Minden bizonnyal a Gladio név hallatán a történelmet kedvelők közül sokaknak először a római légionáriusok hírhedt 50-70 centiméter pengehosszúságú rövidkardjára (gladius) vagy az arénában küzdő gladiátorokra asszociálnak, nem pedig a NATO hidegháborús szerepvállalásának egy kevésbé ismert fejezetére. Írásunkban a „stay-behind” (a továbbiakban SB) előzményeit, elméleti részét, a vele kapcsolatban felmerülő kérdéseket és dilemmákat ismertetjük, valamint NATO-országok példáján keresztül bemutatjuk, hogy milyen funkciót töltött be a hidegháborús védelmi stratégiákban, és mindez hogyan valósult meg a gyakorlatban. Végül érintjük még a témát körülölelő információ és forráshiány problematikáját, illetve az ebből hasznot húzó, összeesküvés-elméletekre hajlamos írások megjelenését. 

Kémjátszmák Olaszországban és a Gladio-botrány

Két férfi kicserél egy-egy csomagot a sötét éjszakában Róma egyik félreeső parkolójában, majd hirtelen megjelenik a helyszínen az olasz csendőrség (Arma dei Carabinieri) és letartóztatja őket. Az oroszul beszélőt diplomáciai mentessége védi, ezért hamar elengedik, majd kiutasítják az országból, a másik fél ellen, (aki az az olasz haditengerészet fregattkapitánya) pedig vádat emelnek kémkedésért és államtitkok megsértéséért. A rajtaütés során talált tárgyi bizonyítékok (NATO-dokumentumok és jelentős mennyiségű készpénz) is alátámasztják, miszerint az adósságokkal[1] küszködő olasz tiszt fizetség fejében katonai dokumentumokat adott át az orosz hírszerzőnek. Igazi hidegháborús kémtörténet is lehetne mindez, ha nem napjainkban (2021 márciusában) történik.[2] Az ügy horderejét jól szemlélteti az olasz média egyöntetű állásfoglalása, amely a hidegháború óta nem tapasztalt súlyosságú esetként hivatkozik rá.

A ’90-es évek elején is egy másik több ország nemzetbiztonsági szolgálatát érintő esettől volt hangos az olasz média: az újságok címlapon tudósítottak az egyik parlamenti vizsgálóbizottság eredményeiről, amely az általa összegyűjtött információk alapján rejtett fegyverraktárakról, a NATO és CIA koordinálta titokban működő paramilitáris szervezetekről és azok esetleges részvételéről az olasz belpolitikában számolt be. Az ügy kirobbantója a második világháború utáni olasz politika meghatározó tagja, az események idején miniszterelnök Giulio Andreotti volt, aki 1990-ben egy parlamenti vita során (a magas rangú hivatalt betöltő személyek közül) elsőként fedte fel a Gladio létezését és adta elő a szervezet keletkezésének történetét. Ezt követően, kénytelen-kelletlen, Francesco Cossiga, Olaszország államfője is beismerte, hogy az ’50-es években részt vett a Gladio megalakításában, mely nyilatkozata után a kommunista utódpárt, a Baloldali Demokrata Párt (Partito Democratico della Sinistra), hazaárulással vádolta meg és kezdeményezte az alkotmányos módon történő elmozdítását. Sikertelenül.[3]

Az olasz Gladio-botrány aztán továbbgyűrűzött más NATO-tagországokba (sőt olyan semleges országokba is, mint Ausztria, Svédország vagy Svájc[4]): a közvélemény, újságírók, a be nem avatott parlamenti képviselők és politikusok összefogva követeltek magyarázatot a kormányzatoktól és a hírszerző közösségtől a hazájukban zajló fedett műveletekről. A NATO érezve a nyomást hivatalos közleményt adott ki az üggyel kapcsolatosan,[5] a nyugat-európai és skandináv kormányok pedig félszegen elismerték, hogy az olaszokéhoz hasonló szervezetek működtettek az országukban.[6] Állást foglalt az Európai Parlament is, mely felszólította a tagországok igazságszolgáltatásának szerveit, hogy vizsgálják ki hazájuk érintettségét az ügyben, továbbá a nemzeti kormányokat, hogy számolják fel a szóban forgó titkos hálózatokat.[7]  Fontos megjegyezni, hogy a Gladio-üggyel párhuzamosan zajlott az Öbölháború, ami nem meglepő módon sokkal nagyobb médiafigyelmet kapott akkoriban; azt mondhatjuk valamennyire el is sikkadt az egész botrány a kuvaiti beavatkozás árnyékában. Ezzel együtt, Andreotti időzítése nem volt a legideálisabb a koalícióban résztvevő NATO-országok szempontjából, hisz gondoljunk bele, egy háború közepén senki nem akar magyarázkodni az otthon több évtizedig titokban működtetett szervezetekkel kapcsolatban.

