A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságán (MH ÖHP) 2016. február 03-án megrendezett ?Korszerű hadviselés, korszerű vezetői felfogás? című tudományos konferenciája szorosan illeszkedett az ÖHP-n 2009-ben alapított kutatóhely célkitűzéseihez. A soron következő rövid összefoglalókban az elhangzott előadásokat foglaljuk össze. Ennek első része ide kattintva olvasható.

Lippai Péter ezredes a MH 88. könnyű vegyes zászlóalj parancsnoka ?A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai történelmi áttekintésen keresztül? címmel tartott előadást. E témában szerezte meg PhD doktori fokozatát, és számos publikáció szerzője, évek óta a téma kutatója.

Az előadó a téma felvezetését egy Clausewitz idézettel kezdte: ?A hadvezér csak az egészet tudja irányítani, nem pedig valamennyi részletet. És ott, ahol a részt nem képes irányítani, ott a harci szellem kell, hogy a vezér legyen.?[1]

Az eredeti fogalom, az Auftragstaktik szó szerinti fordítása küldetésharcászat[2], mai értelmében pedig az egész rendszert átfogó vezetési filozófiát értünk alatta. Egy másik idézet még jobban megvilágítja a fogalom lényegét: ?A paranccsal az ember egy menetjegyet kap a végállomás feltüntetésével.  A legmegfelelőbb útvonalat, a különböző kerülőket az utazóra kell bízni.?[3] Egy másik lehetőség a fogalom megmagyarázására az ellentétének, a parancsorientált vezetéselméletnek (Befehlstaktik) a bemutatása. Ennek főbb elemei a következők: erősen centralizált; meghatározója a parancsnok személyének túlzott súlya; a részletek túlzott meghatározása, azaz az alárendeltek hogyan hajtsák végre az adott feladatot; ebből következik, hogy az alárendelteknek csak csekély önállóságot enged meg ez a vezetési szemlélet, hiszen a végrehajtás egyszerre tervezett és automatikus; minden elgondolást előzetesen jóvá kell hagyatni az elöljáróval; s mindezek eredményeként a vezetés és a végrehajtás nagyon nehézkes, merev, rugalmatlan.[4]

A küldetésorientált vezetést a fentiekkel szemben a következők jellemzik: alapvetőn decentralizált; keretjellegű célokat határoz meg, amely nagyfokú döntési szabadságot jelent az alárendeltek számára; így az alárendelt dönt, amely elölről történő vezetést eredményez, azaz a történések sűrűjében, első kézből kapott információk alapján történik; az egységek és alegységek parancsnokai között csak szükségszerű koordináció áll fenn a végrehajtás folyamán; s csak vészhelyzet (azaz amikor egyértelművé válik, hogy az alárendelt döntése veszélyezteti az elöljárói szándék megvalósulását) esetén következik be a hatásköri beavatkozás felülről. E vezetési filozófia előnye, hogy önállóságra nevel, amely azonban nem azonos az önfejűséggel. Rugalmassága révén nagyobb túlélőképességet biztosít, gyorsaságának és rugalmasságának köszönhetően hatékonyabbá válik a manőver-centrikus műveletek végrehajtása. Cél- és helyzetorientált cselekvést eredményez, ami az alárendeltek számára motivációt jelent, a szervezet számára pedig megtartó erőt biztosít. A küldetésorientált vezetés lehetővé teszi a parancstól való eltérést, amely az alárendelt mérlegelő képességétől függ a bekövetkező szükséghelyzetben. Mindezek következtében a modern hadviselés (manőver, aszimmetria, stb.) feltételeinek jobban megfelelő vezetési filozófiáról és vezetési szemléletről van szó.

