Kik és hogyan követik el az emberrablásokat, túszejtéseket a Kongói Demokratikus Köztársaságban? Mi az elkövetők motivációja? Hogyan hatnak ezen bűncselekmények az egyénre és a kongói társadalomra? Lehet ellenük védekezni? Ezen kérdésekre kerestem választ az Új Nemzeti Kiválósági Program kereteiben elkészített kutatásomban, amelyben a 2017 utáni emberrablásokat vizsgálom. Mielőtt kísérletet tennék megválaszolni a feltett kérdéseket, röviden szükségesnek tartom jellemezni azt a környezetet, amelyben az említett bűncselekményeket elkövetik; a Kongói Demokratikus Köztársaságot.
Az ország komplex biztonsági helyzetének leírására a Vida Csaba által bemutatott biztonságpolitikai leírómátrix alkalmazása kézenfekvő. A társadalmi alrendszereket a buzani biztonsági szektorok alapján 5 dimenzióban határozza meg a mátrix, ezek a politikai, katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. A mátrix elemzési kerete pedig az egyéni szinttől a globális szintig terjed. A vizsgált buzani szektorok szintenkénti elemzését követően megállapítható, hogy Kongó nem biztonságos ország, biztonsága az alkalmazott leírómátrix alapján 2-es szintű – az 5 fokozatú skálán.
Egyéni és kisközösségi szinten a katonai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektor is tartalmaz létfenyegetést jelentő elemeket. Fontos kiemelni a keleti és nyugati országrész közötti törésvonalat, hiszen a keleti fegyveres konfliktusok olyan fenyegetést jelentenek, melyekkel a konfliktusban nem érintett területek lakosainak közvetlenül nem kell szembenézniük. Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy azok hatásai izoláltan léteznének a közvetlenül érintett területeken. A fegyveres konfliktusok több szektorra hatással vannak; fenyegetik a választójog gyakorlását, növelik a megélhetési problémákat, a mezőgazdasági tevékenységek ellehetetlenítésével az élelmezési problémákat, munkanélküliséget, a migráció push faktorai. A belső migráció jelentős, vidék-város relációban is jellegzetes. A légszennyezés, vízellátási problémák, és az extrém időjárási jelenségek létfenyegetést jelentenek a kisebb településeken és nagyvárosokban egyaránt, továbbá nem elhanyagolhatóak az újra és újra felbukkanó, vagy konstans jelen lévő járványok sem. Az ország intézményei, gazdasága, infrastruktúrája nincs felkészülve az éghajlatváltozásra és annak negatív hatásainak kezelésére, ugyanakkor ország károsanyag kibocsátása, valamint az erdőirtás hozzájárul a globális klímaváltozáshoz is.
A katonai, környezeti szektor fenyegetései elleni fellépés egyben sürgős és fontos állami feladat, az állam azonban nem tudja megfelelően szavatolni a biztonságot. A politikai szektort a 2023-as választások kihívásai dominálják, a külpolitikában pedig elsősorban gazdasági megfontoltságú nyitás figyelhető meg, azonban olyan területeken is történtek új megállapodások, mint az oktatás. Az exportra termelő bányászat által dominált gazdaság várhatóan instabil, ám növekedési pályán marad a következő években, ugyanakkor az országban továbbra is nagy mértékűek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.
A keleti nem állami fegyveres csoportok nem csak Kongóban, de a szomszédos országokban, Ugandában vagy Ruandában is tevékenyek, amire válaszul már nem csupán az ENSZ, de a Kelet-Afrikai Közösség (EAC) is telepít csapatokat a térségbe. A többnemzeti érintettség növeli az országok közötti súrlódásokat az amúgy is feszült regionális környezetben, ugyanakkor összefogásra is készteti a nemzetközi szervezetek tagjait, habár kérdéses, hogy ezek mennyire fenntarthatóak és hatékonyak. A tüntetések azENSZ Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Stabilizációs Missziója (MONUSCO) és EAC kongói jelenléte ellen kifejezik a társadalom ellenállását és bizalmatlanságát, ugyanakkor a nemzetközi szereplők bevonódása az esetleges önös érdekeik mellett a konfliktus eszkalációjának megfékezését célozza.