Összeesküvés-elméletek és a kutatás során felmerülő nehézségek

Ha rákeresünk a worldcat.org-on a Gladio-szóra és megnézzük az így generált hálózat-ábrát (1. ábra), visszatérő elemként vannak jelen rajta az olyan címszavak, mint: anti-kommunista mozgalmak, paramilitáris szervezetek, szélsőjobboldali terrorizmus, államilag támogatott terrorizmus, terror-elhárítás, különböző hírszerző ügynökségek (Moszad, KGB, CIA stb.), egyes esetekben titkos társaságok (Propaganda Due-botrány), szervezett-bűnözés (maffia), drogkereskedelem és még a katolikus egyház is. Mindezekből a szavakból mozaikszerűen a hidegháborús Olaszország képe rajzolódik ki előttünk, annak sokszereplős és komplex kapcsolati rendszerével együtt, amelyben alapították és működtették a Gladio-szervezetét.

A témát kutatóknak hamar szembesülnie kell vele, hogy rengeteg mindennel összefüggésbe hozták már a Gladio-t és egyes összeesküvés-elméletekben előszeretettel kap kiemelt szerepet, amelyek nagyban megnehezítik a terület feldolgozását. Ez alól hazánk sem kivétel: teljes fogalmi zavart okozva, egy a napjainkig fennálló(!) titkos hidegháborús struktúrát vizionál elméletében az ismert konteós, Drábik János is, aki szerint a „háttérhatalom” (értsd: nemzetközi pénzügyi elit), a NATO „titkos hadseregein” (értsd: ukrán szélsőjobboldali milíciák) keresztül befolyásolta a 2014-es ukrajnai eseményeket.[8]

1. ábra A Gladioval társított szavak hálózat-ábrája (Forrás: http://worldcat.org/identities/lccn-nr97018688/) letöltve: 2021.04.05.

A Gladio-történetének[9] feldolgozása erősen hiányos az akadémiai oldalról, ellenben már rengeteg nagyratörő, forrásokkal kellően alá nem támasztott, illetve azokat helytelenül értelmező mű íródott. A témában született legátfogóbb könyv a zürichi Center for Security Studies (CSS) volt kutatójáé Daniel Ganseré (NATOs Secret Armies – Operation Gladio and Terrorism in Western Europe), amely elköveti ugyanezt a hibát: túl sokat akar mutatni (sorra veszi az összes nyugati „stay-behind” erőt), ez pedig kutatása alaposságának a rovására megy, ezenkívül rosszul von le összefüggéseket és eltúlozza a NATO szerepét (mindezt a saját narratívájának is ellentmondó források szerepeltetése után!). A svájci kutató könyvét annak tudatában kell olvasni, hogy írója hangos kritikusa a NATO-nak és az általa imperialistának nevezett Egyesült Államok politikájának, ezenkívül többször is vendége volt már az orosz állami média németnyelvű adásainak.[10] Ganser korábban a 9/11 terrortámadást kivizsgáló bizottság egyes állításait is kétségbe vonta.[11] Esete nem egyedi, több más könyv, amely a Gladioról született, axiómaként kezel be nem bizonyított állításokat (pl.: a ’70-es és ’80-as évek olaszországi terrortámadásai és a szervezet közötti kapcsolatot stb.), egyúttal nem élnek forráskritikával, holott az ilyen rejtetten működő hálózatok esetében rendszeres a dezinformáció minden oldalról. Jó példa erre az a FM 30–31-es „amerikai” harcszabályzat esete, melyre Ganser is (részben) alapozta az állításait. Az FM 30-31-es vagy más néven Westmoreland Field Manual (állítólag William Westmoreland vezérkari főnök aláírása szerepel rajta) különböző felkelés ellenes műveleteket tárgyal, köztük a „feszültség keltés stratégiáját” (strategy of tension), amely az erőszak szintjének növelését támogatja az adott (szövetséges) országban, akár „false flag” műveleteken keresztül is.[12] A dokumentumról már a nyolcvanas években is azt híresztelték, hogy KGB-hamisítvány,[13] ezt erősítette meg egy interjúban a CIA egykori igazgatója, William Colby is; vannak olyanok akik, azonban hitelesnek tartják, mint például a BBC-dokumentumfilmjében nyilatkozó egykori vezető elemző a CIA-nál.[14] Hogy ez is csak egy elterelés volt az amerikaiak részéről és a dokumentum valódi, azt nehéz megítélni ezek után, mindenesetre komplett elméleteket teljes bizonyossággal nem lehet alapozni rá, olyan módon ahogy azt Ganser és több más szerző is tette.