Fenntartásához és működtetéséhez a következő alapelveknek kell teljesülnie: egységes és ugyanakkor magas fokú kiképzettséggel rendelkező parancsnokokat és csapatokat feltételez; a vezetői kiválasztásnak szigorúan teljesítményalapú kiválasztáson kell alapulnia; fontos a parancsoki példamutatás, a nevelés; kölcsönös bizalmat feltételez az alárendelt és elöljárója részéről, ahol a hibák őszinte feltárása, kiértékelése, a hibák nem túldimenzionálása, a hiba feltárása lehetőséget teremt a jövőbeni javításra. Ez a fajta kontroll tudás- és képességalapú önbizalmat eredményez az alárendeltekben, ami segíti a manőverező szellemiséget a harctéren és a tervező asztaloknál egyaránt. A legfontosabb feltétele azonban a mindenki számára egyértelmű, tiszta és világos elöljárói szándék meghatározása. Az alárendeltnek a két vezetési szinttel magasabb szintű elöljárója szándékát is ismernie kell.[5]

A napjainkban ismert fogalom, az Auftragstaktik a napóleoni háborúk után született meg, a franciáktól súlyos vereséget szenvedett, és éppen ezért gyökeres reformokat végrehajtó porosz haderőben. Mindenekelőtt Gneisenau[6], Scharnhorst[7] és Clausewitz[8] nevét kell megemlíteni, majd évtizedekkel később hozzájuk csatlakozott a küldetésorientált vezetés rendszerét tovább formáló idősb Moltke[9]. Azonban ha a pontos eredetét keressük, nem tudunk egzakt választ adni: felismerhetők előzményei a XVIII. században az észak-amerikai rangerök[10] és indiánok harcászatában; a vonalharcászat merevségét oldó huszár csapatnem harcászatában, Szuvorov[11] vagy Napóleon[12] vezetési elveiben. Viszont vezetési rendszerré mindenképpen a porosz katonai reformerek formálták. A kiváltó okok között szerepelnek a hadművészet fejlődése következményeként a harctér kiszélesedése, ahol a hadvezéri vezénylő dombról már nem lehetett egy időben belátni és kontrollálni a harc közben bekövetkező eseményeket. Megnőtt a manőver szerepe, a helyzetek gyorsan és élesen váltakoztak (hadászati és harcászati szinten egyaránt), ahol az egyes egységek között csak bizonytalan összeköttetés állt fenn, s mindezek következtében szükségessé vált a gyors döntés, azaz megnőtt az időtényező szerepe. Így vált teljessé a clausewitzi tér?erő?idő hármassága (amelyhez hamarosan felzárkózott negyedik tényezőként az információ is).[13] Ugyancsak a kiváltó okok közé sorolandó az ipari és demográfiai forradalomnak köszönhetően megnövekedett létszámok, új harceszközök és eljárások megjelenése. A XVII-XVIII. századi metodikus kordon- vagy revüharcászatot a francia forradalomi háborúkban felváltotta a mozgékonyabb oszlopharcászat. Carnot[14]-nak köszönhetően 1794-ben létrejött a többnemű hadosztályszervezet, ezzel megjelent az önálló hadosztályparancsnokok szintje, s szerepük rohamosan nőtt, az akkor már egymillió főt számláló francia haderőben. Az 1806-ban bekövetkezett Jéna-Auerstädt-i kettős vereség után ? ahol a franciák időzített erőkoncentrációt hajtottak végre, hiszen külön meneteltek de együtt csatáztak ? megindultak a porosz hadügyi reformok, amelyek egyszerre jártak szervezeti, doktrinális és a képzésbeli reformokkal. Ezek a reformok fejlődtek tovább a német egyesítési háborúk során, s érték egy tetőpontjukat a  XIX. század végére, amikor is az 1871-es porosz-francia háborúban mutatták meg igazi előnyüket, ahol a porosz haderő részére háborút eldöntő vezetési fölényt biztosítottak.[15]

