Kezdőlap Régiók Oroszország és posztszovjet

Oroszország és posztszovjet

2017. július 18-án a nemzetközileg nem elismert Donyecki Népköztársaság vezetője, Alexander Zaharcsenko megpróbálta kikiáltani Malorossziját, azaz Kis-Oroszországot Ukrajna utódállamaként. Ebben állítólag Ukrajna régióiból érkező küldöttekkel állapodott meg, habár az ebben való részvételét a szintén Kelet-Ukrajnában...
A szélesebb közvélemény részéről is közkedvelt gondolat egy, az Amerikai Egyesült Államokkal szemben szerveződő orosz-kínai katonai szövetség a XXI. században. Noha a két hatalom közötti együttműködésnek valóban vannak nagyon jelentős védelempolitikai elemei, és a nemzetközi...
A Szovjetunió fennállása alatt a központi vezetés pontosan megtervezett és kivitelezett politikával nyomta el a kisebbségi problémákat a tagköztársaságokban. Az állam hanyatlásával és felbomlásával azonban a feszültségek idővel mind felszínre kerültek. Az egyik ilyen befagyott...
A Trump-adminisztráció egyik utolsó lépéseként orosz kihágásokra hivatkozva kiléptette az Egyesült Államokat a Nyitott Égbolt Szerződésből, amely a részes államok számára megfigyelő repüléseket engedélyezett egymás területe felett. Az egyezmény, amely a hidegháborús bizalomépítés eszközeként jött...
Az Oroszországi Föderáció minden évben rotációs elv alapján nagyszabású hadgyakorlatot tart: 2017-ben az ország nyugati részén került rá sor (Zapad 2017), ezt követte a keleti területek mozgósítása (Vosztok 2018), majd tavaly az ország középső részén...
Mint már korábban mi is összefoglaltuk, 2018. november 25-én az orosz partiőrség támadást intézett három, békésen áthaladó ukrán hadihajó ellen, majd fogságba ejtette azokat. Ezt követően azonnal összeült az ukrán nemzetbiztonsági tanács, majd másnap a...
A 2013 novemberében kezdődő ukrajnai válság a mai napig jelentős hatással van az energetikai kapcsolatokra Oroszország és Ukrajna között. Először is érdemes kiemelni, hogy Ukrajna 2014 márciusában jelentős adósságokkal küszködött (körülbelül 1,5 milliárd dollár), amely...
Örményországban múlt pénteken tüntetésekbe kezdtek Jereván központjában, miután az illetékes bizottság bejelentette, hogy emeli az energiaárakat. Az augusztus elsejétől érvénybe lépő szabályozás szerint 22%-kal kell többet fizetni a háztartási energiáért. A tüntetések kezdetben békés jellegűek...
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő a TASS orosz állami hírügynökség kérdéseire válaszolva közölte, hogy az új amerikai katonai stratégia nem járul hozzá a Moszkva és Washington közötti kapcsolat normalizálódásához. Sajnálatának adott hangot továbbá, hogy az új...
Mind az örmény, mind az azeri fél a másikat vádolja az április 2-án kiújult hegyi-karabahi harcokért. A terület hovatartozása körül kialakult konfliktus immáron több, mint 20 éve rideg tűzszünetek és fegyveres összecsapások sorozata, amely kapcsán...