A 16+1 szám a Kína (+1) és 16 Közép- és Kelet-Európában (Central and Eastern Europe – CEE) elhelyezkedő ország együttműködésére utal. Az európai országokból 11 EU-tagállam (Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Románia, Bulgária), 4 tagjelölt (Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia), Bosznia-Hercegovina pedig potenciális tagjelölt ország. Szerbia, Bosznia-Hercegovina, és Észak-Macedónia kivételével pedig NATO-tagállamok is. A szervezet hivatalosan 2012-ben jött létre a varsói találkozón.
A résztvevő államok érdekei, és így a szervezetben való részvételük oka is különbözik. Kína számára ez az együttműködés több célt is szolgál. A közelmúltig érdeklődése a régió felé ugyan nem volt kiemelt, de több lépcsőfokban ez megváltozott. Az első fontos változás 2008-ra tehető, a gazdasági válság után közvetlenül, míg a második az „Egy Övezet, Egy Út” (One Belt One Road – OBOR) kezdeményezést meghirdetéséhez köthető. Kína nem titkoltan a 16+1 együttműködést az OBOR-hoz kapcsolódóan képzeli el. Így a közép- és kelet-európai térség (KKE) földrajzi elhelyezkedése nagy jelentőségű ezen terv megvalósításához . Továbbá így Kína a felgyülemlett tőketartalékokat hasznos munkára tudja fogni és befektetni a régióban, amelyet a biztosabb haszonra pályázó, vagy politikai feltételeket támasztó hagyományos európai befektetők esetleg elkerültek. Emellett Kína növelheti befolyását az Európai Unión belül is, valamint saját magáról egy pozitívabb képet tud kialakítani, és a kereskedelmi forgalmát is növelheti.
A 16 európai ország pedig alapvetően a külföldi források megszerzése mellett, az Európán belüli periférikus helyzetből való kitörésben bízott, illetve a kereskedelem, tudományos együttműködés, stb. fokozása is a célkitűzések között szerepel. Tehát a kölcsönösen előnyös, win-win kapcsolatok kiépítése, erősödése volt a fő szempont.
Az első, varsói találkozó 2012-ben már konkrét intézkedéseket hozott. A létrehozott intézményi struktúrákban a tagok részvétele önkéntes, a szervezet rugalmas, de hierarchikus. Az egyik legfontosabb szerve a Pekingben lévő Titkárság, amely a kínai Külügyminisztérium alá tartozik. Ezen szervezet feladata a folyamatos egyeztetés a tagállamokkal, a munka koordinálása, az esedékes találkozók főbb napirendi pontjainak kijelölése. A megalapítás óta minden évben voltak találkozók, ahová az államfők érkeznek a kialakult gyakorlat szerint. 2013-ban Bukarestben, 2014-ben Belgrádban, 2015-ben Suzhouban, 2016-ban Rigában, 2017-ben Budapesten, és végül 2018-ban Szófiában találkoztak a résztvevők. A találkozókon az új célok kijelölésén kívül a korábban kitűzött célok teljesülését is ellenőrzik.
Az eddigi eredményeket illetően kijelenthető, hogy a működéshez szükséges intézményrendszer felállt. A koordináció 3 szintje különül el; a pekingi titkárság, az egyes területek szakértői/minisztériumai közötti, és az államfők szintjén történő egyeztetés. A már említett titkárságon kívül számos regionális központtal rendelkező szervezet jött létre. Ilyen például Varsóban a kereskedelemért felelős ügynökség, vagy Budapesten a turisztikai kapcsolatokat fejlesztő ügynökség. Az országok közötti tudományos, kulturális, egészségügyi, ember-ember közti kapcsolatok mind fejlődtek, és közös rendezvények, kutatólaborok, növekvő ösztöndíjas keretszámok jellemzik ezeket. Ezen a téren az együttműködés sikeres, de még nem értek el minden célkitűzést. Az együttműködés sarkalatos pontja a gazdasági kapcsolatok, amely több területre osztható.
Ami a tőkebefektetéseket illeti, az Európába irányuló kínai tőke nagy része még mindig a fejlett nyugat-európai gazdaságokhoz irányul. 2008-ban még csak 840 milliód dollárt fektettek be az EU-ban, míg 2017-re ez a szám már 42 milliárd dollár volt. A Bloomberg szerint Kína eddig összesen 318 milliárd dollárt fektetett be, 45%-kal többet, mint az USA-ban, és ennek során mintegy 360 vállalatot szereztek meg. A legnagyobb befektetések Nagy-Britanniába, Olaszországba, Németországba, és Franciaországba áramolnak. A KKE-régió viszonylag kevés ilyen jellegű befektetést kapott. Jól mutatja ezt, hogy Kelet-Európa (Ausztria, Bulgária, Csehország, Magyarország, Szlovákia, Románia, Lengyelország) 2016-ban az összes befektetések 3%-át, míg 2017-ben (visszaesés tapasztalható a teljes Európába irányuló összeg tekintetében is) 2%-át kapta meg.
