Főoldal Általános Európa utolsó diktatúrája és a Nagy Medve – fehérorosz-orosz összezördülések

Európa utolsó diktatúrája és a Nagy Medve – fehérorosz-orosz összezördülések

Írta
238
0
Megosztás
Szocsi, 2020. február 7. Vlagyimir Putyin orosz (j) és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a cserepadon egy barátságos jégkorongmérkõzésen Szocsiban 2020. február 7-én. Lukasenka Putyin vendégeként tartózkodik a Fekete-tenger parti városban, ahol a két vezetõ elõzõleg tárgyalásokat folytatott. MTI/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko

Nem tudott megállapodni januárban Fehéroroszország és Oroszország a föderációból a köztársaságba szállítandó olaj áráról. Míg Oroszország éveken át belföldi áron szállította nyugati szomszédjának az olajat, ezt idén megtagadta tőle és világpiaci áron kínálja a terméket Fehéroroszországnak. Lukasenka elnök az olajszállítások visszafogása, megdrágulása, valamint a nemrég történt olajszennyezési botránynak köszönhetően egyéb külföldi partnerek után kezdett nézni, mely azonban nem tetszik Putyinnak, hiszen ellentétes a két ország „integrációs” terveivel. A korábban nagy barátságnak örvendő Moszkva-Minszk kapcsolat mosolyszünetet tart? Mi várható a 2005-ben Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter által „Európa utolsó diktatúrájának” emlegetett országban? Hatalomban tud maradni az immáron 26 éve elnök Aljakszandr Lukasenka? Cikkem megpróbálja áttekinteni az idei év egyik legfurcsább konfliktusának körülményeit és várható forgatókönyvét.

Fehéroroszország Európa, vagy talán a világ leginkább szovjet-nosztalgikus állama, valószínűleg a legoroszbarátabb közvéleménnyel. Az országot 1992-es függetlenedése óta irányító Lukasenka (1994-től Fehéroroszország első elnöke) egy klasszikus szovjet típusú gazdasággá alakította, erőskezű egypártrendszeres politikai rendszerrel. A Lukasenka vezetés tudatosan elnyomta az elmúlt közel 30 évben a nacionalizmust, erősítve a fehérorosz-orosz együvé tartozás gondolatát. Ennek egyik leglátványosabb megnyilvánulása volt, mikor is az 1991-es függetlenné váláskor használt, a világháborúból származó fehér-vörös fehérorosz zászlót visszacserélték a szovjet szocialista köztársaságbeli zászlóra, mely kisebb változtatásokkal a mai napig a hivatalos lobogója Belarusznak. A hivatalos indok erre az volt, hogy a második világháború alatt működő fehérorosz, szovjetellenes alakulatok, mint náci kollaboránsok is ezt a zászlót használták. A lobogó hivatalosan is be lett tiltva, azóta is előfordul, hogy tüntetőket ezen szimbólum használatáért visznek el a rendőrök, mely a Lukasenka-ellenes front jelképe lett.

A volt szovjet szocialista köztársaságbeli, a jelenlegi (1995-től) és az 1991-1995-ös címer és zászló (forrás: Новая Европа)

Agnieszka Romaszewska-Guzy, a független, varsói központú fehérorosz médium, a Belsat TV igazgatója így fogalmazott a Foreign Policy-nek: „A fehéroroszok intenzíven oroszosítva lettek az elmúlt, több mint két évtizednyi Lukasenka-uralom alatt. Ma például összes hét fehérorosz nyelvű iskola található (a majdnem 10 milliós lakosságú – a szerk.) az országban, melyből hat a fővárosban, Minszkben lelhető fel, ráadásul ezek közül csak kettő gimnázium”. Ugyanakkor a független fehérorosz Szociogazdasági és Politikai Tudományok Intézetének egy kutatásából az derül ki, hogy a lakosság felénél is kevesebb 46%-a támogatná az Oroszországgal történő egyesülést. Az oroszoknál ugyanezt az elképzelést a még alacsonyabb, 17%-os támogatottság jellemzi a moszkvai központú Orosz Közvéleménykutató Központ kutatása szerint.

