A 2016-os elnökválasztás után Moldova újabb jelentős politikai esemény elé néz. Az általános érdeklődésnél nagyobb figyelem övezi az idei parlamenti választásokat, mert a hagyományosan geopolitikai konfliktusként definiált transznyisztriai kérdésben új megállapodások születtek 2017 novemberében. Ennek ellenére a társadalmi megosztottság a kelet-nyugati orientációs kérdésben egyre jelentősebb, így a választások geopolitikai kockázata még nagyobbnak tűnik ? legalábbis a nemzetközi közösség megítélése szerint.

A Moldovai Köztársaság és a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaság (továbbiakban: Transznyisztria) mint szakadár entitás helyzete mintapéldája az Oroszország által létrehozott befagyott konfliktusoknak. Nincs ez másként a stratégiailag fontos pozícióban lévő Moldovában sem, mely az oroszok ?előretolt bástyájaként? funkcionál Transznyisztriával, ahol az 1992-es fegyverszüneti egyezmény aláírásával a konfliktus ?befagyott?.  Azóta számos tárgyalási folyamat indult a kérdés rendezésére ? eddig sikertelenül.  Moldova sajátos helyzete miatt ezért minden választás alkalmával kiemelt jelentőséget kap a geopolitikai orientáció kérdése és a dilemma, hogy a nyugat- vagy oroszbarát erők szerzik meg a vezető pozíciót.

Mit nevezünk befagyott konfliktusnak?

A befagyott konfliktus megnevezés olyan konfliktust jelöl, ahol a fegyveres szakasznak már vége van, ám békekötésre vagy politikai megegyezésre nem került sor (csak tűzszüneti megállapodásra); a konfliktus így bármikor kiújulhat. Általában az instabilitás és a biztonság hiánya jellemzi ezeket a területeket, hiszen az az állam, amelynek területén a befagyott konfliktus következtében létrejött egy de facto állam, nem tudja a teljes szuverenitását gyakorolni.

A befagyott konfliktus kifejezés használata általában a posztszovjet térség konfliktusaira jellemző, melyek elsősorban a régi orosz (szovjet) befolyás visszaállítását és az országok euroatlanti integrációjának a hátráltatását szolgálják.

A 2017-es év változást hozott az 1992 óta tartó tárgyalási folyamatokban. A tavalyi év eredményei a 2005-ben indult, ám akkoriban nem sok sikerrel járó 5+2 tárgyalásoknak köszönhetőek. A politikai egyeztető fórum most szociális, gazdasági és adminisztratív kérdésekben jutott megegyezésre, mely jelentős előrelépésnek számít az eddigi alkuképtelenséget figyelembe véve, bár státuszkérdésekben nem született megállapodás. A 2017-es tárgyalási folyamatokban történt áttörés ? egyezség öt ponton a nyolcból ­? azonban jelzésértékű a közelgő parlamenti választások tekintetében, hiszen a transznyisztriai kérdést illető növekvő társadalmi polarizációt, politikai elégedetlenséget és az ország geopolitikai irányultságáról szóló vitát próbálja csillapítani.

Kik a résztvevői az 5+2-es tárgyalásoknak?

Az EBESZ égisze alatt indult politikai egyeztető fórumon jelen vannak Moldova és Transznyisztria képviselői, mellettük vállal közvetítő szerepet Oroszország, Ukrajna, az EBESZ, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok. Az 5+2-es csoport résztvevői az EBESZ 1993-as álláspontját képviselik, miszerint Transznyisztria Moldova részét képezi, de valamilyen speciális politikai státuszt kellene birtokolnia.

Az aktuális moldáv politikai vezetésben is megmutatkozik az a szembenállás, amely az ország függetlenedése óta jellemző, és ami a 2018-as választások egyik nagy tétje. 1991 óta Moldova lényegében megosztott a Kelet és a Nyugat között. Így a jelenlegi parlamenti többséget adó, Vladimir Plahotniuc oligarcha által vezetett Demokrata Párt Európa-párti, a Plahotniuc-hoz lojális kormányfő, Pavel Filip kiáll az EU-integráció mellett, míg a jelenlegi moldovai elnök, Igor Dodon oroszbarát. De nemcsak a politikai elitben vehető ki ez az éles választóvonal: a kisinyovi Institute for Public Policy friss felmérései (Barometer of Public Opinion) szerint a társadalom 47%-a csatlakozna az Európai Unióhoz, míg 42%-a az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz. Tovább árnyalja a képet a román kérdés: a lakosság 22%-a Moldova és Románia egyesülésére szavazna, Moldova és Oroszország egyesülését ezzel szemben 33% támogatja.

A nemzetközi közösség erőfeszítései a transznyisztriai konfliktus megoldására sikerként könyvelhetők el, mert a kisinyovi és tiraszpoli képviselők olyan kérdésekben tudtak egyezségre jutni, melyek eddig megakasztották a tárgyalásokat és bizalmatlanná tették a feleket egymással szemben.  Ám egyrészt nem valószínű, hogy a jelenlegi sikerek a szakadár entitás problémájának tényleges megoldásáig vezetnének el, másrészt nem keltik fel a moldovai társadalom figyelmét. A szavazók csupán 1%-a mondja azt, hogy a transznyisztriai kérdés fontos ügy számára. Moldovának jelenleg olyan kihívásokra kell választ adni, mint az elnéptelenedés, a hazautalásoktól való függés, illetve a korrupt, saját érdekeiket szolgáló elitek. Ezeket a problémákat pedig csak jól működő kormányzati, gazdasági, jogállamiságot erősítő reformokkal tudják orvosolni, melyeket a korábbi nyugat- vagy oroszbarát kormányoknak nem sikerült véghez vinniük ? pontosan a korrupció és az önérdekkövető kormányzás miatt.

Nem vitás, hogy egy szakadár entitást magába foglaló országban a választásoknak geopolitikai jelentőségük is van, így Moldova geopolitikai irányt is választ. Egy szocialista győzelem Moszkva győzelmeként is értelmezhető, míg a Plahotniuc-pártiak elsősége nyugati győzelmet fog jelenteni. Ám ez a különbségtétel a nemzetközi közösség szempontjából lényegesebb kérdés; a társadalom megosztottságát azonban nem a 2018-as parlamenti választások vagy az 5+2 tárgyalások fogják alapvetően megváltoztatni. A moldovai társadalomnak hatékony reformokra, gazdasági növekedésre és a mindent átható korrupció megszüntetésre van szüksége, így nem a trasznyisztriai kérdés és a tényleges geopolitika irányválasztás fogja jellemezni a választásokat. Másrészt, a transznyisztriai konfliktus ?hidegen tartása? kifizetődő Oroszország számára; nem érdeke az 5+2 tárgyalások során a státuszkérdések további rendezése: ha nem az oroszbarát erők lesznek a befutók, Moldova euroatlanti integrációját így is hátráltatni tudja.