A 16 országra vonatkoztatva is aránytalan a források eloszlása. Például 2014-ben 6 ország kapta a források 95%-át (Csehország, Románia, Lengyelország, Bulgária, Szlovákia, Magyarország). Magyarország több elemzés szerint is kiemelten jól áll ezen a téren; több forrást kapott a régió többi államához képest, a Meric elemzése szerint 2000 és 2017 között 2,1 milliárd euro érkezett Kínából. Az adatok elemzésénél körültekintőnek kell lenni, ugyanis a Kínából érkező tőke jelentős része állami kézben lévő vállalatoktól ered, azonban sok esetben azok leányvállalatai hajtják végre a beruházást. Így 2010-ben az 1600 millió euróért elkelt Borsodchem üzem a Wanhua Csoport tulajdonába került, ám az üzletet egy holland leányvállalaton keresztül bonyolították le. A KKE-államok általánosságban több beruházást vártak, különösen a zöldmezős típusból, azok munkahelyteremtő tulajdonságai miatt. Ezek a remények nem teljesültek a legtöbb esetben, vagy a meghirdetett projektek sokat csúsznak.
A kereskedelmi forgalom növeléséről is folyamatosan zajlanak a tárgyalások. A még Varsóban kitűzött cél szerint 2015-re a kereskedelmi forgalmat Kína és a 16-ok 100 milliárd dollár értékűre növelik. Ez a célkitűzés nem valósult meg, 2015-ben a kereskedelem értéke kb. 50 milliárd dollár volt, de ez javarészt Kína javára változott (42,2 milliárd dollár kínai export és 14,1 milliárd dollár KKE-export). A KKE-országok kereskedelmi deficitje 34%-kal nőtt Kínával szemben. Ez számos országban a kezdeti lelkesedést lehűtötte. A KSH adatai szerint Magyarország tekintetében a Kínába irányuló kivitelünk ugyan nőtt, de az export értéke is, így a kereskedelmi hiány továbbra is fennáll. Ez azonban nem feltétlenül jelent rosszat, tekintve, hogy a behozott termékek főleg nyersanyagok és energiahordozók, amelyeket a termelésben, gépösszeszerelésben hasznosíthatunk, amelyet aztán exportálunk. Azonban, hogy pontosan mennyi a hazai hozzáadott érték, azt meglehetősen nehéz megállapítani.
Az agrárszektor területén a 16+1 együttműködés előnyös volt az európai partnerek számára is, bár a kereskedelem, és így az agrártermékek útjában is a vámok megoldatlan kérdése áll, amely folyamatosan tárgyalás alatt áll a felek között.
Érdemes megemlíteni, hogy Magyarország helyzete más esetben is különleges. 2013-ban a Bank of China 10 milliárd renminbi-ről kötött valutacsere-egyezményt Magyarországgal, és a bank első közép-európai fiókját nálunk nyitotta meg. Ez szerves részét képezi a renminbi nemzetközileg konvertibilis valutává tételének. 2015-ben a kínai államadósságból is vásároltunk egy részt. Magyarország emelett ún. Panda kötvényeket is kibocsát, amelyekkel a kínai piacokat célozzák meg.
Az infrastrukturális befektetések terén tapasztalható az egyik legnagyobb várakozás, amely a kínai OBOR-kezdeményezés esetében egy ambiciózus 900 milliárd dolláros befektetési alapot jelent. A 16+1 esetében Kína kezdetben 10 milliárd dolláros fejlesztési alapot ajánlott fel, amelyet már át is utaltak egy fejlesztési alaphoz. Az egyik legelső, és afféle zászlóshajónak szánt projekt éppen a Budapest?Belgrád vasútvonal korszerűsítése és bővítése lenne. Ez Észak-Macedónia és Szerbia bevonásával együtt segíthetne eljuttatni a görög Pireusz kikötőjéből az árukat a nyugati tőkeerős piacokra. 2014-ben írta Magyarország alá a vonatkozó szerződést, a magyar szakasz esetén feltehetőleg szükséges 1,8 milliárd dollár javarésze (kb. 85%) kínai hitelből származna. Akárcsak Paks 2 esetében az EU részéről számtalan bírálat érkezett, szabálytalanságokra hivatkoztak, mondván nem volt megfelelő közbeszerzési eljárás, és nyilvános tender. Ennek orvoslására a magyar és a kínai fél kiírt tendert, de a bíráló hangokat ez sem hallgattatta el teljesen. Elméletileg 2020-ban megkezdődhet az építkezés, és magyar kormány reményei szerint 2023-ra el is készülhet a magyar szakasz. A várakozások szerint a szerb fél is tudja tartani ezt az ütemtervet, az ő oldalukon már megkezdődtek a munkálatok orosz és kínai munkások, és források bevonásával. Ha a projekt elkészül, számtalan más területet és projektet is hozzá kapcsolhatnak, pl. a Bar?Belgrad vonalat. A kínai fél komolyságát mutatja a Pireusz kikötőjében elvégzett befektetések nagysága, és a kikötő kapacitásának bővítése. Jelenleg a kikötő 67%-át birtokolja a kínai Cosco vállalat.
