Grúzia és a Kaukázus térségének geopolitikai szerepe mindig is meghatározó volt, azonban ez napjainkban még kiemelkedőbbé vált. A térség geostratégiai és geopolitikai jelentőségének növekedéséhez hozzájárult az 2022. február 24-én elindított Ukrajna elleni orosz katonai hadművelet. Ennek eredményeként különösen felértékelődött a kaukázusi Középső Folyosó, azaz a Transzkapi Nemzetközi Szállítási Útvonal szerepe.

Grúzia geopolitikai összetettségét tovább árnyalja a területén található két de facto állam (Abházia és Dél-Oszétia), a 2008-as orosz-grúz konfliktus és annak következményei, valamint a legújabb fejlemények amelyek ismét a nemzetközi figyelem középpontjába került a kaukázusi ország: a 2024. október 26-ára kitűzött parlamenti választások, valamint az Európai Unióhoz való csatlakozás felfüggesztése.

Nyugaton Grúzia 2023 decemberében megkapott EU-tagjelölti státusza óta egyfajta reprezentatív államként kerül feltüntetésre, amely példaként statuálhat a régió országainak. Az elnyert státusz meg is erősítette a kaukázusi országot abban, hogy konzekvens, határozott lépéseket tegyen és folytassa a csatlakozáshoz szükséges reformokat.

A Moszkvához ideológiában közelebb álló kormány nemcsak retorikai szinten mutat ellenállást az uniós integrációval szemben. Irakli Kobakhidze, a Grúziai Álom (GD) párt vezetője a választások után bejelentette, hogy felfüggeszti az ország EU-csatlakozási folyamatát, és 2028-ig nem fogad el további uniós támogatásokat. A bejelentés hatására tömegtüntetések kezdődtek az országban, amelyek ismét felszínre hozták a társadalom megosztottságát.

Jogosan merül fel a kérdés: merre tovább, Grúzia?

Grúzia története az etnikai konfliktusok tükrében

Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság

Grúzia geopolitikai jelentőségének felismerése nem új keletű dolog, a történelem során számos birodalom – például Perzsa és az Oszmán Birodalom – hatalmi játszmáinak kereszttüzébe került. 1918-ban kikiáltotta függetlenségét, amely nem tartott sokáig, mivel 1921-ben orosz csapatok szállták meg az országot az abháziai és adzsáriai felkelések következtében. A felkelés orosz haderő általi leverésének eredményeképpen a független Grúziából, Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság lett.

1922-ben Azerbajdzsán, Örményország és Grúzia közösen megalapította a Kaukázusontúli Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaságot, amely a Szovjetunió négy alapító tagjának egyikévé vált. A Kaukázusontúli SZSZSZK 1936-ban, a „sztálini alkotmány” elfogadásával, felbomlott és az azt alkotó három ország a Szovjetunió köztársaságává vált. Az új szovjet alkotmány eredményeképp a három kaukázusi köztársaság visszanyerte önállóságát. Az új alkotmány elfogadását követően a Lenin-féle „nemzeti önmeghatározás” politikára nagyobb hangsúly került, amelynek következtében három autonóm köztársaságot hoztak létre a Szovjetunión belül a nemzeti igények figyelembevételével. Így jött létre az Abház Autonóm Köztársaság, a Dél-Oszét Autonóm Köztársaság, valamint az Adzsar Autonóm Köztársaság. A szovjet időszak alatt az etnikai és vallási feszültségek elkerülése érdekében a Kommunista Párt bizonyos fokú adminisztratív, gazdasági nyelvi és kulturális autonómiát nyújtott a köztársaságok számára.

Grúzia függetlenné válása és a belső konfliktusok

A Szovjetunió felbomlásával kapcsolatos prognózisokkal párhuzamosan kezdődött el a konfliktus kiéleződése elsősorban az autonóm köztársaságok – Abház Autonóm Köztársaság, a Dél-Oszét Autonóm Köztársaság – és a Grúz SZSZK között. Az 1980-as és 1990-es években a grúz nacionalizmus megerősödésével és az új ellenzéki függetlenségi mozgalom megjelenésével ismét feszültebbé vált a viszony Grúzia és az autonóm köztársaságok – Abházia és Dél-Oszétia – között.

Az új független Grúziához vezető út nacionalista törekvésekkel, belpolitikai viszályokkal, központi hatalom szétesésével és etnikai konfliktusokkal volt terhes, amely tovább mélyítette a társadalmi megosztottságot.

Dél-Oszétia

Oszétia két részből áll: Észak- és Dél-Oszétiából. Észak-Oszétia, másnéven Észak-Oszétia-Alánia Köztársaság az Oroszországi Föderáció egyik tagköztársaság, míg Dél-Oszétia nemzetközileg el nem ismert, de facto állam, azonban de jure Grúzia része.

