Sokan bizonyára megmosolyogják a ?pakisztáni választások? kifejezést, azonban idén különös jelentősége lehet a ?demokrácia ünnepének? az iszlám köztársaságban. Pervez Musharraff 2008-as távozása óta ugyanis a júliusi választás lenne a harmadik, amelyet a népszuverenitás jegyében, az alapvető normák ? kirívó ? megsértése nélkül tartanának meg. Három, egymást követő békés hatalomátadásra pedig még nem volt példa az ország történelmében ? épp ezért érdeklődésre tarthat számot, azonban érdemes kritikával megközelíteni a helyzetet.
Elnökök és generálisok
Pakisztán szinte születése pillanatában háborúba ment ikertestvérével, Indiával, és az örökösödési vitákat azóta sem sikerült megoldaniuk. Azonban a szomszédos állam túlereje jelentette fenyegetés nem csak biztonsági kihívásként jelent meg az ország védelmi tervezésében, hanem a nemzetépítés fontos eszközévé vált a döntéshozók kezében: Hindusztán, mint a muszlimok ? és a muszlim állam, Pakisztán ? elnyomója, az iszlám vallás mellett az egyetlen összekötő kapocs az ország összes lakója közt. A társadalom egyben tartására és kezelhetőségére szüksége volt az alapítóknak valamire, amit ebben az ellenségképben találták meg. Annál is inkább sürgető volt ez a kényszer és egyértelmű a válasz, mivel 1947-ben Pakisztán egyetlen létező és működő állami intézménye a hadsereg volt, amely a kezdeti évek instabilitása után 1958-ben először ragadta magához a hatalmat.
Hasonlóképp történt 1977-ben és 1999-ben, amikor a vezérkarból lépett elő Zia ul-Haq és Pervez Musharraff az elnöki székbe. A civil kormányzat a puccsok közötti időszakokban sem tudott hatalomra szert tenni, döntéseit nemzetbiztonsági okokból bármikor felülírhatta a katonai vezetés. Ugyanígy napjainkban: habár a törvényhozásnak felelős kormány irányítja az országot, a hadsereg nyomására miniszterelnökök távozhatnak és dzsihadista szervezetek alakulhatnak párttá.
Demokratikus megújulás vagy katonai restauráció?
Júliusig még sok idő van hátra, így az eredményeket előre megjósolni minimum vakmerő, de sokkal inkább tudománytalan próbálkozás lenne. Azonban bizonyos folyamatok, a társadalom mozgása, reakciói fogják meghatározni ezeket az eredményeket, így a vizsgálatuk képet festhet arról, mire számíthatunk a nyáron.
Egy újabb törvényhozás ? többnyire ? békés megválasztására utaló lehet az a mozgalom, amely az északnyugati törzsi területeken kezd kibontakozni. Az ország egyik legelmaradottabb területéről elinduló szervezkedés a felelős kormányzás mellett és a hatalommal visszaéléssel szemben foglal állást, egyedi esetről egyedi esetre képviselve tagjai érdekeit a hatóságok és az igazságszolgáltatás előtt. Az elmúlt években figyelemre méltó eredményeket értek el, azonban kérdéses, hogyha fő céljukat: a hadsereg jelenlétének csökkentését, elérik a körzetben, mi várható utána. A körzet korábban a tálibok egyik legfontosabb központja volt, ahol hatalmuk csúcsán teljesen átvették az állam szerepét a helyi közigazgatástól. A katonai ellenőrzés csökkenését követő potenciális erőszakhullám megerősítheti a ?stabil és erőskezű? vezérkarba vetett bizalmat. Másrészről, a mozgalom kudarcával vagy hitelvesztésével újabb csorbát szenvedne a társadalom demokráciába vetett bizalma, ami a Gallup felmérése szerint egyébként se túl magas.
Fontos szerepet játszik az idei választásokon a tavaly, a Legfelsőbb Bíróság döntésével eltávolított miniszterelnök, Nawaz Sharif és eltávolítása körülményeinek megítélése. Sharif pártja ugyan megtartotta többségét a törvényhozásban és a választókerületében megtartott előrehozott választást is megnyerték, azonban támogatásuk apadóban van. A választók többsége hitelt ad az őt ért korrupciós vádaknak, ami a felelősségre vonhatóság egy fontos mérföldköve lehet. Meg is indult az értelmezési verseny az eseményért: a kormánypárti PML-N áldozatként állítja be magát, akivel szemben az államhatalom visszaél (jótékonyan figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ők vannak kormányon). A hasonló korrupciós vádakat kikerülő ellenzéki vezető, Imrah Ali Khan (PTI) pedig mint a korrupcióval és az establishmenttel szemben álló, tiszta vezető pozícionálja magát. Azonban a kampány értelmezési kereténél fontosabb lesz, hogy mennyire marad egyszeri Nawaz Sharif esete, mennyire valósul meg valódi számonkérés magas beosztású vezetőkkel szemben, vagy ellenkezőleg: mennyiben válik a hadsereg eszközévé további vezetők, renitens pártpolitikusok eltávolítására? A bíróságok gyakorlatának eddigi tapasztalataiból az utóbbi tűnik valószínűbbnek.
