Főoldal Elemzések A katonai magánvállalatok szabályozása a nemzetközi jogban

A katonai magánvállalatok szabályozása a nemzetközi jogban

Írta
3267
0
Megosztás
Kép felül: Leszerződött katonák reptérvédelem közben. Forrás: http://www.dailymail.co.uk/news/article-2434435/Ministry-Defence-urged-make-repatriation-ceremonies-low-key-reduce-body-bag-syndrome.html (Megtekintve: 2014.04.22.)
Az éppen aktuális nemzetközi események, legyenek azok bármilyen területen, mindig gyorsabbak, mint ahogy azt a nemzetközi jogrendszer követni és felügyelni tudná. A katonai magánvállalatok gyors elterjedése az előnyök mellett olyan vitás kérdéseket hozott a felszínre, amelyekre csak később született jogi szabályozás. Az egyes közvéleményt megrázó esetek derítettek fényt a jogi hiányosságokra. Az katonai szolgáltatók szektora azonban markáns lobbytevékenységet mondhat maga mögött, így látható, hogy a mai napig nem jött létre minden körülményt figyelembe vevő nemzetközi jogi aktus. Azonban elmondható, hogy a 2000-es évek közepén olyan folyamatok indultak el, amelyek előremutató lépéseket tesznek a katonai magánvállalatok szabályzása terén, sőt elmondható, hogy maguk a vállalatok is belátták a szükséges keretek fontosságát. A következő oldalakon bemutatom a katonai magánvállalatok rövid történeti és rendszertani ismertetése után a nemzetközi jogi szabályozás menetét és az elért eredményeket szemléltetni. A nemzetközi jog mellett az Egyesült Államok, mint a katonai magánvállalatok fő foglalkoztatója is ráeszmélt arra, hogy az általa vívott háborúk a közvélemény támogatása nélkül nem folytathatóak sokáig. A reguláris hadsereg mellett jelen lévő magánvállalatok fegyveresei a média gyorsasága és az információ széleskörű áramlása miatt mára véleményformáló erővel bírnak.
A katonai magánvállalatok (Private Military Companies PMC) elterjedése a ’90-es évek elejére datálható, keletkezésük okai között számos indok húzódik meg, amelyek közül hármat érdemes kiemelni. Az első a bipoláris világrend megszűnése, ugyanis a szovjet blokk széthullásával a nemzetközi rendszer alapjaiban módosult. Az addig fennálló hatalmi egyensúly megszűnt, valamint csökkent a blokkok azon képessége, hogy az érdekeltségeikbe tartozó konfliktusövezeteken belül stabilitást tudjanak biztosítani. Az addigi elszigeteltségből feltűnő bukott államok új biztonság-percepcióval „látták el” főként az Egyesült Államokat. A keleti tömb és a hozzá tartozó államok az autoriter rendszerből a demokráciába, a tervgazdálkodásból pedig a kapitalizmusba próbáltak átalakulni. A második indok a hadviselésben történt változások jelentik, amelyek között megfigyelhető, hogy a ’90-es évek elejétől az ezredforduló végégig a katonai szerepvállaláson belül az egy katonára jutó civilek száma többszörösére emelkedett. Ez részben köszönhető a katonai feladatok megváltozásának és az általuk használt technika minőségének, összetettségének gyarapodásával. A harmadik ok pedig az, hogy a liberális piacgazdaság hatásai elérték a védelmi szektort, így ennek fényében kivezették a versenyszférába azokat a feladatokat, amelyek elvégzésére privát cégek is alkalmasak. Az gazdasági átalakulás folyamata alátámasztja a liberális gazdaságelmélet azon tézisét, miszerint az állami feladatvállalás a legszűkebb körben kell, hogy érvényesüljön, ezáltal a versenyszektor megerősödését idézzék elő. Az így létrejövő új munkahelyek hozzájárulnak a gazdaság élénkítéséhez, továbbá, ha egy korábban állami feladatot egy magáncég vállal át, az magában hordozza azt, hogy míg az előbbiből az állam nem profitál, addig az utóbbiból komoly adóbevételek származhatnak. Azonban máig nem tisztázott, hogy a rendkívül erős lobbival rendelkező hadiipari cégek vajon milyen hatékonysággal és milyen ár-érték arányban végzik el ugyanazokat a feladatokat? A feladatok kiszervezése (Outsourcing) ezért elkerülhetetlen volt, mivel a blokkok megszűnésével az addig igen magas védelmi költségek gyors és hatékony csökkentését irányozta elő a kormányok döntő többsége. A PMC-k térnyerését a katonák és a mellettük tevékenykedő szerződésben álló szakemberek arányszáma mutatja meg leginkább.Amíg az 1991-es Sivatagi viharban egy civil katonára száz amerikai katona jutott, addig a 2003-as iraki bevonulásban a civil katonák számaránya a tízszeresére nőtt. A tendencia igen nagy ívben emelkedik, mivel a 2007-es évek végére a PMC-k által szerződtetett szolgáltatók száma meghaladta a Perzsa-öbölben állomásozó amerikai katonák számát. A másik mutató, ami összehasonlítási alapot adhat számunkra az elesett amerikai katonák és civilek aránya, amely 4:1-hez arányban van, így ebből is látszik, hogy a civil alkalmazottak jócskán kiveszik a részüket az áldozatok számában is.
