Recenzió Tim Marshall – A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról c. könyvéről.
Napóleon állítólag azt mondta: ?ha ismerjük egy ország földrajzát, akkor ismerjük a külpolitikáját is.? (Brzezinski, Zbigniew [2017]: A nagy sakktábla – Amerika világelsősége és geopolitikai feladatai, Antal József Tudásközpont, Budapest, p.59.) A történelem folyamán számos birodalom vezére, Hannibál, Napóleon vagy Hitler, figyelmen kívül hagyta a meghódítandó terület földrajzi sajátosságait ? a hegységek, a folyók és hosszan elnyúló síkvidékek stratégiai jelentőségét, helyette inkább hadseregük erejében bíztak. Óvatlanságuk végül saját és birodalmuk vesztét okozta. Tim Marshall brit újságíró és külügyi szakértő ?A földrajz fogságában – Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról? című könyvében amellett érvel, hogy korunk politikai és gazdasági érdekek által vezérelt világában ugyanúgy kiemelt helye van a földrajznak.
A szerző tíz fejezeten keresztül mutatja be, hogy a földrajzi domborzat és a vízfelületek hogyan befolyásolják a jelenkori, valamint a jövő hatalmainak mozgásterét. A fejezetek sokrétűek, logikusan vannak felépítve, a régiók, ezeken belül az államok bemutatása fejlődéstörténeti leírással kezdődik, melyek végül a jelenkori regionális geopolitikai konfliktusok és gazdasági koncessziók fontosabb folyamataira irányulnak.
Az első fejezet rámutat arra, hogy Oroszország számos belső gonddal küzd. 17 millió négyzetkilométernyi területével Oroszország kétszerese az Egyesült Államok területének, ötszöröse Indiának, ugyanakkor népessége viszonylag alacsony, mindössze 114 millió. A mezőgazdasági termelésre alkalmas időszak rövid, és nagy nehézségeket okoz a Megtermelt javak megfelelő elosztása a tizenegy időzónát felölelő országban. A fejezett vége Oroszország problémaival foglalkozik, a várható népességcsökkenés baljóslatú jövőképe mellett a télen befagyó kikötők és a Kelet-európai-síkság nyitott folyosója ugyanolyan problémát okoz a mai orosz vezetésnek, mint a XVI. Század közepén Rettegett Iván cárnak.
A következő két fejezet az Egyesült Államok és Kína nagyhatalmi erőviszonyát mutatja be. A szerző felvetése szerint a globális tengeri hatalom és a tengeri kereskedelmi útvonalak megszerzéséért folytatott harc hamarosan eldől. Továbbá Tim Marshall szerint hamis az a vélekedés, hogy az Egyesült Államok hatalma hanyatlana, kiterjedt, hajózásra alkalmas folyóhálózata és a Panama-csatorna révén sokkal jobban be tud kapcsolódni a világkereskedelembe, mint Kína. Peking céljainak elérését egyedül a gazdasága és a növekvő életszínvonal iránti igény fenntartása közötti kapcsolat akadályoztathatja. Kínának iparosítania kell a modernizáció és az életszínvonal javítása érdekében, ami viszont csökkenti az élelemtermelés lehetőségét, ennek eredményeként a tömeges és tartós munkanélküliség problematikája ördögi kört alkotva nem csak Kína, hanem az egész világgazdaság problémájává vált.
A könyv egyik legnagyobb erőssége, hogy Európa és Ázsia kontinensek nemzetállamai közötti politikai/gazdasági kapcsolatrendszereket tömören, érthetően foglalja össze. Az európai kontinens bővelkedik termékeny földekben, két óceán által határolt keskeny, kikötésre alkalmas partokban valamint a szétágazó, hosszan elnyúló folyók Közép-Európa szívében külön gazdasági körzeteket alakítottak ki. A fejezetben visszaköszön az orosz gázpolitika tényezője és a krími-válság, valamint az illegális migráció biztonságpolitikai hatásai. A bővített kiadásnak köszönhetően Marshall kitekint a Brexit utáni Európa politikai lehetőségeire, véleménye szerint az Európai Unió fennmaradása a francia-német szövetség rugalmasságtól függ.
