Oroszország már az 1950-es évektől fogva meghatározó szerepet játszott a Közel-Kelet eseményeinek alakulásában. Az egykori Szovjetunió igyekezett minél stabilabb gazdasági-, politikai- és katonai kapcsolatokat kiépíteni a térségben, azonban az évtizedek során az Anvar Szadat vezette egyiptomi kormány Egyesült Államok irányába való nyitása miatt meggyengült a viszonya az észak-afrikai arab országgal, Irak irányába pedig a helyi politika és a Kuvait felé mutatott agresszió miatt mérsékelte a törekvéseit. A szuperhatalom Szíriát azonban a 60-as évek közepétől folyamatosan az érdekszférájában tudhatta. De miért is?
A szovjet katonai jelenlét az 1967 októberében lezajló, a szír és egyiptomi csapatok számára katasztrofális vereségét eredményező hatnapos háború után kezdett el erősödni Szíriában: habár eleinte a Szovjetunió csak tanácsadókat küldött a közel-keleti országba, később az 1973-as jom kipurri háború során szovjet reguláris alakulatokat is bevetett a szír haderők támogatására. Az újabb vereség elkerülésének érdekében további fegyverszállítmányokkal támogatta Szíriát, így biztosítva a háború számukra kedvező kimenetelét.
A hatvanas évek puccsai után, az 1971-ben elnöki pozícióba kerülő Háfez al-Aszad szerette volna az ország katonai erejét megnövelni, Moszkvában pedig ehhez hosszútávon potenciális szövetségest látott. Az orosz nagyhatalom hamarosan az arab állam fegyverbeszállítójává vált: 1974 és 1985 között a Szovjetunió mintegy 500 katonai repülőgépet, 2500 harckocsit és 1200 páncélozott járművet szállított Szíriába. Ezt a későbbiekben Oroszország még további 2000 légvédelmi eszközzel egészítette ki. Mindemellett Aszad felajánlotta a Szovjetuniónak, hogy Szíria területén katonai támaszpontokat létesíthet és használhatja az ország hadikikötőjét. A Szovjetunió így kapta meg a tartúszi hadikikötőt, amelyet Oroszország mindmáig használ. Az állam a tavalyi év során is óriási összegeket fordított a kikötő fejlesztésére, illetve ide szeretné behozni azt a 100 000 tonna gabonát, amelyet humanitárius segélyként szeretne Szíriában szétosztani 2020 közepéig. Emellett Vlagyimir Putyin 2017 decemberében ratifikálta a január 18-án aláírt egyezményt, amely magában foglalta a tartúszi hadikikötő további 49 éves orosz használatát. A kelet-európai országnak ezzel lehetősége nyílt 11, köztük több nukleáris meghajtású hadihajó elhelyezésére a Földközi-tenger keleti csücskében.
2005 ás 2008 között Oroszország elengedte Szíria tartozásának 73%-át, összesen 13.4 milliárd dollárt, amellyel lehetőségek nyíltak új szerződések megkötésére, amelyek javarészt a fegyverkereskedelmet érintették. A szír-orosz kapcsolatokat tovább erősítette, hogy a szír tiszteknek lehetőségük nyílt orosz katonai akadémiákon tanulásra, emellett Oroszország kiküldött katonai tanácsadóinak száma Szíriában 2006-ban elérte a 2000-et.
2011-ben az orosz vezetés folyamatosan figyelte a nyár végére polgárháborút eredményező arab tavasz fejleményeit. A nagyhatalom eleinte csak politikai eszközökkel állt ki az Aszad-rezsim mellett. Erre volt példa a 2013-as gútai vegyifegyver-támadás, amelynek elkövetői ma sem ismertek: a szír kormány és Oroszország szerint a támadást az ellenzék követte el, egyfajta ?false flag?, tehát a hadviselő fél saját maga ellen indított, más erők nevében megvalósított műveletként, míg a nemzetközi közvélemény a szír politikai vezetést okolta a legkevesebb 281 áldozatot követelő csapásért. Mivel ezzel Szíriában megsértették az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biológiai- és toxinfegyver-tilalmi egyezményét, a Biztonsági Tanács szankciókat készült kiszabni Szíria ellen, amelyek között szerepelt egy lehetséges amerikai beavatkozás indítása. Ezt a felvetést Oroszország és Kína is elítélte, hiszen a nyugati nagyhatalom nagyobb erőkkel való megjelenése ?katasztrofális következményekkel? járhatott volna a politikailag megosztott arab országban. A Barack Obama által kezdeményezendő beavatkozás ötletét azonban elvetették, mert Szíria 2013. szeptember 10-én elfogadta, az Oroszország és az Egyesült államok közötti megállapodást, miszerint a vegyifegyver-készleteit el kell, hogy pusztítsa.
A polgárháború mellett azonban másfajta veszélyek is fenyegették a lakosságot: az ellenzéki milicista csoportok mellett az Iszlám Állam és az al-Nuszra terrorszervezetek is megjelentek a régióban. 2014-re az ISIL a hatalma alá vonta Szíria egy részét. Az ország, polgárháborús helyzete miatt azonban külső katonai támogatás nélkül nem tudott volna sikeresen fellépni a dzsihadista szervezet ellen. Aszad ezért Oroszországhoz fordult katonai segítségért: az első orosz légicsapások 2015. szeptember 30-án kezdődtek a térségben, az Orosz Légierő a korai támadásokat Hamá és Homsz területein hajtotta végre.
