NATO-NETto Hírfigyelő – 2017. május

NATO-NETto Hírfigyelő – 2017. május

296
0
Megosztás
A brüsszeli NATO-csúcs. (A kép forrása: nato.int)

Partnerkapcsolatok

  1. május 2.

Az Afgán Nemzeti Hadsereg Vagyonkezelő Alapját Felügyelő Igazgatótanács (Afghan National Army Trust Fund Board) ülésén a NATO tag- és partnerállamai megerősítették hosszú távú elkötelezettségüket az afgán védelmi erők támogatásában. A finanszírozási alap lényege, hogy az afgán kormányt támogassák egy, a terrorizmus elleni harcra alkalmas védelmi erő kialakításában és fenntartásában.

  1. május 3.

Az Európai Parlament Külügyi Bizottságának és a Biztonsági és Védelmi Albizottságának ülésén a Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára helyeslően nyilatkozott a Szövetség és az Európai Unió közötti szoros együttműködésről. Hangsúlyozta, hogy az erősebb európai védelmi erő – ami hozzájárul a közös és igazságos teherviseléshez – immár nem egy elvárás, hanem alapvető norma.

  1. május 4.

A NATO képességfejlesztési törekvéseinek újabb lehetőségeiről és az erre vonatkozó kezdeményezésekről tárgyaltak a Szövetség védelmi beszerzéséért felelős vezető tisztviselői a Nemzeti Fegyverzeti Igazgatók Értekezletén (Conference of National Armaments Directors, CNAD). A tisztviselők megvitatták a NATO különböző fejlesztési programjainak jelenlegi helyzetét, köztük a ballisztikus rakétavédelmi rendszerek telepítését, a közös hírszerzési, irányítási és megfigyelési folyamatok terén való együttműködés részleteit, a tengeralattjáró elhárító eszközök fejlesztését, valamint a közös légvédelem kapcsán felmerülő kérdéseket.

A nemzetek közötti erőfeszítés a tagállamok részéről nem csak a rendelkezésre álló erőforrások hatékony kihasználtságához járul hozzá, de a tagállamok közötti köteléket is megerősíti

– nyilatkozta a konferencia kapcsán a NATO főtitkárhelyettese, Rose Gottemoeller.

  1. május 5.

A NATO főtitkárhelyettese a bécsi Leszerelési és Nonproliferációs Központban (Vienna Centre for Disarmament and Non-Proliferation, UNODA) tartott beszédet. A felszólalás fő témája a nukleáris fegyverek elterjedése elleni harc és a békefenntartás volt; mindkét tevékenységben a NATO jelentős szerepet vállalt. A főtitkárhelyettes hangsúlyozta, hogy a hagyományos és nukleáris fegyverek ellenőrzését szolgáló egyezmények adjáka kulcsot ahhoz, hogy a világot békésebb hellyé változtassuk, és biztosította a jelenlevőket arról, hogy a NATO ebben mindig meghatározó szerepet fog vállalni. Példaként említette az atomsorompó-szerződést (1968), amely nagyban hozzájárult a kollektív védelem fenntartásához.

2017. május 5.

A NATO közkapcsolatokért felelős helyettes főtitkára, Tacan Ildem is részt vett az UNESCO égisze alatt Bakuban megrendezett „Világfórum az interkulturális párbeszédről” című kulturális konferencián. Az esemény célja a kultúrák közötti párbeszéd szerepének hangsúlyozása az emberi biztonság és a béke feltételeinek megteremtésében és a fenntartható fejlődés biztosításában. A „párbeszéd népszerűsítése és hidak építése, mint eszközök az erőszakos extrémizmus megelőzése során” című ülésen Ildem hangsúlyozta, hogy a kihívások, amelyekkel manapság a nemzetközi szervezetek szembe néznek, nem kizárólag politikai vagy katonai jellegűek. Emiatt az azokra adott válaszreakciót is átfogó, széles látókörben kell megtervezni. „A radikalizáció a legnagyobb kihívás, mellyel a szabályalapú nemzetközi rendszer jelenleg szembe néz. Veszélyt jelent a nyílt társadalmakra, a demokráciára, a másik tiszteletének és elfogadásának kultúrájára, amelyek mind elhanyagolhatatlan feltételei a béke megteremtésének és megtartásának világszerte” – nyilatkozta a főtitkár-helyettes.

A baltikumi légtérrendészeti misszió. (A kép forrása: nato.int)
A baltikumi légtérrendészeti misszió. (A kép forrása: nato.int)
  1. május 14.

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával. A rakéta közel fél óra alatt 700 km-et tett meg közel 2000 km-es magasságban. Oana Lungescu, a NATO szóvivője elítélte Phenjan provokatív fellépését, amellyel újonnan szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival. Hangsúlyozta továbbá, hogy Észak-Koreának fel kell hagynia ballisztikus rakétaprogramjával és nukleáris kísérleteivel. Ezt követően át kell adnia tömegpusztító fegyvereit és párbeszédet kell kezdeményeznie a nemzetközi közösséggel. Phenjan legutóbb május 24-én hajtott végre sikeres kilövést Pukguksong-2 (KN-15) közepes hatótávolságú rakétájával; ennek hatására a típussal már megkezdhetik a művelet-előkészítő kísérleti fázist is.

  1. május 25.

A NATO tagállamok vezetői Brüsszelben találkoztak, hogy – többek között – megtárgyalják a Szövetségen belüli teherviselés mértékét és konzultáljanak a terrorizmus elleni harcról, amelyet az Iszlám Állam (ISIS) elleni nemzetközi koalíció részeként folytatnak. A Szövetség célja, hogy a koalíció keretében nagyobb szerepvállalást nyújtson az ISIS elleni harcban. Ennek egyik eszköze a NATO AWACS (Airborne Warning and Control System) felderítő repülőgépeinek rendelkezésére bocsájtása a légtérmenedzsmenthez. Emellett a NATO Katonai Hírszerzési Részlegén (Military Intelligence Division) belül létrehoznak egy külön terrorelhárítással foglalkozó csoportot; célja a tag- és partnerállamok közötti információcsere gyorsítása.

Műveletek

  1. május 02.

Lengyelország átvette a  baltikumi légtérrendészeti misszió (Baltic Air Policing) vezetését a Holland Királyi Légierőtől a litvániai Šiauliai bázison. Eközben az észtországi bázison a missziót eddig támogató Németországot Spanyolorság légiereje váltotta fel. A baltikumi légtérrendészet célja, hogy Észtország, Lettország és Litvánia légterének érintetlenségét megvédje a Szövetség.