Számos olyan, napjainkban domináns faktor és tényező determinálja életünket, amely az általános fejlődés révén összetett és absztrakt fogalomkörök részeként jelenik meg, így a hatásmechanizmusok megfelelő megértéséhez célszerű megismerni a kialakuláshoz vezető előzményeket és definiálni az alapvető struktúrákat a legfőbb hajtóerők meghatározásához. Nincs ez másként az űrkutatás biztonságpolitikai vonatkozásait illetően sem, ugyanis egy olyan komplex jelenségkör speciális perspektívájáról van szó, amely bár viszonylag új, jelenleg is formálódó területek fúziójaként jött létre, mégis éppen ezért a kapcsolódó diszciplínák háttérismereteit felhasználva, azokból kiindulva érdemes az új jelenségeket vizsgálni (tekintve, hogy létrejöttük ezen előzmények eredménye is részben).
A legfontosabb, operacionalizálható alapfogalmak
A legalapvetőbb emberi struktúra, a civilizáció létrejötte egy fontos attitűdhöz köthető, amely az egyéni mikroszinten valósul meg először, ez pedig a kooperáció. Alapvetően ez a készség ellentmond a természetes kiválasztódásnak, ugyanis az adott egyén a konkurenciájának ad segítséget (amely az adott altruisztikus magatartásformában akár az evolúciós szempontból irracionális önfeláldozás mértékéig is terjedhet). Ennek ellenére a kooperáció, mint közös, esetleg kölcsönös előnyöket eredményező együttműködés a versengő attitűd melletti mintázatként továbbra is fennmaradt, és a történelem során előbbi egyre inkább teret nyert az utóbbival szemben. Emellett pedig mindkét forma esetében felmerült az igény az intézményesített keretek közé szorításra, a közismertebb példákat tekintve kooperáció esetén az Európai Unió alapító szerződései, versengés esetén a Genfi egyezmények jelképezik a legjobban ezen törekvéseket. A kooperációval együtt megjelent a reciprocitás jelensége is, amely a pozitív és negatív interakcióra is érvényesül. A kölcsönösség predikciójával egyfelől a kooperációban való részvétel másik féltől való jóhiszemű elvárása, másfelől a versengés, negatív hatások retorziója is előre kalkulálhatóvá vált. Többek között ennek az alapvető készségnek köszönhető az elrettentési stratégiák sikere, így például a MAD-doktrína, vagyis a nukleáris fegyverek általi kölcsönös megsemmisítés elmélete, amelynek következtében a hidegháborúra visszavezethető szembenállás játékelméleti szempontból elérte Nash-egyensúlyát, ugyanis a résztvevő aktorok se nem alkalmazzák ezen tömegpusztító fegyvereiket, se nem szerelik le őket.
Ez a fajta interdependencia szinte minden makroszintű emberi tevékenységben tetten érhető, éppen ezért a modern, globalizált civilizációnak szinte egyik területe sem értelmezhető egyetlen aktor irányából, mivel az infrastruktúra fejlődésével a kommunikáció tranzakciós költségei minimális szintre redukálódtak, ezért a kölcsönös egymásra hatás soha nem látott intenzitást és mértéket ért el, valamint a tényezők egybefonódásával a kauzalitás elemei sem különíthetőek el minden esetben világosan. Éppen ezért a történelmi távlatokat tekintve ebben a korszakban a leginkább biztosított a kooperációhoz (legtöbb esetben) szükséges kommunikáció lehetősége.