A grúz-oszét viszonyt a nacionalizmus erősödése mellett tovább súlyosbította, hogy 1990-ben a grúz kormány megszüntette Dél-Oszétia autonómiáját, miután az oszétok kikiáltották saját köztársaságukat. A terület autonómiájának megszüntetésére fegyveres konfliktushoz vezetett, amelynek 1992-ben egy tűzszünet vetett véget, azonban a béke továbbra is törékeny maradt.

Abházia

Abházia hasonló helyzetben van, mint Dél-Oszétia: de facto független állam, azonban de jure Grúzia része. és a grúz kormány, valamint a legtöbb ENSZ-tagállam Grúzia autonóm területeként ismeri el. Osztéiával ellentétben, az abházok az Abház Autonóm Köztársaság fennállása során is jelentős elnyomásban éltek, az autonómiájuk ellenére.

A Szovjetunió felbomlását megelőzően, a 80’-as években felerősödő függetlenségi folyamatok, még nagyobb ellentétet teremtett a grúzok és az abházok között. A grúz és abház nacionalista törekvések végül fegyveres összecsapásokban csúcsosodtak ki.

Abházia 1990-es évek elején kikiáltotta függetlenségét, amit sem Grúzia, sem a nemzetközi közösség nem ismert el. A függetlenség kikiáltását követően grúz katonai erőket irányítottak a térségbe, annak érdekében, hogy továbbra is fenntartsák a terület feletti ellenőrzést.  A fegyveres összecsapásoknak az abház és grúz erők között az 1994-ben megkötött Moszkvai Egyezmény vetett véget.

Az orosz-grúz háború és annak következményei

A Szovjetunió felbomlását után a felszínre törő, egyre radikálisabbá váló etnikai feszültségek, valamint Miheil Szaakasvili ígérete a szakadár területek – Abházia és Dél-Oszétia – visszaszerzésére megalapozták a grúz és a szakadár régiók, valamint közvetetten Oroszország közötti konfliktust. A 2008. augusztus 7-én kirobbanó ötnapos orosz-grúz háború egyik fontos előzménye Grúzia NATO-tagjelölti státusza volt, amelyet az orosz vezetés az saját stratégiai érdekei fenyegetéseként értékelt. További jelentős tényezőt jelentett Koszovó 2023. februárjában kikiáltott függetlensége, amely ösztönözte Abháziát és Dél-Oszétiát, hogy saját függetlenségi törekvéseiket előtérbe helyezzék.

Bár katonai értelemben egyértelműen Oroszország győzelmet aratott, politikai célját – a szakadár területek de jure elismerését – nem érte el. A háború során Grúzia jelentős személyi és katonai infrastrukturális-veszteségeket szenvedett, azonban Oroszországot is sújtották a konfliktus negatív következményei: nemzetközi elítélés és belső pénzügyi válság. Tovább gyengítette Oroszország  nemzetközi megítélését és geopolitikai helyzetét, hogy a háborút követően a NATO tagállamai között megerősödött az igény a védelmi együttműködés fokozására.

A nyugati grúz perspektíva

A Szovjetunió felbomlása, a grúz nacionalizmus erősödése, az etnikai konfliktusok kiéleződése és a 2008-as orosz-grúz háború mind hozzájárultak Grúzia Grúzia nyugat-orientált politikai irányvonalának kialakulásához. Annak ellenére, hogy Grúzia NATO-tagjelölti státuszát 2008-ban a bukaresti csúcson elutasították, a kaukázusi ország nem mondott le nyugat-orientációjáról.

Grúzia 2022. márciusában benyújtotta uniós tagsági kérelmét, majd 2023. decemberében elnyerte az uniós tagjelölti státuszt. Az ország elköteleződését a bizottsági ajánlásoknak megfelelő reformok végrehajtása is bizonyította, valamint a konkrét lépések megtétele a demokratikus és jogállamisági reformok előmozdításához. Az Európai Unió Tanácsa 2023. december 12-i jelentése rögzítette, hogy Grúzia konkrét eredményeket ért el a közigazgatási reformok, a közbeszerzések és a gazdasági reformok terén. Ugyanakkor a jelentés további lépések megtételére szólította fel Grúziát, annak érdekében, hogy az ország egyértelműen kifejezze elköteleződését az uniós értékek iránt.

