Március 19-én, közel három évtizednyi egyeduralom után televízióban jelentette be lemondását Kazahsztán első és eddigi egyetlen elnöke (1990-2019), a ? sokak által ? világ ?utolsó szovjet típusú vezetőjeként? ismert Nurszultan Nazarbajev. Váratlan és meglepő lemondása azonban nem végső visszavonulását jelenti a nagypolitikától, pusztán az elnöki szék elhagyását takarja, hiszen korábban megszavazottan alkotmányos joga van élethosszig betekinteni a bel- és külpolitikába, illetve a biztonsági szolgálatok munkájába. Milyen sors vár a Nur Otan párt legendás vezetőjére, aki 2015-ben még a szavazatok 97%-ával nyert ? illetve akinek nevét már a főváros, Nur-Szultan, avagy az egykori Asztana is őrzi ? és családjára? Az üzbég vagy a szingapúri modell érvényesül? Cikkemben erre próbálok választ találni.
Akár Első Elnök, akár a Nép Vezetője, vagy Elbasy (a Nép Első Embere) néven referálunk rá, mind tudjuk, hogy az 1940-ben született Nurszultan Nazarbajevre gondolunk. A modern Kazahsztán erőskezű létrehozójának hosszú politikai pályafutása volt (van), melynek alapjait a zastoi (a ?stagnálás-korszaka?, 1970-1990) alatt szerezte. Ezalatt volt tagja a Szovjetunió Kommunista Pártjának, a Gorbacsovot megpuccsolni kívánó Politburo-csoportnak, illetve nemcsak elnöki tisztséget töltött be az időszak alatt, de rendelkezett az országgyűlés elnöke, a Biztonsági Tanács elnöke és az Alkotmányos Tanács elnöke címekkel is, mindamellett, hogy a (valójában egyetlen és) legnagyobb pártnak, a Nur Otannak is vezetője megalakulása óta. Nemcsak hatalomra, hanem óriási vagyonra is szert tett, melyet részben az országra, részben saját családjára költött. Sokak szerint ezáltal egy egyszerű posztszovjet diktátor, azonban mások szerint Közép-Ázsia Li Kuang-jaója (Szingapúr megalapítója és első miniszerelnöke, 1959-1990).
Nyilvánvaló tény, hogy Nazarbajev sokra tartotta Lee hagyatékát, sokak szerint kettejük lemondása között is rengeteg hasonlóság van. Az idős államférfi, aki a háttérben kézben tartja a hatalmat, de ugyanakkor megalapozza a halála utáni jövőt, akár szimpatikus szerep is lehet Nazarbajev számára, ráadásul ahogy szokták mondani, Lee az autokrata vezetést úgymond ?vonzóvá? tette azáltal, hogy vezetése alatt a demokrácia csorbításával pénzügyi és gazdasági központot hozott létre országából, mely szintén igazolja ezen elméletet. Nazarbajev túlélte a Szovjetunió bukását, hatalomon maradt, láthatta, kortársai hol buktak el, miben hibáztak. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a két vezető között, az időszakuk alatt mérhető korrupció Nazarbajevnél sokkal magasabb volt, mint Linél. Pont ebből ítélve, az ex-kazah vezető talán legfontosabb célja, hogy biztosítsa saját és családja helyét, illetve rögzítse emlékét, mint ?honalapító atyácska?. Egy ilyesfajta terv érdekében a szigorú centralizációs politika, melyben a politika és a gazdaság összefonódik esszenciális. Továbbá előrelátó reformok is szükségesek lesznek, egyfajta hosszútávú stratégiaként, a háttérből irányítva, mellyel bebiztosítja az ország prosperitását, és melyek egyértelműen így az ő nevéhez lesznek kötve.
Az új, 2020 áprilisáig kinevezett elnök Kaszim-Zsomart Tokajev lett, aki a legutóbbi időkben a Szenátus elnöke volt, korábban pedig kétszer is betöltötte a külügyminiszteri posztot (1994-1999, 2003-2007) és még az ENSZ genfi irodájának főtitkára is volt(2011-2013). A 65 éves Tokajev egy vérbeli lojalista, akire Nazarbajev nyugodt szívvel rábízhatta az elnökséget, garantált, hogy az elvbeli kontinuitás biztosított, hiszen ő inkább a konformista vonalat képviseli, mint a reformert. Sokak szerint azonban Nazarbajevnek nincsenek hosszú távú tervei Tokajevvel, helyette a Szenátus új elnöke, Nazarbajev legidősebb lánya, Dariga Nazabajeva lehet jövőre ilyenkor Kazahsztán elnöke, aki ráadásul korábban már töltött be miniszterelnök-helyettes pozíciót is.