Emberrablások és túszejtések
Az emberrablás általában egy kiemelt vagy konkrét személy ellen meghatározott okból elkövetett cselekmény, mely leggyakoribb motivációja a váltságdíj, egy társ kiszabadítása, vagy azon cél elérése, hogy egy követelés vagy egy ügy nyilvánosságra kerüljön. A túszejtés pedig jellemzően emberek nyílt fogva tartása annak érdekében, hogy nyilvánosságot szerezzenek egy ügynek, elérjenek politikai engedményeket, vagy váltságdíjra tegyenek szert. Az emberrablástól eltérően a túszejtés áldozatai általában nem az ellenséges társadalom ismert személyiségei.[1]
A kongói emberrablások, túszejtések feltehetően jelentős részét nem jelentik, melynek okai között szerepel az állami szervekbe vetett bizalom hiánya, az elkövetők büntetlensége, a megtorlástól való félelem, vagy pedig a társadalom általi megbélyegzés, áldozathibáztatás. Ahogy Kongó komplex biztonsági helyzetének rövid bemutatása során említésre került, a keleti és nyugati országrész között a nem állami fegyveres csoportok jelenléte, illetve jelenlétének hiánya miatt különbségek mutatkoznak. A következőkben egyes eseteken keresztül mutatom be a két országrészben elkövetett emberrablások jellemzőit.
Kelet-Kongó
A Human Rights Watch jelentése alapján 2017 áprilisa és 2020 márciusa között, a Virunga Nemzeti Park környékén 23 különböző esetben legalább 170 embert raboltak el váltságdíjért különböző fegyveres csoportok, akik jellemzően megverték, megkínozták és meggyilkolták a túszokat, a nőket és lányokat – akik több, mint 50%-át teszik ki az elrabolt személyeknek – megerőszakolták, miközben családjaiktól különböző pénzösszegekre tettek szert. A Human Rights Watch-nak beszámoló túlélők arról nyilatkoztak, hogy egyes nőket csecsemőikkel együtt raboltak el, miközben mezőgazdasági területeken dolgoztak, vagy hazafelé tartottak. Elrablóik arra kényszerítették őket, hogy megkötözött kézzel, több órán át gyalogoljanak, gyakran megverték őket, a női túszokat megerőszakolták, leszámítva a serdülőkor alatti lányokat és idősebb nőket, közülük is sokakat megvertek. A fogvatartók rendszeresen sértegették a fogvatartottakat, halállal fenyegették őket, akkor is, amikor például telefonon beszéltek a családjukkal. Egy nő arról számolt be, hogy két férfi holttestét mutatták meg nekik, akiket állítólag agyonvertek, amikor azok megpróbáltak megszökni. Arról is beszámoltak, hogy színlelt kivégzéseknek és egyéb kínzásoknak vetették őket alá; egy fiatal nőnek például kötelet tettek a nyak köré, és felakasztották, miután apját nem sikerült elérniük telefonon. A túszokat a szabadban tartották fogva 7-10 nap közötti időtartamban, ez idő alatt ki voltak téve az időjárási körülményeknek, esőnek, hidegnek, emellett kevés és rossz minőségű ételt kaptak. A túszok számára biztosított étel koszos, szinte ehetetlen volt, vizet pedig minimális, egy-egy kanálnyi mennyiségben biztosítottak számukra. A folyótól távolabb őrzött túszok nem tudtak tisztálkodni egyáltalán, egy édesanya a gyermeke tisztántartásának ellehetetlenítéséről számolt be; ő levelekkel igyekezett az ágyékkötőjüket tisztítani.
