„Északi rémálom 2024” szimuláció (2022. október)

2024 januárjában az Oroszországi Föderáció haderejének nagy méretű csoportosítását mozgósította az orosz-finn határra, miközben a NATO erők a balti országok lerohanására készülve a szövetség erőinek nagy részét a Baltikum és Lengyelország határán vonták össze. Az orosz erők átlépték a finn határt és megtörték a csekély védelmi vonalat, több határ menti finn települést megszállva. Az egynapos offenzíva végén Oroszország csapatai egy pártíz kilométeres sávban foglaltak el területet, majd védekező pozíciók kialakításába kezdtek. A feszültség közepette azonnali tárgyalások kezdődtek a NATO tagállamok és az orosz fél között. A tárgyalások eredményeként a nyugati országok beleegyeztek abba, hogy beszüntetnek minden fegyverszállítmányt és katonai támogatást Ukrajnának, az orosz erők pedig kivonulnak Finnország területéről. Mindez egy szemináriumi kurzus szimulációja keretében zajlott, az NKE Nemzetközi igazgatás alapszakos hallgatói és a Biztonságpolitikai szakkollégium tagjainak részvételével.

A 2022/23-as őszi félévben a Szakkollégium két alkalommal is tartott hadijáték („wargame”) szimulációt órarendi kurzusok keretében. Mindkét esetben a RAND Corporation által fejlesztett „Hedgemony” hadijátékot használtuk, egy rövidebb modellezéshez, illetve egy teljes játékszimulációhoz. Októberben az NKE alapszakos hallgatóival a Társadalomtudományi kutatás I. kurzus keretében egy rövidebb szimulációt játszottunk. A szimuláció célja az volt, hogy élményalapú oktatási helyzeten keresztül segítsünk a hallgatóknak megismerni az orosz-ukrán háború és az eszkaláció elméleti problémakörét, illetve megismerkedjenek előrejelzéshez is használható elemzésmódszertani technikákkal.

A szimuláció kerettörténete egy fiktív jövőkép volt, 2024 januárjában. E szerint az orosz-ukrán háború 2023-ban heves harcok mellett sem hozott jelentős stratégiai sikereket, területi változásokat. Viszont mindkét fél anyagi és társadalmi erőforrásait kimerítette. Az ukrán fél gazdaságát és katonai képességeit 2024 év elején – a szimuláció hipotetikus keretei szerint -, szinte teljesen a nyugati anyagi és politikai támogatás tartja fent. Az orosz fél jelentős mozgósítások mellett is komoly veszteségekkel zárta a 2023-as évet és a politikai vezetés számára kétséges, hogy képes-e fenntartani jelenlegi pozícióit egy újabb, hasonlóan pusztító anyagháborús év esetén.

Ezért az orosz stratégiai döntéshozatal, annak érdekében, hogy elkerüljön egy újabb évig elhúzódó, költséges és veszteséges konfliktust, úgy dönt, hogy megpróbálja a NATO-t közvetlenül a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni. Azt remélve, hogy valamilyen alku keretében meg tud egyezni a nyugati hatalmak vezetőivel Ukrajna kapcsán. Ennek érdekében az „eszkalálj a de-eszkalációért” elv keretében felkészül egy NATO elleni, csekély területi műveleti célokat kijelölő, demonstratív offenzívára. Az orosz vezetés azt reméli, hogy ha csapatainak sikerül gyorsan átlépnie egy NATO tagállam határát, néhány látványos és jól védhető pozíciót kialakítani, kényszerűen a tárgyalóasztalhoz tudja „rángatni” a nyugati vezetőket. Reményei szerint a NATO területről való kivonulásáért és a de-eszkalációért cserébe követelheti az Ukrajnának nyújtott támogatás csökkentését, illetve az esetleges orosz-ukrán tárgyalásokkal kapcsolatos látványos nyugati nyomásgyakorlást Kijevvel szemben.

A szimuláció során három csapatra osztottuk a hallgatókat: orosz, amerikai és a NATO koalíciót alakító csoportokra. Mindkét fél (piros: orosz, és kék: NATO csapat) rendelkezett a játékmechanikában jelölőkkel kifejezett erőkkel. A játéktér Kelet-Európa és a Baltikum térképe volt. Orosz oldalon három szektorban diszlokált csoportosítások és egy, a hátországban összevont erő állt rendelkezésre. A NATO erők négy „keleti-szárny” szektorban és egy németországi csoportosításban álltak rendelkezésre. A szimuláció célja az volt, hogy minél egyszerűbb döntéssé alakítsuk a katonai erők mozgósítását, így a valóságtól némileg elrugaszkodva azt mondtuk, mindkét félnek arra van logisztikai kapacitása, hogy a hátországban összevont erőket EGY szektorba mozgósítsa. Így az orosz csapat feladata az volt, hogy kiválassza, melyik szektorba csoportosítja az erőit és azt, hogy a négy NATO szektor közül melyiket támadja meg. A NATO csoport feladata az volt, hogy a négy keleti szektor közül az egyikbe mozgósítsa a „hátországban” összevont erőit. A döntéseket egy papírlapra leírva kellett véglegesíteni, miután mindkét fél meghozta a döntést, egyszerre felfedtük ezeket és a játékszabályoknak megfelelően végrehajtottuk az orosz offenzívát.