Látni kell azonban, hogy a dinasztikus öröklődés eddig mindössze egy posztszovjet országban sikerült, Azerbajdzsánban, ahol Hejdar Alijevet fia, Ilham Alijev váltotta; melyből érezhető, hogy egy ilyesfajta lépés nagyon sok előkészületet és tervezést igényel. Egészen a választásokig három fontos feladata van a kazah vezetésnek: a politikai erő központosításának megtartása, az egyre szélesebb körű társadalmi elégedetlenség felszámolása és a személyes kultusz felépítése, mely már el is kezdődött. Bejelentették, hogy minden kazah városban lesz egy utca, amely az Első Elnök nevét fogja őrizni, szintúgy, mint egy sugárút Almatiban vagy az asztanai (nur-szultani) reptér, illetve számos emlékm is tervező asztalra került, mely mind Nurszultan Nazarbajevet fogja éltetni. Chris Weafer, a moszkvai központú Macro-Advisory Ltd szenior partnere szerint ?A valódi verseny a hatalomért a falak mögött fog zajlani, nem publikusan. Azonban bizonyos, hogy az fogja megnyerni a következő választást, akit egyértelműen Nazarbajev támogat. Szinte kizárt egy meglepő politikai eredmény Kazahsztánban.?
Lee hagyatékának nazarbajevi tiszteletéből állapíthatjuk meg, hogy a kazah ex-vezető rendszere a szingapúri típusú egyeduralmiság és a feudális lojalitás keveréke volt. Ez közép-ázsiai szemmel nézve egyfajta sikerrecept: Kazahsztán vezetése sokkal többet tett egy működő állam kidolgozása érdekében, mint bármelyik szomszédja. Ennek egyik oka, hogy a kazah diktatúra sokkal enyhébb, mint például a szomszédos ? azóta már elhunyt ? Iszlam Karimové (Üzbegisztán) vagy Saparmurat Nizajové (Türkmenisztán). A lemondás egyik oka is lehet Iszlam Karimov 2016-os halála, melynek eredménye az lett, hogy az új elnök (Shavkat Mirzijojev) alatt a Karimov-család szinte teljesen meg lett fosztva vagyonától és az ország is destabilizálódott.
Azonban globálisan vizsgálva Kazahsztán messze elmarad a szingapúri sikersztoritól. Nazarbajev nem épített fel működő politikai rendszert és független médiát, mely bonyolulttá fogja tenni az ország szerves fejlődését. Továbbá megjelenik egy csapda is: Nazarbajev erős elnök volt, aki lemondása után is kvázi irányítja az ország folyamatait, egyfajta titkos duopóliumként, azonban, ha várhatóan egy vagy két évtizeden belül meghal a volt elnök, és a hatalom egy nála lényegesen gyengébb kaliberű személy kezébe kerül, akkor a rendszert a lefektetett alkotmányos alapok se fogják megmenteni széthullástól és ennek komoly következményei lehetnek a régió stabilitása tekintetében. Ráadásul, a lakosság terén is megjelent egy erős elégedetlenség, köszönhetően az olyan eseményeknek, mint a 2012-es zhanaozeni mészárlás, melyekre ráadásul az állam nem is reagált.
Más szempontból nézve azonban Kazahsztánnak talán sosem volt jobb lehetősége, hogy elinduljon a biztonságos demokratizálódás útján. Kazahsztán a világ 9. legnagyobb országa, ráadásul egy olajban gazdag állam, ami 16. helyet jelenti a világranglistán az olajkitermelés tekintetében, mellyel jobban teljesít, mint Katar, Azerbajdzsán vagy Omán. A központi állami terv szerint az olaj segítségével lehetne tovább növelni az ország gazdagságát, melyből finanszírozni lehetne egy teljeskörű államreformot. A gazdasági környezet is biztosított lenne ehhez, hiszen az utóbbi tíz évben (a Világbank adatai szerint) jelentően javult a banki környezet, mely elősegíti a nemzetközi (tehát nem csak orosz) tőkebeáramlást az országba (az ország bevétele közép-alacsonyból közép-magasba került). A banki összeköttetés is megnőtt Oroszország és a többi közép-ázsiai ország mellett Kínával és Nyugat-Európával. Mindemellett Marc Behrendt, a Freedom House Európai és Eurázsiai Programjának igazgatója szerint Nazarbajevnek bevett célja volt visszalépésével az ország demokratizálása. Ajtolkin Kurmanova, a Közép-Ázsiai Analitikai Hálózat (CAAN) vezetője azonban óvatosságra intett, hiszen míg a közvetlen tervek látszólag egyértelműek, Nazarbajeva fellépésével és a Lee-i politika hiányos alkalmazásával láthatóan kérdőjeles az ország hosszú távú jövője.