Abszurdnak is tűnhet a gondolat, azonban a valós politikai realitás mögötte hatalmas. Tavaly tartották az uniós szerződés 20. évfordulóját, melyben Fehéroroszország és nála jóval nagyobb szomszédja megállapodtak, hogy lehetőségeik szerint igyekeznek előkészíteni az integrációt egymás közt, mely hosszútávon a két ország egy föderációt alkotásához vezethet. De mégis mi haszna származik ebből Lukasenkának? Jelenleg nem sok. Amikor a két ország 1999-ben megkötötte a két ország a szerződést, az Oroszországi Föderációt még Borisz Jelcin vezette, aki addigra egy öreg, betegeskedő ember volt. Lukasenka ezzel szemben egy életerős fiatalembernek számított még a politikai életben, aki korábbi üzleti tapasztalatainak köszönhetően „dörzsöltebb” volt, mint legtöbb orosz kollégája. Elképzelése az volt, hogy hiába Fehéroroszország a kisebbik fél, az egyesülés után lehetősége fog nyílni a teljes unió irányításának megkaparintására. Azonban elszámította magát, ugyanis Moszkvában egy még nála is „agyafúrtabb” személy, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin került hatalomba, aki mellett már biztossá vált, hogy Fehéroroszország legfeljebb egy provincia lehet az unióban.  A minden évben megtartott, a szerződés apropóján összehívott ünnepi találkozón legutóbb Maxim Oreshkin, orosz fejlesztési miniszter hökkentette meg Európát, amikor is kijelentette, hogy a két ország közelebb áll a mezőgazdasági, telekommunikációs és vámpolitikai egységesítéséhez, mint valaha.

A találkozó után a bonyolult fehérorosz gyülekezési törvények ellenére csaknem ezren vonultak Minszk utcáira, hogy Fehéroroszországot és függetlenségét éltessék. Piotr Rudkouski, a Fehérorosz Stratégiai Tanulmányok Intézetének vezetője szerint „a fehéroroszok döntő többsége ragaszkodik a függetlenséghez, de mivel gyenge a nemzeti identitásuk, az a habitus hamar változhat. A közvélemény Fehéroroszországban főként oroszbarát, ortodox-párti és nyugatellenes” – fogalmaz.

Mit is akarhat tehát Lukasenka? Egy egyesülést Oroszországgal? Papíron az integráció nem a fehérorosz állam beolvasztását jelenti a föderációba (nyilván ugyanakkor egy ilyen típusú megállapodás ezt eredményezné). A teljes autonómiát Oroszországtól? Fehéroroszország 2019-ben jobban teljesített az életszínvonalát tekintve mint valaha – állítja a Világbank „Ease of Doing Business” (az üzleti vállalkozások létrehozásának könnyűségét mérő) indexe. Ebben a listában a kelet-európai állam jobban teljesít mint több Európai Uniós állam: míg Fehéroroszország a 37. helyet foglalta el, az immáron egy évtizede válságoktól tépázott Görögország a 72., de még Magyarország is csak az 53. helyen tartózkodik. Fehéroroszország az utóbbi tíz évben ráadásul komoly modernizációba kezdett a munkapiacán és az elnök javaslatára létrehozták a „fehérorosz Szilikon-völgyet”, ahol immáron több mint 30 ezren dolgoznak és olyan programokat fejlesztettek ki, mint a népszerű kommunikációs app, a Viber, vagy az internetes játék World of Tanks. Egy IT-specialista a hétköznapi kelet-európai béreket megszégyenítő havi 2000 dollárt is tud keresni ha a technológiai pályát választja ma Fehéroroszországban. Magyarul Fehéroroszország többet nem csak egy autoriter ország és különösen nem egy elmaradott régió Oroszországhoz képest. Értelemszerű tehát, hogy a Medvegyev-kormányt váltó technokrata Misusztyin-kormány nemrégiben feltette a kérdést, hogy miért is kéne kedvezményes áron adniuk bármilyen terméket egy országnak, ahol jobban élnek mint az ő régióik döntő többségében?

Február elején Mike Pompeo külügyminiszter közel húsz év után az első magas rangú amerikai politikusként látogatást tett Minszkben. Az amerikai kiemelte: „Washington nem várja el, hogy Minszk döntsön köztük és Moszkva között”, ugyanakkor megállapodtak, hogy újranyitják egymás nagykövetségeit a két országban. Mégis mi történhetett, hogy a tradicionálisan nyugatellenes Fehéroroszország fővárosában egyszer csak megjelent egy amerikai főképviselő? Dmitrij Kozak, az orosz államfői hivatal helyettes vezetője február 7-én jelentette be, hogy Moszkva nem ad kedvezményt Minszknek a szállított olaj árából, mint ahogy ezt tette éveken át. Míg Oroszország éveken át jelentős árengedményeket adott Fehéroroszországnak, addig Minszk piaci áron adta tovább harmadik országoknak a feldolgozott olajterméket, ezzel is pörgetve a gazdaságot. Ennek köszönhetően – nagy örömet okozva ezzel a Kremlnek – a fehérorosz gazdaság teljesen kiszolgáltatottá vált Oroszországnak. Az árvita még tavaly kezdődött, amikor is az orosz fél leállította a kivitelt Fehéroroszország felé, majd a fehérorosz állami energiavállalat, a Belneftekhim felfüggesztette az olajipari termékek Európába történő exportálását. A vita azonban a februári szocsi találkozón mérgesedett el igazán, ahol Kozak is kijelentette, hogy nem kívánnak további árengedményt biztosítani Lukasenka országa számára.

