A jövő évtől kezdve hivatalosan is elhárul minden akadálya annak, hogy női katonák is tagjai legyenek az amerikai hadsereg különleges alakulatainak. Ashton Carter védelmi miniszter a Pentagonban megtartott beszédében kiemelte, hogy ezentúl ugyanolyan eséllyel kerülhetnek be nők a katonai egységekbe, mint férfi társaik.

Az új szabály értelében a különleges alakulatoknak, így akár a haditengerészet elit kommandójának (NAVY SEALs) is lehetnek női tagjai. [quote_box_center]”Nem lesznek kivételek. Amíg megfelelően képzettek, és az előírásoknak is eleget tesznek, ők is hozzájárulhatnak munkánk sikerességéhez olyan területeken, ahol eddig ezt nem tehették meg”[/quote_box_center] – nyilatkozta Carter.

Az új szabály bevezetését számos lépés előzte meg az elmúlt években, amelyek a hadseregben tapasztalható nemi diszkriminációt igyekeztek megszüntetni, ezzel pedig a nők szerepvállalásának lehetőségeit próbálták kiszélesíteni. E sorba illeszkedik az a két női katona, akik az év elején történelmet írva sikeresen elvégezték a Ranger Iskola (Ranger School) képzését.

Fontos megjegyezni, hogy az új törvény hatályba lépése előtt a Kongresszusnak harminc nap áll a rendelkezésére a jogi felülvizsgálatra. Ugyanennyi idő illeti meg a hadsereget is, hogy felkészüljön a szabály bevezetésével járó változásokra.

(Szerkesztette: Fekete Csanád)