Május 8-án hatalmas tűz ütött ki az iráni Bushehr városában, nem messze a város atomerőművétől. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárdához köthető Tasnim hírügynökség szerint szándékos gyújtogatás történt, de bővebb információkat nem osztottak meg ezen felül. A várost nem először érintik súlyos tűzesetek, 2020 júliusában szintén hatalmas tűz pusztított a városban. Ahogyan sok mást várost is Iránban, ugyanis 2020 májusától kezdődően a nyár során a perzsa állam számos városában egymás után következtek be „rejtélyes” tűzesetek és robbanások. Ezek a városok egy fontos közös tulajdonsággal rendelkeztek: mindegyikük fontos része az iráni nukleáris program országos infrastruktúrájának. Hivatalosan nem került megerősítése, ugyanakkor mind az iráni vezetés, mind pedig a régióval foglalkozó szakértők az izraeli polgári hírszerzést, a Moszadot nevezik meg a szabotázsok végrehajtójaként.

A szűken értelmezett Közel-Keleten jelenleg Izrael az egyetlen állam, amely rendelkezik nukleáris csapásmérő képességekkel, bár ezzel kapcsolatosan fenntartja a „nukleáris kétértelműség” politikáját, azaz nem erősíti meg, de nem is tagadja az atomfegyverek meglétét. Az atomfegyverek birtoklása jelentős elrettentési képességet jelent az ellenséges szándékú államokkal szemben, továbbá biztosítja az ország regionális műveleti szabadságát is, hiszen az eseti katonai beavatkozásai ellenére sem kell tartania egy átfogó konvencionális támadástól. Amennyiben a régióban egy másik állam is szert tenne katonai célú nukleáris képességekre, az egyrészről döntően korlátozná a zsidó állam műveleti szabadságát, másrészről pedig létfontosságú fenyegetést jelentene Izraelre és lakosságára, tekintettel az ország relatív alacsony kiterjedésére és koncentrált elhelyezkedésű lakosságára. Ennek fényében hirdette meg Menachim Begin 1981-ben a „Begin-doktrínának” nevezett védelmi alapelvet, miszerint az izraeli kormány semmilyen módon nem hagyhatja (tehát bármilyen eszközt alkalmazni fog annak megakadályozására), hogy egy ellenséges állam tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki Izrael lakossága ellen. A kormányfő nyílt állásfoglalásának oka a nemzetközi közösség felháborodása volt, miután egy az izraeli légierő légicsapásokkal megsemmisített egy iraki nukleáris erőművet, amelyet a Szaddám-rendszer katonai célú nukleáris programjának alapjának tekintettek. [1] A „Begin-doktrína” fennállásának tanúbizonyságot tesz, hogy az izraeli légierő 2007-ben is légicsapásokkal semmisített meg egy szíriai nukleáris létesítményt, amelyet a katonai célú atomprogram egyik alapjának tekintettek.

Ahogyan az iraki és szír atomprogramot, úgy az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programját is vitális biztonsági fenyegetésként értékeli az izraeli politikai és katonai vezetés. Az iráni nukleáris ambíciók (amely a nyugati orientációval rendelkező Reza Pahlavi sah rendszerének idején még bírta az izraeliek támogatását) az erősen konzervatív és a zsidó állammal szélsőségesen ellenséges magatartást képviselő Mahmud Ahmadinezsád elnök idején jutottak a csúcsra, amelynek következtében erősödő nemzetközi nyomásgyakorlással és szankciókkal kellett szembenéznie Teheránnak. A 2010-es évek elején a feszültségek olyan mértékűre nőttek, hogy mind Izraelben, mind pedig az Egyesült Államokban felerősödtek a preemptív háborút szorgalmazó hangok. [2] A konfliktus deeszkalációjára az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, Németországgal kiegészülve (P5+1 formáció) azonban tárgyalásos úton rábírták Iránt a katonai célú nukleáris programjának felfüggesztésére, cserébe az iráni gazdaságot súlytó szankciók feloldásáért. [3] A 2015-ben megkötött, atomalkuként elhíresült egyezményt (hivatalos nevén közös átfogó akcióterv [Joint Comprehensive Plan for Action, JCPOA]) Izrael Állam a kezdetektől fogva határozottan ellenezte, tekintettel annak ideiglenes jellegére, valamint a feloldott szankciók következtében megerősödő iráni gazdaságra, amely lehetővé teszi Teherán számára, hogy finanszírozza a regionális törekvéseit.

