A moszkvai terrortámadás ismételten bebizonyította, hogy az iszlám fundamentalizmus  egy kiemelten magas biztonsági kockázat, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. A támadók egy olyan országban hajtottak végre sikeresen egy hatalmas anyagi kárt okozó, valamint temérdek emberéletet követelő műveletet, amelynek titkosszolgálatai az Ukrajnával való háború miatt – feltételezhetően – csúcsra vannak járatva, így véleményem szerint az Európai Unió sem veheti félvállról a Közép – Ázsia országaiból érkező ilyen jellegű fenyegetéseket. Az kétségtelen, hogy rengeteg dologról még nincsen pontos és megbízható információ, viszont a nyílt forrású hírekből az megállapítható, hogy a négy elkövető mindegyike tádzsik állampolgár. Ezen kutatásom ezért kizárólag Tádzsikisztánra fókuszál, viszont a későbbiekben tervezem elemezni a többi közép-ázsiai ország helyzetét is. 

Elemzésem célja az, hogy átfogó képet adjak Tádzsikisztán etnikai megosztottságáról, valamint, hogy választ találjak arra a kérdésre, hogy melyik etnikum(ok) körében elterjedtebb az iszlám szélsőséges változata.

Tádzsik identitás rövid bemutatása

Fontosnak tartom azt, hogy, megvizsgáljuk a tádzsik identitás kialakulását, illetve a társadalom dinamikájának alakulását ahhoz, hogy feltérképezzünk, hogy esetlegesen vannak-e olyan régre visszanyúló problémák, amelyek elősegíthetik a fundamentalizmus megjelenését és terjedését. 

A tádzsik identitás (és nemzeti összetartozás) egy kiemelten fontos alapja a nyelv, amely az indoeurópai nyelvcsalád, indo-iráni (azon belül a délnyugat iráni) ág tagja. Sok nyelvészeti hasonlóságot mutat az újperzsa (fárszi), valamint az afgán (dari) nyelvekkel, kijelenthető, hogy ezekkel áll legközelebbi kapcsolatban. Az évszázadok folyamán azonban sok külső behatás érte – ilyen például a türk, valamint orosz jövevényszavak, illetve az, hogy a cirill ABC-t használják – tehát mára már jelentős eltérést lehet felfedezni a környező iráni-perzsa népektől.

 Az első létrejövő államszervezet a Tádzsik Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, amely üzbég fennhatóság alatt állt és többségben az iráni nyelvet beszélő népek volt. Ezután 1929-ben szervezték át a határokat, amikor létrejött a Tádzsik Szovjet Szocialista Köztársaság (ekkor már körvonalazódtak a mai határok). A tádzsik államiság viszonylag későn, csak a 20.században jött létre, egészen pontosan akkor, amikor elnyerték függetlenségüket a Szovjetuniótól, ekkor fixálódtak a ma is ismert határok is. Az ország területén sok különböző népcsoport él, így maga a tádzsik identitás egy exogén gyűjtőfogalom. A tádzsikok különböző kulturális és szociális dimenziók mentén szerveződnek (hiszen többféle vallás és klánok keverednek). Vannak ugyan külső tényezők, mint akár a különböző hatalmi érdekek (orosz, perzsa). A sokszínűségnek egy erős összetartó ereje van, mégpedig az irodalmi tádzsik nyelv. Fontos kihangsúlyozni az égtáji megkülönböztetést (tádzsikok – hegyi tádzsikok). A hegyi vagy völgyi tádzsikok az ország gazdaságilag prosperáló területein élnek, amelyek nem igazán keverednek a nyugati területeken élőkkel, így ez a kulturális entitás külön fejlődhetett. Az északon élők sokkal inkább elfogadóbbak az üzbég és orosz hatásokkal, míg a déliek inkább a pastu/dari és pamíri nyelvformákhoz hasonlítanak. Így tehát kijelenthető, hogy a társadalmi törések inkább a nyelvi és etnikai síkon történnek, mint sem vallási alapon.

