Az Amerikai Egyesült Államok és Irán kapcsolata az 2015-ös atomalku megkötésével rendeződni látszott. Donald Trump azonban 2018-ban egyoldalúan bejelentette, hogy országa kilép a 21 hónapnyi tárgyalás eredményeként létrejött szerződésből. Mindez a történelem során egyébként is feszült amerikai-iráni kapcsolatokra meglehetősen rányomta a bélyegét, amelyet a napokban kezdődött orosz-kínai-iráni közös haditengerészeti gyakorlat tovább terhelt.
Az amerikai-iráni kapcsolatok áttekintése
Az Amerikai Egyesült Államok és Irán kapcsolata a bipoláris korszak kezdetén még korántsem volt olyannyira gondterhelt, mint manapság. A két ország kapcsolata meglehetősen kedvezően indult, hiszen a Szovjetunió térségbeli ellensúlyozásában, s a kommunista eszmék terjedésének megállításában Washington szerepet szánt Teheránnak, s az ország geopolitikai helyzete (Perzsa-öböl, Ománi-öböl, Hormuzi-szoros, olajlelőhely) is rendkívül fontossá tette az államot a korszakban. A két állam közötti kapcsolat 1953-ban vált szorossá, Moszadek elnököt eltávolították, s helyére a nyugatbarát Reza Pahlavi sah került. A sah vezette ország atomprogramjának beindításában is elsősorban az USA segédkezett az 1960-as években, s ezt követően, Irán is csatlakozott az 1968-as atomsorompó szerződéshez.
A két ország kapcsolata az Amerika-barát sah, Reza Pahlavi elmozdítását és az 1979-es iszlám forradalom győzelmét követően romlott meg, amelyet a teheráni amerikai nagykövetséget ért támadás, majd az 1981-ig tartó túszdráma és annak következményei tovább mélyítettek. Az 1980-as években Washington és Teherán konfliktusa tovább mélyült: az 1980-88-as irak-iráni háború során az amerikai fél Bagdad támogatása mellett kötelezte el magát, s 1984-ben az USA Külügyminisztériuma Iránt a terrorizmust támogató országok listájára helyezte. Mindezzel ellentmondásos az USA azon cselekedete, amikor különböző fegyvereket szállított az iszlám köztársaságnak a Libanonban fogvatartott amerikai túszokért cserébe. Emellett, számos szankcióval is sújtotta az évek folyamán az Egyesült Államok Iránt, s a perzsa retorikában is az USA-t általában a ?Nagy Sátán?-ként emlegették.
Az 1988-as évet újabb mélypontként lehet számon tartani a két ország közötti kapcsolatban: a Perzsa-öbölben tartózkodó USS Vincennes amerikai hadihajó két rakétával megsemmisített egy F-15-ösként azonosított, azonban 300 utast szállító iráni polgári gépet. Az eset hatalmas port kavart, Irán az amerikaiakat barbár mészárlással vádolta és bosszút helyezett kilátásba a mártír áldozatokért. Az 1990-es években az USA számára Irán a Perzsa-öböl biztonságát fenyegető tényezőként volt jelen, s ennek megfelelően igyekezett a nemzetközi porondon is elszigetelni Iránt, illetve megnehezíteni az iszlám köztársaság szándékait. A két állam kapcsolata 1997-ben ismét elkezdett javulni ugyanis Irán élére Mohamed Khatami került, aki sokkal inkább nyitott volt a reformokra, s a nyugati világ felé, a két ország számos lépéssel igyekezett újra normalizálni kapcsolatát.
A posztbipoláris korszak történetének mérföldkövét 2001. szeptember 11. jelentette, amely az amerikai külpolitikai gondolkodást is gyökeresen megváltoztatta. Ugyan Teherán az elsők között nyilvánította ki részvétét Washington számára, Bush 2002. januári beszédében mégis Iránt a ?gonosz tengelye? országai közé sorolta Észak-Koreával egyetemben. Hámenei ajatollah erre reagálva, az Amerikai Egyesült Államokat ismét a ?nagy sátánként? emlegette, illetve kifejezte Irán büszkeségét az iránt, hogy ismét Washington gyűlöletének célpontja. 2003-tól Washington szövetségeseivel fizikailag, jelentős katonai erővel is megjelent Irán közvetlen szomszédságában (Irak, Afganisztán). Teherán számos, a nyugati világ érdekeit szolgáló ajánlatot tett annak érdekében, hogy Washington feloldja a szankciókat és a nemzetközi elszigetelést az iszlám köztársasággal szemben, a Bush-adminisztráció azonban következetesen elutasító álláspontot tanúsított. 2003-tól a nyugati világ számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Irán megkezdte nukleáris képességeinek fejlesztését, amely fokozta a feszültséget a két ország kapcsolatában is, s újabb amerikai, EU és ENSZ szankciók célpontja lett Irán a kétezres években.
