A vízbiztonság kérdése Afrikában, a Nílus kincse

0
205

?A bolygó még sosem volt ennyire szomjas?

World Water Development Report 2015, ENSZ jelentés

Bevezetés

Manapság a megfelelő mennyiségű és minőségű víz birtoklása a világ egyik, ha nem legmeghatározóbb kérdése, amely a legnagyobb kihívás elé állítja az államokat. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 21. század a vízért folytatott háborúk időszaka lesz, az államok pedig a fegyveres erők alkalmazásától sem riadnak vissza, hiszen a vízdiplomácia és vízbiztonság kérdése egy erősen biztonságiasított problémává nőtte ki magát. Feltehetően a klímaváltozás hatására a jövőben is meghatározó konfliktusforrás lesz. A Földön fellelhető édesvíz mennyisége véges, a bolygó felszínének 76%-át víz borítja, viszont ennek csak 4%-a a fogyasztásra alkalmas édesvíz, valamint egyre kevésbé tud megújulni olyan mértékben, mint arra a civilizációknak szüksége volna. Hozzáférhetősége egyre problémásabb – 70%-át a sarkvidéki jégtakaró rejti – illetve eloszlása is nagyon egyenlőtlen a térségek és a társadalmak között. A jövőbeli fegyveres konfliktusnak azok a leginkább kitett területek, ahol egy folyó vagy tó vizétől több állam is erősen függ. Napjainkra eljutottunk arra a pontra, hogy nemzetbiztonsági kérdésként tekintenek az államok a vízre.

Afrika vizei

Afrikát nevezik a kutatók a legforróbb földrésznek, mivel területének 95%-a a forró éghajlati övben fekszik. A csapadék eloszlása térben és időben egyaránt egyenlőtlen, azonban folyókban, tavakban gazdag a földrész. A térség négy legnagyobb folyója a Nílus, a Kongó (Zaire), Niger és a Zambézi. Két fő folyója a Fehér- és a Kék- Nílus. A Fehér-Nílus Afrika északkeleti részén csörgedezik, a Viktória-tótól egészen Kartúmig. Hossza megközelítően 3700 kilométer, Szudán, Dél-Szudán és Uganda területét érinti. A Kék-Nílus Etiópia, Szudán és Egyiptom területét látja el vízzel. Hossza 1600 kilométer. Együttesen alkotják a bolygó második leghosszabb folyóját, a Nílust, amely a régió északkelti térségét táplálja évezredek óta. Afrika Nagy-tavai a Nagyhasadék-völgy mentén helyezkednek el. Megemlíthetjük emellett a Viktória-, Albert-, Edward- tavat. A Viktória-tó a kontinens északkelet részén helyezkedik, Uganda, Tanzánia és Kenya területét érinti. Vízgyűjtő területe 238. 900 km2 (akkora, mint Magyarország területének közel háromszorosa), elsődleges lefolyása pedig a Fehér-Nílus.

A legfőbb folyók és tavak mellett érdemes megemlítenünk, hogy a csapadékmennyiség eloszlása is időszakos a térségben. A folyók medre csak az év bizonyos szakaszában telik meg vízzel, de előfordulhat, hogy éveken keresztül száraz marad. Ez hatalmas, kiszámíthatatlan biztonsági kockázat elé állítja a közel másfél milliárd lakost számláló kontinenst. Legfőképp a felvizi országoknak jelent komoly kihívást a kiszámíthatatlan vízhozam, mivel Afrika népességének legfőbb jövedelemforrása a mezőgazdasági termelés. A vízhiány nem csak az élelmezést fenyegeti, de a legfőbb bevételforrást, a mezőgazdasági termények exportját is veszélybe sodorja.