A vita kezdete az úgynevezett orosz „adómanőverrel” kezdődött. Ezen pénzügyi folyamatnak a következtében az elmúlt évek során gyakorlatilag megszűnt Oroszországban a kiviteli vám és megnőtt az ásványianyag-kitermelési adó. A Belneftekhim még januárban közölte, hogy az orosz olaj ára jelenleg 83 %-a a világpiacinak, de az „adómanőver” további áremelkedéshez fog vezetni. A felek próbáltak megoldást találni erre a problémára, azonban nem tudtak megállapodni. Február 1-jén végül a fehérorosz monopóliumellenes szabályozásért és kereskedelemért felelős miniszter úgy döntött, hogy 6,6 %-al megemeli a Druzhba (Barátság) kőolajvezeték tranzitdíját. Mindemellett Lukasenka bejelentette, hogy környezetvédelmi adót vetnek ki az olajtranzitra és 50 %-al megnövelik a csővezeték-tulajdonosok profitadóját. Fehéroroszország bebizonyította Moszkvának, hogy ők is tudnak zsarolni, ha úgy hozza a helyzet. Az orosz Russznyeft csoport azonnal tiltakozni is kezdett Minszk döntése ellen. Mihail Gucirevics, a csoportot vezető üzletember hangsúlyozta, hogy két olyan országban, ahol egységes olajpiacot alkotnak és egységes módon szabják meg az olajárakat nem lehet ilyen döntéseket hozni.

A Druzhba (Barátság) kőolajvezeték (piros) hazánkat is ellátja olajjal (forrás: Wikipédia)

Lukasenka azonban nagyon másképp látja a helyzetet, mint az olajiparral foglalkozó orosz kollégái. Ő a szocsi találkozót „az igazság pillanatának” nevezte. A The Moscow Times írása szerint Vlagyimir Putyin már a találkozó előtt elkezdte „piszkálni” belarusz kollégáját. Az újság beszámolt róla, hogy a találkozó előtt felajánlott Lukasenka számára egy tál zabpelyhet, amit a fehérorosz elnök – tekintve, hogy közismerten az egyik kedvenc étele – el is fogadott, azonban melyet vízben, nem pedig tejben szolgáltak fel neki. Mikor Lukasenka szólt orosz kollégájának, hogy valószínűleg hiba történhetett, hiszen kihagyhatták a tejet a tálból, Putyin erre metaforikus módon pusztán annyit válaszolt, hogy „próbáld ki így, ízleni fog”. A találkozó ugyanakkor nem épp úgy sült el, ahogy Putyin azt tervezhette. Az eseményt követően Lukasenka erős szuverenista retorikába kezdett, mely vélhető módon már az idén nyáron tartandó elnökválasztási kampányának előszele.

Ahogy a gázár nőni fog Fehéroroszország számára, melynek következtében kénytelenek lesznek egyre kevesebb olajat importálni külföldre, valamint hitelhez, sőt akár még az aranytartalékaikhoz is nyúlni, úgy egyre szuverenistább, sőt akár egyre nyugatbarátabb retorika is várható Minszktől. Lukasenka példája ugyanakkor nem egyedi eset. Az elmúlt években tapasztalhattunk hasonlót más, korábban szinte kizárólag az oroszokkal kereskedő posztszovjet államoktól történő felismerést, hogy akár a saját útjukra is léphetnek: ilyen volt Örményország és Kazahsztán is. Mindhárom ország tagja a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének és az Eurázsiai Gazdasági Uniónak is, ugyanakkor kötöttek bilaterális szerződéseket Washingtonnal és Brüsszellel is. Ráadásul Fehéroroszország zsarolási potenciált is felfedezett azóta: egyrészről az oroszok katonai bázisokat működtethetnek az ország területén teljesen ingyen, másfelől Belarusz dönthet úgy, hogy a Druzhba vonal áramlását megfordítja, és Lengyelországból importál azon keresztül, melynek súlyos következményei lennének az orosz gazdaságra nézve, végül pedig minden egyes oroszellenes minszki tüntetésnél mutathatja Lukasenka Putyinnak, hogy „csak óvatosan, ugye nem akarsz egy Kijev 2.0-át?”.

