[quote_box_center]A szerzőről: Michael O?Hanlon a Brookings Intézet keretében működő Center for 21st Century Security and Intelligence főmunkatársa valamint társigazgatója. Emellett kutatási igazgató az intézet külpolitikai programjában, ahol kutatási területe az USA védelmi stratégiája, valamint a katonai erő alkalmazása az amerikai külpolitikában. Meghívott előadó a Princetoni Egyetemen, a Johns Hopkins Egyetem docense és a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (International Institute for Strategic Studies) tagja.[/quote_box_center]
A szerző a tanulmányban a szíriai helyzet megoldására tesz javaslatot, mégpedig arra biztatja a döntéshozókat, hogy egy konföderatív jellegű állam kiépítésének irányába mozduljanak el. Véleménye szerint ennek első lépése a jelenlegi kiképző missziók bővítése lenne, mely a fenntarthatóság alapját biztosítaná. Az átszervezés kezdetben egy-két ?kísérleti jellegű? területen menne végbe, melyekre konkrét javaslatot is tesz: Északkelet-Szíria kurdok lakta része és a Jordániához közeli déli területek. Az itteni tapasztalatok alapján alakítanának ki újabb régiókat, párhuzamosan a szövetséges fegyveres csoportok előrenyomulásával, és újabb területek felszabadításával.
A szerző azonban rámutat arra a problémára, hogy a szövetséges csapatok a kormány, az ISIS, az al-Nuszra és a Hezbollah után egyelőre csak az ötödik legerősebb fegyveres erőnek számítanak. Jelenleg nem várható, hogy Aszad hajlandó lenne új, ellenzékkel való hatalommegosztáson alapuló kormány létrehozására, hiszen az a saját gyengeségének elismerését jelentené. Szintén nincs a tervek között egy nagyszabású amerikai misszió sem. Szíria etnikai vagy vallási alapú felosztása pedig azért nem lehetséges, mert sok heterogén összetételű terület van, amelyek státuszát nehéz lenne rendezni. Emellett egyelőre nem valószínűsíthető egy olyan egységes haderő létrehozása, amely Aszad és az ISIS ellen is hatékonyan fel tudna lépni, mivel az ellenzék soraiban kevés katonai és politikai vezető van, másrészt a kiképző missziók is mérsékelt hatékonysággal működnek.
A fent említett lehetőségek mind nemzeti szinten értelmezhetőek, ez azonban szerinte túl nehéz és specifikus, ezért nem megoldható. A stratégiája a felkelések leverésének inverzét jelenti: megerősíteni és hatalomátvételre képessé tenni mérsékelt ellenzéki erőket.
Bár a terv látszólag csak részleges sikert jelent, és egy pont után patthelyzet alakulhat ki, még mindig hatékonyabb, mint az egész országra kiterjedő támadásokat indítani. Felhívja azonban a figyelmet arra is, hogy az egyes régiók felszabadításában és stabilizálásában szerzett tapasztalatokat nem lehet standardizáltan átültetni más területre, és Washington nem szabhat konkrét határidőket sem. Jelenleg ennek a több, részleges sikert hozó stratégiának lehet a legnagyobb előnye ? jelenti ki a szerző. Ez a megközelítés összhangban van a jelenlegi kormányzati politikával, de a célok és az eszközök sokkal közelebb állnak egymáshoz, ezért megvalósíthatóbb.
Az első feladat a kiképző missziók megerősítése, melyekre Törökországban és Jordániában kerülne sor, a szövetsége erők által elfoglalt területek stabilizálását követően pedig a helyszínen folyna a személyi állomány felkészítése. A légi támogatáson túl szárazföldi speciális egységeket is be kellene vetni, akik segítenék a helyi erőket. A stabilizált területeken az ENSZ és a nem-kormányzati szervezetek közreműködésével újra kinyitnák az iskolákat, egészségügyi intézményeket, valamint a kialakítanák a kormányzó tanácsokat (a választások helyett kezdetben kinevezéssel). A jövőben megalakuló nemzeti kormány ezen területek vezetőire támaszkodna, de a konföderáció fenntartásához vélhetően nemzetközi békefenntartó erők közreműködésére is szükség lenne. Ezek a ?zónák? pedig fokozatosan kiterjeszthetők, melynek eredményeként Aszadot visszaszorítanák.
A szerző szerint ez a módszer nem példa nélküli, hiszen bizonyított már Boszniában, Afganisztánban és Szomáliában is.
O?Hanlan elismeri, hogy vannak kockázatok, ugyanis a javaslat megvalósításához szükséges műveletek során az amerikai csapatok komolyabb veszteségeket is szenvedhetnek. Véleménye szerint ugyanakkor az Egyesült Államok számára presztízskérdés, hogy a konfliktusba történő beavatkozása végül eredményes legyen, hiszen a hatástalan lépések rontják a hitelességét. Emellett az ISIS által tervezett kalifátus létrehozásának és terjeszkedésének terve ? még akkor is, ha ennek megvalósulása belátható időn belül nem reális ? számos amerikai szövetségest veszélyeztet.