A Nílus nyáron árad, az áradás pedig ősszel éri el Egyiptom térségét, majd jó minőségű iszappal tölti fel a mezőgazdasági termelésre alkalmas területeket, így elősegítve már az ókori civilizáció virágzását is. Az utóbbi években az aszályos, száraz hónapok száma megszaporodott, ezért komoly – esetenként fegyveres- konfliktusok alakultak ki a régióban. A szíriai polgárháború egyik legfőbb kiváltó oka volt az a rég nem látott aszály, amely 2006 és 2011 előtt pusztított az országban. A gazdák új kutak ásásával igyekezték csökkenti káraikat, viszont a talajvíz sem tudta fedezni az élethez szükséges csapadékmennyiséget. A mezőgazdasági termelés, az állattenyésztés tönkrement a térségben, sokan pedig a városokba költöztek a biztos jövedelem reményében.

Az államok igyekeznek hatékonyan kihasználni a vízenergiát, azonban jelenleg csak töredékét képesek eredményesen hasznosítani, pedig a folyók vízesésben gazdagok, amely sok energiatakarékot rejt magában. Hosszú ideig a legnagyobb vízerőműnek az asszuáni Nagy-gát számított, amely Egyiptomban található és az ország teljes elektromosenergia-termelésének felét adja 1967 óta. A gát negatív és pozitív hozadékokat is rejt magában. Egyiptom felvizi ország, ezért számára nagyon fontos, hogy nincsen kiszolgáltatva teljes mértékben a Nílus vízhozamának, egyenletesen tudja szabályozni a vízmennyiséget, folyamatosan tudja biztosítani az öntözést és az energiatermelést. Viszont a gáttal megszűnt a Nílus áradása, ezzel együtt megszűnt az iszap is, amely táplálta a talajt, illetve a folyamatos öntözés révén jelentős szikesedés indult meg a térségben.

Az ugrásszerű népesség robbanás, az éghajlatváltozás káros hatásai, az ipar és mezőgazdaság szennyező tevékenysége együttesen sújtják Afrikát, így a régióban felelhető problémák egy többszörösen összetett, komplex képet mutatnak. A víz fontossága megkérdőjelezhetetlen, a kontinensre teljes mértékben jellemző, hogy a víz birtoklása egyenlő a hatalom birtoklásával.

A klímaváltozás nyomán a térség hatalmas tavai, mint a Csád-tó kiszáradásnak indultak, a Nílus vízhozama egyre csökken. Az államok készek újratárgyalni a jelenleg hatályban lévő szerződéseket, hatalmas gátakat és vízgyűjtőket építenek és katonai erővel is hajlandók megvédeni folyóikat, tavaikat. Ezek jelentős népességmozgást eredményeznek mind a kontinensen belül, mind külföldre irányulóan, amely mindinkább kiélezik a konfliktusokat. A cikk további részében a Nílust egyik leginkább meghatározó nézeteltérésbe szeretnék bepillantást nyújtani.

Etiópia vs. Egyiptom és Szudán

A víz stratégiai fontosságú. Minden olyan tevékenység, amely a víz szabályozására, mennyiségének csökkentésére irányul nemzetbiztonsági kérdésnek számít a térségben, hiszen a létfenntartást veszélyezteti. Etiópia, Szudán és Egyiptom a rendelkezésére álló édesvizet a Nílusnak köszönheti, azonban az elmúlt évtizedekben a folyó vize már nem tudta fedezni a hatalmas lakosságot számláló államok vízigényét. A konfliktus akkor éleződött ki, amikor Etiópia megkezdte ? Egyiptom és Szudán tiltakozása ellenére- a térség legnagyobb duzzasztógátjának és vízerőművének, a Nagy Etióp Újjászületés Gátjának a tervezését, majd az építését. A hatalmas vízerőmű segítségével Afrika a kontinens legbefolyásosabb energiaexportőrévé kíván válni és elegendő, biztos vízkészletet szeretne felhalmozni, amellyel képes lakosságát ellátni. A duzzasztógát 2010 óta épül amerikai pénzügyi támogatással. Azonban míg az egyik nemzetnek az újjászületést szimbolizálja, addig Egyiptom és Szudán fél, hogy a gát halálra ítéli az saját mezőgazdaságukat, ipari termelésüket, édesvízkészletüket és a társadalmukat, mivel sokkal kevesebb vizet tudnak majd felhasználni.