Barack Obama fontos feladata lett 2009-es győzelmét követően a nemzetközi színtéren, hogy leállítsa Irán egyre bővülő atomprogramját, s ehhez meggyőzze az teheráni vezetést, hogy tárgyalóasztalhoz üljön. Obama elsősorban folytatta elődje politikáját, s újabb szankciókat helyezett kilátásba az iszlám köztársaságra. Azonban, Irán hatalmi törekvéseit a térségben jelentősen megkönnyítette az USA 2011-es iraki kivonulásával, majd az Afganisztánban állomásozó erők csökkentésével. A fordulópont 2013 szeptemberében következett be, amikor Irán élére a sokkal mérsékeltebb irányzatot képviselő Haszán Róháni került. Ekkor került sor arra ? több, mint 30 év után -, hogy a két ország vezetője közvetlenül, telefonon beszéljen. Ezt követően került sor az Obama-adminisztráció egyik nagy sikerére, amely már az iráni atomalku előzményének is tekinthető: a szankciók feloldásáért cserébe Irán és a P5+1 (USA, Oroszország, Egyesült Királyság, Kína, Franciaország+Németország) aláírták a 6 hónapra szóló genfi megállapodást, amely Irán nukleáris tevékenységét és helyszíni ellenőrzését lehetővé tette. Az atomalku végleges formájának aláírására 2015. július 14-én került sor, végrehajtásának határidejét 2016 januárjára határozták meg.
A Trump-adminisztráció Irán-politikája
Donald Trumpot 2016-ban választották meg az elnökké. Trump Iránhoz fűződő kapcsolatáról már kampánya alatt sok elem napvilágot látott, többek között számos alkalommal élesen kritizálta az atomalkut, a valaha megköttettet legrosszabb megállapodásnak titulálta, amelyet szerinte ? a Hatok tiltakozása ellenére ? újra kellene tárgyalni. 2018 májusában az Egyesült Államok végül kilépett az alkuból, s újra szankciókkal sújtotta Teheránt, valamint a vele kereskedő országokat. Azonban, az USA ezzel a legfőbb szövetségeseinek, és a nyugati világnak is hátat fordított. Az európai országok ugyan biztosították az iszlám köztársaságot a megállapodás védelméről, azonban a legtöbb vállalat nem kockáztatta üzleti kapcsolatait Washingtonnal Irán kedvéért.
Az USA atomalkuból való kilépését követően a két ország viszonya mélypontra esett, s számos konfrontáció, provokáció történt a felek részéről. Trump szankcióit az elmúlt közel két évben tovább bővítette és mélyítette, s így Irán is többször felvetette a megállapodásból való kilépésének lehetőségét. Mi több, Róháni 2018-ban felszólította a muszlimokat az Amerika ellen való összefogásra, ahelyett, hogy ?vörös szőnyeget terítenének ezek elé a bűnözők elé?. Az évben ? főként a közösségi média platformjain ? tovább folytatódott a két ország vitája: Trump elsősorban Twitteren keresztül üzent az iszlám köztársaságnak, Mike Pompeo, a Trump-adminisztráció külügyminisztere beszédében maffiához hasonlította az iráni vezetést, majd az újabb szankciók lehetőségének felvetése után elmondta, hogy az Amerikai Egyesült Államok célja a teljes nyomásgyakorlás Iránra, mindezt követően a két ország kölcsönösen terroristának titulálta a másikat.
A konfliktus ?legforróbb? szakasza 2019 nyarán, az Ománi-öbölben és a Hormuzi-szorosban kezdődött. 2019 májusában Washington a térségbe küldte az USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozóját, majd B-52H Stratofortress-eket a katari légitámaszpontjukra. Róháni már 2018 júliusában megemlítette, hogy Irán jelentősen meg tudná zavarni az olajkereskedelmet a szorosnál, s 2019 májusában és júniusában két jelentős incidens is történt, amelyek során 6 hajót ? köztük két szaúdit ? megtámadták a szorosban, amellyel Washington Teheránt gyanúsította. Mindez hatalmas port kavart, az USA erre kibertámadással válaszolt, olyan célpontok ellen, amelyek valószínűsíthetően a tankerek elleni támadás kivitelezésében vettek részt Ugyanebben a hónapban a feszültség egyre fokozódott, Washington 1000 katonát küldött a térségbe, majd Irán lelőtt egy, a térség felett elhaladó amerikai Global Hawk megfigyelő drónt. Erre válaszul, Donald Trump elmondása szerint, ?10 perccel támadás előtt állította le azt a titkos akciót, amely számos ember életébe került volna és mely három helyszínt érintett volna Irán szerte?. Júliusban Washington azt állította, hogy az USS Boxer hadihajó egy fenyegető iráni drónt lőtt le a szoros felett, mindezt azonban Teherán tagadta. Irán ez követően, bemutatta a Kian drónt, amely nagy pontosságú felderítő és harci drón és 1000 kilométeres távolságig működik és az orosz S-300-al is vetélkedő rakétarendszert. A 2019-es évben az újabb forrópontot a szaúdi olajfinomító ellen indított húszi dróntámadás jelentette szeptember 14-én, amellyel Rijád és Washington is Teheránt gyanusította, miszerint az iszlám köztársaság támogatta a jemeni felkelőket. A támadás hatalmas botrányt keltett, így Washington újabb szankciókat helyezett kilátásba, majd szeptemberben az USA ismét nagyszabású kibertámadást intézett Irán ellen.