A kooperáció gazdasági hálózata
Az eredeti célja szerint mikroszintű érdekeket kumuláló államok között megvalósuló makroszintű kapcsolat a diplomácia keretein belül kulminálódik. A történelem folyamán pedig az aktorok közötti interakció, ahogy korábban említésre került az attitűdök esetében, hasonló tendenciát mutatva fejlődött a nagyobb kockázatú, de több előnnyel járó kooperáció irányába a versengés (általában kölcsönösen előnytelen) pozíciójából. Ez elsősorban egy nagyobb fenyegetés (például közös ellenség) leküzdésére alakult ki, amire csak az erőforrások összehangolt egyesítésével nyílt lehetőség. A későbbiekben a szűkülő erőforrások kölcsönös megosztása is fontos tényezővé vált, amely az alapvető, országra jellemző adottságok felhasználásával és az így szerzett abszolút és komparatív előnyök által okozott differenciáknak köszönhetően alakulhatott ki a nemzetközi kereskedelem mai formája is. A több termelési tényezőt érintően fellépő előnyök (Heckscher-Ohlin-modell) általában különleges mértékű tényezőellátottságnak köszönhetően lépnek fel, az adott ország ennek tekintetében szakosodik (Rybczynski-tétel). Így tehát kialakult az országok termelési specializációjával a nemzetközi szintű kooperáció gazdasági területen, elsősorban a piaci folyamatoknak köszönhetően, ám az együttműködések legmagasabb fokozatai nem valósulhatnának meg a gazdaságdiplomácia hatékony működése nélkül. Erre a gazdasági struktúrára (a globalizációs összefonódásoknak, feldarabolt termelési folyamatnak, tényezőáramlásnak köszönhetően különösen) is igaz a már MAD-doktrína esetében megállapított államközi interdependencia. A nukleáris fegyverek birtoklásából fakadó helyzettel ellentétben itt a kölcsönös függőség nem csak következmény, hanem ok is, az erőforrások, képességek és kapacitások egyenlőtlen eloszlása miatt. Azonban a gazdasági libertarianizmus által is központi erőként számontartott piaci folyamatok volatilitása mellett szintén törekvés alakult ki a keretek strukturálására. A Kereskedelmi Világszervezet megalapításával magas szintű intézményi hátteret sikerült biztosítani, amely a befektetők és kereskedők számára elsődleges fontosságú hitelességet és biztonságot garantálja. Alapelvei között és működése során is lényeges szerepet játszik a már említett, kooperációhoz tartozó jelenség, a reciprocitás, amely jelen esetben a kereskedelmi egyezmények kölcsönös érvényességét biztosítja, ezáltal negatív és pozitív irányba is a döntések minden aktorra hatnak (tovább erősítve az interdependenciát).
A kooperáció jogi vetületei
A nemzetközi kooperáció másik fontos területe a jog, amely területen hozott szerződések formáját, kölcsönös végrehajtását szintén szabályozott struktúra biztosítja, melynek alapját az 1969. évi bécsi egyezmény adja. Minden nemzetközi szerződés a kooperáció újabb elemét szabályozza, amely a diplomáciai érdekszövetségekhez hasonlóan, tartalmát illetően egyfajta fejlődési utat járt be. A teljesítéssel megszűnő szerződések, az eleve létező jogrendet nem befolyásoló egyezmények az első katonai szövetségekhez hasonlóan az adott tevékenység gyakorlati megvalósulásához adtak keretet. Ezzel szemben a kooperáció mind nemzetközi szervezetek, mind nemzetközi szerződések terén hosszabb távra ható, belső jogot is determináló, absztrakt célokat kitűző folyamattá finomodott. Ez a normakodifikáció az együttműködés mellett a kölcsönösséget (reciprocitás) és a kölcsönös függőséget (interdependencia) is megszilárdította a jogelvek terén szakmai és általános szinten is.
Az űr felfedezésének hatása az öt fő biztonságpolitikai szektorra
Az űr felfedezésével új tér nyílt elméleti és valóságos síkon is, amelyben minden eddiginél jobban összefonódtak a különféle területek, egyben a lehető legszélsőségesebb módon nyilvánvalóvá téve az eltérő folyamatok szerteágazó hatáskövetkezményeit és a nemzetek közötti interdependenciát. Kiválóan szemlélteti ezt a biztonságpolitika koppenhágai iskolájának egyik legfontosabb képviselőjének, Barry Buzan öt szektor elméletének a NATO által 2019-ben ötödik hadszíntérként elismert űrre való ráillesztése. Az elmélet által azonosított legfontosabb területek (katonai, politikai, gazdasági, társadalmi, környezeti) közül nem mindegyik jelenik meg az eredeti elgondolás szerinti fenyegetésként az űrben, viszont jelentős hatást tesznek rájuk az ott zajló folyamatok.