2015 novemberére 2000-ről körülbelül 4000 főre növelték a Szíriában állomásozó orosz katonák számát. A katonaság mellett bombázókkal, helikopterekkel is bővítették a légierő arzenálját is. A harcok intenzitása indokolta a további orosz alakulatok bevetését is, így 2018 augusztusára már több mint 60 000 orosz katona harcolt az Iszlám Állam ellen. A BBC cikke szerint az Orosz Légierő négy év alatt 39 000 ?sortie?-t azaz ellenséges állomások ellen intézett gyors, rövid légitámadást hajtott végre, amellyel 121 466 terrorista célpontot iktatott ki, és mintegy 80 000 ellenséges katonával végzett . Azonban a 2015-2017 során az intervenció magas számú civil áldozatai miatt ezeket a légicsapásokat nemzetközileg elítélték. Az ENSZ legfrissebb, 2020. március 2.-i jelentése szerint pedig az Orosz Légierő a civil területek támadásával háborús bűnt követett el. Ezeket a vádakat a Kreml azonban tagadja.
A védelmi minisztérium közleményéből kiderült az is, hogy Oroszország mintegy 231 féle hadieszközt tesztelt a szíriai polgárháborús helyzetben, közöttük új vadászgépeket és robotrepülőgépeket. 2019-re kritikus helyszíneknek számító Dél-Idlíbben és Észak-Hamában a szír és az orosz reguláris seregek jelenléte mellett – annak ellenére, hogy ezt Moszkva eleinte tagadta – felmerült az különleges alakulatok és a katonai hírszerzés (GRU) tevékenységének megkezdése is az kormányellenes csapatok ellen.
Az Iszlám Állam fokozatos visszaszorítása után, napjainkban az Északnyugat-Szíriában található Idlíb tartományában folynak heves harcok. A visszamaradó DAESH katonák és más különböző dzsihadista csoportosulások ? például a Hayat Tahrir al-Sham (HTS)- mellett a török támogatású Szabad Szíriai Hadsereg csapatai is harcba szálltak a kormánypárti erőkkel szemben. Aszad emiatt még 2019 december 19-én, egy jelenleg is tartó offenzívát indított a térségben tevékenykedő kormányellenes csapatokkal szemben, amelyben az orosz erők is aktívan részt vesznek.
Emiatt a felkelők és a hátramaradó terroristák ellen irányuló harcok mellett a közelmúltban újabb konfliktushelyzet alakult ki: 2020 február 28.-án legalább 33 török katona esett áldozatul egy légicsapásnak. A török kormány a sok áldozattal járó támadásért az Aszad-rezsimet és Oroszországot okolja. A helyzet gyors eszkalációja és az érintett felek miatt a NATO február 28-án rendkívüli ülést tartott, amelyen felszólították Oroszországot és szíriai kormányt az Idlíb 2019 decemberében megkezdett offenzívájának szüneteltetésére, illetve szolidaritásukról biztosították Törökországot. Törökország azonban a csapásra mintegy válaszként támadásokat indított a szír kormányerők ellen, amelynek számlájára eddig több mint 3000 szír fegyveres halála, 3 vadászgép lelövése illetve több száz katonai jármű elpusztítása írható. Az idlíbi helyzet további romlásának megakadályozásának érdekében március 5-én, Moszkvában tárgyalás kezdődött Vlagyimir Putyin orosz- és Recep Tayyip Erdogan török elnök között, amelyet a két fél egy, még aznap éjféltől életbe lépő tűzszünet megkötésével zárt le. Így a 2018-as Szocsiban aláírt, limitált sikereket hozó megállapodás után egy újabb török-orosz megegyezés született, amellyel elő lehetne segíteni az idlíbi helyzet javulását. Bárhogy is alakuljon a konfliktusban részt vevő felek közötti viszony, az szinte biztos, hogy amíg Szíriában Bassár el-Aszad van a kormány élén, addig Oroszországnak nem csak évtizedes múltja, hanem biztos jövője is van a közel-keleti állam és a mindmáig zajló szíriai polgárháború eseményeinek alakításában.
Írta: Fuksz Emese
Cikk eleje, a jom kipurri háborúig Sz. Bíró Zoltán tanulmánya alapján:
Sz. Bíró Zoltán, a Szovjetunió és Oroszország a Közel-Keleten, Világtörténet, 7. (39.) évfolyam, 2017.4.
http://real.mtak.hu/74124/1/vt2017_4_Sz._Biro_u.pdf
Kapcsolatok 2005-2008 :
Rodkiewicz, Witold, Russia?s Middle Eastern policy regional ambitions, global objectives, OSW Studies, Number 71
https://www.osw.waw.pl/sites/default/files/studies_71_russias_middle_eastern_policy_net.pdf
Címlapkép: Isztambul, 2018. október 27.
Angela Merkel német kancellár, valamint Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogan török és Emmanuel Macron francia államfő (b-j) a szíriai helyzetr?l tartott négyoldalú csúcstalálkozójukat követő sajtótájékoztatón Isztambulban 2018. október 27-én.
(Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov)