Iszlámizmus a Szovjetunió széthullása után 

A nyolcvanas években az általánosan romló gazdasági helyzet elérte a Közép-Ázsiai országokat is. A tádzsik ipar egy monokultúrális gazdaság ebben az időben, ugyanis fő húzóereje a gyapottermelés volt. Éppen ezért különböző nyersanyagok tekintetében függött a többi tagállamtól, valamint a szovjet központi kormánytól érkező transzferektől. A gazdasági visszaesés miatt megnőtt a szegénység, kijelenthető tehát, hogy a kommunista rendszer 1989-re megrendül. Ebben az évben kezdődnek az első ellenzéki szerveződések is – igaz, ekkor még illegalitásban. A három legfontosabb politikai entitás a Tádzsik Demokrata Párt, a Rastokíz (Újjászületés) és az Iszlám Újjászületés Párt (IRP). A három szervezetből az utóbbi jelentős bázissal rendelkezett, a népesség többségét alkotó vidéki, mezőgazdasági területek lakosságából állt a támogató bázisának jelentős része. A nyugat orientált demokrata politikusok inkább a fővárosra koncentráltak. Volt azonban egy negyedik politikai erő is, a “Lali Badaksan” amely alapvetően egy autonómista mozgalom volt, fő céljuk a Badaksan tartomány szélesebb körű autonómiájának elérése (az ott iráni nyelveket beszélő siíta lakosság képviselete). A zavargások 1990 elején kezdődtek meg, kétes okok miatt, ezt a helyi hatóságok a szovjet belügyi csapatokkal karöltve verték le. Azonban a lakosság elégedetlenségének már nem tudott ellenállni a kommunista vezetés, 1991.augusztus 31-én lemondásra kényszerült a regnáló pártfőtitkár. Az első viszonylagosan szabad választást a Kommunista Párt nyerte, amelybe az ellenzék nem nyugodott bele. A tüntetések és a résztvevők száma folyamatos növekedést mutatott. A Nabijev-kormány megelégelve az állandó tüntetéseket fél évre rendkívüli hatalmat kért a parlamenttől, valamint elrendelte egy nemzeti gárda létrehozását, így technikailag elindítva azon események láncolatát, amelyek végül a polgárháborúhoz vezettek. 

A téma tekintetében az egyik legfontosabb politikai, illetve katonai aktor az Iszlám Újjászületés Pártja. Az IRP több volt, mint egy tisztán vallási mozgalom, ugyanis szociális és politikai problémákra is választ kerestek. Soraikban megtalálhatók voltak azok a frakciók, akiknek a célja a regnáló tádzsik rezsim elpusztítása volt, ezek az entitások segédkeztek az ellenzék transzformációját egy katonai-politikai szervezetté. A kommunista vezetés a narratívájával ezt elősegítette, ugyanis gyakran olyan szlogeneket hangoztattak, hogy “le az iszlámmal”, amelyek kiváló célpontokká tették őket a dzsihádnak. 1992-re a legtöbb ellenzéki pártot betiltották, ennek hatására a legtöbb iszlamista aktivista száműzetésbe vonult, majd Afganisztán területén megalkotva a MIRT ( Movement for Islamic Revival in Tajikistan) szervezetét, amelynek fő célja a katonai és politikai stratégiák megalkotása és végrehajtása volt. 1994-re elérték azt, hogy ők lettek a legerősebb szereplők az UTO-ban (United Tajik Opposition).  Fontos lépés volt – hogy az alapvetően katonai győzelmet kívánó szervezet – rájött arra, hogy szükséges tárgyalásokat folytatni a kormánnyal. Az első és legfontosabb ok, hogy úgy gondolták, hogy a CIS (Commonwealth of Independent States) az iszlám fenyegetés miatt teljesen izolálná Tádzsikisztánt, ezzel gazdaságilag megfojtva azt. A másik ok az, hogy az IRP célja az volt, hogy Tádzsikisztánt iszlám alapelvek mentén egyesítsék, ezt azonban a lakosság teljes támogatása nélkül nem lehetett elérni. A tárgyalások nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megakadályozzák az etnikai háborút, amely még súlyosabb töréseket okoztak a társadalomban. A fegyveres összetűzések folyamatosan megakasztották a egyezkedést, egészen 1997-ig kellett várni a háború lezárására, amikor is az UTO illetve a tádzsik kormány aláírta a mai is érvényben lévő megállapodást.

Khorasan tartományi Iszlám Állam (ISKP)