Gazdaságilag egy konzisztensen növekvő jelenség, a közel 447 milliárd amerikai dollárnak megfelelő forgalmat lebonyolító űripar épült ki a folyamat részeként. Alacsony nyersanyag-, de erősen tőkeigényű ágazatként a K+F szektorral szorosan együttműködve olyan tudásalapú ipar jött így létre, amely magas hozzáadott értékkel bír. Ezen tulajdonságainak köszönhetően az olyan, természeti erőforrásokban szegény, de tudományos potenciállal bíró országok számára is kedvező lehet az űrszektor támogatása, mint Magyarország.
Társadalmi szempontból globális szinten a tudományos és technikai fejlődés katalizálása köthető az űr meghódításához, amelynek köszönhetően nem csak a csúcstechnológia, hanem a hétköznapi élet területén is hasznosítható találmányok születtek. Emellett pedig számos olyan kísérlet vált elvégezhetővé, amelyhez megfelelő körülményeket csak az űr szolgáltat. Ezek közé tartoznak többek között a magyar cégek által az Európai Űrügynökség Columbus laborjában elvégzett gyógyszerkémiai kísérletek is.
Politikai perspektívából egy adott ország megítélésén javíthat, presztízsét növeli az űrkutatásban való részvétel, amely mind belföldön, mind külföldön legitimációs politikai tőkét jelenthet. A kooperatív magatartás bizalomra adhat okot más területeken való együttműködéshez, a hazai innovációk pedig a külföldi befektetők figyelmét is felkelthetik, elősegítve az ország gazdasági, tudományos kapcsolatrendszerének bővülését, mélyülését.
A környezeti szektort vizsgálva az olyan közvetlen hatások mellett, mint a műholdas időjáráselőrejelzés, természeti katasztrófák esetén kulcsfontosságú információk szerzése, a környezetvédelemhez leginkább szükséges nemzetközi együttműködéshez nyújthat precedenst az űrben megvalósuló kooperáció.
Katonailag az űr műveleti terület, annak ellenére, hogy a vonatkozó jogelvek az Antarktiszhoz hasonló védelmi státuszt kívánnak garantálni, így a szabad kutatáshoz való jog, a békés célú felhasználás játszik központi szerepet. Bár hasonlóan az említett kontinenshez, jelenlegi ismereteink szerint ez is a terra nullius kategóriájába tartozik, mégsem érvényesíthető rajta területszerzési jogcím a nemzetek közös megállapodása alapján. A fundamentális elveket rögzítő, 1967-ben életbe lépő Világűrszerződés ugyan korlátozza a katonai tevékenységeket, azonban nem tiltja teljesen. Bár ezek a fejlesztések a legtitkosabbak közé tartoznak, mégis egyre inkább azonosíthatóak az űrhadviselés területei. Így megkülönböztethető a csapásmérés iránya alapján földi célok, űrcélok elleni űrfegyverzet (előbbi kategóriába a kinetikus bombázás, utóbbiba a műholdelhárító űreszközök tartoznak), míg egyelőre nagyobb nyilvánosságot kapnak a földi és légi indítású, űrcélok elleni fegyverek (így például a 2021 novemberében tesztelt orosz műholdelhárító rakéta, és a Reagan elnök által kezdeményezett, Csillagháborús tervként elhíresült Stratégiai Védelmi Kezdeményezés). Emellett pedig különösen is fontosak a földi harctevékenység szempontjából a katonai távközlési űreszközök, kémműholdak, amelyek felderítésre, csapatkoordinációra és elektronikai hadviselésre egyaránt alkalmasak.
Emellett számos olyan funkció jöhet létre az űrkutatás során, amely jelenleg csupán predikcióként érvényesül, azonban megvalósulása esetén átfogó hatásokkal járna. Ilyen például a Holdon lévő erőforrások felhasználása, mint gazdasági és környezeti potenciál növelése. Jelenleg többek között a Lunar Resources vállalat fejleszt telepíthető kohót, amellyel elektrolízis során kinyerhetővé válhatnának a holdi regolitrétegből a különféle fémek. Egy bolygó terraformálása, kolonizálása, esetleg egy idegen civilizáció felfedezése pedig minden területet érintő, történelmi változásokat hozna el.
Összességében az űrtevékenység összetett módon ötvözi a különféle területek legfontosabb eredményeit, így az itt létrejövő kooperáció egyúttal mindegyik partikuláris egységre visszahat.
