Bevezetés:

Oroszország több, mint kettő és fél évtizedes fennállása óta különleges ?színfoltja? a világ biztonságpolitikai térképének, csak úgy, mint jogelődje, a Szovjetunió volt. Az ország egyszerre ötvözi magában a régi ?birodalmi? jellegű irányítás és szemlélet mellett a 21. század törekvéseit és technikai eszközeit. Éppen emiatt Oroszország és tevékenysége folyamatosan megosztja a regionális és a globális közvéleményt, legyen szó bel ? és külpolitikai lépésekről, katonai stratégiákról vagy gazdasági kérdésekről. Éppen ebből kifolyólag a nemzetközi közösség az Oroszországi Föderáció minden jellegű tevékenységét fokozott figyelemmel kíséri, amely alól nem jelentenek kivételt az általa használt haditechnikák és stratégiai jelentőségük sem.

A téma jelentőségét abban látom, hogy Oroszország köztudott célja nagyhatalmi pozíciójának, birodalmi kiterjedésének visszaszerzése, valamint egy a nyugati hatalmak és önmaga közötti pufferzóna-övezet kialakítása, amely törekvésnek számos állam esett már áldozatául. Különösen érdekesnek tartom körül járni a kérdést, hogy az orosz offenzív külpolitikát jelenleg elszenvedő Ukrajna területén belül, a Kígyó-sziget vajon mekkora jelentőséggel bír az említett pufferzóna-övezet kialakításának és annak légtérvédelmének tekintetében.

Ezen gondolatmenet alapján jelen dolgozat célkitűzése, hogy bemutassa az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert és telepítési területeinek geostratégiai megalapozottságát. A leírtak elméleti megalapozásaként nagyívű áttekintést nyújtok az orosz lég- és rakétavédelem 21. századi állapotáról. Ezt követően a második gondolati egység fókuszában röviden az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer átfogó bemutatása áll. Végül pedig az orosz-ukrán konfliktus aktualitását szem előtt tartva megvizsgálom és következtést vonok le arra nézve, hogy geopolitikai és geostratégiai szempontból várható -e a Kígyó-sziget területére az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítése, avagy sem.

A modern orosz lég-, és rakétavédelemről röviden

A hidegháború évei során a Szovjetunió jelentős összegeket fektetett be légvédelmi rendszereinek -úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial ? A2/AD) – kifejlesztésébe és folyamatos modernizációjába. A hidegháború időszakát az A2/AD gondolkodásmód fémjelezte: a második világháborút követő negyven évet a légvédelmi rakéták és az elektronikai hadviselés felértékelődése jellemezte. A bipoláris világrend kulcsproblémája, a nukleáris összecsapás a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között végül nem következett be, azonban az ezt követő ?proxy? háborúk időszakában a felek élesben is kipróbálták kifejlesztett rendszereiket.

Az A2/AD alkalmazása az arab-izraeli háborúk során nyilvánult meg leginkább, ahol a szovjet légvédelmi rakétarendszerek álltak szemben a nyugati repülőgépekkel. Ekkoriban a mérleg nyelve az újabb és újabb módszerek, eljárások és az ellenük hozott intézkedések közötti hatékonyság határmezsgyéjén ingadozott és ennek következtében a fegyverrendszerek gyorsan fejlődtek. A fenyegetések -rosszul felmért- csökkenése, a költségvetési megszorítások és a proxyháborúkban, műveletekben szerzett tapasztalatok ahhoz vezetettek, hogy jelenleg komoly lemaradást halmoztak fel az A2/AD hadviselésben a nyugati hatalmak. Mindeközben a Kínai Népköztársaságban és Oroszországban jelentős összegeket fektettek be és fejlesztették az A2/AD-hez kapcsolódó rendszereket, sőt a kifejlesztett új eszközök jelentős részét exportra is gyártják. Ennek eredményeként Oroszország jelenleg a világ legfejlettebb lég- és rakétavédelmi rendszereivel rendelkezik. Mindezt jól igazolja, hogy világszinten több tucat nemzet vásárolta meg, használja és kezdte meg az orosz gyártmányú Sz-300, Sz-400 és Sz-500-as légvédelmi fegyverrendszerek hazai gyártását. Példának okáért India és Fehéroroszország pedig nagy hatótávolságú S-400 föld-levegő rakétavédelmi rendszerre tett szert, Kína leelőlegezte azt, míg Szerbia az amerikai szankcióspolitikától tartva mondta vissza megrendeléseit.

