Főoldal Általános NKE Kína-kutatási Kerekasztal: Észak-Korea körüli feszültség Kína és az USA kontextusában –...

NKE Kína-kutatási Kerekasztal: Észak-Korea körüli feszültség Kína és az USA kontextusában – beszámoló

Írta
1363
0
Megosztás
A képen a kerekasztal-beszélgetés előadói láthatóak (balról jobbra): Dr. P. Szabó Sándor, Prof. Dr. Szenes Zoltán, Dr. Csoma Mózes, Bartók András, Csizmazia Gábor és őex. Kusai Sándor

2017. december 8-án került megrendezésre az ,,Észak-Korea körüli feszültség Kína és az USA kontextusában” című kerekasztal-beszélgetés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Oktatási Épületében az NKE Kína-kutatási TDK rendezvénysorozatának keretében. A beszélgetésen részt vett Prof. Dr. Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes, az NKE Nemzetközi Biztonsági Tanulmányok Tanszék egyetemi tanára, korábbi vezérkari főnök és szakkollégiumunk támogatója; Dr. Csoma Mózes Korea-szakértő; őex. Kusai Sándor Kína- és nemzetközi kapcsolatok-szakértő, a PPKE oktatója, Magyarország korábbi pekingi, ill. Phenjanba delegált nagykövete; Csizmazia Gábor, az NKE Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója és Bartók András, az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója, a Biztonságpolitikai Szakkollégium senior tagja. A beszélgetést Dr. P. Szabó Sándor, az NKE Kínai Közigazgatás-, Gazdaság- és Társadalomkutató Központjának igazgatója moderálta.

Elsőként Dr. Csoma Mózes beszélt az észak-koreai identitásról és szövetségi rendszerről. Észak-Korea hivatalos, ún. dzsucse ideológiájában és sajátos történelemszemléletében az ,,5000 éves koreai kultúra” legfejlettebb szakaszaként határozza meg  jelenlegi rendszerét. Az ország önmagára a konfuciánus értékek valódi letéteményeseként tekint, a kulturális gyökereket Kína a Csing-dinasztia hatalomra kerülésével elvesztette, a Koreai-félsziget viszont megőrizte azt a mintegy 250 éves bezárkózás alatt (Kis Kína-elv). Phenjan már a ’80-as években sem tekintette a szomszédos Kínát ténylegesen kommunista országnak, a rendszerváltozások idejében pedig úgy érezték, hogy szövetségesek nélkül maradnak. A politikai hangulatot az állandó félelem jellemezte: Washington bármikor támadást indíthat az ország ellen. Az észak-koreai tankönyvekben foglaltak alapján minden külső támadás azért történhetett meg a több ezer éves történelem során, mert a Koreai-félszigeten lévő államalakulatok sosem voltak képesek megfelelő erő demonstrálására. Az észak-koreai rezsim szemében az elrettentés politikájának szükségességét bizonyítja Szaddám Huszein és Moammer Kadhafi rendszerének bukása. Kadhafi egy alku keretében ,,önként” mondott le a tömegpusztító fegyverekről – ha nem mond le, talán a mai napig nem sikerül megdönteni uralmát. Ezek alapján fogant meg a nukleáris fegyverkezési program szükségének gondolata, mivel az USA részéről sosem ért még támadás olyan országot, amely nukleáris kapacitással rendelkezik – ezen katonai képesség része a ballisztikus rakétaprogram is. A KNDK 2006 óta de facto atomhatalom, azóta ez a Kim-rezsim fenntartásának záloga. A szakértő hangsúlyozta, hogy a konfuciánus gondolkodás központi szereppel és súllyal bír a konfliktus hátterében. Kim Dzsong Unnak a KNDK eddig történelmében példa nélkülien fiatal vezetőként ahhoz, hogy legitim és köztiszteletben álló vezetőként ismertesse el magát, egy nagy tettet kell végrehajtania – ilyen lehet például a koreai háborút lezáró békeszerződés aláírásának kikényszerítése vagy a KNDK hosszú távú biztonságának garantálása.