Az űrtevékenység kapcsolati evolúciója
Az űr felhasználását illetően a nemzetek újrakezdték a számos területen már érvényesült kapcsolati evolúció folyamatát, amely gyorsabb ütemben zajlik, mint a többi, precedensértékű esetben. Először itt is a versengés vált meghatározó attitűddé, a hidegháború űrversenye során csak a két nagyhatalom rendelkezett ahhoz elegendő erőforrásokkal, hogy érdemi előrelépést tudjanak elérni, bár nyilvánvalóan szövetségeseik is igyekeztek saját űrprogramjaikkal a fejlődés útjára lépni. A verseny éles bipolarizáltságát jól jelzi, hogy a szovjet segítségnek köszönhetően afgán ember előbb jutott az űrbe (Abdul Ahad Momand, 1988), mint brit (Helen Sharman, 1991), aki szintén szovjet technikai támogatással, egy Szojuz űrhajóval érkezett a Mir űrállomásra. Ez a fajta dualitás a technológiák nagyobb hozzáférhetősége által a 21. századra átalakult egy multipoláris versennyé, amelybe egyre több állam igyekszik bekapcsolódni. Az űrtevékenység azonban a végtelen űr illúziója ellenére komoly korlátokkal bír, így például a műholdak kedvező keringési pályához szükséges magassági övezete is befolyásoló, valamint a kommunikációs frekvenciák is fizikailag egyre inkább megtelnek. Emellett pedig a csupán 5-15 éves működési időtartammal bíró eszközöket igyekeznek olyan programozással ellátni, amely a kijelölt idő után pályaelhagyási manőverre kényszerítve elégeti az eszközt a Föld légkörében, de ez a vertikális pályakeresztezés és az esetleges diszfunkciók kockáztatják a más eszközökkel való ütközést, vagy űrszemét képződését. A műholdak felbocsátása terén az 1400 ilyen űreszközt indító 2021-es év rendelkezik a legmagasabb számmal az eddigi évekhez képest. 2021 szeptemberében 7941 műhold állt keringési pályán, aminek a mértéke valószínűleg továbbra is nőni fog egyre nagyobb intenzitással. Az űrverseny tehát a hidegháborús szembenállás propagandaeszközéből most egy olyan végletekig menő versenyfutássá válik, amely a fizikailag fennmaradó egyre kisebb betöltetlen űrért folyik a bolygónk körüli pályákon. Ebből is látható, hogy ez a helyzet egy zéróösszegű játékelméleti szituáció, amely tovább növeli az országok űr jellegéből adódó kölcsönös egymásrautaltságát. Bármilyen űrtevékenység ugyanis kihatással van a többi, pályán álló űreszközre, valamint a keringésből adódóan a politikai határoktól függetlenül a Föld bármely pontjára. Így elég lehet akár egy jelentősebb műholdütközés, amely elindítja a Kessler-szindrómát, amely során az ütközésből származó roncsdarabok további űreszközökbe csapódva láncreakciót indítanának el, amely során a teljes keringési zóna egy hatalmas roncsmezővé válva űrháborúhoz hasonló következményeket okozva (távközlési infrastruktúra szétesése, informatikai rendszerek megsemmisülése) ellehetetlenítené újabb műholdak és kutatómissziók indítását. Bár a nanoműholdak alkalmazása viszonylagos megoldást jelenthet a problémára, az űr természete által okozott interdependencia továbbra is jelen fog maradni. A jelenlegi tendenciák mellett (növekvő űreszköz-felbocsátás, becslések szerinti 1365000 darab 1 cm-nél nagyobb űrszemét keringése) egyre nagyobb esélye van egy hasonló krízishelyzetnek. Ezen kockázatok, és a zéróösszegű természete miatt az űrkooperáció szüksége minden eddigi mértéknél nagyobb, így többek között az űrdiplomácia feladatává válik a kapcsolódó együttműködés megteremtése. Megállapítható tehát, hogy Barry Buzan öt szektor elméletében a környezeten belül az űrnek kiemelt szerepe van (ha esetleg nem alkot már önmagában egy hatodik szektort) a nonkonvencionális biztonságpolitikai fenyegetések között, tekintve az olyan lehetséges, a bolygó egészére kiható következményű eseményeket, mint például az űrháború, kollektív űrkatasztrófa, vagy akár (kis valószínűségű) végzetes meteorbecsapódás, idegen faj támadása.