A kérdéskört tovább bonyolítja, hogy a térségben jelenleg érvényben lévő szerződések, amelyek szabályozzák a Nílus vizének használati jogát, egyáltalán nem időszerűek. Nem tartalmazzák egyenlően a felek jogait és kötelezettségeit, illetve nem tudnak megfelelően reagálni az új biztonsági kihívásokra, mint a gyors és szabályozatlan népességszám-robbanás vagy az éghajlatváltozás negatív hatásai.

Az első jelentős szerződés, amely a mai napig érvényben van, 1929-ben köttetett Egyiptom és Nagy-Britannia között. A Nílusi Vízi Egyezmény néven elhíresült szerződés leszögezte, hogy egyetlen ország sem valósíthat meg olyan projektet a Nílus mentén és annak mellékfolyóin, amely akadályozná vagy lecsökkentené az Egyiptomba és Szudánba áramló víz mennyiségét. Továbbá megtiltja a folyó vízgyűjtő rendszeréhez tartozó államok számára, hogy a kvótákba foglalt értékek felett használják a Nílus vizét. A szerződés ellen – Egyiptom és Szudán kivételével- minden állam tiltakozik és eltörlését követelik.

A második szerződés, amelyet érdemes megemlítenünk az 1959-ben aláírt ?Megállapodás a Nílus Teljes Használatáért?. Ez a megállapodás teljes jogot biztosít Szudánnak és Egyiptomnak a Nílus vize felett és feljogosítja őket az esetleges katonai támadásra is, ha valamely állam gátakkal vagy vízerőművel csökkentené a folyó vízhozamát, amely az országukba érkezik. Ezzel egyértelműen korlátozzák a térség többi államának vízrendezési jogát. Az államok aggodalmukat fejezték ki, ugyanis a gyarmatosítás időszakából származó szerződések többletjogokkal ruházták fel Egyiptomot és Szudánt, ez pedig inkorrekt a folyó felső szakaszánál fekvő államokra nézve. A folyó felső részén szövetségek alakultak ki.  Egyiptom és Szudán nem kíván engedni kedvezményezett helyzetéből, viszont Etiópia mindent megtesz a gyarmati örökség felszámolása érdekében. A hatalmas duzzasztógát építését Kairó Egyiptom ellen irányuló háborús bűncselekményként tartja számon. A felek felkérték az Európai Uniót az elmérgesedett helyzet megoldására, ugyanis az érintettek egyetértenek abban, hogy ideje kölcsönösen előnyös megoldást kötni. Egyiptom külügyminisztere, Nabil Fahmy leszögezte: ?Egyiptom fenntartja magának a jogot, hogy különböző technikai, diplomáciai, jogi lépéseket vegyen fontolóra a gát építés ellen?, hiszen nemzetbiztonsági kérdésként tekinti a Nílus vizét.  Az Unió közvetítő szerepet vállalt a felek között.

Az utóbbi években számos kísérlet született annak érdekében, hogy újratárgyalják a szerződések szabta lehetőségeket. 2015-ban a felek aláírták az Alapelvekről szóló nyilatkozatot. A megállapodás az Etióp Gát felépülése nyomán köttetett és kísérletet tett a konfliktusok rendezésére és a kártérítésre, valamint kimondta, hogy elsőbbséget kell biztosítani az alvizi országoknak a gát által termelt villamos energia hasznosítására. Ennek kapcsán láthatjuk, hogy Szudán és Egyiptom megpróbálta minimalizálni az Etiópiában épülő gát és vízerőmű kapcsán elszenvedett veszteségeiket. Ám a felek között nem csitult a feszült helyzet, mely már a diplomáciai kapcsolatokra is komoly nyomást gyakorol. Kairó úgy fogalmazott, hogy az óriási vízduzzasztó tömegpusztító fegyverként is bevethető az alvizi országok ellen.

