Új hatalmi tömb kialakítását célozta meg az Egyesült Államok a Közel-Keleten: a szövetséget mint szunnita politikai és katonai közösséget határozzák meg, a Fehér Házban csak az arab NATO-ként emlegetik. 2017-ben Donald Trump, amerikai elnök Szaúd-Arábiában tett...
Partnerkapcsolatok 2018. október 1.: Közös nyilatkozat (Rácz-Nagy Judit) A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg és az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk közös nyilatkozattal üdvözölte az ország nevének megváltoztatásáról kiírt, előző napi macedón véleménnyilvánító népszavazás eredményét. A hosszadalmas névvitát...
Partnerkapcsolatok 2018. szeptember 5.: A Szövetség továbbra is támogatja Georgiát (Sánta György) Ismét összeült a NATO-Georgia Bizottság, ahol az abháziai és dél-oszétiai helyzetet tárgyalták meg a felek a mihamarabbi teljes béke elérésének érdekében. A gyűlés továbbá megünnepelte...
Immár harmadjára találkozott egymással a két országrész vezetője, Kim Dzsong-Un és Mun Dzse-In államfő, annak érdekében, hogy előmozdítsák a félsziget fegyvermentesítését. Megállapodás született további pufferzónák kialakításáról, valamint arról, hogy október elsejétől a demilitarizált övezet közvetlen...
Partnerkapcsolatok augusztus 25-28.: Lettország fehérorosz fegyverzetellenőrzési szakértőket fogad (Sánta György) Fehérorosz fegyverzetellenőrzési szakértők érkeztek Lettországba, akik a jelenleg is futó "Namejs 2018" hadgyakorlatot figyelték meg, meggyőződvén arról, hogy a hadgyakorlat összhangban van az EBESZ Bécsi Dokumentumával,...
Rendkívüli meleg és tűzvészek Az elmúlt hetekben egy rendkívüli hőhullám okozott problémákat Észak-Amerikától Európán át Japánig, az Északi-sarktól Észak-Afrikáig. Ennek rengeteg halálos áldozata volt, amit részben tűzvészek okoztak. Lettországban nagyjából 1200 hektáron, Svédországban több mint 20000...
Partnerkapcsolatok 2018. július 11-12.: Lezajlott a brüsszeli NATO-csúcs (Sánta György) Lezajlott a NATO legutóbbi csúcstalálkozója Brüsszelben, a Szövetség új székházában, amelyen minden tagállam vezetője és azoknak egyes szakminiszterei, tanácsadói vettek részt. A kétnapos találkozó során a NATO-t és...
Partnerkapcsolatok június 27. – Trump levelet küldött a NATO tagállamoknak a júliusi csúcstalálkozóval kapcsolatban (Sánta György) Donald Trump, amerikai elnök levélben értesítette a NATO tagállamokat, hogy a júliusi csúcstalálkozó egy az egyben a költségvetésről fog szólni...
Partnerkapcsolatok 2018.05.14. – Új eljárások a tömegközlekedés biztonságáért (Rácz-Nagy Judit) A NATO Tudomány a Békéért és Biztonságért program (SPS) által valósul meg egy új, a tömegközlekedésben robbanószerkezetek és kézifegyverek keresésére specializálódott rendszer fejlesztése és tesztelése. A projektben...
Partnerkapcsolatok április 03. – A NATO segíti az ukrán hadsereg amputált tagjait (Rácz-Nagy Judit) A NATO egy két éves program keretén belül rehabilitációs gyógyászati képzéseket támogat, mellyel az ukrán hadsereg amputált tagjainak felépülését segíti elő. A...