A Hedgemony szabályait használva a harcrendszer az egymással szemben levő erők „harcértékének” aránya alapján (1:1, 2:1, 3:1 …) esetén megad egy 10%-os egységekben kifejezett esélyt a győzelemre (10 oldalú dobókocka egyes számjegyei), amelyet a felek kritikus képességei (vezetés-irányítási rendszerek és hírszerzés [C4ISR], távoli csapásmérő rendszerek [LRF], rakétavédelem [IAMD]) módosítanak, illetve azonos szintek esetén a kritikus képesség módosítók „kioltják” egymást. Az orosz fél két, a játékban használt akciókártya közül választhatott az egyes szektorok közül, amely kártyák egyben megadták, hogy bizonyos fokú siker vagy kudarc esetén mennyi „pontot” nyernek vagy veszítenek az egyes játékosok. A hallgatóktól azt kértük, hogy az egyes orosz offenzíva-irány opciók, a várható siker esélye és a remélhető győzelmi pontok ismeretében az orosz döntési opciókat fejezzék ki egy „Utility Matrix” [1], vagyis haszon-mátrix elemzéssel.

A végső döntést a mátrix elemzést követően nehezítette néhány további szempont. Egyrészt mind az orosz, mind a NATO csapatok, ha jól végezték el a „Utility Matrix” elemzést, vélhetően ugyanarra a következtetésre jutottak. A kérdés az, hogy ha a másik fél tisztában van vele, mi a legkedvezőbb cél és ezért azt erősíti meg, nem célszerűbb-e másik opciót választani. A másik nehezítő tényező, hogy az orosz fél, illetve az amerikai csapat birtokában volt néhány további információnak arra vonatkozóan, az orosz és NATO kritikus képességek mely szektorokban módosulnak bizonyos fegyverrendszerek jelenlétének köszönhetően. Az orosz fél azonban ezzel kapcsolatban csak részleges információkat kapott. Az amerikai csapat ismert minden információt, viszont ha ezt megosztotta a NATO koalíció egészével, akkor az már nem „maradhatott titokban”, vagyis ha elmondta, mi alapján jutott saját következtetéseire, a játékvezető felfedte volna az információt az orosz csapatnak is. A végső döntést pedig a NATO csoport kellett meghozza. Tehát az amerikai félnek úgy kellett meggyőznie NATO partnereit egy másik döntési opcióról, hogy a „titkait” nem oszthatta meg a közösség egészével, félve a kiszivárgás lehetőségétől.

A szimulációt úgy terveztük, hogy a döntések meghozatala és a harctéri események absztrakt modellezése után a feleknek egy rövid, egyszerűsített tárgyalási szimuláción kellett részt venniük, ahol valamilyen megegyezésre juthattak. Mindkét félnek előre rögzítenie kellett, mit fog követelni, mivel fog szükség esetén fenyegetni és mi az a pozíció/ajánlat, amit hajlandó lesz elfogadni. A tárgyalás több „fordulón” keresztül zajlott és a szimuláció során az orosz felet alakító hallgatók remekül blöfföltek, fenyegettek, kötöttek kompromisszumokat, így végül gyakorlatilag teljes orosz sikerrel zárult a tárgyalási szakasz és ezzel a szimuláció egésze is.

Szerettük volna, ha a hallgatók egyrészt megismerkednek egy viszonylag leegyszerűsített hadijáték rendszerrel, de az időkeretek szűkössége miatt ezt leszűkítettük pusztán egy lépésre, egyetlen offenzívára, így csupán a harcrendszer legalapvetőbb részleteire volt szükség. Szándékosan arra kértük a csoportokat, hogy a döntések meghozatalához egy elemzési technikát használva az egyes döntési lehetőségeket, azok kockázatait és várható sikereit egyszerű matematikai valószínűséggel próbálják meg kifejezni a „Utility Matrix” módszer segítségével. Magunk is meglepődtünk végül azon, hogy a NATO csapatot mennyire „sokkolta” az orosz áttörés, így a tárgyalások során egy lelkileg összetört koalíció benyomását keltve azt is kipróbálhattuk, milyen a dinamikája egy pszichésen összeszedett és magabiztos tárgyalófél, illetve egy rossz lelki állapotban levő közösség közötti alkudozásnak.

A szimulációt később egy nemzetközi hadijáték konferencián is megtartottuk, a konferencia résztvevői néhány apró módosítással, de ugyanazt a forgatókönyvet próbálhatták ki. Itt érdekes tapasztalat volt, hogy a katonai háttérrel érkező résztvevők viszonylag hamar önálló ötletelésbe kezdtek a szimuláció forgatókönyvével kapcsolatban. A szimuláció alapkoncepcióját meglehetősen pozitívan értékelték, de úgy gondolták, a csekély területszerző művelet nem hagy elég teret az orosz félnek „fantáziadúsabb” opciókra. Így a játékot követően egy kellemes vita alakult ki azzal kapcsolatban, elméleti síkon milyen egyéb lehetőségei lennének az orosz félnek arra, hogy provokatív lépéseket tegyen, a NATO-t erőltetetten tárgyalóasztalhoz vonva, de mégis olyan ingerküszöb alatt, amivel még el lehet kerülni egy teljes, NATO-orosz eszkalációval járó konfliktust. Ha valaki esetleg kedvet kapott akár magához a szimulációhoz, akár további ötleteléshez, a konferenciára elkészített „vinyetta” (a hadijátékok során a szituációt leíró összefoglaló) ezen a linken elérhető: Short decision model simulation_Northern Nightmare. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

[1] A „Utility Matrix” (vagy „Decision Matrix”) elemzéshez az alábbi forrásokat használtuk:
– Jones, Morgan D. The thinker’s toolkit: Fourteen powerful techniques for problem solving. Currency, 1998., „Utility Matrix” fejezet; illetve: Pherson, Randolph H., and Richards J. Heuer Jr. Structured analytic techniques for intelligence analysis. Cq Press, 2020. 214-218. o.