A jelenlegi orosz légvédelmi doktrína egy háromszintű megközelítést fogalmaz meg. Ez a rétegzett rendszer lehetővé teszi az orosz légvédelmi erők számára, hogy hozzáférés-ellenes területmegtagadási (A2AD) zónákat hozzanak létre, amelyekbe nehéz behatolni. Ezeknek a védelmi hálózatoknak a legmagasabb szintjét az olyan nagy hatótávolságú védelmirendszerek képezik, mint a jelen elemzés témáját képező S-400-as, amely potenciálisan egy nagyjából 800 km átmérőjű légvédelmi ?buborékot? biztosít. Mindezt általában a második szint egészíti ki, amely magában foglalja a közepes hatótávolságú rendszereket, például a 9K37 Buk. Ez utóbbi, a Szovjetunió és utódállama, az Oroszági Föderáció által kifejlesztett önjáró, közepes hatótávolságú föld-levegő rakétarendszerek családja, amelyeket cirkáló rakéták, intelligens bombák, rögzített és forgószárnyú rakéták elleni küzdelemre terveztek. Ennek a közepes hatótávolságú ?rétegnek? az a célja, hogy növelje a radar lefedettségét a légvédelmi zónán belül, és növelje a nagyobb hatótávolságú elfogó rakéták korlátozottabb képességeit. A harmadik szint olyan mobil rövid hatótávolságú rendszereket használ, mint a 9K33 Osa és az S-125 Neva, hogy fokozott védelmet nyújtson kulcsfontosságú területeken, mint a katonai bázisok. Továbbá mind az első, mind pedig a második szintet előszeretettel erősítik meg -például cirkálórakéták elleni védelem érdekében- olyan pontvédelmi rendszerekkel, mint a Tor vagy a Pantsyr-S1.1.

A 2010-es évek során a digitális processzorok és áramkörök, valamint a fejlett érzékelők megjelenése nagymértékben átalakította az elektromágneses tér felhasználását a célfelderítés és célmegsemmisítés eddigi hagyományos rendszerében. A növekvő hatótávolság és pontosság, valamint a rakéták megnövelt sebessége még eredményesebbé tette az A2/AD-t, mint a korábbiakban. Így az olyan légvédelmi rakétarendszerek, mint S?400-as jelen helyzetben -amikor már újabb fejlesztések is hadrendbeállításra kerültek- is jelentős veszélyt jelentenek a sebességük, manőverező képességük és nagy hatótávolságuk végett. A leírtak, így az S-400-as légvédelmi rakétarendszer jelentőségét alátámasztandó, a soron következő alfejezetben fontosnak tartom a rendszer rövid bemutatását és az orosz légvédelmi koncepcióban geostratégiai szempontok szerinti elhelyezésének jelentőségének részletezését.

Az S-400-as légvédelmi rakétarendszer jelentősége az Oroszországi Föderációban

Az SZ?400 Triumf, korábbi nevén SZ?300PMU?3 -NATO-kódja szerint SA?21 Growler- légvédelmi rakétarendszert az 1990-es években az orosz Almaz Központi Tervező Iroda fejlesztette ki. A 2007 óta az Orosz Fegyveres Erőknél rendszeresített haditechnikai eszköz az SZ-300P és SZ-200 légvédelmi rendszereket váltotta fel.
Az eredményesen továbbfejlesztett verzióból Oroszország húsz légvédelmi rakétaosztályt állított fel 2016-ig, majd további ötvenhatot 2020-ig a nemzeti légtér védelmére a Moszkvai régióban, a balti kalinyingrádi exklávéban, a déli és a nyugati katonai körzetekben.
A soron következő alfejezetekben bemutatom az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer főbb jellemzőit, illetve ennek alapján elhelyezkedését és jelentőségét az orosz légvédelem garantálásának viszonyrendszerében.