Csizmazia Gábor kifejtette, hogy az USA számára mindig is elvi kérdés volt az atommentesítés: 1994-ben a Clinton-adminisztráció részéről már felvetődött egy megelőző katonai csapás lehetősége, a Bush-kormányzat pedig a ,,gonosz tengelyének” részeként említette Észak-Koreát. Azt azonban le kell szögezni, hogy sosem volt hivatalos program a rezsim megbuktatása, csupán a nukleáris leszerelésre tekintettek reális célként. Az interkontinentális ballisztikus rakéták kifejlesztése az amerikai közvélemény részéről kezd elérni egy neuralgikus pontot, nevezetesen az USA területe elleni közvetlen támadás lehetőségét. James Mattis védelmi miniszter és Rex Tillerson külügyminiszter gondolatai alapján az Obama-kormány alatt stratégiai türelemről beszélhetünk, amely nem bizonyult kellően hatékonynak, ezért ehelyett erős nyomást és stratégiai felelősségre vonást (massive pressure & strategic accountability) kell alkalmazni. A preventív csapás az ,,inkább ők, mint mi” elvén alapul, azonban ennek lehetősége az idő előrehaladtával egyre csökken.

Prof. Dr. Szenes Zoltán a kubai rakétaválsághoz hasonlította a helyzetet, ahol mindkét félnek adódott lehetősége a háború kirobbantására. Az amerikai sajtó szerint jelenleg háromféle forgatókönyv létezik: a megelőző csapás lehetősége, a hagyományos eszközökkel indított háború és az atomháború, ahol a veszteséget az elemzések 250.000 és 8.000.000 fő közé sorolják. Az Egyesült Államokban a közvélemény több mint fele támogat egy esetleges megelőző támadást. A tábornokkiemelte, hogy a két vezető (Kim Dzsong Un és Donald Trump) személyisége eszkalálja a konfliktust, ám amíg az amerikaiaknál tudjuk, hogy háromszoros jóváhagyási garancia létezik egy nukleáris konfliktus megindítására, addig Észak-Korea esetében nem rendelkezünk erre vonatkozó információkkal.

Kusai Sándornak fél évvel ezelőtt meggyőződése volt, hogy a konfliktus tényleges jeletősége elhanyagolható a nemzetközi sajtóvisszhanghoz képest, ám ma már egyáltalán nem olyan biztos ebben. A nagykövet kifejtette, hogy Kína szemszögéből nézve Észak-Korea komoly geopolitikai funkcióval bír, a két Korea esetleges egyesülésével a félsziget amerikai befolyás alá kerülhet. Ezzel fennáll az a stratégiai veszély, hogy az USA tengerészeti és légi támaszpontokat létesít Kína közvetlen határainál. Kim Dzsong Un politikailag eltávolodott Pekingtől: előbb kivégeztette nagybátyját, aki a kínaiak fő összekötő embereként funkcionált, majd meggyilkoltatta a kínai titkosszolgálat által védett bátyját. A kínai külpolitikai doktrína egyik alappillére a be nem avatkozás elve, a KKP XIX. kongresszusa során is megerősítették a ,,békés felemelkedés” programját vagyis Kínának jelenleg nem érdeke a háború. Peking minden érintett szereplőt önmérsékletre int és két- vagy többoldalú tárgyalásokat szorgalmaz.

Bartók András Abe Sinzó japán miniszterelnök biztonságpolitikai reformjával kapcsolatban kifejtette, hogy belpolitikai érdekek miatt szükséges a félelemfaktor fenntartása, ezzel kívánják elérni a remilitarizálás támogatását és egy esetleges alkotmánymódosítást (a japán alkotmány 9-es cikkelyének revíziója jelenleg nagyon alacsony támogatottságot élvez a japán választópolgárok körében). 2020, a tokiói olimpia éve fordulópontot hozhat a szigetország biztonsági kérdéseivel kapcsolatban. A japán védelmi költségvetés fokozatos emelése és a fegyverkezés mellett felmerült egy mérlegelő vizsgálóbizottság felállítása, amely a Japán Önvédelmi Haderő védekező funkciójának keretein belüli, megelőző csapásmérő képesség kialakításában dönthet.

Lektorálta: Lendvai Tünde