A szuverenista retorika hamar meg is jelent a fehérorosz politikában. Február 14-én Lukasenka egy papírgyár látogatása alkalmával beszédet intézett az ott dolgozó munkások számára, ahol úgy fogalmazott: „ők [Oroszország vezetése – a szerk.] integráció alatt Fehéroroszország bekebelezését értik. Ez nem integráció. Ez beolvasztás. Én sosem egyeznék bele ebben. Mindig is országunk szuverenitásáért és függetlenségéért fogok harcolni. Az első elnökötök, akit egykor megválasztottatok, nem lesz az utolsó is”. Később a fehérorosz elnök egy rádióinterjúban ismét aláhúzta korábbi kijelentését: „Semmi túlzót nem követelünk, pusztán megállapítjuk, hogy Fehéroroszország és Oroszország két különálló ország. Ők elhintették, hogy lehetnénk egy ország. Hogyan lehetnénk mégis egy ország Oroszországgal? Ha már itt tartunk, ennyi erővel Oroszország is lehetne Fehéroroszország része: erről miért nem hallunk?” – fogalmazott Lukasenka.

Mike Pompeo tehát nem véletlenül látogatott Minszkbe. Mint fogalmazott a találkozón, az Egyesült Államok támogatja Fehéroroszország harcát szuverenitása tiszteletben tartásáért, épp ezért versenyképes áron fel is kínálták számukra a lehetőséget, hogy olajat szállítsanak az országba, melyet Minszk megköszönt és kijelentette, hogy megfontolják. Nem ők ugyanakkor az egyetlenek, akik az első szóra Fehéroroszországban teremtek, hogy betöltsék az oroszok által immáron nem monopolizált piacot. Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Azerbajdzsán és Lengyelország mind kifejezték az igényüket az USA mellett, hogy szívesen szállítanának olajat Fehéroroszország számára. Mindeközben pedig Lukasenka kisebb támadásokat is intéz, melyekkel folyamatosan figyelmezteti Oroszországot, hogy komolyan gondolta amiket mondott. Ilyen esemény volt legutóbb, amikor a Belavia fehérorosz légitársaság müncheni gépe január 24-én Lengyelország fölé ért, hirtelen visszafordult, majd a határmenti Hrodna településen leszállt, ahol a belarusz rendőrség eltávolított két főt. A két letartóztatott személy egy fehérorosz cukorgyár társvezetői voltak, akik egy oroszországi „shell company-n” („kiürített társaság”, kevés forrással rendelkező, könnyen felvásárolható társaság) keresztül rengeteg pénzt kerestek mindkét országban. A két férfinek ráadásul kiterjedt kapcsolati hálója van az oroszországi politikai elittel, melyből következtethetünk az akció politikai üzenetére is. Kamil Klysinski, a varsói központú Kelet-Európai Tanulmányi Központ elemzője úgy fogalmazott az RFE/RL-nek, hogy „Lukasenka ezzel üzenni akart a gyanús, orosz politikai befolyással rendelkező fehéroroszországi ügyletek vezetőinek, hogy >>mostantól semmi ilyesmi nem lesz elfogadható, tartanotok kell magatokat a minszki szabályokhoz<<”. A fehérorosz igazságügyi minisztérium emellett bejelentette azt is, hogy megváltoztatja az ország a címerét is, mely nem változott jelentősen Fehéroroszország függetlenné választása óta és még mindig a szovjet mintát követi. A módosítások között szerepel az embléma – mivel a heraldikai szabályok értelmében nem minősül címernek, ugyanis kerek – felső részén lévő ötágú vörös csillag kevésbé lesz hangsúlyos, valamint a központi elemnek minősülő földgömb előreláthatóan már nem Oroszországot, hanem Nyugat-Európát fogja mutatni (mely erős üzenet Moszkva számára).

Fehéroroszország jelenlegi és tervezett új emblémája, immáron Nyugat-Európával, nem Oroszországgal a glóbuszon (forrás: Radio Free Europe/ Radio Liberty)

Mi a garancia mindarra amit Lukasenka mond? Nem sok. A politikus „vén rókának” minősül Európában, aki mindig is a hintapolitikára törekedett. Jelen pillanatban is erre törekszik, azonban a mostani helyzet egy kicsit erőteljesebb és szokatlanabb neki. Erről tanúskodnak azon, akár „hisztérikusnak” nevezhető kijelentései is, mint hogy ha nem kapnak elég olajat az oroszoktól „megcsapolják” a Druzhbát, mely nem csak az orosz gazdaságot érintené tragikusan, hanem minden másikat is, ami ugyanazt a vonalat használja, így többek közt Magyarországot is. Természetesen fenyegetése hatott Moszkvára, Putyin nemrégiben kártérítést ígért neki. A pénz jól fog jönni Lukasenkóéknak, ugyanis a megszokott két millió tonna olaj helyett eddig az évben összesen félmillió tonna érkezett meg. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy Oroszország továbbra is tartozik Fehéroroszországnak a tavaszi-nyári szennyezett kőolaj-szállítások miatti kártérítéssel, mely károkat okozott többek közt fehérorosz finomítókban is.