• Az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer bemutatása

Az SZ-400 Triumph légvédelmi rakétaendszer egy roppant komplex eszközkészletet magába foglaló haditechnika: többfunkciós radart, autonóm felderítő és célzási rendszereket, légvédelmi rakétarendszereket, indítóállásokat – SP85TE2 rakétaindítók a BAZ-64022 6×6-os vontatójárművön vagy a MAZ-79100 sorozatú szállító-emelő-indító (TEL) járművön- és parancsnoki és irányító központot integrál.

Annak érdekében, hogy többszintű védelmet hozzon létre, a fegyverrendszer -az SZ-300PMU rendszer rakétái mellett- négy új rakétatípust használ, teljeskörűen lefedi a légvédelmi spektrumot: a ?rendkívül nagy hatótávolságú? 40N6 (400 km), ?nagy hatótávolságú? 48N6DM (250 km), ?közepes hatóválságú? 9M96E2 (120 km), illetve a ?rövid hatóválságú? 9M96E (40 km) rakéták segítségével.
Az 40N6 rakétája 400 km-es hatótávolsággal rendelkezik, és aktív radaros célmegjelölést használ a nagy távolságban lévő légi célok elfogására, mind például az AWACS, J-STARS, EA-6B támogató zavarók és más nagy értékű célpontok ellen. A rendszerhez elsőként bevezetett rakéta a 48N6DM (48N6E3) volt. Ez a 48N6M továbbfejlesztett változata, amely nagy teljesítményű meghajtórendszerrel rendelkezik. A rakéta 250 km-es hatótávolságon belül képes légi célpontok megsemmisítésére. Végül a rendszer képes 9M96E2 közepes hatótávolságú föld-levegő, illetve 9M96E rövid hatótávolságú rakéták indítására is. A közvetlen becsapódásra tervezett rakéták nagy találati valószínűséggel képesek gyorsan mozgó célpontokat, például vadászgépeket találni a maximális 120 km-es hatótávolságon belül.

A rendszer minden típusú légi célpontot -egyidejűleg 36 darabot-, beleértve a repülőgépeket, pilóta nélküli légi járműveket (UAV), valamint ballisztikus és cirkálórakétákat, 400 km-es hatótávolságon belül, legfeljebb 30 km-es magasságban képes támadni. Ebben fontos szerepet játszik, hogy mint korábban említettem többfunkciós radaregyüttessel rendelkezik. Többek között a tűzvezető és célkövető radarja a 92N6E -Nato kódneve Gravestone.

Emellett 96L6 3D felderítő és célkövető radar is opcionálisan alkalmazható, amennyiben az SZ-400-ast autonóm módon vetik be. Emellett kiemelendő a 91N6E Big Bird elfogó és harcvezetési radarról beszélni, amely egyidejűleg akár 300 olyan célpontot képes észlelni és követni 600 km-es távolságon belül, mint a repülőgépek, forgószárnyasok, cirkálórakéták, irányított rakéták, drónok és ballisztikus rakéták.

Hatékonysága a korábban rendszeresített verziókhoz képest kétszeres mértékű. Ennek oka, hogy a telepítéstől számított öt percen belül bevethető, illetve minden haderőnem meglévő és jövőbeli légvédelmi egységeibe egyaránt integrálható. Ehhez kapcsolódóan fontosnak tartom megemlíteni a vezetés-irányítási rendszert, amelyet 55K6E szoftver és az Ural-532301 mobil parancsnoki jármű alkot. A parancsnoki állás LCD-konzolokkal van felszerelve az egyes ütegek légtérfelügyeleti adatainak feldolgozására. Irányítja és ellenőrzi a nagy hatótávolságú megfigyelő radarokat, nyomon követi a légi fenyegetéseket, rangsorolja a fenyegetéseket, és koordinálja a többi üteggel való párhuzamos működést. Továbbá a rendszer előnye, hogy más védelmi eszközrendszerekkel, például az SA-12, SA-23 és az S-300-as rendszerekkel is képes adatcserére.

Összefoglalóan kijelenthető, hogy az SZ-400-as rakétarendszer magasfokú sikerességének és hatékonyságának alapja a sokrétű kompatibilitás, a széleskörű felhasználhatóság és mozgékonyság.

