Főoldal Általános Kína terjeszkedése Afrikában: Kolonizáció vagy a fekete kontinens felemelkedése?

Kína terjeszkedése Afrikában: Kolonizáció vagy a fekete kontinens felemelkedése?

1911
0
Megosztás

Tagadhatatlan, hogy Kína jelenléte Afrikában bár nem újszerű, az ázsiai ország az utóbbi időben rohamosan növeli befolyását a fekete kontinensen. A hidegháború idején Kína elsősorban ideológiai úton és a közös gyarmati múlt által próbált kapcsolatokat kiépíteni Afrikával, azonban ezt mára felváltották az üzleti érdekek és egy pragmatikus magatartás. A nagyszabású folyamatot azonban számos kritika éri, és sokan beszélnek új kolonizációról. Jelenleg Kína a kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere, illetve nagyban támaszkodik az afrikai piacokra, a természeti erőforrások folyamatos áramlása pedig elengedhetetlen a hazai termelés fenntartása érdekében. Az afrikai erőforrások Kína általi behozatala változatos; kiterjed például az olajra, a vasércre, a fára és a rézre. Kína ipari termékeket exportál, fejleszti az infrastruktúrát, közvetlen külföldi befektetéseket és milliárd dolláros hiteleket bonyolít le, mindezt természetesen az erőforrásokhoz való széleskörű hozzáférésért cserébe. Csak 2014-ben a kereskedelem értéke meghaladta a 200 milliárd dollárt. Ráadásul a kínai külföldi segélyek több mint felét Afrika kapja. Ez gyors és látható eredményekkel jár, valamint a nyugati befektetőkkel szemben Kína nem követeli meg az emberi jogok tiszteletben tartását, ami számos afrikai ország szemében vonzóbb alternatívává teszi.

Kétélű penge

A kínai gazdasági aktivitással foglalkozó írások általában két csoportba sorolhatók. Az egyik tábor szerint Kína kiszipolyozza Afrikát, és a látszólag előnyös kereskedelmi szerződések, gazdasági egyezmények valójában csupán Kína érdekeit tartják szem előtt, míg a fekete kontinens hosszú távú érdekei és lehetőségei sérülnek. Gyakori kritika például, hogy a helyi lakosok alkalmazása helyett Kína a saját állampolgárait foglalkoztatja a kormány által finanszírozott infrastrukturális beruházások esetén, holott Afrikában jelentős a munkanélküliség, így az embereknek nagy szükségük lenne tapasztalatra és jövedelemre. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a kínai olcsó áruk elárasztják az afrikai piacokat, ezzel nehéz helyzetbe hozva a helyi termelőket. Gyakran lehet bírálatokat hallani olyan iparágakról is, amelyekben kínai vállalatok afrikai munkavállalókat foglalkoztatnak. A Human Rights Watch állításai alapján, a kínai tulajdonú rézbányák a zambiai munkásaikat túldolgoztatják, nem biztosítanak biztonságos munkakörülményeket, a panaszkodókat pedig megfenyegetik.

A másik megközelítés sokkal inkább üdvözli Kína növekvő gazdasági befolyását, és Afrika felemelkedésének a garanciáját látja a feltörekvő ázsiai országban. Ezzel párhuzamosan természetesen elutasítja az előbbi álláspontot, miszerint egy új gyarmatosításról és kizsákmányolásról lenne szó. Szerintük ugyanis ez a narratíva egyrészt nyugati szempontokon alapul, másrészt azon, hogy a nyugati országok egy riválist látnak Kínában. Valamint a déli kontinensnek elengedhetetlen egy hatékonyabb infrastruktúra a fejlődéshez, ásványkincsek tekintetében pedig sokkal többet termelnek, mint amennyit fel tudnának használni, így a cserével mindkettő fél jól járhat.

A gazdaságon túl

Kína mint a világ egyre nagyobb politikai befolyással bíró szereplője elismerésre és elfogadásra törekszik, különösen az olyan nemzetközi intézményekben, mint az ENSZ és a WTO. Kína vezetői igyekeztek erősíteni a különböző afrikai országokkal fennálló politikai kapcsolatokat, hogy elsősorban a világpolitika nyugati szereplőivel szemben hatékonyabban tudják képviselni érdekeiket. Afrika 54 országból áll, ez az ENSZ-en belüli szavazásokkor különösen értékessé teheti a kontinenst és az afrikai kapcsolatokat. Kína a hagyományos diplomáciára is nagy hangsúlyt fektet. Az afrikai vezetőkkel rendszeresen magas szintű csúcstalálkozókat szervez, és magas rangú kínai politikusok is számos látogatást tesznek a kontinensen; a kínai külügyminiszter első tengerentúli útja minden évben egy afrikai országba vezet. A nyugati országoknak figyelniük kell az afrikai kapcsolataikra, ugyanis a jövőben egy egyre jelentősebb versenytársra számíthatnak Kína személyében

Muhammadu Buhari nigériai elnök és XI Jinping kínai elnök egy aláírási ceremónián, Peking 2016.

Összefoglaló

Afrika korábbi kolonizációja számos szörnyűséggel járt, többek között elnyomó rendszerek fenntartásával, véres lázadásokkal, lappangó konfliktusokkal és a kontinens tartós lemaradásával. Sokak szerint ez nem csupán a múlt, és bár más keretek között, de a történelem újra megismételheti önmagát. Azonban most nem európai országok, hanem a dinamikusan növekedő Kína lesz a gyarmatosító. A helyzet azonban közel sem ilyen egyszerű, hiszen, bár Kína egy percig sem téveszti szem elől a saját érdekeit, nem avatkozik be az afrikai országok belügyeibe, illetve jelentős erőforrásokat fordít a fekete kontinens fejlesztésére. Európa érdeke egy stabil és gyarapodó Afrika, reméljük, hogy a kínai jelenlét ennek megvalósulását segíti és nem pedig hátráltatja majd a jövőben.