Az Európai Uniónak egyértelmű érdeke Kazahsztán stabilitásának fenntartása, melynek jele lehet, hogy 2015. december 21-én egy Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodást kötöttek a közép-ázsiai állammal, mely által voltaképp papíron jobb lett a kapcsolat a kazahokkal, mint az oroszokkal. A szigorúan szekuláris állam is tudatosan készült az integrációra: szemben a szomszédos országokkal, Kazahsztán egészen nyitott a nyugati eszmerendszer irányába és az ország egyre jobban kapcsolódik Európa véráramához. Ennek oka az lehet, hogy Nazarbajev megértette, az elégedetlenség radikalizációt szül, mely neki és főként családjának csak rossz lehet. 2015-ben úgy fogalmazott: „Gazdagodjatok, hozzatok létre munkahelyeket, fizessetek adót(?)Az állam megszámlalhatatlan lépést tesz a privatizációért és a gazdasági liberalizációért. Egy olyan államot akarunk létrehozni, amelyben tehetős állampolgárok cselekednek és jól cselekednek, magukért és az országért.”, melyből sugárzik ez a logika.
Talán Közép-Ázsia legfontosabb feladata, hogy a radikalizmust kordában tartsa. A muszlim többségű országokban, melyek közel 70 évig egy ateista elnyomó uralom alatt voltak, a szélsőséges vallási eszmék még veszélyesebbek lehetnek, mint bárhol. Zbigniew Brzezinski A nagy sakktábla c. könyvében kifejtette, hogy a régióban egyfajta dominóeffektus léphet fel (ahogy a linkelt tanulmány írója is tőle veszi át a gondolatot). Egy instabil Afganisztán instabillá teheti Tádzsikisztánt. Ha Tádzsikisztán instabilizálódik, az magával rántja Kirgizisztánt, mely Üzbegisztánt, s mely Kazahsztánt fogja ugyanezen útra téríteni. Ennek lehet oka, hogy 2001 óta Tádzsikisztánban állomásoznak a franciák és az amerikaiak is. Jelentősége ennek hatalmas, hiszen Kirgizisztánban és Üzbegisztánban is érezhető volt a jelentős tálib hatás, melynek egyik képviselője az IMU (Üzbegisztán Iszlám Mozgalma) volt, akiknek bevett céljuk között szerepelt a rendszer instabilizálása és a hatalom megszerzése a tálibok segítségével.
Nazarbajev sokat tett azért, hogy ezek a szélsőséges nézetek ne szivárogjanak be a kazah közéletbe. 2016. október 14-én betiltatta a szalafizmust, illetve visszarendelt 300 külföldön tanuló diákot, akik iszlám vallási tanulmányokat folytattak, továbbá ugyanezen évben október 19-én megtiltotta a fejkendők viselését állami intézményekben. Ez mind annak eredményeképp valósulhatott meg, hogy június 5-én négy ember is életét vesztette Aktobe-ban egy szalafista terrorakciónak minősített buszeltérítésben és lövöldözésben, melyet Dimtrij Tanatarov és 25 iszlamista követett el. Július 18-án pedig egy Ruszlan Kulekbajev nevű terrorista helyezte tűz alá Almati rendőrörsét. Természetesen, mindkét támadást az ISIS magára vállalta. Kazahsztán stratégiája ezekre az volt, hogy mindenre erőteljes, akár erőteljesebb választ kell adni. Szintén veszélyfaktor, hogy több ezer közép-ázsiai csatlakozott a szíriai harcokban egy-egy félhez, akik a háború végével folyamatosan szivárognak vissza az országokba. Számos afgán is menekült az országba, akiknél szintén fennáll a veszély, hogy lehet, titokban tálib-szimpatizánsok.
Kazahsztánban 70 év állami ateizmust immáron majdnem 30 év részleges vallási szabadság követett, mely elég ahhoz, hogy a lakosság körében jobban elterjedjenek a radikális iszlám nézetei. A kazah öntudat állami felépítésével ? például a cirill ABC-használatának leépítése ? pedig ez önkéntelen erősödik párhuzamosan. Nazarbajev erőskezű hozzáállása ismert volt a témához, azonban az rejtély, hogy Tokajev, illetve a 2020-ban megválasztandó elnök hozzáállása mi lesz. Egy orosz exodus már megindult az országból, ugyanis sokan úgy érzik, Nazarbajev távozása csak rossz hatással lehet az ország legnagyobb kisebbségére. Nazarbajev erős ? vagy legalábbis látszólag erős ? alapokra helyezte állama alapköveit. A kérdés áll: Kazahsztán képes-e a beállított úton maradni távozása után is? A választ pedig csak a jövő tudja megadni.
Címlapkép:Nur-Szultan, 2019. június 9.
Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő voksol a kazahsztáni előrehozott elnökválasztáson a fővárosban, Nur-Szultanban (korábban Asztana) 2019. június 9-én. A választás esélyesének tartott Tokajevet a március 19-én lemondott Nurszultan Nazarbajev nevezte ki utódául.
(Forrás: MTI/EPA/Igor Kovalenko)