A közös gyakorlat
2019. december 27-én kezdődött az előbbiekben is bemutatott, konfliktusok terhelte Ománi-öbölben, valamint az Indiai-óceánon, az a nagyszabású, négynapos haditengerészeti gyakorlat, amelyben az USA riválisának tekinthető, Oroszország és Kína is részt vesz Irán mellett. Az iráni fél elmondása szerint ?a közös gyakorlat üzenete a béke, barátság és a tartós biztonság elérése az együttműködésen és egységen keresztül, s mindez eredménye lesz, hogy Irán bebizonyítja, hogy nem lehet őket elszigetelni?. Mindezek alapján, az üzenet címzettje elsősorban az USA, ahogy a gyakorlaton résztvevő országoknak is van egyfajta üzenetértéke Washington számára. Mindemellett, az iráni állami televízióban levetített riportban a három országot az új tengeri erőháromszögként nevezte meg.
Teherán együttműködése Pekinggel és Oroszországgal régre nyúlik vissza, habár a három ország vezetői szerint a mostani gyakorlat igazán jelentőségteljes közös történelmükben. A három állam együttműködését nagyban erősíti, hogy az Amerikai Egyesült Államok az évek folyamán, igyekezett őket valamilyen formában elszigetelni, esetleg törekvéseiket megnehezíteni, amely nyugat- vagy amerikaellenesség kialakulásához vezetett, s rivális hatalomként tekintenek Washingtonra. Mi több, mind Kína, mind Oroszország élesen kritizálta és elítélte az USA-t az iráni nukleáris megállapodás felbontásakor. Emellett, már csak a gazdasági kapcsolatok miatt is, kiemelten fontos Peking és Moszkva számára Irán és a térség, amellyel élesen szembemegy az amerikai fokozódó katonai jelenléttel, s az Iránt sújtó nyugati szankciókkal szemben. Így, ez a gyakorlat ennek ellensúlyozásaként is értékelhető, hogy a három ország megmutassa jelenlétét, s képességeit a térségben, amelyek az USA-val is fel tudják venni a versenyt. Különösen fontos ez számukra, az előzőkben bemutatott egyre fokozódó feszültség miatt.
Irán és Amerika kapcsolata tehát rendkívül feszült, amelyet a hasonló gyakorlatok még tovább fokoznak. Megemlítendő, hogy egyre több érdekelt fél, szövetséges érkezik a térségbe, s ilyen formában vesz részt a két ország közötti konfliktusban. A jemeni húszik támadása után Washington bejelentette, hogy megerősíti katonai jelenlétét a térségben és szövetségeseivel műveletet indít a térségben történő hajózás biztosítására. A gyakorlat kezdetének napján az USA szövetségesnek számító Japán bejelentette, hogy katonai erőket küld a térségbe, de nem csatlakozik az USA vezette koalícióhoz.
A feszültség további eszkalálódásának elkerülése érdekében, kiemelten fontos lenne Washingtonnak és Teheránnak, hogy újra tárgyalóasztalhoz üljenek, s a nemzetközi közösség megnyugtatására, az iráni atomalku újratárgyalásában megegyezzenek. Erre némi remény látszik a jövőben, hiszen a Japán miniszterelnök, Sinzó Abe 2019 májusában bejelentette, hogy szívesen közvetítene mediátorként az amerikai-iráni konfliktus megoldásában, illetve az atomalku újratárgyalásában. Pozitív, hogy mindezt Donald Trump is szívesen fogadta, s a napokban az iráni média hírt adott arról, hogy Haszán Róháni látogatást tesz Japánba. Azonban, továbbra is kettős ez a kapcsolat, hiszen a tárgyalási szándékok mellett, Washington 2019. december 30-án bejelentette, hogy a következő év folyamán újabb szankciókat vet ki Teheránra, amely tovább lehetetleníti el az iszlám köztársaságot. A napokban végrehajtott iraki és szíriai célpontok elleni amerikai támadás is rányomhatja a bélyegét a két ország közötti kapcsolatra, hiszen a Pentagon szerint ezek a célpontok Irán által támogatottak.
Címlapkép:Washington, 2020. január 8.
Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intéz üzenetet az Irán által Irakban lév? katonai célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal kapcsolatban a washingtoni Fehér Házból 2020. január 8-án. Mellette Mike Pence alelnök (j), Mark Esper védelmi miniszter (b) és mögötte Mark Milley tábornok, a Vezérkai Főnökök Egyesített Bizottságának elnöke (Trump és Pence között).
(Forrás: MTI/EPA/Michael Reynolds)