Majd következett az első világháború, ahol ?lebutított harcászat folyt? az állásháború zsákutcájának köszönhetően. Az ezen feltételek között folytatott harctevékenységek hatékony vezetésére leginkább a parancsorientált vezetés volt alkalmas. Az állásháború zsákutcájából való kitörést a rohamharcászat jelentette, mely ismét teret engedett a küldetésorientált vezetésnek. A két világháború közti időszakban revansra készülő német haderő a megjelenő új típusú katonai elméleteknek (páncélos és gépesített háború elmélete, mély hadművelet elmélet ? bár ez utóbbival csak a Szovjetunióval való együttműködés időszakában, azaz rövid ideig kerültek kapcsolatba) köszönhetően is visszatért az Auftragstaktikhoz. A fénykor egyértelműen a második világháború első esztendeiben következett be. Ennek iskolapéldája a ?Fall Gelb?[16], ahol egyértelműen megmutatkozott a német vezetési fölény. Lippai ezredes ismét egy idézettel érzékeltette a német vezetési elveket a háború ezen szakaszában: ?Megbízok a hadosztályparancsnok urak tett erejében.?[17] A német csapatok számbeli hátrányát itt az eszközök minőségi fölénye és a már említett vezetési ellensúlyozta, ami meglepő gyorsasággal végrehajtott műveletekben realizálódott. A francia szellemiség elavult volt, alapvetően még mindig az első világháborús merev elvekre épített.

A Szovjetunió elleni Barbarossa hadművelet esetében a német hadvezetés hibásan mérte fel az erőviszonyokat, a tér ? idő ? erő ? információ összefüggéseit, s ez vezetett oda, hogy az első, valóban Bliztkrieg-nek tervezett hadművelet a kezdeti sikerek után kudarcba fulladt. A három német hadseregcsoport a számára túlméretezett feladatokat nem tudta végrehajtani, majd az időjárás kedvezőtlenre fordulásával krízishelyzet alakult ki. Hitler személyesen vette át a parancsnokságot a szárazföldi haderőnem élén 1941 decemberétől, ami nem kedvezett az Auftragstaktik érvényesülésének. Ahogyan a háború előre haladtával Hitler egyre nagyobb mértékben avatkozott be a hadászati, hadműveleti, majd már a harcászati szintű vezetésbe is, a küldetésorientált vezetési filozófia háttérbe szorult. Egy mellékhadszíntéren, Észak-Afrikában ugyan még ideiglenesen érvényesülhetett, és rövidéletű sikerekhez vezethetett az Auftragstaktik, azonban az ottani irreálisan nagy erőhátrányt és a logisztikai feltételek hiányát a küldetésorientált vezetésszemlélet nem tudta kellően ellensúlyozni. Ez a német csapatok vereségét eredményezte Észak-Afrikában is.

Természetesen a két világháború között és a második világháborúban más államok képviselői is kutatták és sikeresen alkalmazták a küldetésorientált vezetést, vagy annak egyes elemeit, úgy mint Patton[18], Fuller[19], Tuhacsevszkij[20], vagy de Gaulle[21]. Magyar viszonylatban Lippai ezredes megemlítette vitéz Bertalan Árpád[22] őrnagyot, aki a Caporetto-i áttörésnél[23] egy rohamjárőr helyzethez igazodó, öntevékeny és példamutatóan bátor vezetésével nyújtott teljesítménye miatt nem csak a Tiszti Arany Vitézségi Érmet kapta meg, de a Katonai Mária Terézia Rend Lovagkereszt elismerésben is részesült.

A küldetésorientált vezetéselmélet természetesen a második világháborúval nem merült feledésbe: a győztesek tudományos alapossággal vizsgálták a háború első időszakának német sikereit és építették be a német vezetésszemlélet elemeit saját vezetési filozófiájukba (Mission Command). A kutatások és a szemlélet meghonosításának nagy lökést adott a vietnámi háború, ami kihegyezte a kis alegységek szintjén is nélkülözhetetlen önálló döntéshozatal és vezetés szükségességét. A vietnámi háborút követően a NATO-szabályzataiban gyorsuló ütemben jelent meg a küldetésorientált vezetésszemlélet, mint doktrinális alapelv.