Az Etiópiában épülő hatalmas duzzasztógát elkészült, feltöltését öt-hét év alatt szeretné megvalósítani az etióp kormány. Ahmed Abij, Etiópia miniszterelnöke 2020-ban bejelentette, hogy feltöltötték az első évre tervezett szintig- 4,9 milliárd köbméter– és megkezdődik a 13 turbina közül az első kettő üzembe helyezése. A második szakaszban 13,5 milliárd köbméter víz felhalmozását tűzték ki célul. A teljes feltöltést öt-hét év alatt szeretnék kivitelezni, amelyhez 74 milliárd köbméter víz szükséges. A vízerőmű a maga 5000 megawatt teljesítményével Afrika leggigantikusabb vízerőműveként tartható számon. A vita fő kérdései a felek között jelenleg, hogy milyen ütemben fogja feltölteni Etiópia a duzzasztót, illetve mennyi víz fog az alvizi országokhoz jutni. Egyiptom vízszükségletének 90%-át a Nílusból nyeri, ezért szeretné, ha Etiópia legalább évi 40 köbméter édesvizet biztosítana számára, ám stratégiai ellenfele ennél kevesebbet ígér. A feltöltés következtében a folyó vízhozamának drasztikus csökkenésével számolnak. Egyiptom diplomáciai nyomás gyakorlásával igyekszik érdekeit érvényesíteni, egyelőre siker nélkül. Etiópia a gát segítségével nemcsak villamosenergia- szükségletét tudja kielégíteni, de javíthatja exportképességét is, illetve mezőgazdasága és ipara is fejlődésnek indulhat.

Egyiptom a diplomáciai eszközök mellett a katonai erő alkalmazását sem veti el, annak érdekében, hogy elegendő vízhez juthasson a civilizáció. A duzzasztógát megközelítése nem egyszerű az egyiptomi katonai erő számára, hiszen távol helyezkedik el a határaitól. Az egyetlen megoldás az lenne, ha Szudán reptereinek bevonásával hajthatna végre támadást a létesítmény ellen, ezzel azonban még több szereplő kapcsolódna be a katonai konfliktusba. Egyiptom részéről többször is elhangzott, hogy Etiópia felrúgta a térségben érvényben levő szerződéseket és ezzel komoly nemzetbiztonsági fenyegetést okozott a térségnek, azonban a felek eltökéltek a kölcsönösen előnyös megoldás keresésében.

Végszó

A csökkenő édesvízkészlet komoly kihívás elé állítja az országokat. A permanens vízhiány mára már egyre több fegyveres konfliktushoz vezetett és minden valószínűség szerint a jövőben is jelentős szerepet fog kapni. Az államokat komoly nemzetbiztonsági kihívás elé állítja a kérdés, és szükségét érzik, hogy más fontos területekről – mint az oktatás vagy az egészügy ? forrásokat csoportosítsanak át a veszteségek minimalizálása érdekében.

?Az élet bölcsője?, Afrika esetében sincs ez másként. A kontinens államai kénytelenek megosztozni a folyók, tavak egyre csökkenő vízmennyiségén. A konfliktusok mindinkább kiéleződni látszanak, az alvizi országok elsőként kerülnek nehéz helyzetbe.

Az Etiópiában felépült hatalmas duzzasztógát most kezdi majd csak igazán éreztetni hatását, és megállapodás hiányában a konfliktusok tovább eszkalálódhatnak Szudánnal és Egyiptommal.

A Nílus már nem tudja fedezni ezeknek a hatalmas népességgel rendelkező államoknak a szükségleteit, esetleges kimerülése pedig újabb embertömegeket indíthat el Európa felé.

 

Írta: Benczik Veronika

Kiemelt kép: A Nagy Etióp Újjászületés Gátja

Forrás: Embassy of the Federal Democratic of Etiopia