Timothy M. Bonds és Michael Johnson, a RAND két vezető elemzője közös cikkükben amellett foglalnak állást, hogy a világ és az Egyesült Államok előtt álló globális biztonsági kihívások egy nagyobb létszámú amerikai haderő fenntartását követelik meg. A Pentagon tavaly jelentős létszámcsökkentést jelentett be, amely alapján 570 ezer főről 450 ezer főre csökkentik a szárazföldi haderő aktív személyi állományát, a Szárazföldi Nemzeti Gárda (Army National Guard ? ARNG) 358 ezer főről 315 ezer főre, a Hadsereg szövetségi tartaléka (Army Reserve) pedig 205 ezer főről 195 ezer főre csökken. A legutolsó, 2014. márciusi Négyéves Védelmi Felülvizsgálat (Quadrennial Defense Review ? QDR) óta eltelt 17 hónap eseményei azonban a kutatók szerint okot adnak a tervek felülvizsgálatára. Legjelentősebb fenyegetésként Oroszországot, Észak-Koreát, illetve az Iszlám Államot emelik ki, amelyekkel szemben egy csökkentett létszámú amerikai haderő nem lenne képes ? minden fronton egyszerre legalábbis biztosan nem ? a regionális stabilitás és a nemzeti biztonság garantálásához szükséges mértékben fellépni.
Ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák annak veszélyét, hogy amennyiben Oroszország – a Krím-félsziget 2014-es megszállásához hasonlóan – a balti államok megtámadása mellett dönt, az Egyesült Államoknak csupán néhány, egytől-egyig kockázatos választási lehetősége marad. Ezek közé sorolható a válság diplomáciai eszközök ? tárgyalások és szankciók ? alkalmazásán keresztül történő kezelése, azonban azok elhúzódása esetén számolni kell a NATO kohéziójának felbomlásával. Ennek bekövetkezte minden bizonnyal érzékenyen érintené az Egyesült Államokat, hiszen szuperhatalmiságának egyik alapja a kiterjedt szövetségi rendszere. A NATO megrendülése láncreakciószerűen más amerikai szövetségesekben ? és a potenciális ellenségekben ? is kételyeket ébreszthet az Egyesült Államok által nyújtott biztonsági garanciák hitelessége kapcsán. Egy másik lehetséges alternatíva szerint ? a szövetségi kötelezettségeket és a hitelesség megőrzését szem előtt tartva ? dönthetnének a balti államok visszafoglalása mellett is. Ez viszont azért jelent magas kockázatot, mert Oroszország katonai doktrínájában fontos szerepet kap a nukleáris fegyverek elsőként történő alkalmazása ? amennyiben úgy ítélik meg, hogy a támadás az orosz államra nézve egzisztenciális fenyegetést jelent ?, ezért egy ilyen lépés magában rejti a konfliktus jelentős mértékű eszkalációjának veszélyét. A helyzetet tovább ronthatja, ha – látván az Egyesült Államok erőinek lekötöttségét – a potenciális ellenségek egy része más térségekben is amerikai szövetségesek ellen fordulna.
A szerzők úgy vélik, hogy az ehhez hasonló forgatókönyveket el lehetne kerülni azzal, ha az Egyesült Államok a veszélyeztetett régiókban több alakulatot állomásoztatna, melyek így nagyobb elrettentő erővel bírnának, növelve a háború megelőzésének valószínűségét. Meglátásuk szerint a NATO gyorsreagálású erői mellett az Egyesült Államoknak és a Szövetségnek a balti államok mindegyikében legalább egy-egy nehézdandárt kellene állomásoztatnia. Egy esetleges orosz támadás esetén pedig a légierő és a haditengerészet erői mellett további 14 szárazföldi dandárra lenne szükség az orosz haderő balti államok területéről történő kiszorításához. Mindezek biztosítását viszont jelentősen megnehezítené a szárazföldi haderő létszámának tervezett csökkentése.