A történeti áttekintést követően Lippai ezredes az Auftragstaktik korlátait foglalta össze: csak olyan haderőben alkalmazható hatékonyan, amelynek állományát megfelelő módon és egységes elvek mentén magas szintén képezték ki, valamint doktrínáiba és szabályzataiba átültetésre kerültek a fenti vezetési elvek. Az egész haderőt átfogó hatására csak akkor van reális esély, ha a vezetés mindhárom szintjén (harcászati ? hadműveleti ? hadászati) meghatározó alapelvként kezelik. Ellenkező esetben a tér ? erő ? idő ? információ egymásra ható tényezőinek megbomlására számíthatunk.

Hatását nagyban csökkentheti az úgynevezett ?helikopter effektus?, amikor a korszerű harcvezetési rendszerek részletes adatokat biztosító lehetőségeit kihasználva az elöljáró indokolatlanul avatkozik be az alárendeltek hatáskörébe, azaz meg akarja határozni a végrehajtás mikéntjét is. Automatizált és nagy hatású (pld: tömegpusztító) fegyverrendszerek alkalmazása esetén nincs lehetőség a küldetésorientált vezetésre, mert ilyenkor azok alkalmazása legtöbbször közvetlen politikai döntést feltételez, A nagy koordinációigényű hadműveleteknél sem feltétlenül célszerű alkalmazása, mert ekkor mindennek óramű pontossággal kell működnie, amihez az alárendeltek önállóságát is korlátozni kell. A politikai vezetés túlsúlya nem kedvez érvényesülésének. Ilyen környezetet teremthet a diktatúra, a politikai jelentőségű fegyverek alkalmazása, a politikai és katonai célok szembenállása, illetve a centralizált vezetés (ami bizonyos fokig és elsősorban magasabb szinten a békemissziókra is jellemző).

Lippai ezredes előadását azzal zárta, hogy véleménye szerint minden parancsnoknak ?késznek lenni a körülményeknek megfelelően, önállóan dönteni és tenni azt, ami így az elöljáró szándékának legjobban megfelel?, azaz tudnia kell alkalmazni mind a küldetés-, mind a parancsorientált vezetést. A két vezetésszemlélet közül a küldetésorientáltnak kell a meghatározónak lennie, mert az ilyen értékrend szerint szocializált katonai vezetők különösebb nehézség nélkül képesek szükség esetén a parancsorientált vezetés alapelveit is alkalmazni, míg fordítva ez nem igaz.[24]

A következő összefoglaló témája: Dr. Jobbágy Zoltán alezredes a ?Mission Command, Auftragstaktik és a szövetségi összhaderőnemi műveletek?

[1] Carl von Clausewitz: A háborúról. Budapest, Zrínyi Kiadó. 1962.

[2] Auftrag ? megbízás, küldetés; Taktik ? harcászat. Lippai Péter: A küldetésorientált vezetés történelmi tapasztalatai. http://www.zmne.hu/kulso/mhtt/hadtudomany/2004/2/2004-2-8.html

[3] Heinz Guderian (1888-1954) vezérezredes, katonai teoretikus. A német páncélos és gépesített háború elméletének fő képviselője és a német páncélos fegyvernem megteremtője.

[4] Lippai Péter ezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai történelmi áttekintésen keresztül, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 1-10.

[5] Lippai Péter ezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai történelmi áttekintésen keresztül, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 11-13.; Lippai Péter alezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai. Sereg Szemle 2009/2. szám. p. 34.

[6] August Neidhardt von Gneisenau (1760-1831) porosz tábornagy és katonai reformer a napóleoni háborúk idpőszakában.

[7] Gerhard Johann David von Scharnhorst (1756-1813) porosz altábornagy és katonai reformer a napóleoni háborúk időszakában.

[8] Carl Philipp Gottlieb von Clausewitz (1780-1831) porosz vezérőrnagy és katonai teoretikus. Fő műve A háborúról című munkája, melyet csak halála után jelentettek meg.