A nyílt háború végül elmaradt, ugyanakkor az árnyékban egy másik háború tovább folytatódott: ezek voltak az Egyesült Államok és/vagy Izrael által folytatott titkos műveletek („clandestine operations”) az iráni atomprogram szabotálására. Ezen műveletek végrehajtásukban eltérőek lehetnek, a klasszikus szabotázsoktól kezdve, az iráni nukleáris szakemberek célzott likvidálásán keresztül a korszakos jelentőségében egyedülálló Stuxnet kibertámadásig bezárólag. Mindezek mellett jelen vannak a hagyományos mélységi felderítő és hírszerző feladatok, például a sajtóban nyilvánosságra hozott 2018-as művelet, amikor az izraeli hírszerzés ügynökei tárgyi bizonyítékokat szereztek arról, hogy Irán állítása ellenére nem tartja magát az nukleáris megállapodásban foglaltakhoz és jelentősebb mennyiségű „sárga pogácsát” (uránérc-por, amelyet „pogácsává” sajtolnak a szállítás céljából) halmozott fel. Egyes akcióknál, végrehajtásuk komplexitásából fakadóan vélelmezhető az Egyesült Államok részvétele, más műveleteket azonban unilaterális izraeli lépésként azonosítanak.

Az iráni atomtudósok likvidálása mögött a Moszad „Kidon”, az izraeli különleges egységekből toborzott beavatkozó alegységét sejtik, amelynek működése szigorúan bizalmas még a polgári hírszerzés szervezetén belül is. (A popkulturális ismertségéből fakadóan napjainkra valószínűsíthetően átszervezésre került az alegység, ahogyan az történt a hetvenes években is.) Jellegzetes módszerük a célzott likvidálásokra a járművekre erősített robbanóeszközökkel végrehajtott merénylet volt, 2010 és 2012 között négy vezető atomfizikus is ilyen merényletek következtében veszítette életét. Ezt követően szüneteltek a célzott likvidálások egészen tavaly novemberi, amikor Mohsen Fakhrizadeh-Mahabadi, az iráni nukleáris program (akkori) vezetője egy pokolgépes támadást követő tűzharcban az életét veszítette Teherán közelében. A lépés hátterében volt amerikai politikai és katonai döntéshozók Izrael azon szándékát azonosították, hogy a feszültségek eszkalálásával kényszerpályára állítsa a Biden-adminisztrációt a Donald Trump által 2018-ban felmondott, Joe Biden által pedig ismételten tervezetten megkötendő atomalku kapcsán. Izrael érintettsége a merényletben erősen vélelmezhető, tekintettel arra, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök 2018-ban a tudóssal kapcsolatban csak annyit kért, hogy emlékezzenek a nevére. A Moszadot vélelmezik Ali-Reza Asgari, az Iráni Forradalmi Gárda dandártábornoka elrablása mögött is: az iráni tábornok 2007-ben tűnt el Törökországban, Ronen Bergman izraeli oknyomozó újságíró szerint a kihallgatása során kulcsinformációkhoz juttatta az izraeli nemzetbiztonságot az iráni nukleáris program fejlettségéről, valamint a szíriai és észak-koreai érintettségről. [4]