Jelenleg a PMC-k a világ számos részén tevékenykednek, többük óriásvállalattá nőtte ki magát és olyan katonai képességekkel, valamint olyan haditechnikával bír, amely meghaladja számos önálló állam haderejének szintjét. A vállalatok egyre szélesítik a szektort, gyakran előfordul, hogy egy gazdasági társaság mögött sok kisebb, korábban felvásárolt, komoly szakértő gárdával vagy valamilyen speciális tudással és technológiával rendelkező cég áll. Elmondható, hogy a változó kihívásokhoz sokkal könnyebben tudnak alkalmazkodni ezek a cégek, mivel rugalmasan kezelik a rendelkezésre álló tudás- és eszközállományt. Az állam által kijelölt cél elérése és a különböző típusú konfliktusokhoz való alkalmazkodás is sokkal könnyebb a magánvállalatok számára. Az államok egyik legfontosabb érdeke, hogy a magánvállalatok az adott főhatalom megrendeléseit kövesse, ne lépje át azokat a kereteket, amelyeket a PMC-ket szabályzó nemzetközi jogrendszer biztosít. Felmerül a kérdés, vajon az egyes kormányok hogy szabályozzák a privát katonai szektort? Ennek érdekében számos eszköz áll a rendelkezésükre, mint például az állami szerepvállalás erős jelenléte a beszerzés területén, amely segít meggátolni, hogy a kereslet önmagának határozza meg a piaci elvárásokat, vagyis csupán azon termékeket és szolgáltatásokat vegyék meg, amikre ténylegesen szükség van. Egy tender kiírásakor több céget versenyeztetnek egymással, ezzel ösztökélve azokat a lehető legalacsonyabb ár képzésére és legmagasabb minőség nyújtására. Ehhez kapcsolódóan az egyes feladatok kiszervezése során az állami szervezetek kerülni azokat a monopolhelyzetben lévő cégeket, amelyek nincsenek arra rászorulva, hogy versenyezzenek a piacon az egyes beszerzésekért. Emellett olyan szerződéseket preferálnak, amelyek a teljesítés után egyenlítenek ki, ezzel segítve az állam érdekeinek érvényesülését. A katonai feladatok kiszervezése az államigazgatáson belül történik, elkerülve a külső cégek szerepvállalását a tenderek futtatásában. Ha mégis felmerül az igény külső ügynökségek segítségére, akkor alaposan megvizsgálják ennek költséghatékonyságát.
A privát katonai vállalatok igen diverzifikált szektort alkotnak a katonai feladatok ellátásának piacán. A változó körülményekhez alkalmazkodva a cégek is igen eltérő tulajdonságokkal és képességekkel rendelkeznek. A harci támogató tevékenységtől a fordítói szolgáltatásig bezárólag. Abrahamsen és Williams egy 2007-es tanulmányukban két főbb csoportra bontották ezeket a vállalatokat, mégpedig a privát biztonsági cégekre (Private Security Companies – PSC) és privát katonai vállalatokra (Private Military Companies – PMC). Az elválasztás a biztonság szavatolását rendfenntartási és katonai szempontból különbözteti meg egymástól. A PSC-k speciálisan olyan feladatokat látnak el, amelyek a adott területen lévő eszközök, anyagi javak vagy jelenlévő személyek védelmét célozzák. Az ilyen vállalatok kliensei közé tartoznak a nemzetközi szervezetek, transznacionális vállalatok és a civil szféra képviselői, amelyek lehetnek kis- és közepes nagyságúak. Ezen kívül ide tartoznak azok a magánszemélyek, akik veszélyes területeken utaznak és/vagy üzletelnek ezért védelemre szorulnak, mivel a befogadó ország, – amely sokszor a bukott államok közé tartozik – ezt nem tudja szavatolni. A PSC-k feladatkörei és funkciói jóval kisebbek, mint a katonai szolgáltatóké, ezért érdemes hosszabban bemutatni a PMC-k további felosztását. Sokan használják a még máig időszerű felosztást, amit Peter W. Singer alkalmazott a Corporate Warriors című könyvében 2003-ban. Ez három nagy csoportra osztja a PMC-ket, amik közül az első a katonai szolgáltató vállalatok (Military Provider Firms). Azok a cégek, amelyek ezek közé sorolhatók ténylegesen bekapcsolódnak harcászati műveletekbe harcoló vagy harci támogató egységekkel, vagy részt vesznek a vezetési feladatokban. A Singer-féle felosztás második csoportja a katonai támogató vállalatok (Military Support Firms), amelyek funkcióit tekintve logisztikai, üzemeltetési és szállítói feladatokat látnak el. A két vállalatfajta igen messze áll egymástól, ami leginkább a funkcióbeli különbségekből adódik. A katonai szolgáltató vállalatok nagy tudású, tapasztalt katonákat toboroznak, akiket speciális műveletek elvégzésére vezényelnek, ezáltal gyakran előfordul az alkalmazottak elhalálozása. A támogató vállalatok gyakran alkalmaznak katonai tapasztalattal nem- vagy csak kevésbé rendelkező embereket, akik főleg a versenyszférából érkeznek, ami szintén hozzájárul a hatékonyság és versenyképesség növeléséhez. A harmadik cégtípus, ami megfordul a PMC-k világában a katonai tanácsadó vállalatok (Military Consulting Firms) köre, amelyek stratégiai, harcászati és katonai szervezési tanácsadást és további képzéseket szolgáltatnak a megrendelőnek.
A PMC-k feltűnésével el kellett választani egymástól az általuk elvégezhető és a szigorúan állami hatáskörbe tartozó feladatokat. Az amerikai kormányzat létrehozta a Szövetségi Beszerzési Szabályzatot (Federal Aquisition Regulation – FAR), amelyben meghatározzák a kizárólagosan állami hatásköröket, mint például: katonai alakulat irányítása, külpolitika meghatározása, hírszerzési és elhárítási feladatok elvégzése és végrehajtásának ellenőrzése. Továbbá létrehoztak egy másik központot, ami a Menedzsment és Költségvetési Iroda (Office of Management and Budget – OMB). Ez meghatározza az kiszervezéssel kapcsolatos irányelveket és eljárásokat. Az Egyesült Államok védelmi minisztériumára külön beszerzési szabályozás vonatkozik, ami a Védelmi Szövetségi Beszerzési Szabályzat Kiegészítése, angol mozaikszóval DFARS-ként találkozhatunk vele. Ez megengedi a szerződő cégeknek, hogy védelmi feladatokat lássanak el a célország területén. Többek között például meghatározza, hogy csak önvédelem esetén lehet halálos erőszakot alkalmazni a PMC-k alkalmazottainak. 2006-ban azonban ezt úgy módosították, hogy abban az esetben is lehet önvédelmet gyakorolni, ha ez elengedhetetlenül szükséges a feladat ellátásához, mint például egy objektum vagy személy őrzése esetén.
pmc-parti-orseg
Magánvállalatok parti őrsége. 
Forrás: http://www.privatesecuritycorp.com/, (Megtekintve: 2014. április 22.)
A PMC-k megjelenése azonnal magában hordozott olyan problémákat, amelyek azonban rengeteg vihart kavartak a nemzetközi médiában. A PMC-k körül egyre gyakrabban tűntek fel olyan incidensek, amelyek mélyen sértették az emberi jogokat és a vonatkozó nemzetközi szerződéseket. A sajtó nyomán felszínre kerülő problémák arra ösztönözték a hazai közvéleményt, hogy politikai döntés szülessen az ügyben. Az egyes változtatások mögött állami, legfőképp az USA által gyakorolt nyomás állt, mint a cégek fő megbízója. Irakban a rendfenntartó PSC-k többször tanúsítottak erőszakos viselkedést, többek között tüzet nyitottak az ott élő civil lakosságra. 2007 szeptemberében a Blackwater nevű vállalat alkalmazásában álló rendfenntartók tizenhét civilt megöltek és húsz főt súlyosan megsebesítettek. A ’90-es évek végén a DynCorp amerikai, katonai továbbképzéseket szervező vállalat, a balkáni háborúk során nemzetközi emberkereskedő hálózatot működtetett, amin keresztül kiskorúakat adtak el Bosznia-Hercegovinából. Az események oda vezethetők vissza, hogy a PMC-k alkalmazásában több esetben álltak kétes múlttal, nem megfelelő értékrenddel rendelkező személyek, akiket nem tudtak ellenőrizni, mivel nincs olyan globális rendszer, ami számon tartja ezeket a munkavállalókat. Felmerült annak a lehetősége, hogy egyes vállalatok a szabályozás hiányában olyan mértékig csökkentették a kiadásaikat – amit főleg az ehhez hasonló egyének szűrésének elmulasztásával tettek – hogy nem tudták elvégezni a szerződésükben foglalt feladatokat. Az ilyen elfajult problémákra az Egyesült Államok szenátusa által felállított bizottság derített fényt, amely például a brit ArmorGroup nevű cégnél kiderítette, hogy az általuk alkalmazott emberek szinte hadurakként viselkedtek Afganisztánban. Számos szociológus vizsgálta ezeket az eseteket és az megoldás javasolták, hogy az ilyen személyek jobb felkészítése, ellenőrzése és pszichés állapotának a javítása megelőzheti a hasonló eseményeket. 2009-ben az Egyesült Államok az összes vele szerződésben álló cégtől megkövetelte, hogy az Afganisztánban lévő egységeik 50%-át helyi alakulatokból állítsák össze. Emellett a helyiek bevonását a célterület 30 km-es körzetéből kellett megvalósítani, így az ilyenformán létrehozott „kevert” egységek képesek voltak a jobb együttműködésre, valamint az misszióban lévő amerikai katonák kontrolljára. A katonai magánvállalatok nem fordítanak sok energiát alkalmazottaik képzésére, amely magában foglalja azt, hogy számos esetben teljesen hiányzik a fegyveres konfliktusok folytatásának és a fegyveres erő használatának általános szabályainak oktatása. A helyi hatóságok általában rá vannak utalva a vállalatok által rendfenntartás céljából kiküldött egységekre, akik rendszerint megakadályozzák az ellenük irányuló vizsgálatokat.
Már a 90’-es évek elején látszódott a kialakuló probléma a PMC-k által alkalmazott katonák körül. A jogi szabályozás hiányosságának egyik kiemelkedő példája a Sierra Leone-ban történt események. Az ország reguláris hadserege nem volt képes véget vetni a zavargásoknak, ezért ezt Executive Outcomes vitte véghez, amely főleg a dél-afrikai apartheid rendszer ideje alatt szolgált zsoldosokból alakult. Amíg a vállalatok érdekeit képviselő lobby elismerően szólt a történtekről, addig a nemzetközi humanitárius jog szakértőinek számos kifogása volt a műveletek ellen. Már ekkor felmerült a zsoldosok nemzetközi jogi szempontból való szabályozásának kérdésköre, amelynek fő feladata a magánvállalatok alkalmazásában álló katonák jogi besorolása. A magánvállalatok fő célja az volt, hogy olyan jogi szabályozás szülessen, ami jogilag nem zárja ki a működésüket az egyes válságterületeken belül. A zsoldosok szabályozásáról két fő nemzetközi szabály gondoskodik. Az első ilyen szabályozás az 1949-es genfi egyezmény 1977-es kibővítésekor került elfogadásra. 1977. június 8-án elfogadták a jegyzőkönyvet az 1949-es genfi egyezmények kiegészítéséről és a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről, amelyet a szakirodalom Kiegészítő Jegyzőkönyvként ismer. A második szabályozás az alig egy hónappal később 1977 júliusában, az Afrikai Unió által készített és 1985-ben hatályba lépett dokumentum, amely az Egyezmény a Zsoldosok Felszámolásáért Afrikában nevet kapta. Ezt a két dokumentumot együtt szokták a „zsoldos egyezményként” említeni. A két dokumentum kimondja, hogy ha az adott állam a jogrendszerébe korábban belefoglalta és a szolgálatot teljesítő katona – akit egy PMC szerződtetett – zsoldosként definiálható, úgy önmagában azért is elítélhető, hogy fizetett katonaként jelen van az adott országban. Első olvasatra nehezen értelmezhető, de mégis magától értetődő, hogy elítélhető az a fegyveres, aki nem állami szereplő, de a térségben teljesít szolgálatot. Ez esetben, ha fogságba ejtik, nem vonatkozik rá a genfi jegyzőkönyv háborús foglyokra vonatkozó része. Az zsoldos státusz csak akkor értelmezhető nemzetközi humanitárius jogi szempontból, ha az nemzetközi fegyveres konfliktus keretei között teljesít szolgálatot. Így levetítve a katonai magánvállalatok aspektusára a szerződtetett katonákat nem fenyegeti az a veszély, hogy zsoldosként kezelik, mivel nemzetközi fegyveres konfliktusban vesz részt és az Egyesült Államokkal áll szerződésben.
A zsoldosok megítélése a nemzetközi humanitárius jog szerint a Kiegészítő Jegyzőkönyv 47. cikkelyében található, amely számos kritériumot megfogalmaz, többek között:
  • aki helyben, vagy külföldön kifejezetten abból a célból toboroztak, hogy fegyveres összeütközésekben harcoljon;
  • aki ténylegesen közvetlenül részt vesz az ellenségeskedésekben;
  • aki alapjában véve egyéni haszonszerzési vágyból vesz részt az ellenségeskedésekben, és akinek valamelyik összeütköző fél, vagy annak nevében más, ténylegesen olyan anyagi ellenszolgáltatást ígér, amely lényegesen meghaladja az érintett fél fegyveres erőinél hasonló rangú és feladattal megbízott harcosoknak ígért, vagy fizetett összeget;
  • aki valamelyik összeütköző félnek nem állampolgára, vagy valamelyik fél által ellenőrzött területnek nem lakosa;
  •  aki nem tagja valamelyik összeütköző fél fegyveres erőinek;
  • akit nem az összeütközésekben részt nem vevő valamely állam küldött fegyveres erőinek tagjaként hivatalos szolgálatra.
Amint láthatjuk igen nehezen alkalmazható és tágan értelmezhető jogi aktus, ami keretet ad az egyes államok által finanszírozott katonai magánvállalatok működésének. A nemzetközi fegyveres konfliktushoz való csatlakozás azt eredményezi, hogy bármely cég, amely szerződésben áll a konfliktusban részt vevő egyik országgal fegyveres erőket küldhet az adott térségbe. Erre az idézett cikk utolsó pontja teljesen világos útmutatást ad. Itt azonban felmerül a kérdés, hogy az ilyenformán a zsoldosokra vonatkozó nemzetközi szabályozás alól kitérő PMC-k milyen jogi keretek között működhetnek a célország területén? A következő fejezetben a szerződésben álló katonai magánvállalatokat szabályozó jogi lépéseket mutatom be.
A katonai magánvállalatok gyakran kritizált erőszakos afganisztáni tevékenysége miatt az Egyesült Államok 2003-ban létrehozta a Fegyveres Erők Státuszával foglalkozó szerződéstervezetet (Status of Forces Agreement – SOFA). A SOFA úgy értelmezhető, mint az Egyesült Államok és bármely más, amerikai katonákat fogadó országgal kötött külön megállapodás. Ez a dokumentum minden esetben eltérő, mivel a szóban forgó országra specifikusan jellemző, jogi keretek közé szorított szabályzást foglal magában. Ezért nincsenek is formai szabályai, nem áll standard paragrafusokból, nincs előre megfogalmazott szövege, sem címe vagy hossza. Elsődleges érdeme az elvégzendő katonai művelet specifikus megfogalmazása, az országok közti kapcsolatok megerősítése és a rugalmasság elősegítése. Az imént leírtakból adódóan elmondható, hogy egy a SOFA egy olyan jogszabály, amely nem állít jogi akadályokat az elvégzendő katonai műveletek végrehajtása elé. Többek között magában foglalja azt is, hogy az amerikai katonák ellen mely ország járhat el, ha törvénytelen magatartást tanúsítanak. Emellett számos olyan megegyezést foglalnak bele, amely a katonai műveletek gördülékenységét célozza meg, így például az egyenruha viselését, adók és járulékok fizetését, fegyverhasználatot, rádiófrekvencia használatot, engedélyeket és egyéb más általános tudnivalókat. Az Egyesült Államoknak jelenleg több mint száz SOFA megállapodása van különböző országokkal, mint például Afganisztán, Irak, a Fülöp Szigetek, Németország, Japán, Dél-Korea. A katonai magánvállalatoknak – mint az Egyesült Államokkal szerződésben álló cégeknek – a SOFA jogszabályi keretein belül kell működniük. A szerződések magukban foglalják a katonák státuszát, a felettük gyakorolható kizárólagos vagy megosztott ítélkezést, a fegyveres harchoz való jogot.
Az egyik első nemzetközi jogi tervezet a szabályzásról 2001-ben jelent meg, ami a katonai magánvállalatok működésére irányult a Nemzetközi Jogi Bizottság (International Law Commission – ILC) keretein belül zajlott le, ahol előkészítették a Szerződéstervezet az államok felelősségvállalásáról a nemzetközileg elítélendő cselekedetekért” (Draft Articles on Responsibility of States for Internationally Wrongful Acts) iratot. Ebben leszögezték, hogy az államok, amelyek katonai erőt állomásoztatnak idegen országban, jogi felelősséget kell, hogy vállaljanak a katonáikért. Az ENSZ Közgyűlése 2001-ben elfogadta ezt a tervezetet, amely az első lépés volt a problémás cégek rendszabályozására. Az államok többsége támogatta az elképzelést és üdvözölte a nemzetközi diskurzus megkezdését a témában. Egyesek kifejezték ellenvéleményüket, mivel úgy gondolták, ha széleskörű nemzetközi vita tárgyává teszik az elfogadott tervezetet – amelyet eddig még valóban nem konkretizáltak – az megváltoztathatja az ILC eredeti elképzeléseit.
A második kezdeményezést az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa kezdte meg. Létrehozott egy bizottságot, amelynek a fő feladata a zsoldosok alkalmazásának vizsgálata. A csoport 2010-ben elkezdte kidolgozni az „Egyezménytervezet a katonai és biztonsági magánvállalatok alkalmazására” (Draft of a Possible Convention on Private Military and Security Companies). Ebben szintén azt kívánták elérni, hogy a PMC-ket foglalkoztató államok vállaljanak jogi felelősséget az általuk leszerződtetett cégek munkájáért, valamint készítettek egy listát, amely magában foglalja azokat a tevékenységeket, amiket tilos kiszervezni és/vagy leszerződtetni rá bármilyen magánvállalatot. A szerződést aláíró országokat sürgette, hogy vegyenek részt a PMC-k korlátozásában, felügyeletében és az esetleges incidensek mihamarabbi rendezésében. 2006-ban Svájc és a Nemzetközi Vöröskereszt együtt egy nemzetközi jogilag nem kötelező erejű dokumentum létrehozását kezdte meg, amelyet tizenhét ország írt alá, nagyrészt azok, amelyek szerződésben állnak a magánvállalatokkal és azok, amelyek fogadják ezeket. Az így létrejött, 2008-ban elfogadott Montreux-i szerződés három oldalról közelíti meg az államok feladatait és egyfajta ajánlásként szolgál arra, hogy a magánvállalatok milyen módon tevékenykedhetnek az adott régióban. A szerződés megkülönböztet megbízó államokat, az alkalmazás helye szerinti államokat és a bejegyzés helye szerinti államokat. Többek között magában foglalja a megbízó állam felelősségi körét a következőkben:
  • ne szerződjön olyan feladatok ellátására, amelyek a nemzetközi jog szerint hagyományosan állami feladatok;
  • meg kell győződnie arról, hogy a PMC-k betartják-e azokat az előírásokat, amelyek a szerződésében szerepelnek;
  • a megbízóra hárul a magánvállalatok alkalmazásában álló személyek felelősségre vonása;
  • a megbízó államnak meg kell határozni, hogy mely tevékenységek tartoznak kizárólagosan az állami feladatkörök közé;
  • a megbízó államnak rendelkeznie kell a tevékenység kiszervezéséhez szükséges jogi szabályzókkal, ellenőrző és felügyelő szervezetekkel.
Az utolsó, PMC-ket szabályzó egyezmény létrehozói maguk a magánvállalatok. 2010-ben 58 ilyen PMC döntött úgy, hogy aláírja és magára nézve kötelezőnek tartja a Montreux-i szerződést, továbbá létrehoztak egy etikai kódexet. Pár hónappal később a kezdetekben 58 tagú csoport 266 katonai magánvállalatra bővült, amelyek létrehoztak egy független irányító és felügyelő szervezetet, azzal az egyetlen feladattal, hogy az etikai kódex betartását ellenőrizze. Meg kell említenünk, hogy a szabályzás semmilyen jogi szankciót nem foglal magában és nincs benne kötelező erejű intézkedés a vétkes cégek ellen. A kódex elfogadása viszont olyan tulajdonság, ami vonzóvá teszi őket az állami megrendelések megszerzésekor, így kevesebb a lehetőség arra, hogy a megbízó államok kellemetlen helyzetbe kerüljenek az esetlegesen törvénytelenül eljáró katonai magánvállalatok miatt. A kódex létrehozott egy olyan halmazt a vállalatokon belül, ahová érdemes tartozni, így a cégek nagyobb eséllyel szerezhetnek állami megrendelést, és habár nincs kötelező ereje, mégis elmondható, hogy a PMC-k szabályzása is rálépett egye előre mutató útra.
A PMC-k munkáját Irakban az iraki újjáépítésért felelős különleges vizsgálóbiztos (Special Investigation General on Iraqi Reconstruction – SIGIR) végzi. A brit Aegis cég, különböző biztonsági, személy- és objektumvédelmi feladatok ellátása érdekében 1400 javarészt brit katonával van jelen a térségben. Az Aegis hét központot (Reconstruction Operation Centre – ROC) hozott létre Irakban, ahol az újjáépítési feladatokat koordinálják, valamint 2007-ben elnyerte az amerikai katonai bázisok őrzésvédelmét. A SIGIR 2012-es jelentéséből fény derül azokra az esetekre, amik igencsak megkérdőjelezik ezen műveletek a létjogosultságát. A SIGIR éves jelentésében leírja, hogy több milliárd dollárt költöttek feleslegesen különböző jogcímeken, mindezt amerikai adófizetők pénzből. A 2012-es évben 635.8 millió dollár került megkérdőjelezhető helyekre, valamint a SIGIR több ügynökséggel együttműködve összesen 176.84 millió dollárnyi büntetést szabott ki az ott jelenlévő vállalatokra különböző fiskális szabálytalanságok miatt. A jelentés közölte, hogy számos esetben találkoztak rendkívül gyenge belső ellenőrzéssel, amely például abban mutatkozott, hogy nem volt olyan hatóság, aki a gyakorlatban ellenőrizni tudta volna a cégek közti pénzügyi tranzakciókat. Sok esetben találtak bizonyítékot arra, hogy feleslegesen fektettek nagy összeget képzésre, nem hatékonyan használták fel a rendelkezésre álló eszközállományt, pénzügyi felülvizsgálat és ellenőrzés nélkül szervezték ki a megbízásokat alvállalkozóknak, valamint gyenge pénzügyi felületet végeztek a kitelepült cégek. A SIGIR a jelentésében megemlíti, hogy 2.5 milliárd dollár volt az összeg, amellyel pénzügyi visszaélés vagy nem megfelelő felhasználás történt. A védelmi minisztérium képtelen felügyeletet biztosítani a vele szerződésen álló cégek felett, így az általa kiutalt összegek egy részével szintén ez történt. 2012-ben a SIGIR 87 egyént vádolt meg és 71 embert ítélt el különböző visszaélések miatt, amik között csalás, vesztegetés, az állami vagyon és/vagy eszköz eltulajdonítása, számla hamisítás és egyéb bűncselekmények elkövetése volt a vád. Mivel a Perzsa-öbölben 160 ezer körülire tehető a PMC-k által szerződtetett katona, ezért ezek a számok valószínűleg nem tükrözik a valóságot, mert a felügyelet képtelen a teljes kontrollra. Ezen kívül a piac zártságából adódóan nehéz leleplezni az elkövetőket, továbbá a felügyeletet végző személyek is rá vannak utalva hasonló biztonsági cégek szolgáltatásaira.