A legtöbb fogvatartottat a családjuk általi, 200-600 dollár közötti váltságdíj kifizetése után engedték szabadon, ami súlyos anyagi terhet jelentett, földjeik eladására kényszerítve a családokat, akiknek így nem maradt bevételi forrásuk. Jelentések szerint 2017-2020 között Rutshuru területén legalább 775 embert raboltak el fegyveres támadók, Észak-Kivu tartomány egész területén pedig 1190-et. A legtöbb bejelentett esetben fegyverekkel és machetékkel felfegyverkezett, 3-5 fős bandák hajtották végre az emberrablásokat, jellemzően a földjeikről vagy az útról. Arra lehet következtetni, hogy a bűncselekményeket elkövető csoportok kapcsolatban állhatnak egymással, ugyanis ugyanazt a módszert alkalmazták, ez pedig egy szélesebb hálózat létére utalhat. Az emberrablók gyakran kezdetben ártalmatlannak, katonának tettették magukat, vagy vízért mentek oda az áldozatokhoz, akik közül némelyeket – például kisgyerekeket és időseket – elengedtek, egyúttal adtak nekik telefonszámokat is, hogy a családjuk felvehesse velük a kapcsolatot a váltságdíjról való tárgyalás érdekében. Ha nem voltak elégedettek a váltságdíj ajánlatokkal, kikapcsolták a telefonokat, ezáltal növelve a családon a nyomást, vagy még súlyosabban megverték a – jellemzően férfiakat -, a fogvatartottak keze és a lába köré font köteleket szorosabbra húzták. Egy nő arról számolt be, hogy megkérték, hívja fel családját, hogy elmondja utolsó szavait, mielőtt megölik. Ezután térdre kényszerítették, kezeit a háta mögött összekötözték, és egész nap úgy tartották. Miután családja 400 dolláros váltságdíjat fizetett, szabadon engedték. Azon nőket, akik próbáltak ellenállni a szexuális erőszaknak, halálosan megfenyegették, vagy emberi csontvázakat mutattak nekik fenyegetésként. 2018 októberében elrablása után nem sokkal kivégeztek egy férfit, akit a források szerint már korábban kétszer is elraboltak. A férfi már eladta a földjét a korábbi váltságdíjak kifizetésére, ezért nem tudott újból fizetni. Más túszok előtt lőtték le, akiket azután a férfi holtteste előtt kérdeztek arról, hogy hogyan fogják kifizetni a saját váltságdíjaikat.
A MONUSCO és a Kongói Demokratikus Köztársaság Fegyveres Erői (FARDC) közös járőrözésében részt vevő katonák és rendőrök száma nem volt elegendő a vizsgált időszakban a biztonság szavatolására. Az emberrablások elleni védelem hiánya miatt helyi önbíráskodó csoportok alakultak az érintett területeken, akik esetenként hasonló kegyetlenséggel jártak el a feltételezett emberrablókkal szemben.
Nyugat-Kongó
A kelet-kongói emberrablások mellett a kinshasai emberrablásokat emelem ki, ugyanis a városi, nagyvárosi emberrablások számos ponton különböznek a korábban leírtaktól. A fővárosban elkövetett emberrablások közül a taxikkal, illetve taxikból elkövetett elrablások kirívóak. Két személyes, és egy online interjú során az elrabolt személyek arról számoltak be, hogy a taxikról nem állapítható meg, hogy bűncselekmény elkövetésére készülnek a már gépjárműben tartózkodók.
A taxiból történő emberrablásokat a sofőr és társa/társai követik el, jellemzően az utasok birtokában lévő pénz- és vagyontárgyak megszerzése céljából, ezért ezen bűncselekmények időtartama jelentősen rövidebb, mint a korábban tárgyalt eseteké. Az azonnali kirablás mellett váltságdíj követelés is előfordul, ez utóbbi esetben a családot értesítik, a követelt váltságdíj összege egy esetben például 2000 dollár volt. Az elrabolt személyek beszámolói alapján az emberrablók viselkedése változatos lehet; a kedvestől az agresszívig, az utóbbi az ellenállásra, együttműködés hiányára fokozódhat. A vizsgált eseteket nappal, forgalmas városrészeken követték el, két esetben az áldozatokat elkábították, egy esetben az elrabolt személyt eszméletlen állapotban egy közterületen hagyták – miután elvették tőle értéktárgyait és pénzét-, a másik esetben pedig az elrabolt személyt fogva tartották két napig. Két esetben a történteket nem jelentették illetékes szervnél, ugyanis úgy vélik a túlélők, hogy nem lett volna neki következménye. Egy esetben – mely során váltságdíjat követeltek a családtól-, az édesapa rendőrök segítségével szabadította ki elrabolt lányát, az egyik elkövetőt pedig elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. A számos esetben sötétített üvegű taxik használata kockázatos, ugyanis nincsenek olyan jellegzetes árulkodó jelek, amelyekből megállapítható lenne a sofőrök ártó szándéka.
Elrablók és elraboltak
Az elrablók személyét illetően több kategória különböztethető meg – mint például a bűnözők vagy állami illetve nem állami fegyveres csoport tagjai-, viselkedésükre azonban kategóriától függetlenül jellemző a mentális és fizikai kegyetlenség alkalmazása, embertelen bánásmód, fizikai korlátozás, szóbeli bántalmazás és megalázás, sérüléssel vagy halállal való fenyegetés, szexuális bántalmazás, erőszak, kedvesség (megtévesztés céljából). Az emberrablók célozhatják a nem állami fegyvereres csoportok által ellenőrzött területen élőket, kevés vagyonnal rendelkezőket, munkanélküli, tanulatlan, fiatal férfiak, emberi jogi és békepárti aktivistákat, békefenntartókat, politikusokat, befolyásos személyeket, taxival utazó személyeket, egyéneket vagy csoportokat.