Pireusz mostanra az EU-n belül a 8. legnagyobb, a világon pedig a 39. legnagyobb kikötővé vált, a kapacitást pedig a kínai fél 2010 és 2016 között majdnem a négyszeresére növelte.
Ezen kikötő ügye átvezet minket egy másik fő problémakörre, ami a 16+1 kezdeményezéshez kötődik, s mindenképpen megoldásra szorul. A kikötő eladását alapvetően ellenezte a görög közvélemény, és a görög állam sem feltétlen hajlott rá. Azonban a gazdasági megszorító intézkedések miatt, melyeket főleg Németország szorgalmazott, kénytelenek voltak eladni a kikötőt. A beáramló kínai források miatt számos ország, amely vagy a 16+1-nek a tagja, vagy erősen érdekelt az OBOR sikerében, sokkal inkább Kína-barát politikát folytat. Többször kiemelik Magyarországot és Görögországot, kiknek eltérő álláspontja miatt az EU nem volt képes több kényes ügyben egységes nyilatkozatot kiadni, vagy csak lényegesen gyengébb nyelvezettel. Ez természetesen az EU-n belül is szemet szúrt, és a kritikus hangok felvetik, Kína voltaképpen trójai falovat juttatott az EU-n belülre, így bomlasztva a közösség egységét. Kína és a 16 ország folyamatosan hangsúlyozza, ez nem igaz, sőt, mindenképpen követni akarják az EU-s szabályozásokat.
Ezen megnyilatkozásokat sokan kételkedve kezelték, főleg a legnagyobb ellenzője a 16+1-nek, Németország. Az ügy nemcsak a 16+1-et vagy a Balkánon található tagjelölt országok feletti befolyást illeti, hanem részét képezi az EU és Kína közötti befektetési feszültségnek is. Ennek lényege, hogy Kína védi saját vállalatait és piacait, miközben maximálisan kiélvezi az európai gazdaság nyitott szerkezetét. A 2018-as szófiai találkozót szándékosan előbbre hozták, hogy pár nappal az esedékes Kína?EU csúcs előtt tartsák meg, ezzel is üzenve az EU-nak. Pár nappal a találkozó után azonban Li Keqiang Berlinbe utazott, ahol tárgyalt a német féllel, és felvetették Németország bevonását a 16+1 együttműködésbe, mintegy harmadik félként. Ugyanakkor a BASF vállalat lehetőséget kap, hogy felépítsen Kínában egy gyárat, amit elsőként nem a kínaiakkal közösen kell megtennie, nem egy vegyesvállalatként, maximum 49%-os német részesedéssel, ami eddig jellemezte a kínai gyakorlatot. Ez egy biztató lépés, de egyáltalán nem hallgattatta el a kritikus hangokat, és emlékeztetnek olyan kétes alakok üzelmeire, mint pl. Ye Jianming volt Csehországban.
Összegezve a 16+1 egy rugalmas, bővülésre, változásra képes struktúra, azonban Kína irányítja, amelyet elsősorban saját céljaira igyekszik felhasználni. Ezt bilaterális tárgyalásokkal és szerződések rendszerével is fenntartja. Elvégre, a 16-oknak nincs egységes hangja, sokszor egymás között is versenyeznek a kínai befektetésekért, így Kína túlsúlya még jobban érvényesül. A jelenlegi valós erőviszonyok nem a 16+1=17 formában írhatók le. Az EU és Kína között egyensúlyozni működőképes stratégia lehet, azonban javasolt a fokozott együttműködés a 16-okkal, illetve a valós erőviszonyokat figyelembe véve kell megtenni a lépéseket, lévén a meggondolatlanság komoly anyagi, vagy presztízsveszteséghez vezethet.
Felhasznált irodalom:
- Eszterhai Viktor: The Budapest Guidelines. HUG 2018/1.
- Eszterhai Viktor: An Introduction to the 16+1 Cooperation. HUG 2018/1.
- Chen Xin: How the CEE Citizens view China?s Development. China-CEE Institute, Budapest, 2018.
