Raoul Castex, a francia geostratégia elméleti iskolájának egyik kiemelkedő szereplője a két világháború között végezte munkáját. Ennek során egyrészt Franciaország elhelyezkedéséből fakadó következtetéseket vont le, másrészt általános geopolitikai megállapításokat is tett, nagy hangsúlyt helyezve a tengerek fontosságára.

Castex álláspontja alapján a földrajz a stratégia alapvető tényezője volt, amit szerinte mindig az adott kor környezetéhez igazított szemlélettel szükséges vizsgálni. Castex központi kérdésnek tekintette a tengeri hatalom számára a csatahajóflottát, miközben nemcsak a tengeri stratégiára, hanem a stratégia egészére fókuszált. Azaz szerinte a  szárazföldi és tengeri stratégiákat egy általános stratégia (stratégie générale) koordinálja és ez a magasabb szintű stratégiai koncepció egyesíti az adott ország erőit (nem csak katonai értelemben) és biztosítja ezek együttes alkalmazását.

Castex szerint az Egyesült Királyság volt a fő nyertese az ipari forradalom által bekövetkezett kereskedelmi bővülésnek, mivel a kereskedelem és a megnőtt ipari kapacitás népességrobbanást okozott, valamint ettől kezdve már nehezebb árufajtákat is sokkal olcsóbban lehetett szállítani a tengereken. Castex rámutatott, hogy mivel a tengeri kereskedelem a nemzetek gazdagodását jelentette, egyben ez vált a nemzetek közötti fő konfliktusforrássá. Véleménye szerint általánosságban minden modern háború egyben tengeri háború is. A tengeri kommunikációs vonalaknak háború idején három feladata van: a gazdaság működését alátámasztani, biztosítani a katonai egységek szabad mozgását és ahol a földrajzi körülmények szükségessé teszik, biztosítani a nemzet belső kommunikációját is. A kommunikációs vonalakat Alfred Thayer Mahanhez hasonlóan használta, azaz ezek a vonalak nem a szárazföldön megszokott vonalaknak felelnek meg, mint amilyenek a hadseregek által használt utak, hanem ezek a flotta számára üzemanyag-utánpótlási szempontból fontosak.

Castex úgy vélte, hogy a tengeri műveletek fő célja a tengeri fölény megszerzése vagy az ellenség fölényének gyengítése, amihez szükséges a felszíni kommunikációs vonalak megszerzése az ellenség vonalainak akadályozása mellett. Ebben az értelemben a tengeri kommunikációnak offenzív és defenzív aspektusa is van, mert  a vonalak fenntartása lehetővé teszi a tengerentúllal való kapcsolattartást, míg az ellenség ezen a téren való akadályozása védelmet nyújt a szárazföldi hátországnak. Elképzelése szerint a flotta feladata, hogy azoknak a csapatoknak nyújtson védelmet, akik ezeket a vonalakat támadják. Szerinte több tengeri stratégia is alkalmazható a földterületek ellen és végső soron a szárazföldön dőlnek el a konfliktusok, ezért a szárazföld elsőbbségét vallotta a tengerekkel szemben.

Mivel nem biztosítható az abszolút tengeri fölény, ezért szükség van a szárazföld megszállására. Castex nem tartotta elérhetőnek az abszolút tengeri fölényt, mivel a tengeralattjárók képesek a folyamatos jelenlétre és a hadműveletek konzisztens végrehajtására, míg a mozgásuk akadályozása nehézségekbe ütközik. Castex úgy gondolta,  hogy a relatív tengeri fölényt elérve az erősebb fél lehetőséget kapna arra, hogy lebénítsa vagy korlátozza az ellenség nemzetközi kapcsolatait, diktálja az ellenség más, semleges államokkal való kapcsolattartását és támadja az ellenség partvonalát.  Ezek alapján a csata kibővült mind térben, mind időben, amivel Castex arra utalt, hogy a folyamatos változásban lévő helyzet megköveteli a flexibilis igazodási képességet, így a földrajzi determinisztikus szemléletmód is gyengébben jelent meg nála.

 

Castex az elsők közt volt, akik felismerték a légi hadviselés fontosságát és alkalmazhatóságát a tengereken. Véleménye szerint a légi fölény még relatívabb, mint a tengeri fölény, hiszen még a leggyengébb ellenfél sem akadályozható abban, hogy az felderítő vagy bombázó műveleteket végezzen, majd gyorsan visszavonuljon. A tengeri fölény viszonyában csak a vízfelszínen (mastery of the surface) gondolta elképzelhetőnek a relatív fölényt, alatta és felette nem. Castex azt gondolta ideálisnak, ha a haditengerészet és a hadsereg közti együttműködés olyan erős, mint a gyalogság és a tüzérség közt, amely hasonlatban a hadseregen van a fő fókusz és a haditengerészet a tüzérségnek felel meg, azaz támogató funkcióval bír.