Ettől eltérő megközelítést alkalmazott a Leopoldo Nuti és Olav Riste a The Journal of Strategic Studies-ban megjelent “Preparing for a Soviet Occupation: The Strategy of ‘Stay-Behind’.” című tanulmánykötete, amely összegyűjtötte és bemutatta a biztosan tudható és állítható információkat az SB csapatokról Olaszországban, Franciaországban, Norvégiában és Hollandiában, anélkül, hogy nagyratörő megállapításokat tenne. Úgy gondolom ez az óvatos, tartózkodó, „biztos minimum” viszonyulás sokkal célratörőbb, azzal együtt, hogy nyitva hagy és nem ad választ több kérdésre sem (szélsőjobboldali terrorizmus ügye Olaszországban), ugyanakkor bölcsebb így eljárni, mint kétes eredetű forrásokra alapozva (esetleg hamis) narratívát alkotni.

Mindenképp érdekes és egyúttal hasznos lenne, ha a Gladio-ügyben érintett országok szélesebb körben kutathatóvá tennék a vonatkozó anyagokat titkosításuk feloldásával, annak érdekében, hogy egy lehetőleg tiszta képet lehessen a szervezet felépítéséről és működéséről kapni, ezáltal megcáfolni a már említett összeesküvés elméleteket (ha csak részlegesen is). A dolog természetéből fakadóan erre azonban még egy ideig nem számíthatunk: a „svájci Gladioról”, a P-26-ról, nyílt kiállítás 2018 novemberében Gstaadban: a média és a nyilvánosság részvétele nélkül tartott átadási ünnepségen kiderült, hogy a múzeum 2041-ig nem fogad látogatókat, mert egészen addig tart a bemutatott anyagok titkosítása.[15]

A második világháború öröksége: a stay-behind erők[16]

A második világháború történései nagyban befolyásolták a hidegháborús katonai stratégiák megalkotását a vasfüggöny mindkét oldalán. A nyugati-blokk államaiban ezalatt leginkább a német megszállás során szerzett tudást és tapasztalatot értjük; a háborút követően több országban is hasonló módon kezdték el megszervezni a védelmüket, mely részben önálló indíttatásból történt, részben amerikai-brit javaslatok és felügyelet alapján. Általános volt a félelem attól, hogy a történelem megismétli önmagát[17], azonban a német csizmák helyett a szovjetek fogják lerohanni a nemzeti szuverenitásukat épphogy csak visszanyert országokat.

A hidegháború elején a nyugati védelmi stratégiák kidolgozói azzal számoltak, hogy a következő háború hasonló dinamikával fog zajlani, mint az előző, ezúttal mindez nem éri majd váratlanul őket és tudatosan feltudnak rá készülni. Úgy gondolták a nyugati és a szovjet erők összecsapásának korai szakaszában először az utóbbiak fölénye fog érvényesülni, ezért az ellenséges erők inváziója és a megszállás elkerülhetetlen. Ezt az állapotot azonban csak átmenetinek tekintették: a konfliktus későbbi szakaszában a friss nyugati erők (amerikaiak) beérkezésével újra lehetőség nyílik majd a megszállt területek felszabadítására (ahogyan az a második világháborúban is történt). Egészen eddig azonban folyamatos ellenállást kell kifejteni a megszálló haderő csapatainak lekötésére, akadályozására, illetve a felszabadítás előkészítésére. A koncepció sikere érdekében igyekeztek már gondosan lerakni az alapjait egy földalatti ellenálló-hálózatnak, amely a bekövetkező invázióra felkészült, kiképzett, továbbá rendelkezik a feladatainak elvégzéshez szükséges kompetenciákkal és felszereléssel. Ezen szempontok fontosságának felismerése a már említett második világháborús tapasztalatok alapján született, amikor rengeteg anyagi és élőerő ráfordítást igényelt az ellenálló-hálózatok létrehozása a német vonalak mögött, illetve annak működtetése során ugyancsak sok problémával (logisztika területén) szembesültek a szövetségesek.[18] Ilyen módon hozták létre, és kezdték el szervezni tehát a „stay-behind” erőket, Rómától Stockholmig.

Jellemző módon a hálózatok felállításával olyanokat bíztak meg, akik már rendelkeztek a korábbi évekből gyakorlattal ezen a téren: legyen szó civilekről, partizánokról, hírszerzőkről vagy egykori katonatisztekről. A résztvevő személyek mind első kézből tanulták meg, illetve alkalmazták élesben a különböző hírszerzési módszereket és fedett tevékenységeket; kiterjedt kapcsolati hálóval bírtak és készek voltak újak létrehozására. Leggyakrabban a honi katonai nemzetbiztonsági szolgálatok alá osztották be az újonnan alakult egységeket, lévén tevékenységük rejtett volt és megkövetelte a titoktartást.  A világháború alatt a British Special Operations Executive (SOE), továbbá a The US Office of Strategic Services (OSS) és a megszállt területeken működő ellenállók között már létrejött a kapcsolat, mely egyúttal megágyazott a későbbi hidegháborús együttműködésnek is.[19] A gyakorlatban ez azt jelentette, sokszor a személyes ismertség révén, hamarabb öltött testet az együttműködés informális úton, minthogy a hivatalos csatornákon az megtörtént volna.