[9] Helmuth Karl Bernhard von Moltke (1800-1891) porosz tábornagy és katonai teoretikus. 1858?1871 között a porosz királyi haderő vezérkari főnöke, majd 1888-ig a német császári nagyvezérkar főnöke. Kiemelkedő szerepet játszott ? Bismarck kancellár mellett ? a Német Császárság 1871-es létrehozásában. A modern vezérkar létrehozója.

[10] Robert Rogers (1731-1795) brit őrnagy a franciák elleni gyarmati háborúban (1754-1763) 1756-ban kilenc ranger századot állított fel, amelyek katonái eredményesen vették fel a harcot a franciákkal és az őket támogató indiánokkal. Ő a modern irreguláris hadviselés egyik megteremtője.

[11] Alekszandr Vasziljevics Szuvorov (1729 v. 1730-1800) orosz generalisszimusz

[12] Bonaparte Napóleon (1769-1821) francia tábornok, politikus, I. Napóleon néven Franciaország császára (1805-1814/1815).

[13] ?A korszerű csapatvezetésben a nagy mozgékonyságú kötelékek irányítása komoly kihívást jelentő feladat. A csapatoknak maximális gyorsasággal a helyzetváltozásoknak megfelelően kell tevékenykedniük, ha ki akarják használni az időtényezőben rejlő előnyöket. A gyors tevékenység gyors döntéseket tesz szükségessé. Ennek akkor is meg kell valósulnia, ha az elöljárónak még nincsenek birtokában azok az információk, amelyek alapján az eseményekre megfelelően reagálni tudna, illetve ha a vele való kapcsolat megszakadt. Az elöljárói utasításokra való tétlen várakozás bűnnek számít olyan helyzetben, amikor a gyors döntés létfontosságú. Az alárendeltek gyors döntéséhez az elöljárónak világosan és egyértelműen kell megfogalmaznia szándékát az alárendeltek felé, hogy azok értelmezésével ne lehessen probléma. Ugyanakkor a feladatot tartalmazó parancsoknak olyannyira elasztikusnak kell lenniük, hogy ne gátolják az alárendeltek önállóságát.? Lippai Péter alezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai. Sereg Szemle 2009/2. szám. p. 34.

[14] Lazare Nicolas Marguerite Carnot (1753-1823) francia műszaki tiszt. 1793 nyarán a Közjóléti Bizottság tagja, a hadsereg konvent-biztosa.

[15] Lippai Péter ezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai történelmi áttekintésen keresztül, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 14-20.

[16] A franciaországi hadjárat első szakaszának (1940. május 10. ? június 5.) fedőneve, szó szerinti fordításban Sárga Eset.

[17] Heinz Guderian (1888-1954) vezérezredes, ekkor páncélos tábornok, a német XIX. hadtest parancsnokának előzetes parancsa a Maas-on történő átkelésre.

[18] George Smith Patton Jr. (1885-1945) amerikai vezérezredes

[19] John Frederick Charles Fuller (1878-1966) brit vezérőrnagy, katonai teoretikus.

[20] Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij (1893-1937) a Szovjetunió marsallja, honvédelmi népbiztoshelyettes, katonai teoretikus.

[21] Charles de Gaulle (1890-1970) francia tábornok, katonai teoretikus, a Francia Köztársaság elnöke.

[22] Vitéz Bertalan Árpád (1898-1941) őrnagy, a magyar ejtőernyős fegyvernem megszervezője.

[23] A caporettói áttörés hadműveletre (más néven XII. isonzói csatára) 1917. október 24. és november 19. között került sor a szövetséges Osztrák?Magyar Monarchia és a Német Birodalom, valamint Olaszország erői között. Az Osztrák?Magyar Monarchia és Németország csapatai Caporettónál áttörték az olasz arcvonalat és az antant-erőket egészen a Piave folyóig szorították vissza.

[24] Lippai Péter ezredes: A küldetésorientált vezetés lehetőségei és korlátai történelmi áttekintésen keresztül, konferencia előadás anyaga, MH ÖHP, 2016. február 03., p. 20-38.