Végezetül pedig minden pakisztáni elemzés elengedhetetlen eleme és minden választás témája a belbiztonság, a terrorizmus, a milíciák és fegyveres csoportok elleni fellépés. Ezekkel kapcsolatban a legfontosabb tisztázni, hogy ameddig a katonai elit ? és első sorban a hírszerzés, az Interservice Intelligence Directorate (ISI-D) ? hasznukat látja, akár indiai merényletek végrehajtása által, akár afganisztáni politikai tényezőként; az általános helyzet nem fog változni. Egyes források szerint a korábbi miniszterelnök eltávolítása is arra vezethető vissza, hogy keményebb fellépést és a kormánnyal együttműködő magatartást várt az ISI-től egyes pakisztáni-bázisú terrorista szervezetekkel szemben. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Pakisztán kapcsolatai ezekkel a szervezetekkel a saját és sokszor a szövetségesei hasznára váltak, kezdve a Szovjetunió afganisztáni háborújával egészen a jelenlegi afganisztáni helyzetig.
Miért éppen Pakisztán?
A pakisztáni választásoknak, bár első ránézésre nincs komolyabb jelentőségük, mégis hosszú távon befolyásolhatják a térség és a világ biztonságát egyaránt. Az első és nyilvánvaló oka ennek, hogy az ország rendelkezik nukleáris fegyverekkel, és amelyik országnak megvan a képessége pusztulást hozni a világ egy jelentős részére, azt nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Az első számú veszélyt a proliferáció jelenti, amire azonban az Egyesült Államok, mint Pakisztán szövetségese, komoly összegeket és szakértelmet fordít, hogy ne történhessen meg. A második, hogy egy keményvonalas katonai vezetés rendszerint kevesebb tényező alapján, rövidebb döntési idővel és sokkal kalandvágyóbban hoz meg döntéseket, mint egy intézményesen lelassított, érdekeket becsatornázó civil kormány. A katonai sikerekből fakadó politikai haszon reményében sokkal hamarabb dönt az esetleges eszkaláció mellett, mivel hamarabb ítéli szükségesnek a védelmet vagy megelőzést. Az elmúlt 20 évben, mióta India és Pakisztán deklaráltan rendelkeznek nukleáris fegyverekkel, több egyezmény is született egy ?véletlen? nukleáris háború elkerülésére, az emberi tényezőt és a tévedés lehetőségét véglegesen nem tudták kiiktatni.
A második, talán kevésbé nyilvánvaló ok, hogy a katonai hatalomátvételeket rendszerint a ?politikailag kifogásolható? egyének tömegeinek menekülése követi. Akár országon belül, akár országon kívülre, ez irtózatos nyomás alá helyezné a hatalomváltó államot és környezetét. Különösen igaz ez egy olyan országban, ahol jelenleg is másfél millió menekült él az UNHCR adatai szerint, és amelyik a világ egyik legsűrűbben lakott régiójában helyezkedik el. Egy elhúzódó válság esetén kialakult bizonytalan helyzetben
Ezek mellett a pakisztáni belpolitikának közvetlen hatása van az afganisztáni műveletekre, az Egyesült Államokra és tágabban a NATO-ra. A szövetség korábban is tapasztalta, mennyire egyszerű az együttműködés egy katonából lett diktátorral, azonban kétségtelen az is, hogy az erőszakos hatalomváltások, a vízfej hadsereg, a civil kontroll hiánya mind olyan problémák, amelyek életre hívták a NATO térségbeli szerepvállalását. A Szövetségen belül természetesen az USA az, akinek a legtöbb érdeke fűződik egy stabil és szövetséges Pakisztánhoz ? azzal azonban Washingtonban is tisztában vannak, hogy ezt a hadsereg nélkül sose lehetett biztosítani. Azonban ennek a kapcsolatnak jelenleg egy újabb kihívással kell megbirkóznia: az USA és India gyarapodó partnerségi kapcsolataival, amelynek egyik sarokköve a védelmi együttműködés. A két dél-ázsiai állam közti antagonisztikus ellentét még nehéz helyzetbe hozhatja a Fehér Házat, amennyiben a jelenlegi kölcsönös függés (anyagi támogatás és kiképzés az afganisztáni utánpótlási vonalak biztosításáért cserébe nagyon röviden összefoglalva) valamelyik eleme veszt fontosságából. Egy valószínűtlen afganisztáni rendezés vagy a háború vége, esetleg Iszlámábád anyagi függésének megszűnése könnyen szakítást eredményezhet ? mint láttuk ezt az első afganisztáni háború és a nukleáris kísérletek után.
Pakisztán tehát rengeteg kihívással néz szembe, mind a kül- és biztonságpolitika, mind a belpolitikai küzdelmek terén. A kettő között az összekötő kapocs a kormány és a hadsereg tusakodása a hatalomért, amelynek új próbájára kerül sor idén nyáron. Az eredményeket egyik kérdésben sem lehet biztosan előre látni, azonban ezek állása nem feltétlenül a problémamentes hatalomátadás irányába mutatnak.