Az emberrablásoknak nem csupán fizikai, de pszichológiai hatásuk is van, melyeket legalább olyan nehéz kezelni, mint a fizikai sérüléseket, hiszen ahhoz szakember segítségére lenne szükség. Kongóban az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés is korlátozott, így a korábbi fogva tartottak egészségügyi ellátása sok esetben nem biztosított.
Motiváció
Az emberrablások céljait mélyebben vizsgálva megfigyelhető, hogy okai mögött bizonyos körülmények fennállása, illetve hiánya húzódik. Ide tartoznak a gazdasági egyenlőtlenségek, a munkanélküliség, az alacsony fizetések, etnikai és területi konfliktusok, a jog érvényesülésének hiánya, az állami igazságszolgáltatási rendszer hiányosságai, büntetlenség, vagy az állam legitim erőszak-monopóliumát intézményesítő szervek hiányosságai.
Az emberrablók célja lehet a pénzszerzés, értéktárgyak megszerzése, kényszermunkára,, katonai szolgálatra való kényszerítés, szexuális kizsákmányolás, illegális szervkereskedelem, zsarolás, érdekérvényesítés, vagy politikai, jogi lépés kikényszerítése.
Hatás
Az emberrablások fizikai és pszichológiai traumát okoznak, amelyek teljesen megváltoztathatják az elraboltak életét. A szexuális erőszakot is elszenvedő nők olyan fizikai problémákat említettek például, mint a hüvelyi károsodás, tartós hasi vagy kismedencei fájdalom, szédülés, magas vérnyomás, és a megbetegedésre való nagyobb hajlam. Az erőszak túlélői a poszttraumás stressznek megfelelő mentális tünetekről számoltak be, mint a szorongás, pánikrohamok, gyakori sírás, túlzott éber állapot, rémálmok, „flashback-ek”.
A traumatikus események miatt testi, lelki és szociális zavarok tünetei jelenhetek meg például poszttraumás stressz zavar (PTSD) kereteiben, amely tünetei lehetnek az elkerülés, az introvertáltság és a túlzott idegesség. A hatások egyénenként eltérőek, és azok kialakulásában nagy szerepe van a szubjektíven megélt fenyegetettségnek.[2] A szexuális erőszakot elszenvedett nők stigmatizálással és elutasítással néznek szembe, a közösség, és sok esetben családtagok is megvetéssel tekintenek az elrabolt és megerőszakolt nőkre.[3] A közösség tagjai a fogvatartott szabadulását követően az alapján ítéli meg a személyt, ami történt vele, például többé nem a nevükön nevezik, hanem „elraboltként”. A mentálhigiénés ellátáshoz való hozzáférés a szegénység miatt korlátozott, így a lelki és mentális támogatást inkább a vallási vezetők vállalják magukra, a „pszichológus szerepet” a papok, lelkészek töltik be. A túszok családjai sok esetben eladták földjeiket, ingóságaikat, hitelt vettek fel a váltságdíj kifizetésére, de ha meg is maradtak földjeik, az elrabolt és kiszabadult személyek félnek földjeiket művelni, félelemben élnek. A túszok családtagjai nem bíztak a rendőrségben, elmondásuk szerint a hatóságok nem tesznek semmit, ha tudomást szereznek egy emberrablásról. A legtöbb túszt a rendőrség nem hallgatta ki, miután kiszabadultak.
Társadalmi szinten általános hatás a félelem. Ha a „biztonság” fogalmát félelem vagy aggodalom nélküli állapotként definiáljuk, akkor kijelenthető, hogy az emberrablások és túszejtések fenyegetést jelentenek az általánosan értelmezett biztonságra. Habár itt felmerül a biztonság szubjektív értelmezésének kérdése, nem csupán egyéni, de közösségi-társadalmi szinten is, jelen esetben elmondható, hogy a tárgyalt bűncselekmények nemcsak vélt, de valós fenyegetések. Az elrabolt, fogva tartott, mindeközben agressziót elszenvedő egyéneket megfosztják szabadságuktól, fenyegetéssel, létfenyegetéssel, bizonytalansággal néznek szembe, mindezek pedig befolyásolják a biztonságérzetet és bizalmat.[4] A kongói emberrablások gyakoriságát nem lehet pontosan megállapítani, ugyanis számos esetet nem jelentenek a hatóságoknak. Az eltűnt személyek megtalálására ugyanakkor a közösségi média, vagy a nyomtatott sajtó segítségét is igénybe veszik hozzátartozóik.