A likvidálások mellett a másik leginkább jellemző eszköz a nukleáris létesítmények elleni szabotázsakciók végrehajtása. A május 8-ai tűzesetet megelőzően április 11-én történt egy jelentős akció a natanzi nukleáris létesítményben, amely során egy 150 kilogrammos távirányítású robbanószerkezettel kiiktatták a létesítmény elsődleges és tartalék elektromos hálózatát. A szabotázs valószínűsíthetően hónapokkal vetette vissza az iráni atomprogramot. Natanz nem először vált a szabotázsakciók célpontjává: a város is része volt a 2020 nyarán bekövetkezett robbantás és gyújtogatás sorozatnak, amikor három hét alatt tucatnyi olyan energetikai és katonai létesítményben történtek incidensek, amelyek bizonyos mértékben mind köthetőek voltak az iráni nukleáris programhoz. A robbantások és tűzesetek mellett a szabotázsakcióknak egy kifinomultabb módját is alkalmazta a Moszad, mégpedig különböző fedőcégeken keresztül becsatlakoztak az iráni nukleáris program fejlesztésének nemzetközi ellátási láncába és gyárilag hibás alkatrészeket szállítottak le a megrendelések során.

A szabotázs legkifinomultabb módja azonban a kibertámadások végrehajtása, amelyek tekintetében a 2010-ben ismertté vált Stuxnet-vírust lehet kiemelni. A – valószínűsíthetően a Moszad, az Aman (izraeli katonai hírszerzés) 8200-es alegysége és a CIA – által végrehajtott művelet során a Stuxnet-vírus a natanzi urándúsítóban a centrifugák fordulatszámát észrevétlenül, szakaszosan manipulálta: folyamatosan lecsökkentette majd pedig felgyorsította őket, a központi monitoring rendszer felé pedig hamis adatokat küldött. Noha a vírus jelenlétét érzékelték, az iráni szakembereket megtévesztette, hogy a bushehri atomerőműben semmilyen kárt nem okozott, miközben a natanzi dúsítóban 2016-ra a centrifugák 20%-a megsemmisült. [5]

Az bizonyos, hogy ezen műveletekből két egyértelműen azonosítható tapasztalat vonható le: az izraeli nemzetbiztonsági szolgálatok képességei mellett az iráni elhárítás felkészültségéről is sokat mond, hogy a perzsa államban hány főből álló mélyfedésben lévő izraeli hírszerző állomány tartózkodhat, akik képesek a tavaly nyári szabotázs-sorozat végrehajtására, vagy a nukleáris program egyik fő elemének számító natanzi létesítmény központjában egy több, mint 100 kilogrammos robbanószerkezetet elhelyezni.

Összességében azonban még az izraeli elemzők körében sincs azonban egyetértés az izraeli titkos műveletek középtávú eredményességét illetően. Ennek oka, hogy a nukleáris létesítmények ellen végrehajtott műveletek a globális terrorizmus elleni műveletekhez hasonlítható: a központi létesítmények elleni támadások az iráni nukleáris infrastruktúra decentralizálását (valamint a föld alá telepítését) vonják magukkal, amely megnehezíti a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség ellenőrző tevékenységét, továbbá megerősíti az iráni vezetést azon törekvésében (és csökkenti a kompromisszumkészségét), hogy mihamarabb szert tegyen egy nukleáris fegyverre.

Izrael számára azonban továbbra elfogadhatatlan egy 2015-öshöz hasonló kompromisszum (a Biden-adminisztráció ezirányú törekvéseire jelentős negatív hatással bírnak az elmúlt időszak szabotázsakciói) a jelenlegi iráni vezetéssel, így amerikai támogatással vagy anélkül, de valószínűsíthetően folytatni fogja az titkos műveleteit az atomprogram szabotálására. Ez az árnyékkonfliktus bizonyos mértékben párhuzamba állítható a két ország közti vetélkedés másik elemével, a regionális helyettesítő („proxy”) háborúval, amely keretében Irán különböző állam alatti szereplők támogatásán (a libanoni Hezbollah, a Gázai-övezetet irányító palesztin Hamász, további szíriai entitások) keresztül tartja állandó nyomás alatt a zsidó államot, amely légicsapásokkal törekszik ezen aktorok visszaszorítására és semlegesítésére [6], így az iráni-izraeli konfliktus alapjának a kölcsönös kifárasztás stratégiája tekinthető.

