November 27-én, a Biztonságpolitikai Szakkollégium szervezésében immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a “Biztonságpolitikai Szakmai Kupa” nevet viselő vetélkedő, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara adott otthont. A rendezvényt a HHK dékánja, Dr. Boldizsár Gábor ezredes nyitotta meg, majd ezt követően kezdetét vette a különböző ügyességi feladatokból, valamint a biztonság- és védelempolitikához kötődő szellemi vetélkedőből álló verseny, amelyen a résztvevők összemérhették elméleti tudásukat és ügyességüket.

IMG_4305[1]A rendezvény ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult, amelyen a Kupa zsűrije (Dr. Kaló József, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesületének elnöke, Dr. Németh József Lajos, a Biztonságpolitikai Szakkollégium tiszteletbeli elnöke, valamint Dr. Nagy László, a Magyar Hadtudományi Társaság elnöke) átadta az értékes nyereményeket és a Kupát. A jutalmakat a Magyar Hadtudományi Társaság, a honvedelem.hu szerkesztősége, a Biztonságpolitikai Szakkollégium, valamint az Antall József Tudásközpont ajánlotta fel.

IMG_4313[1]A vetélkedő végeredménye:

  • Első helyezett: NKE-HHK csapat (Juhász Anita, Szabó Albert, Jorge Kristóf Asqui, Kukovics Mihály);
  • Második helyezett: A három testőr csapat (Al-Agha Cintia Asoum, Bartók András, Czottner Balázs, György Dániel);
  • Harmadik helyezett: Black Friday csapat (Ottmayer-Réti Bence, Bene Róbert, Budai Roland, Géczi Attila);
  • Negyedik helyezett: Tudósok csapat (Horváth Tamás, Takács Dávid, Ludányi Ágnes, Tóth Hanna)

IMG_4318[1]Ezúton köszönjük a csapatok részvételét és a felsorolt szervezetek támogatását, egyúttal gratulálunk az elért eredményekhez!