Napjainkban gyakran hallani arról, hogy Oroszország erős állami propagandát működtet, amit angol nyelven a Nyugatra is sugároz. Miközben Donald Trump szinte hadjáratot indított azon, általa fake news media-nak nevezett sajtóorgánumok ellen, melyek nem szimpatizálnak vele. A modern propaganda egy olyan eszköz, amellyel a politikai szereplők főként a saját ellenségeik ellen szeretnék a közvéleményt hangolni. Napjainkban továbbra is él a propaganda intézménye, azonban a nyugati demokráciákban (avagy azokat megcélozva) már olyan kommunikációs eszközök is megjelentek, mint a dezinformáció, politikai marketing vagy stratégiai kommunikáció. És ezen eszközök közt gyakran hajszálnyi a különbség, mégis sokkal demokratikusabb, kifinomultabb alkalmazást jelenthetnek. De mik is pontosan ezek az eszközök?

A propaganda

Annak ellenére, hogy a propagandát valamilyen szinten már az ókorban is alkalmazták (gondoljunk csak a nagy szónokokra, akik heves beszédeikkel tömegek gondolkodását tudták az ókori Hellászban befolyásolni), magát a propaganda szót tevékenység megjelölésére csak a 17. századtól használják. A Congregatio de Propaganda Fide (magyarul gyűlés a terjesztendő hit ügyében) elnevezésű pápai hivataltól ered a neve, aminek a hittérítés volt a feladata az ellenreformáció során.

Ebből fakadóan a propaganda szó alapvető definíciója az ?eszmék, tanok terjesztése különféle eszközökkel.? Azonban olyan szinonimái is vannak a szónak, mint a ?népszerűsítés? vagy ?hírverés?, amit a propagandista szó modern felfogásával kapcsolnék össze, ami a ?pártpropagandát foglalkozásszerűen folytató személy ?a pártállami időkben?.” Már ebből következtethetünk arra, hogy a propaganda jelentése nagy fejlődésen ment át az évszázadok során.

A propaganda fejlődése az ókortól napjainkig

A propagandát az ókorban is alkalmazták, azonban azokból a korokból, ahol a propaganda rögzítéseinek módja nem volt olyan változatos, mint korunkban, nem maradt fent sok emlék. A könyvnyomtatás megjelenése és az írástudók táborának növekedése után viszont a propaganda is sokkal nagyobb szerepre tehetett szert, habár a politikai vonulata lassabban jelent meg.

Látható, a propagandának nagy löketet adott az, hogy több kommunikációs eszköz több emberhez tudta eljuttatni az információt. Ahogy egyre inkább felszámolták az analfabetizmust, illetve egyre több újságot jelentettek meg, úgy nőtt a propaganda használatának széles palettája. Aztán a két világháború közt a kommunikációs eszközök tovább fejlődtek: megjelent a rádió és a televízió, amikkel a propaganda emberekhez való eljuttatása minden eddiginél egyszerűbbé vált; ezeken a csatornákon aztán a háborúban a telekommunikációt a felek politikai céljaik eléréséért már-már fegyverként alkalmazták.

Ettől az Egyesült Államok sem jelentett kivételt, például a második világháború során démonizálták japán ellenfeleiket. Ezzel azt szerették volna elérni, hogy a japánok elleni harcból ne származzanak az amerikai katonáknak különböző lelki bajai, inkább tekintsenek erre úgy, mint egy féregirtásra: szükséges a komfortért. Azért az USA-t hoztam fel példaként, hogy lássuk, nem csak a totalitárius államok mint a náci Németország vagy a bolsevik Szovjetunió éltek ilyen eszközökkel.

A U.S. Army 2. világháborús propagandaplakátja: This is the enemy. (Forrás: Hannah Miles: WWII Propaganda: The Influence of Racism. In: https://artifactsjournal.missouri.edu/2012/03/wwii-propaganda-the-influence-of-racism/)

A hidegháború évei alatt a telekommunikációs eszközök fejlődése folytatódott: kifinomultabbak lettek, így használatuk is felértékelődött, ahogy még több ember elérésére váltak alkalmassá. Mindkét szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió is élt lehetőségeikkel, és nem csupán ellenségeiket állították be a legnagyobb gonoszként, de önmagukat is az egekbe magasztalták, nem ritkán az igazságot eltúlozva. Például az alábbi poszteren azt propagálták a szovjetek, hogy az amerikai gazdaság a szovjethez képest rosszul áll. Ma már biztosra állítható, hogy sok igazság nem volt ebben az állításban, elvégre a Szovjetunió részben az elavuló gazdasága miatt bukott meg.

Az ezredfordulóra a telekommunikáció egy új mérföldkövet ért el: megjelent és terjedni kezdett az internet. Az interneten bárki képes a lehető legkönnyebben információt átadni és fogadni, így a média is elkezdte kihasználni ezeket az új lehetőségeket. Az internet nagy előnye, hogy bárhol, bármikor lehet információt áramoltatni, ahol van valamiféle kapcsolat a világhálóra, és ezt bárki tudja fogadni, akár abban a percben is, ahogy az információt útjára bocsátották. Ezzel a propaganda is új táptalajra lelt, méghozzá egy kifejezetten könnyen hozzáférhetőre és olcsóra. Jó példa erre a terrorista csoportok tevékenysége, akik az ellenségeikhez is könnyen el tudták juttatni üzeneteiket, melyek általában a brutalitásukkal félelmet kívántak kelteni, avagy fel kívánták hívni a potenciális csatlakozók figyelmét a saját sikereikre.