Az bizonyos, hogy a Moszad szabotázsakciói önmagukban nem lesznek elegendőek az iráni nukleáris program felszámolásához, ahogyan – robosztus katonai ereje ellenére – Izrael sem képes egyoldalúan felvenni a küzdelmet az Iráni Iszlám Köztársasággal. Az Egyesült Államok azonban nem keveredhet bele Afganisztánhoz hasonlóan egy regionális konfliktusba, miközben az erőforrásaira a Kínai Népköztársaság és az Oroszországi Föderáció által jelentett globális revizionista hatalmi kihívások kezelésére lenne szüksége. Az ellentétek feloldásának megoldása egy esetleges iráni demokratikus rendszerváltás lehetne, amely növelné a nemzetközi közösség bizalmát (és csökkentené Izrael fenyegetettség-percepcióját), ennek társadalmi megalapozottsága azonban kérdéses, a külső szereplők ezirányú beavatkozási kísérletei pedig mindeddig kevés sikerrel jártak a Közel-Keleten.

[1] Kapusňak, Ján: Covert operations attributed to Israel’s Intelligence Services against Iran’s nuclear program. In: Majer, Marian – Ondrejcsák Róbert (szerk.): Panorama of global security environment 2013. Centre for European and North Atlantic Affairs, Bratislava, 2013. ISBN 978-80-971124-5-5. pp. 375-376.

[2] N. Rózsa Erzsébet: Az Egyesült Államok, Izrael és Irán: a közel-keleti stratégiai háromszög a világ napirendjén. In: Külügyi Szemle, 2015. pp. 58-59. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/NRE.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[3] Szálkai Kinga – Baranyi Tamás Péter – Szarka E. Luca (szerk.): Biztonságpolitikai Corvinák I. Antall József Tudásközpont, Budapest, 2019. ISBN 978-61-555595-7-0. pp. 420-421.

[4] Vielhaber, David – Bleek, Philipp C.: Shadow Wars – Covert Operations Against Iran’s Nuclear Program. In: The Nonproliferation Review, 2012/3. p. 483. Elérhetőség: https://www.tandfonline.com/doi/pdf/10.1080/10736700.2012.734194 (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[5] Vámos Sándor: A Stuxnet sztori. Bolyongó blog, 2020. 08. 16. Elérhetőség: https://bolyongo.hu/doku.php?id=passport:a_stuxnet_sztori (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

[6] Németh Bence – Szalai Máté: A lezárás felé? A szíriai polgárháború megoldásának lehetséges körvonalai (3.) – A regionális szereplők céljai és érdekei: Izrael és a GCC. In: KKI Elemzések, 2017. pp. 13-14. Elérhetőség: https://kki.hu/assets/upload/29_KKI-elemzes_SYR_Nemeth-Szalai_20171120.pdf (Letöltés dátuma: 2021. 05. 09.)

Címlapkép: Iráni atomprogram – A natanzi urándúsító üzem. Natanz, 2020. július 8.
A Maxar Technologies által 2020. július 8-án közreadott műholdkép a közép-iráni Natanzban lévő urándúsító üzem egyik megrongálódott épületéről (k). 2020. július 2-án egy robbanás után tűz ütött ki a létesítményben, az Iráni Atomenergia Szervezet közlése szerint a balesetben megrongálódott egy félig kész épület, de a centrifugáknak helyet adó létesítményben nem esett kár, és emberi sérülés sem történt.
(Forrás: MTI/EPA/Maxar Technologies)