A dzsihádista csoport története 2010-ben kezdődött, ekkor azonban még “Jamaat Ansarullah” néven. A csoport egy afganisztáni bázison alapuló, alapvetően tádzsik szervezet, amely megalakulásakor nagyjából 100 főből állt. Támogatását nagyrészt az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalomtól, a Talibántól, valamint az al-Qaidától kapta. Eredeti célkitűzésük az volt, hogy egy iszlám kormányt segítsenek hatalomra Tádzsikisztán területén. A csoport első vezetője Amriddin Tabarov volt (2015 decemberében Afganisztánban meghalt), viszont a vezetés gyakorlatilag családon belül a vejére Mavlavi Salmonra szállt át. A nemzetközi szerepvállalásuk 2014-ben kezdődött, amikor is harcosokat küldtek Szíriába, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak. A sikeres szerepvállalás után az Iszlám Állam egyre komolyabb anyagi támogatásokkal hálálta a részvétet, amely komoly feszültséget okozott az al-Qaidával. 2014 októberében a szervezet hivatalos weboldalán publikált videóban hivatalosan is hűségesküt fogadtak az ISIS-nak, 2017-ben pedig összeolvadva más al-Qaidából kiszakadt harcosokkal megalkották a Khorosan tartományi Iszlám Állam szervezetét. Az első támadásukat 2018 júliusában hajtották végre tádzsik területen, amikor is 5 nyugati biciklistát öltek meg a fővárosban, Dushanbeban. A terrortámadás után egy 9 perces tádzsik nyelvű videó került a “Zello” nevű applikációra – amely egyfajta hivatalos portálként funkcionál – amelyben megfenyegették a tádzsik minisztert azzal, hogy a mudzsahedinek átszivárogva Tádzsikisztánba megdöntik a hatalmát. Jól érzékelteti a fundamentalizmus mint probléma súlyosságát az, hogy milyen magas szinten is vannak beépülve szimpatizánsok a tádzsik kormányba. Kiemelném Gulmurod Khalimov ezredest ( nom de guerre: Shaykh Abu Malik), aki gyakorlatilag a tádzsik OMON parancsnoka volt, majd dezertálása után – temérdek hasznos információ átadását követően – 2016-tól az ISIS hadügyminisztere egészen 2017-es állítólagos (és vitatott) haláláig.

A szervezeti átalakulásokon túl azonban érdemes azt is megvizsgálni, hogy milyen módon változott a végrehajtott feladatok köre, valamint az, hogy a szervezet milyen módon növekedett. A megalakulás után közvetlenül a céljaik viszonylag korlátozottak voltak. Alapvetően egy “transzfer szervezet” volt, amelynek az volt a lényege, hogy harcosokat szállítsanak Közép-Ázsiából Szíriába kiképzés céljából. A műveleti alkalmazásukban lényegében semmilyen jellegű eltérést nem mutatott a többi dzsihádista szervezethez képest, elmondható, hogy kisalegységekben, autonóm módon teljesítettek feladatokat, amelyhez az instrukciókat többnyire a szíriai ISIS főhadiszállásból kapták. A magasztos cél, amelynek elérése érdekében tevékenykedtek az egy globális kalifátus megalkotása volt, amelyet a szalafista törvények vezérelnek, illetve a nem muszlimok ellen vívott átfogó dzsihád. Lokálisan (Afganisztán területén belül) a fő célpontjaik az afgán kormány prominens tagjai, valamint az ekkor még itt szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíció tagjai. A Talibánnal nem ápoltak különösen jó kapcsolatot, ugyanis mind a két szervezet harcolt az Afganisztánban való lehető legnagyobb befolyás eléréséért. A fennállása óta a legtöbb esetben az ISKP főleg az afgán, valamint pakisztáni műveleti területre fókuszált, hiszen az Afganisztán északi provinciáiban lakó viszonylag nagy tádzsik bázison tudtak leginkább toborozni, valamint a bevételi forrásuk egy jó része is innen érkezett. A harcos létszám tekintetében a csúcs 2018 volt, amikor a létszám elérte a néhány ezer főt. Ezekben az időkben az ISKP az egyik legaktívabb, valamint legbrutálisabb szervezet volt Afganisztán területén. A külföldi műveleteik többnyire korlátozottak voltak, a fő cél főleg különböző adományok begyűjtése – valamint természetesen toborzás -, illetve fontos volt a különböző kommunikációs csatornák létesítése, illetve fenntartása Szíriával (ezt előzetesen Törökországon keresztül). A nyugat által támogatott kormány 2021-ben összeomlott, azonban az ISKP ugyanúgy folytatta támadásait elsősorban a siíta hazaras népcsoport ellen, de ekkor már megtámadott különböző nemzetközi célpontokat is (például a kabuli orosz nagykövetséget, valamint rakétatámadásokat intéznek különböző üzbég és tádzsik célpontok ellen). Az erőforrásainak nagy részét továbbra is a Talibán elleni harcra fókuszálták, így ezek a nemzetközi támadásokra meglehetősen korlátozott erőforrások jutottak. A Közel-Keletről kijelenthető – kifejezetten Izrael gázai műveleti után – hogy egyre fokozódik a destabilizálódása. Ebben a helyzetben az ISKP természetesen egyre inkább keresi a külföldi támogatást – legyen az anyagi, vagy személyi. Az idei évben viszonylag sok támadást hajtottak végre, amelyből a legtöbb médiafigyelmet a moszkvai Crocus City elleni merénylet volt, azonban hajtottak végre támadást Iránban (Kerman, 94 halott) valamint Isztambulban egy katolikus templomban (1 halott). A támadások közötti összefüggés az lehet, hogy az ISKP nézőpontja alapján mindegyik ország “hitetlen”, vagy pedig harcoltak az ISIS ellen Szíriában vagy pedig Afganisztánban.