 

Castex tanácsa a francia haditengerészetnek az volt, hogy csak akkor fogadjon el döntő csatára lehetőséget, ha már kialakította a kedvező egyensúlyt. Az egyensúly kialakítására pedig a stratégiai manőverezést javasolta, ami a saját egységek megosztásán keresztül éri el az ellenfél egységeinek megosztását. A manőverezhetőség legfontosabb feltétele a tér, mivel a technológiai fejlődés összezsugorította a tér és idő dimenzióját, így stratégiai manőverezhetőség csak óceánokon vagy tengereken vált megvalósíthatóvá. A manőverezés révén a gyengébb fél kedvező körülményeket teremt az erősebb flottával való konfrontációra.

 

Raoul Castex megalkotta a geoblokkoló pozíció elméletét, miszerint a földrajzi elhelyezkedésből fakadóan néhány nemzet aránytalan előnyt birtokol. Mindez jól  látható az Egyesült Királyság és Japán esetében, ahol a kivételes elhelyezkedés lehetővé teszi a hatékony blokád felállítását. Történelmi vizsgálatai során arra jutott, hogy a koalícióba tömörülő és hegemóniára törő kontinentális államok felforgató nemzeteknek tekinthetőek. Ezekre az országokra jellemző a fiatal népesség, dinamikus fejlődési mutatók és a kiaknázatlan hazai potenciál, amely potenciált képes meghatványozni a nemzeti spiritualitás. Ezen államok a kontinens feletti dominancia után a tengerek felé fordulnak, ahol azonban a tengeri hatalmak összefogása legyőzi őket. A tengeri és kontinentális hatalmak viaskodása a bikaviadalhoz hasonlítható, ahol a puszta erőt legyőzi az ügyesség és a leleményesség. Castex különbséget tett a szabályos és a nem szabályos felforgató hatalom közt, mivel a nem szabályos felforgató hatalmak esetében az expanzió a nemzetközi rendről alkotott képük szerves része. A geostratégia atyja szerint felforgató hatalom XIV. Lajos Franciaországa, a Második Német Császárság és irreguláris felforgató hatalom Bonaparte Napóleon Franciaországa, a német és az olasz fasizmus rendszere, valamint a Szovjetunió.

 

A gyarmatokról is általános megállapítást tett, miszerint a gyarmattartó, kontinentális hatalom tengerentúli területei nem osztják az anyaország elképzeléseit, kötődésük az gyarmattartóhoz és az anyaország kontinenséhez gyenge, mivel eltérő földrajzi helyzetükből adódóan eltérően értékelik pozíciójukat. Amennyiben egy kontinentális nagyhatalom legyőzi az anyaországot és kifosztja azt (vagy békésen magához vonzza), úgy a tengeri hatalom is érvényesíti a hatalmát riválisai tengerentúli területein. Valójában a gyarmatok és a kontinentális hatalom közti törést a földrajz, pontosabban a tenger elválasztó hatása okozza, mert nem a kontinentális hatalom gyakorolja a vízfelszín feletti ellenőrzést. Példával mutatta be, hogy a kulturális hasonlóság sem elég kötőerő a gyarmat és a gyarmattartója közt, utalva itt pl. a spanyol gyarmatok elszakadására az anyaország francia megszállása után.

 

Írásainak hatása leginkább Latin-Amerikában és a Mediterrán-térségben volt jelentős a két világháború között. A német teoretikusok is felhasználták Castex elgondolásait, mivel jobban idomultak a gondolatai a gyengébb haditengerészettel, de erősebb hadsereggel rendelkező Harmadik Birodalomhoz. Castex szerint nem kell feltétlenül a döntő győzelem, elég az egyensúlyt felborító taktikai győzelem, ami lehetőséget ad a manőverezésre.

 

Irodalomjegyzék:

Szilágyi, Isvtán. (2018). Geopolitika elmélete. Pallas Athéné Könykiadó Kft., Budapest

Castex, R. (2017). Strategic Theories. Naval Institute Press., Annapolis

Írta: Bán Zoltán

Kép: Lienjünkang, 2021. szeptember 17.
Tartályhajókat töltenek fel a Xuwei petrolkémiai komplexum kikötőjében, a Csiangszu tartománybeli Lienjünkangban 2021. szeptember 17-én.
Forrás: MTI/EPA/Alex Plavevski