem, hogy adunk majd egy esélyt a fiatalabb, tanultabb jelölteknek. Úgy látszik, itt tényleg semmin sem lehet változtatni.”mondta sajnálkozva egy 40 éves szavazó a Balkán Nyomozásjelentési Hálózatnak (BIRN). „Nagy változások előtt áll az ország. Tudom, hogy ezzel nincs vége a nacionalizmusnak vagy a nacionalistáknak, de meggyőződésem, hogy ez már a vég kezdete.”nyilatkozta optimizmussal a Mi Pártunk elnöke, Pedja Kojovic.

Ettől függetlenül a legfontosabb eredmény azonban, hogy tizenkét év után sikerült helyreállítani azokat a törvényi alapokat, melyek lehetővé teszik ezután is a rendszeres választások megrendezését, illetve sikerült újraindítani a mostari önkormányzat intézményét, így idővel talán sikerül teljesen felszámolni az ebből fakadó problémákat városszerte. Az Európai Bizottság is üdvözölte az eseményeket, mely szerint ez egy fontos lépés volt az európai uniós csatlakozás felé vezető úton Bosznia-Hercegovina számára. Az ország 2003 óta egy potenciális tagjelöltnek számít, mely csatlakozási kérelmét 2016-ban nyújtotta be hivatalosan.

A cikk a Balkán Műhely cikksorozata keretei közt valósult meg.

Címlapkép: Magyar katona a mostari Öreg hídnál 2013. szeptember 12-én. A mostari városháza mellett egy emlékkő áll azoknak a magyar katonáknak a tiszteletére, akik 1997 és 1999 között részt vettek a híd újjáépítésében, amelyet egy horvát harckocsi lőtt szét 1993 novemberében. (Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd)