Főoldal Általános Tízéves jubileumát ünnepli a gyermekkatonaság elleni intézményesített harc

Tízéves jubileumát ünnepli a gyermekkatonaság elleni intézményesített harc

1101
0
Megosztás
(A kép forrása: www.dailymail.co.uk.)

2007-ben ötvennyolc ország fogadta el és írta alá a „Párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről” elnevezésű jogi dokumentumot. Mára ezen országok száma 105-re nőtt és folyamatosan zajlanak a tárgyalások a további csatlakozásra várókkal.
A dokumentum megszületése óta eltelt 10 évben nagyjából 65 ezer gyermeket sikerült demilitarizálni és rehabilitálni. A jubileumi évforduló alkalmából megrendezett találkozón az együttműködés sikerességéről a következőket mondta Anthony Lake, az UNICEF elnöke: „A világ 10 évvel ezelőtt irányelveket hozott a fegyveres konfliktusban érintett gyermekekkel kapcsolatban és ezekhez az irányelvekhez tetteket is kapcsolt. Tetteket, amelyek ezeknek a gyerekeknek reményt adtak egy jobb életre”.  Majd így folytatta: „De a mai nap nem csak arról szól, hogy a múltba nézzünk és megállapítsuk, hogy mi mindent sikerült véghezvinni, hanem szól a tervekről, arról a munkáról, amit el kell még végezni a háború gyermekeiért.”

Azt pedig, hogy valóban milyen nagy szükség van a további munkálatokra, remekül bizonyítják az alábbi adatok:

  • 2013 óta nagyjából 17 ezer gyermeket soroztak be Dél- Szudánban, és több mint tízezret a Közép-afrikai Köztársaságban;
  • AZ ENSZ adatai szerint 2016. óta Nigériában és környékén 2000 főre tehető azon besorozott gyermekek száma, akik militarizálása csak a Boko Haram nevű terrorszervezethez köthető;
  • A yemeni konfliktus 2015. márciusi eszkalációja óta az ENSZ nyilvántartásba vett kiskorú besorozások száma megközelíti az 1500 főt.

A gyermekek katonai célra való alkalmazása teljességgel ellentmond minden erkölcsi és jogi normának. Ilyen esetekben az alapvető emberi jogok veszélyeztetése vagy figyelmen kívül hagyása történik. Míg a legtöbb ókori kultúrában a gyermek a családfő tulajdonát képezte – akár szabadon kereskedhetett vele -, addig mára egy-két kivételtől eltekintve az összes országban szinte a felnőttekkel azonos jogok illetik meg őket.

A gyermekek jogait az országok belső jogi szinten a 20. század második felében kezdték el szabályozni, addig csak a határokon átívelő problémákkal foglalkoztak, például a gyermekkereskedelem és gyermekprostitúció kérdéseivel. A gyermekkatonaság mint jogi probléma felmerülése, megfogalmazása és dokumentumokba foglalása csak a 20. század harmadik felében kezdődött meg.

A kérdést két szempontból lehet megközelíteni: egyrészt az emberi jogok védelmének szempontjából, másrészt a hadijog alapján.

Az emberi és gyermekjogok megsértése gyakran kapcsolódik fegyveres konfliktushoz. Ebben a tekintetben probléma, hogy habár az emberi jogok védelme nemzetközi és állami szintre is emelkedett, az mégsem érvényesül egyaránt mindenhol. Az, hogy milyen mértékben érvényesül, függ az adott ország társadalmi berendezkedésétől, a fejlettségi szintjétől és a gazdasági helyzetétől. Hadijogi szempontból az egységes megközelítés egyik fő gátját szintén a fogalom tartalmi vizsgálatából lehet levezetni. A kérdés ugyanis az, hogy a gyermekkatona szóban lévő “katona” kifejezést használva valóban tekinthetjük-e őket igazi fegyveres harcosoknak vagy csak fegyverrel felszerelt kiskorúaknak?

(A kép forrása: http://www.voicesofyouth.org)
(A kép forrása: http://www.voicesofyouth.org)

A jogi felelősségre vonáshoz szükségesek olyan releváns nemzetközi dokumentumok, amelyek alapján egységesen bárki felelősségre vonható, ezek érvényessége azonban az országok ratifikációjához van kötve. Ebből kifolyólag pont azokon a területeken nem tudják alkalmazni őket, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. Még nagyobb probléma azonban az, hogy ezek a nemzetközi dokumentumok nem is azonosan értelmezik és határozzák meg a problémát, hiszen napjainkig nem sikerült egy egységes nemzetközi szabályozást kialakítani arra vonatkozóan, hogy életkorukat és az elvégzendő feladat típusát tekintve mit értünk a gyermekkatona fogalma alatt. Egyes dokumentumok, így a Nemzetközi Büntetőbíróság római statútuma (1998) vagy a gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (1989) a 15. életévet, amíg például a párizsi ajánlások a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetéről (2007) vagy az ENSZ BT egyes határozatai a fegyveres konfliktusokban érintett gyermekek helyzetről [1261. (1999), 1296. (2000), 1314.(2000), 1379. (2001), 1460. (2003), 1539. (2004), 1612. (2005)], ennél magasabb kort – a 18. életévet – határozzák meg a fegyveres szolgálatban való alkalmazhatóság minimumaként.
Az egységes szabályozás másik gátját a fogalom kiterjesztése jelenti. A legszűkebben értelmezve, azokat a gyerekeket sorolhatjuk ide, akik fegyverüket nyíltan viselik és használják. A következő kategória a katonai táborokban különböző, nem hadászati feladatokat ellátó gyermekeket foglalja magába, míg a harmadik kategória – mely a jogi szabályozás szempontjából a legnehezebben behatárolható – a besorozásra nem kerülő, ám a fegyveres harcokban mégis érintett gyerekek csoportja

Jelenleg a Föld legalább 86 országát érinti a jelenség. A szakirodalom a gyermekkatonák számát évek óta 250-300 ezer főben állapítja meg – ez azonban csak becsült érték, hiszen pontos adatokkal egyik nemzetközi szervezet sem rendelkezik. Ennek legfőbb oka a homályos jogi szabályozás arra vonatkozóan, hogy ki számít gyermekkatonának, valamint az a tény, hogy közülük több ezren szolgálnak illegálisan, ezért a rájuk vonatkozó adatok nincsenek nyilvántartva. Mindemellett ezen gyermekek felkutatása is nagyon nehéz, hiszen a társadalomtól elkülönítve, katonai táborokban élnek, amelyek megközelítése nehéz és életveszélyes. A már leszereltek pedig nem szeretnek a háborús időkre visszaemlékezni, valamint nem merik felvállalni, hiszen félnek a társadalom stigmatizációjától, így inkább letagadják a múltjukat.

Fontos leszögezni azonban, hogy a probléma nem csak a fiúkat érint, mivel a gyermekkatonák 10-30%-a lány – őket leggyakrabban szexuális szolgáltatások nyújtására kényszerítik. Ezeknek a gyerekeknek a jelentős része már 10 éves koruk előtt csatlakozik a hadsereghez. Tehetik ezt önkéntesen – ez főleg akkor jellemző, ha az adott személy szegény, alacsony iskolai végzettséggel rendelkezik, esetleg minden családtagja meghalt – vagy cselekedhetnek kényszerítés hatására is. Vannak emellett olyan országok is, ahol kiképzésük az iskolarendszerbe van beépítve. Példaként említhető, hogy Kínában, az Oroszországi Föderációban, Kirgizisztánban, az Egyesült Arab Emirátusokban és Venezuelában a diákok számára kötelező katonai kiképzéseket indítanak. Argentínában, Bolíviában, Brazíliában, Egyiptomban, Kazahsztánban, Nicaraguában, Peruban, Türkmenisztánban, Ukrajnában és Vietnamban már az általános iskolai oktatás is egyenruhában folyik és a katonai diszciplínák megismerése, elsajátítása a tananyag szerves részét képzi.  Izraelben a katonáskodás a nők számára is kötelező, már gyerekkoruktól fogva fel vannak készülve egy esetleges katonai szerepvállalásra. Ezeknél az országoknál a militarizálódás a szocializálódás folyamatának a része, így megállapítható, hogy hatalmas különbség van a katonai szolgálatokra kényszerített vagy azt szükségszerűségből elvállaló és a katonaságot önként vállaló gyermekek között.