• Az orosz légtérvédelem ?légvédelmi-buborékja?, azaz a háromszintű megközelítés koncepciója

Mindemellett Oroszország az elmúlt években nagy figyelmet fordított arra, hogy a fegyverrendszer telepítésre kerüljön ne csak a föderációt a Nyugat területeitől elválasztó pufferzóna-övezet orosz határterületeire, hanem a szövetséges országok területére is (1. ábra): 2008 után nem sokkal megjelent Örményországban, 2015-ben Szíriában, 2016-ban a Krím-félszigeten, majd 2022 elején Fehéroroszország területén is.

1. 1. ábra – Az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer telepítési helyeinek térképe

Amennyiben megnézzük a légtérvédelmi rakétarendszer telepítésének területeit a térképen, akkor kirajzolódik az orosz gondolkodás alapja: a korábbiakban bemutatott tulajdonságai alapján a fegyverrendszer elhelyezésének jó megválasztásával, a nyugati hatalmak-Oroszországi Föderáció határvonal csaknem egész hosszán képes egymásba fonódó, egyenként 800 km átmérőjű biztonsági ?légvédelmi buborékokat? kialakítani. Ezzel hivatott az ország légtérvédelmének korábban leírt, háromszintes koncepciójának megvalósulását garantálni. Amennyiben megnézzük ez a vonal egészen északon kezdődik, -a jelenleg még semleges, de NATO csatlakozást fontolgató- Finnország mellett fekvő Murmanszk közelében a Kola-félszigeten, amely elsősorban az Észak-sark területéből való kitermelési-részesedés, másodsorban pedig a globális felmelegedés útján hajózhatóvá váló északi kereskedelmi útvonalak ellenőrzése kapcsán válik kiemelt területté. Kissé dél felé haladva 2012-ben Kalinyingrádban is telepítésre került SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer, amelynek alapvetően kettős szerepe van: erőkivetítésen keresztüli nyomásgyakorlás a Baltikum államaira, ugyanakkor védelem biztosítása az esetleg NATO-tagállamok területéről érkező támadásokkal szemben. Az ez évi ukrajnai eseménysorozat hatására jelent meg a rendszer az orosz bábállam Fehéroroszország területén is, amelynek stratégiai jelentősége a közvetlen NATO szomszédállamokkal szemben előretolt légtérvédelem biztosítása. Délfelé haladva a közvetlen orosz-ukrán határterületen három helyen, illetve a 2014-ben elfoglalt Krím-félszigeten is megtalálható az említett haditechnika. Emellett különösen fontosnak tartom megemlíteni, hogy a ?pufferzóna-övezet? ebben a vonalban nem ér véget a Fekete-tenger medencéjének északi felében, hanem elér a történelmileg igen szoros együttműködő partner Örményországon ?keresztül? egészen a patronált Szíriáig. Az itteni elhelyezéseknek egyértelmű geopolitikai és geostratégiai megfontoláson alapultak: a szíriai telepítés alapot biztosít a NATO-tagállam Törökország, illetve a Közel-Keleten fekvő amerikai szövetségesek, többek között Izrael felől érkező esetleges fenyegetések kivédésére. Valamint itt van Oroszország egyetlen olyan melegtengeri kikötője, Tartusz, amelyhez nem kell a NATO-tagállam Törökország által felügyelt Boszporuszon és Dardanellákon keresztülhaladnia. Míg Örményország ugyancsak ezen célból a Pfp-tag Azerbajdzsán és az egyik legszorosabb NATO-partnerország -korábbi orosz offenzív külpolitikát elszenvedő (2008-as orosz-grúz háború)- Grúzia tekintetében.

A leírtak tükrében kijelenthető, hogy Oroszország geopolitikai és geostratégiai alapon helyezi el az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek mind a saját, mind szövetségesei, mind pedig a befolyása alatt álló államok területén. Ezen országok kiválasztása során elsődleges szempontot jelent a történelmi múltban gyökerező jó kapcsolatok (Szíria), a kereszténység és oroszajkú kisebbség védelmező szerep lehetősége (Örményország, Ukrajna), illetve az alapvetően amerikai/nyugat-barát szomszédokkal körülvett területek (Kalinyingrád, Kola-félsziget) megerősítése.
A geostratégiai jelentőség gondolatmenet mentén tovább haladva, a következő alfejezetben az orosz-ukrán konfliktus aktualitását szem előtt tartva a megvizsgálom, hogy reális esélye van -e a fent említettek alapján a Kígyó-sziget területére történő az orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszerek telepítésének, avagy sem.