Védekezés?
Az emberrablások, túszejtések ellen a legjobb védekezés a megelőzés, amelyre társadalmi szinten alkalmaznak az egyének normákat és rendszabályokat, ilyen a lakókörnyezet gondos megválasztása, az egyedüli, otthonon kívüli tartózkodás vagy mozgás kerülése, idő tisztelete; nem ajánlott bármikor, vagy bármely napszakban (este, éjjel) az otthonon kívül közlekedni, taxihasználat elkerülése, biztonsági őrök felbérlése az otthon védelmére, ápolt külső, francia nyelvismeret, befolyás. A felsorolt gyakorlatokhoz azonban nincs hozzáférése a társadalom egészének, elsősorban a szegénység miatt.
A védekezést segíti a megelőző intézkedések és a lehetőségek pontos ismerete, tudatosítása. Egyes oktatási intézményekben a diákok kapnak információt az emberrablásokról, azonban a gyakorlat nem egységes, és nem biztosított minden intézményben. Az emberrablásokra, túszejtésekre való mentális felkészülés az esemény bekövetkezte esetén csökkentheti annak fizikai, mentális, és lelki hatásait, a bűncselekmények és azok jellemzőinek ismerete növelheti a megelőzés és a túlélés esélyét, a fogság alatti ajánlott és ellenzett viselkedési minták ismerete, stresszkezelési technikák ismerete segíthetik a fogvatartottat.
Az emberrablások célcsoportja meglehetősen széles, társadalmi és vagyoni helyzettől függetlenül szinte bárki áldozattá válhat. Az emberrablásokról, túszejtésekről való kommunikáció és párbeszéd, társadalmi szintű edukáció, mentális egészségről való információátadás, társadalmi szintű szemléletformálás és látókörbővítés mind olyan jó gyakorlatok lehetnek, melyek a védekezést, megelőzést, és a túlélők támogatását szolgálják. Fontosnak tartom a túlélők felszólalását, a megtörtént bűncselekmények nevükön nevezését, hiszen ha nem kerülnek megnevezésre, hogyan lehetne ellenük hatékonyan fellépni?
Összegzés
A Kongói Demokratikus Köztársaságban számos, biztonságot fenyegető tényező jelen van, ezek egyike az emberrablás. Ezen bűncselekmények félelmet keltenek társadalmi szinten, míg egyéni szinten a félelem mellett közöny is megfigyelhető. Ennek egyik oka lehet, hogy nem ritka és egyedi esetek a tárgyalt emberrablások, ugyanakkor az ellenük való védekezés és megelőzés lehetőségei korlátozottak. Annak ellenére, hogy vannak olyan jó gyakorlatok, melyek csökkenthetik az elrablás valószínűségét, ezen gyakorlatokhoz erőforrás hiányában nincs hozzáférése a társadalom jelentős részének. Az emberrablások fizikai és/vagy mentális, lelki traumát okoznak az egyénben, amely kezelésére a lehetőségek korlátozottak; mind az egészségügyi rendszer hiányosságai, mind a társadalom, közösség általános hozzáállása következtében.
Erdős Orsolya írása.
Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.
[A cikk a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-2-II-NKE-82 kódszámú Új Nemzeti Kiválósági Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.]
Photo by Jose P. Ortiz on Unsplash.
[1] U.S. Army: A Military Guide to Terrorism in the Twenty-First Century. U.S. Army TRADOC G2 Handbook No. 1 (Version 5.0) 2007. 1-7.o. Online elérés: https://irp.fas.org/threat/terrorism/guide.pdf (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)
[2] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)
[3] Human Rights Watch: DR Congo: Gangs Kidnap, Rape in National Park. 2020. Online elérés: https://reliefweb.int/report/democratic-republic-congo/dr-congo-gangs-kidnap-rape-national-park (Letöltés időpontja: 2023.04.21.)
[4] FLACH, Anita, ZIJLMANS, Ad: Psychological Consequences of Being Taken Hostage During Peace Operations. Royal Netherlands Army Behavioural Sciences Division/ Psychotherapy Division, Haag, Netherlands. Online elérés: https://surfsharekit.nl/objectstore/d49b36b8-70d5-4bec-a485-20bfe8cf8976 (Letöltés időpontja: 2023.04.13.)