Már csak egy kérdés maradt. Mit akar elérni Vlagyimir Putyin? Az orosz elnök alkotmányos értelemben utolsó periódusában van és mandátuma lejár 2024-ben. Mint tudjuk, ez az orosz elnököt azonban soha nem riasztotta el, legutóbbi két hivatali idejét is egy különleges alkotmányos manőverrel tölthette csak be. A következő terve, hogy továbbra is hatalomban tudjon maradni feltehetően az volt, hogy addigra úgyis egyesül egy föderációvá Oroszország és Fehéroroszország és majd mint egy teljesen új ország új alkotmányának értelmében első elnökként kerülhet hatalomra. Ezen terve azonban egyre halványodik. Épp emiatt nem zárja ki a katonai agresszió lehetőségét sem orosz oldalról Alekszij Danyilov, Ukrajna Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanácsának elnöke: „ha ma Oroszország nem tud megoldani úgymond diplomáciailag, akkor tapasztalataink szerint nem valószínűtlen az invázió lehetősége sem”.

A fehérorosz gazdaság már jelentős veszteséget produkál: az ország bruttó hazai összterméke pusztán 1,2%-os növekedésben van, mely 1,9%-al kevesebb mint tavaly ilyenkor. Míg a kormány 2,8%-os növekedést képzelt el 2020-ra, addig a Fehérorosz Nemzeti Bank már csak 1,9%-ot tudott elképzelni, az IMF pedig csak egy még szerényebb 0,5-1%-ot  (ráadásul mindez még a koronavírus európai kitörése és annak gazdasági következményei előtt történt). Azonban Oroszország sem járt jól a bilaterális gazdasági konfliktussal: a rubel-dollár árfolyam 73,47-ről felment 83,77-re. Emellett nemrégiben az Európai Unió meghosszabbította a szankciókat, melyeket még 2006-ban rendelt el az autoriter Fehéroroszországgal szemben. A szankció magába foglal egy általános fegyverembargót és négy fehérorosz utazási tilalmát az EU területére, akik részben felelősek két politikus (Jurij Zakaranka és Viktor Hancsar), egy üzletember (Anatol Kraszuszki) és egy újságíró (Dmitrij Zavadszki) eltűnéséért 1999-2000-ben.

Minszk, 2020. február 1.
Mike Pompeo amerikai külügyminisztert (j) fogadja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Minszkben 2020. február 1-jén.
MTI/EPA/BELTA/Nyikolaj Petrov

A fehérorosz-európai kapcsolatok legalább olyan problematikusak, mint az oroszokkal valók. Az Európai Unió támogatná Fehéroroszország szuverenitásának tiszteletben tartását, ugyanakkor szerződéses elveivel ellentétes egy antidemokratikus rendszer támogatása, még úgy is, hogy adott esetben egy annexió ellen küzdenek. A brüsszeli központú Európai Reform Központjának nemrég kiadott publikációja is ezt tárgyalja, melynek a sokat sejtető „Eljött az idő, hogy újratárgyaljuk az EU-Fehéroroszország kapcsolatokat?” címet adták. Az Egyesült Államok is sokat kritizálta az országot Lukasenka 1994-es elnöki hatalomba lépése óta. A tengeren túli hatalmat aggasztja a szabad sajtó megszüntetése, valamint az ellenzéki újságírók bebörtönzése is, mely miatt több szankciót is bevezetett az ország ellen. Minszk erre válaszul kiutasította az amerikai nagykövetet, így Washington helyi képviselete egészen az idei évi megállapodásig ügyvivői státuszban működött pusztán.

Politikát vált-e tehát Fehéroroszország vagy csak visszatér Lukasenka még egyszer az egykoron működött hintapolitikára? A globális koronavírus járvány által okozott különleges európai rendben és gazdasági helyzetben ezek a kérdések még nehezebben megválaszolhatók, azonban enélkül is kétesek. Minszk mindig is különutasnak számított a világpolitikában és várhatóan ez is fog megmaradni iránynak. Azonban hogy Minszknek ehhez milyen gazdasági és politikai döntéseket kell majd meghoznia még egy ideig kérdéses lesz.