Afrikáról szóló fejezetben a szerző abszolút sikerének mondható, hogy képes összefüggő logikai érvek mentén rávilágítani arra, hogy a megosztott, belső konfliktusoktól terhelt afrikai társadalmak problémái a mesterségesen meghúzott határvonalakon alapuló európai területfelosztó-politika felfogásából adódik. A kontinensen zajló folyamatokat két részre oszthatjuk. Amíg a kínai és más külföldi hatalmak érdekei a nemesfémek és az olaj megszerzésére koncentrálódnak, addig a régió államai számára az igazi kincs a Nílus, mely szállításra és ivóvízbiztosításra egyaránt alkalmas, és amelyért Egyiptom akár nyílt katonai összecsapásba is bocsátkozna Etiópiával, ha utóbbi a Nagy Reneszánsz gátrendszerével visszatartaná a folyó vizét.
Afrikán túllépve a számos konfliktustól terhelt Közel-Keletet vizsgálja a szerző. A fejezeten belül több témakör is előkerül, mint például Szaúd-Arábia és Irán szerepe a jemeni háborúban, a terrorizmus (ezen belül is az Iszlám Állam felemelkedéséről és bukásáról kapunk áttekintő leírást) valamint betekintést kapunk az amerikai csapatkivonás hatására megerősödő Teherán-Ankara-Moszkva-Damaszkusz tengely stratégiai érdekeinek (kusza) logikájáról. A szerző megemlíti Izraelt, mely állam esetében kérdéses, hogyan tudja kihasználni földrajzi adottságait a szomszédos arab országokkal szemben.
A következő fejezetben a jövőbeli hatalmi harc színterét, Ázsiát ismerhetik meg az olvasók. Betekintést nyerhetünk abba, hogyan képesek apró alapterülettel rendelkező szigetek formálni a Dél-kínai-tenger államainak nemzetközi kapcsolatát, választ kaphatunk arra, hogy míg Japán az elöregedő társadalom problémájával néz szembe, addig Kína és Észak-Korea egyre égetőbb problémája közös együttműködési alapot teremt Japán és Dél-Korea között. Marshall külön fejezetet szentel India, Pakisztán és Banglades kapcsolatának. A fejeztet bemutatja Pakisztán geostratégiai hiányosságait, Indiával kapcsolatos félelmeit, valamint felhívja a figyelmet a mindenkori afganisztáni kormánnyal való jó viszony fenntartására, mely mind Pakisztán, mind India számára létfontosságú lehet.
A könyv sokszor visszatér Kína egyre erősödő befolyásához az afrikai kontinensen. Peking érdekeinek leginkább a Dél-Afrikai Köztársaság és Nigéria felel meg, mivel sekély tengerpartjai potenciális kereskedelmi kikötőbázisokat, míg az olajmezők és nemes fémek biztos nyersanyag piacot jelentenek a kínai iparosítás biztosításához. A Kínai Népköztársaság figyelme továbbá a közép-amerikai régióra irányul. A kínai segítséggel megépülő nicaraguai Nagy-Csatorna új tengeri kereskedelmi útvonalat jelentene a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán között, mindezzel kikerülve az USA fennhatósága alatt álló Panama-csatornát. A szerző meglátása szerint Brazília nem rendelkezik elég népességgel és olyan erős gazdasággal, hogy a Dél-Amerika epicentruma legyen, azonban a szomszédjaival kötött kereskedelemi megállapodások mellett út- és vasúthálózata felélesztése fontos annak érdekében, a távol eső városrészek összekapcsolódjanak és az áruforgalomba bekapcsolódva növeljék a kereskedelem volumenét.