Napjainkra az internet már szinte teljesen elterjedt, egy Google által finanszírozott felmérés szerint a Föld lakosságának 89%-a napi szinten használja az internetet személyes célokra. Egyértelmű, hogy ezzel még nagyobb jelentőségre tett szert ez a platform, hiszen bárki el tud érni bárkit a Földön (majdnem, elvégre vannak országok, ahol az internetet erősen cenzúrázzák vagy egyenesen elérhetetlenné teszik az átlagember számára: a klub tagjai például Irán, Kína vagy Észak-Korea).

A propaganda modern változatai

Dezinformáció és álhírek

Az internet széleskörű elterjedése nemcsak a propagandát tette sokkal elérhetőbbé, hanem a dezinformációt is, amely napjainkban egyre gyakrabban okoz zűrzavart. Dezinformációról beszélünk akkor, amikor valaki szánt szándékkal téves információt tesz közzé abból a célból, hogy megtévesszen másokat.

Máris láthatjuk a különbséget. Míg a propaganda célja az, hogy elhitessen valamit a közönségével, legyen az akár egy túlzás vagy egy egyszerű hazugság, és így cselekvésre vagy valamitől elhatárolódásra ösztönözzön; addig a dezinformáció szintén elhitetni szeretne valamit, csakhogy abból a célból, hogy összezavarja, megtévessze a közönségét, tehát az emberek cinizmusát, bizalmatlanságát vagy akár paranoiáját erősítse. Erre jó plélda a Kercsi-szorosnál történtek: oroszok támadtak ukrán hadihajókra. Az esetet az orosz média úgy írta le, hogy az ukránok megsértették Oroszország határait és bűnöző módszerekkel provokáltak. Ezzel szemben Ukrajnában azt állítják, hogy az oroszok ezzel a nyílt támadással a kelet-ukrajnai konfliktust szerették volna tovább mélyíteni.

A dezinformációval nem összekeverendő az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald J. Trump által használt fogalom, a ?fake news?, azaz az álhír. Trump általában azokra a médiumokra használja, amelyek rá nem kedvező híreket jelentetnek meg. Ha elfogadjuk a trumpi definíciót, akkor álhírnek számít minden, ami nem tartalmaz igaz információt. Azonban akkor az álhír egyben dezinformáció is lenne, ami nem igaz. Az álhír és dezinformáció közt az a különbség a szakirodalom szerint, hogy az álhírt azért készítik, hogy profitot termeljenek bizonyos internetes oldalak azzal, hogy minél több embert vesznek rá a kattintásra. Azonban a szavak szert tehetnek új jelentésekre: láthattuk feljebb, a propaganda is sokat változott, úgyhogy ha Trump használati módja válik általánossá, a fake news fogalma egyszerűen bővül.

Politikai marketing

A modern, liberális demokráciákban a nyilvánvaló propagandát általában nem tűrik meg az emberek. Orbán Sándor a propaganda és a politikai marketing közt jelentős különbségeket fogalmazott meg. Az állam részéről a propaganda használata egy közvetlen beavatkozás a társadalom ügyeibe, míg a politikai marketing közvetett, ugyanis megbíznak ezzel más cégeket. Itt rögtön képbe jön az, hogy a marketinghez szükséges a független média, míg a propaganda alkalmazása során általában a sajtó erősen az állam befolyása alatt áll ? ha nem teljes befolyása alatt. A marketing pedig a demokratikus rendszert elfogadva a társadalmi normák keretein belül marad.

Stratégiai kommunikáció

A stratégiai kommunikáció lényegében a hadiesemények kommunikálása olyan módon, hogy adott cél elérését megkönnyítse, ez a gyakorlat pedig főként a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően vált általánossá a nyugati világban, főleg az USA-ban. Így nézve azonban erős hasonlóság fedezhető fel a második világháborús propagandával, elvégre mindkettő az ellenségről szól. Azonban a stratégiai kommunikációt úgy szokták elhatárolni a propagandától, hogy míg a propaganda az ellenség ellen irányul, addig a stratégiai kommunikáció a nemzetközi közvélekedésre kíván hatni.

Felhasznált irodalom:

  • Fraknói Vilmos (1914): Mátyás törekvései a császári trónra. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia
  • Német József Lajos (2013): ?A (stratégiai) kommunikáció és a háború kapcsolata napjainkban? in Hadtudomány 2013/1-2.
  • Orbán Sándor (Ism): Politikai és szervezeti kommunikáció. Elérhető az interneten: https://drive.google.com/drive/folders/1-4mpL-1FprOsOhpJHoiv-kB_vD8DuoMJ (2018.05.22.)
Előző cikkEU hírfigyelő ? 2018. november
Következő cikkNATO-NETto Hírfigyelő ? 2018. november