A kooperáció jogi alapjait jelentő, az űr békés felhasználásának kereteit meghatározó öt fő nemzetközi szerződés mellett célirányos, multilaterális egyezmények is kialakulóban vannak, így például a (többek között az űrszeméttel kapcsolatban is) további fontos megállapodásokat tartalmazó, 2020-ban aláírt Artemis-egyezmény.
Nemzetközi szervezeteket tekintve a kollektív integrációhoz szükséges globális intézmény még nem valósult meg, egyelőre a kooperációs fókusz regionális szinten van, amelyre kiváló példa az Európai Űrügynökség működése. Az intézményi keretek lehetőséget adnak a tagsági erőforrások (különös tekintettel a szellemi tőkére) hatékony egyesítésére, amely olyan programok létrehozására használhatóak fel, mint például a GALILEO, amely polgári funkciója mellett kettős felhasználású eszközrendszer, ugyanis a NATO informatikai rendszeréhez integrálhatóvá tételével sikerülhetne elérni az interoperabilitás képességét, így jutva további biztonságpolitikai szempontból kulcsfontosságú képességhez.
Bár kiváló űrkutatási együttműködések alakultak az évek során, a teljes, kollektív kooperáció még nem alakult ki. A földi geopolitika érdekellentéteinek űrbe való projektálódásának példája a 2011-es amerikai Wolf-féle módosítás, amely jogi úton zárta el Kínát az űrkooperációtól, aminek egyik következménye, hogy a Nemzetközi Űrállomás helyett saját, várhatóan idén teljesen elkészülő űrállomást épít Kína, amely újra a versengés felé húzhatja vissza a kapcsolati attitűdöket, egyben csökkentve az űrtevékenységek transzparenciáját. A folyamatot nehezíti, hogy a tudományos kutatás integrálása a földi körülmények között is számos kérdést vet fel.
A tudományos kutatás szabályozása, az ezt érintő kooperáció megvalósítási kérdései
A kooperatív struktúra tehát egy viszonylag általánosítható folyamatként leírható, amelyben a gazdasági, politikai, katonai érdekeket a (politika, de leginkább a) (szak)diplomácia eszközeivel egyeztetve az együttműködés kereteit jogi formába öntik a nemzetek. Kérdéssé válik azonban, hogy a tudomány területén szükséges-e ezt a mechanizmust alkalmazni. Bár a K+F szektor egy része világviszonylatban kifejezetten állami irányítás és támogatás alatt áll, így a jól körülhatárolható nemzeti érdekek közvetítésére szolgálhat a tudománydiplomácia, mégis a multinacionális vállalatok saját fejlesztései esetén nem egyértelmű ezen folyamatok kezelése. Újabb kérdést vet fel, hogy valóban szükséges-e állami keretek között maradnia ezen tevékenységeknek, vagy a tudomány jellegéből adódóan minél liberalizáltabb formában, széles kör számára kell elérhetővé tenni az elért eredményeket és (piaci ellentételezés mellett) a kifejlesztett termékeket. A tudományos és gazdasági tér ilyen jellegű összefonódása kockáztatja azt, hogy a kutatások csupán profitorientált stratégiák és nem az emberiség szolgálata mentén szerveződnek, mindamellett sok esetben több lehetőséget, erőforrást nyújtanak, mint az állami megrendelések. A koronavírus elleni védőoltások tekintetében különösen is megfigyelhetővé váltak ezen új típusú kérdéskörök, amelyek kezelése végül az egész világra befolyást tett. Így például a New York-i székhelyű, de 35 különböző helyszínen található alvállalati lánccal rendelkező Pfizer multinacionális gyógyszervállalat kooperációja a Mainz-i székhelyű, német BioNTech vállalattal egy többnemzetiségű kutatócsoport fejlesztése nyomán eredményezett vakcinát. Ilyenkor nem határolható le nemzeti szinten a találmány, szemben a másik, állami hátterű folyamattal, amely például a Szputnyik-vakcina létrehozása esetén valósult meg, amelyet az orosz egészségügyi minisztérium alá tartozó Gamaleya Kutatóintézet fejlesztett ki. Kérdés tehát, hogy az innovációkhoz a nemzeti, vagy a globális út vezet sikeresebben, azonban valószínűsíthető, hogy a csupán piaci alapú kutatás a hadiiparban is hasznosítható fejlesztések területén komoly kockázatokat