Tádzsikisztán és az ISIS kapcsolata

Az ISIS szíriai és iraki összeomlása után, az ISIS ideológiája által inspirált emberek előtt két út maradt. Az egyik az, hogy csatlakoznak az ISIS egyik “regionális szervezetéhez”, vagy pedig erőszakos cselekedeteket hajtanak végre a saját hazájuk, Tádzsikisztán kormánya ellen. Az elmúlt egy évtizedben a tádzsik kormány kifejezetten aktívan harcolt a társadalom iszlamizációdása ellen. 2011 óta a kormány tiltja, hogy fiatalkorú gyermekek mecsetben imádkozzanak, valamint azokat a hallgatókat, akik vallási tanulmányokat folytattak külföldön, hazarendeltek. Ennek azonban volt egy negatív hatása, ugyanis azok a szülők, akik vallási oktatásban szeretnék gyermekeiket részesíteni, csak és kizárólag nem hivatalos imámoknál tehetik meg. Ebben az esetben viszont megkérdőjelezhető az oktatás milyensége. Ezzel azonban még korántsem értek véget a kormány drasztikus intézkedései. 2015-ben például körülbelül 13.000 férfinak kényszerből levágatták a szakállát, valamint kitiltották a hidzsáb viselését a közoktatási intézményekből. Azonban ha megfigyeljük az adatokat, a Szovjetunió széthullása után az iszlámizmus általános erősödése figyelhető meg (2008-ban a lakosság nagyjából 75%-a tartja magát vallást gyakorlónak). Az ok pedig az, hogy az oroszul beszélő városi értelmiség lassan háttérbe szorul a vidékről beáramló, jóval konzervatívabb lakosok miatt. Ha ebben a társadalomban próbáljuk meg értelmezni a kormány lépéseit, világosan érthető az, hogy az ISKP miért tartja a tádzsik kormányt iszlámellenesnek, valamint, hogy miért tud eredményesen toborozni a tádzsik fiatalok köreiből.

Összefoglaló

A tádzsik dzsihádizmus alapvetően a Szovjetunió széthullása után, majd az 5 évig tartó polgárháború során erősödött meg, hiszen a politikai elemek egy jó része határozottan kihasználta a vallási narratívát. A fő probléma a térségre jellemző általános szegénység, valamint az ország területi megosztottsága, amely alapvetően jó táptalajt a fundamentalista szervezeteknek a toborzás tekintetében. Úgy gondolom, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása és a gazdasági helyzet javítása nélkül a tádzsik kormányzat nem fog tudni eredményesen fellépni ezen entitások ellen. 

Felhasznált irodalom 

MEHL Damon: “Coverging Factors Signal Increasing Terror Threat to Tajikistan” , CTC Sentinel, 2018.11, 25.o 

STRACHOTA Krzysztof: “ Islamic State-Khorosan: global jihad’s new front” , OSW Centre for easter studies, 2024.03.29, elérhető: https://www.osw.waw.pl/en/publikacje/osw-commentary/2024-03-29/islamic-state-khorasan-global-jihads-new-front (letöltve: 2024.04.10) 

SHARIFZODA Khamza: “ How serious is the ISIS threat to Tajikistan?”, OSCE Academy in Bishkek, 2020.01, elérhető: https://osce-academy.net/upload/file/policy_brief_Khamza.pdf (letöltve: 2024.04.09

BAROCH Csaba: “ Tádzsik identitások: Egy koraszülött nemzet kortalan alternatívái” IN: Etnikai földrajzi kutatások a posztszovjet térségben, 2018, Budapest, 161-171.o, elérhető: https://evfm.elte.hu/media/d3/5c/78a44adff0f04ea5a342156fff9e7aaf0ab5e46d0744da1a343a562d1109/EVFM_konyv_03.pdf (letöltve: 2024.04.02) 

HARANGOZÓ Dániel: “Az elfelejtett háború: Tádzsikisztán 1992-1997” IN Kül-Világ- a nemzetközi kapcsolatok folyóirata, X.évfolyam 2013/1.szám, 2-9.o, elérhető: https://real-j.mtak.hu/21753/1/Kul-vilag_2013_10_1_.pdf (letöltve: 2024.04.11) 

OLIMOVA Saodat, OLIMOV Muzaffar: “ The islamic renaissance party” IN.: Politics of compromise the tajikistan peace process, 2001, London, 26-27.o, elérhető: https://rc-services-assets.s3.eu-west-1.amazonaws.com/s3fs-public/Politics_of_compromise_The_Tajikistan_peace_process_Accord_Issue_10.pdf (letöltve: 2024. 04.11)