Grúzia nyugati orientációját azonban jelentősen befolyásolhatja a 2024. október 26-i parlamenti választások eredménye, amelyeken a kormányzó Grúziai Álom párt 54,2%-os támogatottságot szerzett, ami kérdéseket vet fel az ország európai integrációs folyamatának jövőjével kapcsolatban. A belpolitika és társadalmi feszültségek erősödését tovább fokozta, hogy a választás tisztességét nemcsak a grúz ellenzéki pártok, hanem a nemzetközi szervezetek és az Európai Unió is megkérdőjelezték. A helyzetet tovább súlyosbította az Egyesült Államok Külügyminisztériuma döntése a stratégiai partnerség felfüggesztéséről.

Az Európai Parlament 2024. november 22-én elfogadott állásfoglalásában aggályokat fogalmazott meg Grúzia demokratikus válságával és a parlamenti választásokat érintő jogsértésekkel kapcsolatban. Az állásfoglalásra reagálva Irakli Kobahidze miniszterelnök bejelentette, hogy felfüggesztetik az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését 2028-ig, továbbá Grúzia nem fogad el további támogatásokat az Európai Uniótól.

A választások eredménye, valamint az új mandátummal megerősödött oroszbarát kormány egyértelműen kedvez az orosz vezetésnek, mivel csökkenhet Grúzia európai integrációs törekvéseire irányuló nemzetközi figyelem.

Grúziai Álom és a grúz álom kettőssége

Miután Irakli Kobahidze, Grúzia miniszterelnök bejelentette, hogy 2028-ig felfüggesztik a Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalások megkezdését, több ezer EU-párti tüntető vonult az utcára Tbilisziben.  A többnapos  demonstrációk során komoly összecsapások alakultak ki a tüntetők és a grúz rendőrség között. A tüntetések ötödik napján egyes résztvevők tűzijátékokkal lőttek a rohamrendőrökre, akik válaszul könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására. A megmozdulások nemcsak a fővárosra korlátozódtak: Batumiban, az ország második legnagyobb városában, Kutaisziben, Zugdidi és más városokban is tüntetések kezdődtek.

A november 30-ai tüntetésen Grúzia államfője, Salome Zourabichvili is megjelent és beszédet mondott. Zourabichvili 2018-ban nyerte el az államfői mandátumot, amely 6 évre szól, így 2024-ben jár le. A grúz parlament november 25-ei, első ülésén – amelyen az ellenzéki képviselők bojkottja miatt a 150 fős testületből mindössze 88 fő vett részt –  2024. december 14-re tűzte ki az államfői választások időpontját, míg az új államfő beiktatására december 29-én kerül sor. A 2017-ben elfogadott alkotmányos reform értelmében idén először az államfőt nem közvetlenül a polgárok választják meg, hanem egy 300 főből álló választási kollégium dönt a személyéről. Ez az eljárás eltér az eddigi közvetlen választási gyakorlattól, amely népszavazás vagy általános választás útján zajlott.

Salome Zourabichvili államfő a november 30-ai tüntetésen elmondott beszédében illegitimnek nevezte a jelenlegi parlamentet, és elutasította az általa szervezett államfő választásokat. Zourabichvili kijelentette, hogy az új államfőt nem választhatja meg egy illegitim parlament, ezért mandátuma hatályban marad mindaddig, amíg egy legitim parlament megválasztásra nem kerül.

Összegzés

Grúzia és a Kaukázus térség stratégiai jelentősége a történelmi, etnikai, földrajzi és geopolitikai tényezőkön alapul. Az ország kiemelkedő jelentőségét a globális gazdasági és politikai folyamatokban az földrajzi elhelyezkedéséből ered, valamint energia- és közlekedési infrastruktúrában betöltött szerepe adja.

A kaukázusi ország már az október 26-ai választásokkal felkeltette a nemzetközi érdeklődést, amelyet sokan Grúzia „kelet és nyugat közötti választásaként” értékeltek, és amely a megkérdőjelezett tisztségek kapcsán is figyelmet keltett. Azonban a tényleges nemzetközi figyelmet  a kormány vitatott döntése váltotta ki, miszerint felfüggesztik az EU-csatlakozási tárgyalásokat 2028-ig, A kormány ezen lépése országszerte tüntetéseket váltott ki Tbilisziben és más városokban. Az ellenzék és a grúz társadalom jelentős része azzal vádolja a kormányzó Grúz Álom pártot, hogy egy  illiberális irányba tereli az országot, aláásva ezzel az EU-csatlakozás lehetőségét, amely sok grúz számára régóta dédelgetett álom volt.

A jelenlegi krízishelyzet mind bel-, mind külpolitikai értelemben komoly dilemmát jelent Grúzia számára: folytatja az orosz érdekeknek is kedvező, nyugatellenes geopolitikai irányvonalat, vagy visszatér az ország európai integrációjára törekvő politikához?