Lezáró gondolatok
Az Egyesült Államok által vívott háborúk elmélyülésével a katonai magánvállalatok megjelenése elszaporodott, ami ahhoz vezet, hogy egyre nagyobb létszámban jelennek meg a válságövezetekben. A térnyerésük nem csak azt indította el a katonai szolgáltató piacon, hogy az egyes katonai műveletek ára megnőtt, hanem azt is, hogy a szerződtetett katonák száma megsokszorozódott az elmúlt húsz évben. A reguláris hadsereggel szemben a szerződtetett katonák morális szempontból nem a küldő ország értékrendjével ellátott alakulatokat foglalnak magukban. A nemzetközi jog feladata ilyen esetben igencsak megnő, ugyanis a jogi szabályozás elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen hajtsák végre a katonai műveleteket, mindamellett, hogy az egyes jogvédő szervezetek nagy hatással vannak hazai közgondolkodásra. Látható, hogy például a Nemzetközi Vöröskereszt, vagy az ENSZ által végzett jogi kezdeményező szerepkör nem csak a katonai feladatok ellenőrzésére irányulnak, hanem arra, hogy a műveleteket elszenvedő civil lakosság védelme is biztosítva legyen.

Felhasznált irodalom:
Bowen W. Stuart Jr.: Final Forensic Audit Report of Iraq Reconstruction Funds, Office of the Special Inspector General for Iraq Recontruction 2013
Cameron, Lindsey: Private military companies: their status under international humanitarian law and it’s impact on their regulation, International Review of Red Cross, 2006. 577. o. http://www.icrc.org/eng/assets/files/other/irrc_863_cameron.pdf
Chuck, R. Mason: Status of Forces Agreement: What Is It, and How Has It Been Utilized? Congressional Research Service, 2012. 1-5. o.
Final Forensic Audit Report of Iraq Reconstruction Funds, SIGIR, 2012 https://info.publicintelligence.net/SIGIR-FinalAudit.pdf8-11. o.
Genfi Egyezmény 1977. évi I. Kiegészítő Jegyzőkönyv, 47. cikk 16. o.http://www.nemzetkozijog.hu/humanitarius/docs/1977genf1.pdf
Kovács, Gergely: A katonai magánvállalatok főbb típusai, biztonságpolitika.hu 2014 http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1427&title=a-katonai-maganvallalatok-fobb-tipusai-
Kovács, Gergely:  A katonai magánvállalatok kialakulásának főbb tényezői, biztonságpolitika.hu 2013http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1311&title=a-katonai-maganvallalatok-kialakulasanak-fobb-tenyezoi
Pető, Gergő: A katonai magánvállalatok hatékonyságának megítélése az amerikai diskurzus alapján, biztonsgápolitika.hu, 2014 http://www.biztonsagpolitika.hu/documents/1396891476_PETO_Gergo_Katonai_maganvallalatok_-_biztonsagpolitika.hu.pdf
Protocol Additional to the Geneva Conventions of 12 August 1949, and relating to the Protection of Victims of International Armed Conflicts (Protocol I)http://www.icrc.org/ihl.nsf/7c4d08d9b287a42141256739003e636b/f6c8b9fee14a77fdc125641e0052b079
OAU Convention for the Elimination of Mercenarism in Africa http://www.icrc.org/ihl.nsf/INTRO/485?OpenDocument
Spear, Joanna Dr.: Market Forces: The Political Economy of Private Military Companies, New SecurityProgramme, 2006.
Singer, W. Peter: The private military industry and Iraq: What have welearned and where to next? Geneva Centre for the Democratic Control of Armed Froces, Geneva, 2004
Singer, W. Peter: Have guns, will travel, Brookings, 2003http://www.brookings.edu/research/opinions/2003/07/21defenseindustry-singer
Singer, W. Peter: Corporate Warriors, Cornell University Press, 2003
Tzifakis, Nikolaos: Contracting out toPrivate Military and SecurityCompanies, Centre for European Studies, Brussels, 2012.
Varga, Krisztián: Civilek a harcmezőn- katonai magánvállalatok, Magyar Külügyi Intézet, Budapest, 2009.
Varga, Krisztián: Katonai biztonsági magánvállalatok amerikai alkalmazása Irakban, Nemzet és Biztonság, 2009.