A könyv különlegessége, hogy a stratégiai szempontokat is kiemelve mutatja meg, hogy a földrajz természete kényszert idéz elő. Ennek értelmében minden országnak létezik egy védvonala, egy végpontja, amely az USA esetében Kuba: inkább maradjon magányos rezsim, mintsem kínai vagy orosz érdekek célpontja. Oroszország esetében a Krím-félsziget annektálásával nem csak egy melegvizű kikötőt foglalt el, hanem tudtára adta Washingtonnak, hogy Ukrajna semmiféleképpen sem lehet NATO/EU tag sem most, sem a jövőben. Hasonló folyamat játszódik le a Csendes-óceánon, ahol a geopolitikai érdekek rákényszerítik Pekinget, hogy az általa ?első szigetláncnak? nevezett szigetcsoportok mindegyikét birtokolja, garantálva a Dél- és Kelet-kínai-tenger kereskedelmi útjai feletti ellenőrzést, valamint védelmi vonalának kitolását.
Az utolsó fejezet az Északi-Sarkvidéket uralni kívánó nagyhatalmak közötti versenyt mutatja be. Jelenleg az Egyesült Államok figyelme sokkal inkább Ázsia területeire fókuszál, valamint Oroszország hatalmas mennyiségű erőforrást fordít a sarkköri katonai létesítményei építésére, a világ legnagyobb jégtörő flottájának bővítésén át egészen a gyorsreagálású egységek kiképzéséig. A jégsapkák olvadása átalakítja a régió stratégiai értékét, egyre jobban fokozza a feszültségek a nagyhatalmak között, hogy ki birtokolja majd a jég alól felbukkanó arany, cink, réz, vasérc, olaj és földgáz lelőhelyeket. A szerző meglátása szerint a felmelegedés következtében a vízi kereskedelmi útvonalak átalakulnak, így például a Kanada északi részét átszelő északnyugati átjáró fontosabb lesz, mint a Panama-csatorna vagy a Szuezi-csatorna.
A könyv címe frappáns, számos alkalommal eszmélünk fel, hogy a fejezetekben tárgyalt országok földrajzi adottságaik helyzetéből adódóan politikai, gazdasági, vagy katonai, stratégiai lehetőségei (vagy mozgástere) korlátozottak. A könyv puhaborítója élénk tengerkék színével figyelemfelkeltő, a nyomdai és grafikai feliratokat betöltő kontinensek igényesek, a mai trendek vonalát követi. Az idegennyelvű (angol) példány első változata 2015-ben jelent meg, hazánk könyvespolcaira 2019-ben érkezett meg a Park Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány talán az egyik legbravúrosabban sikerült magyar adaptáció, külön kiemelendő ? és a kiadó számlájára írandó, – hogy frissített, bővített kiadással jelent meg. A könyv könnyen olvasható, tiszta, hiteles forrásokkal alátámasztott, megkerülhetetlen mű mindazok számára, akik szeretnék megérteni a jelenkori politika folyamatok mozgatórugóit. A könyv további érdeme, hogy az olvasók mindegyik régióhoz egy fekete-fehér politikai térképet kapnak segítségül, amelyek névrajza könnyen olvasható, a térkép hátteréül szolgáló szürkés vízrajz és domborzati árnyékolás jobb megértést biztosít az adott ország vagy régió földrajzi előnyei szempontjából, vizualizálja a hegységek, völgyek, folyók és hosszan elnyúló sík vidékek okozta stratégiai helyzetét. A könyv nem megy bele figyelmet elvonó apró részeletekkel az elmúlt évek történéseibe, így marad könnyű, magával ragadó olvasmány. Magyar nyelvezetével kimerítő ismeretanyagot kaphat az olvasó, a mű mindenkinek kellő alapot teremt a jövőbeli regionális és globális hatalmi folyamatok megértéséhez.
Írta: Nyírán Tamás (a szerző a Külgazdasági és Külügyi Intézet gyakornoka), a recenziót Wagner Péter, a KKI vezető kutatója lektorálta