A Kígyó-szigetre történő telepítés lehetőségének vizsgálata

Az előző fejezetben leírtak és az elfoglalása érdekében tett jelentős orosz erőfeszítések alapján okszerű következtetésként adódik, hogy a Fekete-tenger – a Duna-deltával szembeni- egy apró szigete, a Kígyó-sziget is potenciális orosz légvédelmi rakétarendszer telepítési helyszín lehet -e.

Meglátásom szerint a sziget stratégiai fekvése kifejezetten előnyössé teszi, hogy Oroszország légvédelmének egy újabb ?bástyájává? váljon. Jelen állításomat az alábbi megállapításokra alapozom:

1. Orosz szemszögből tekintve kiemelt jelentőségű a Kígyó-sziget: az euroatlanti integráció keleti terjeszkedésének elsődleges prioritási területének a Balkán-félsziget közvetlen közelében fekszik, ezzel egyúttal az orosz érdekszféra Nyugat általi megsértésének központi elemei közé tartozik, ahol fokozott védelemre van szükség.
2. A sziget az Oroszország kezén lévő Mariupoltól nagyjából csupán 50 km-re, míg a Krím-félszigettől 300 km-re fekszik, így amennyiben szigetként ismerik el és a határok a jelenlegi állapotukban ?szilárdulnak meg?, a körülötte lévő kontinentális talapzatot orosz területnek kell tekinteni, amely a kizárólagos gazdasági övezetek kijelölése szempontjából kulcsfontosságú.
3. Elhelyezkedéséből kifolyólag a sziget optimális katonai bázis létrehozására, mert beleilleszkedik a korábbi térképen jelzett pufferzóna-övezet vonalába.
4. A fenti két ponttal összefüggésben a sziget birtoklásával jelentősen növekszik az orosz erőkivetítés a Fekete-tenger és a Balkán keleti részének térségében.
5. A Fekete-tenger medencéjének nagy része nem orosz kézen lévő terület, így szükséges, hogy egésze felügyelet alatt tartható legyen. Kiemelt jelentőségű, hogy a terület légtere jelenleg közvetlen védelmi lefedettséggel nem rendelkezik. Így a védelem jelen szakaszon mutatkozó hiánya szükségessé teszi geostratégiai szempontból az SZ-400-as rendszer telepítését.

Az fent leírt öt ok alapján megalapozottnak tartom azon állításomat, miszerint a Kígyó-sziget egyrészt alkalmas, másrészt pedig potenciálisan megfelelő telepítési hely az SZ-400-as légvédelmi rakétarendszer számára. Mindez nem csak az orosz légtérvédelmi doktrínában megfogalmazott háromszintű megközelítés megvalósulását garantálja, de egyúttal beleilleszkedik az ország azon célkitűzésébe, hogy egy megerősített védelmi vonalat és pufferzónát hozzon létre önmaga és a Nyugati hatalmak között.

Összefoglalás, következtetések

Összefoglalásként elmondható, hogy a Szovjetunió hidegháború évei során tett erőfeszítései a légvédelmi rendszereinek kifejlesztésébe és folyamatos modernizációjába jelentős mértékben meghatározza Oroszország aktuális helyzetét. A jogelődnek köszönhetően az Oroszországi Föderáció egy csúcskategóriás légtérvédelmi rendszer, az SZ-400-as haditechnika birtokában van és jelenlegi is folytatja annak továbbfejlesztését.

A haditechnikai eszköz széleskörű kompatibilitása és felhasználhatósága révén kulcsfontosságú, kiválóan illeszkedik az ország légtérvédelmével foglalkozó doktrína háromszintű megközelítésébe és azon állami célkitűzésébe, hogy egy megerősített védelemmel rendelkező pufferzónát hozzon létre a föderáció és a Nyugati hatalmak közé.

Végül az általam végzett kutatás eredményeként megállapítható-amelyet öt érvvel támasztottam alá-, hogy a Fekete-tengeren található Kígyó-sziget geopolitikai és geostratégiai szempont egyaránt potenciális terület az SZ-400-as légtérvédelmi rakétarendszer telepítésére.

Kiemelt kép forrása: pexels.com