rejthet magában. Éppen ezért szükséges a megfelelő előzetes strukturálás a közös, nemzetközi haditechnikai fejlesztések esetében (amelyre kiváló példa a Panavia Tornado, és az Eurofighter Typhoon projektje), valamint a pontos jogi keretezés a katonai célú állami megrendelések esetén. A szigorú kontroll mellett azonban a transz-, illetve multinacionális cégek esetében az állami kutatásokhoz képest hatványozottan áll fenn a nemzetbiztonsági kockázat lehetősége, a nehezebb ellenőrizhetőség, nagyszámú (többnemzetiségű) munkavállaló esetében nagyobb a valószínűsége a hírszerzés tevékenységének az érzékeny adatok és fejlesztések megszerzésének terén. Éppen ezért érdekes a kialakuló tendencia az űripar privatizálódása terén. Tekintve, hogy amennyiben maguk az űrhadviselési innovációk állami kutatások mentén születnek is, egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyen finanszírozással nem gazdaságos magas szintű gyártókapacitást fenntartani, költséghatékonyabb azokat az erre szakosodott nagyvállalatokkal kötött szerződések keretében legyártani. Így azonban hiába a körültekintő kutatási eljárás, ugyanúgy a nemzetbiztonsági kockázatot magában rejtő, nem nemzeti, hanem piaci érdekek mentén működő cégektől függ az adott haditechnikai képesség. Éppen ezért háborús körülmények között szintén kérdésessé válna, hogy bizonyos országok területi elv mentén erőszakos privatizációt alkalmazva, a jogi kereteket felülírva kisajátítanák-e az adott vállalatot, amelynek gyártókapacitása belföldön, eredeti vezetése viszont külföldön található. Az állami és a magánszektor saját (aktorai közötti kooperációs) tevékenysége mellett harmadik út lehet az államközi együttműködés nemzetközi szerződés, vagy szervezet által. A nemzetközi kooperáció ezen formája a már említett hadiipari fejlesztések területén megvalósult, jelentős mértékben a közös regionális érdekeknek köszönhetően, azonban a globális társadalmi érdekek mentén (a számos norma és jogelvalkotás mellett, mint amelyek közé tartoznak a környezetvédelmi szerződések) a koronavírus járvány idején például nem sikerült ennyire összehangolt együttműködést elérni vakcinafejlesztést illetően. Bár kialakult törekvés a kutatások egységesítésére (a Nemzetközi Vakcinaintézet formájában), a kutatások nem egy közös nemzetközi projekt, hanem a piaci folyamatok mentén szerveződtek, így az Egészségügyi Világszervezet inkább csak a szükséges kereteket teremtette meg és ellenőrizte. Politikai filozófia kérdéskörébe tartozik, hogy a gazdasági-tudományos élet szabályozása, inkább ezt a többek között WTO által is gyakorolt liberalizációs trendet kövesse, amely során az államok, nemzetközi szervezetek csupán a versenyhez létfontosságú struktúrákat biztosítják, vagy állami ellenőrzés melletti nemzetközi együttműködés a gyümölcsözőbb. További kérdés, hogy ezen a téren létrejön-e a versengésből kooperációvá fejlődés folyamata, illetve ezen részjelenségek hogyan hierarchizálódnak (például a leány- és anyavállalat közötti kooperáció a többi vállalattal szembeni verseny érdekében, a magán és állami szféra kooperációja, vagy versenye a magasabb szerveződési szint).
Az űrdiplomácia fúziós jelentősége, civilizációs fejlődésben játszott szerepe
Az űrtevékenység a mindenkori tudományos, gazdasági, katonai és egyéb területek legfrissebb eredményeinek kumulációjaként nyilvánul meg. Éppen ezért az űrdiplomácia segítségével itt megvalósuló kooperáció a földi együttműködés számára is alapot adhat, felismerve ezen attitűdnek a versengéssel szembeni előnyét, az interdependencia reciprocitív intézkedésekkel való produktív folyamattá tételét. Történelmi távlatokat tekintve a civilizáció kollektív fejlődéséhez belső rendszerének integrációja szükséges, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberi faj a saját érdekeit is egységesen képviselhesse a csillagközi kommunikációban.
Kiemelt kép forrása: pexels.com