A NATO-megalakulása és szerepe a stay-behind erők működésében

Az olyan események, mint a csehszlovák és magyarországi kommunista hatalomátvétel, illetve a berlini blokád, arra sarkallták a nyugati tömb országait, hogy felgyorsítsák a „stay-behind” hálózataik kiépítését[20], továbbá ezek működésének multilaterális alapon történő koordinálását. Elsőként ez a Nyugati Unió (Western Union; WEU) keretei között valósult meg, amikor 1949-ben a Benelux-államok, Franciaország és Nagy-Britannia részvételével megalakult a WEUCC (Western Union Clandestine Comittee), mely bizottsághoz a közös stay-behind irányelvek lefektetését követően, 1950-ben megfigyelőként csatlakoztak az amerikaiak is.[21]

1949 áprilisában transzatlanti katonai szövetségként megalakult az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), amellyel intézményesült az amerikaiak befolyása a hidegháborús európai biztonságpolitikában. Ahogyan azt a NATO első főtitkára, Lord Ismay is megfogalmazta, a szervezet célja az volt, hogy „az amerikaiakat bent, az oroszokat kint és a németeket lent tartsa”.[22] A szovjetek távol tartása, vagy másnéven az Egyesült Államok feltartóztatási politikája (containment policy), számos politikai, gazdasági és katonai eszköz alkalmazását jelentette a Szovjetunió azon szándékával szemben, hogy befolyását kiterjessze Európa többi részére (lásd 2. ábra).[23] Ez utóbbi célt szolgálta tehát a „stay-behind” hálózatok megszervezése is.

2. ábra A szovjet befolyási övezet a második világháború utáni Európában (Forrás: https://www.thinglink.com/scene/644583434622074882) letöltve: 2021.04.12.

A korábban említett tevékenységek köréről („unorthodox warfare activites”) CPC pedig egy dokumentumot köröztetett a szövetséges országok hírszerző főnökei között: ebben szó volt titkos hírszerző tevékenységekről (secret intelligence activites; SI) és különleges műveletekről (special operations; SO), mely utóbbi magában foglalta a paramilitáris (gerilla) csapatokat és lélektani-műveleteket is.
A NATO megszületésével a WEUCC feladatait a következő év áprilisától a Clandestine Tervező Bizottság (Clandestine Planning Comittee, CPC) vette át, amelyet a Szövetséges Hatalmak Európai Legfelsőbb Parancsnoka  (Supreme Commander for Europe, SACEUR) hozott létre, és kezdetben csak a NATO fő katonai erejét adó három ország (Standing Group) képviseltette benne magát (Franciaország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok), de értekezleteiken a többi szövetséges állam képviselői is részt vehettek. A CPC-ben megegyeztek arról, hogy a „stay.behind” tevékenységekért elsősorban a nemzeti kormányok felelősek, szövetségi szinten csak a koordinációról lehet szó. Ezt bizonyítja egy 1961-es dokumentum is, amely átfogó és részletes betekintést nyújt abba, hogy a NATO hogyan látta akkoriban a háború kitörését követő fejleményeket. Ez részben a tizenöt évvel korábbi koncepciót váltotta fel, amely, mint már említettük a második világháborúhoz hasonló kimenetellel számolt; mindeközben mindkét oldalon nagyszámban jelentek meg nukleáris fegyverek és modern katonai eszközök.  A kezdeti feltételezés tehát az volt, hogy az általános háború az atomfegyverek bevetésével kezdődik, és két szakaszból fog állni: az első, nagyszabású, szervezett hadviselésből álló szakaszból, amely valószínűleg nem tart 30 napnál tovább, és egy második, hosszabb ideig tartó részből, amelyet az újra szervezés és készletek feltöltése jellemez. A NATO stratégia ekkoriban már azzal számolt, hogy az ellenség nem lesz képes elfoglalni kiterjedt területeket Európában; a tagországi SB-készületek mindazonáltal továbbra is kívánatosak arra az esetre, ha a NATO-erőknek ideiglenesen vissza kellene vonulniuk bizonyos térségekből (különösen a határ menti területekről). Azt látjuk tehát, hogy mind a Szövetséges Európai Erők Főparancsoksága (Supreme Headquarters Allied Powers Europe, SHAPE), mind a CPC megállapodott arról, hogy az ilyen jellegű SB-tevékenység tisztán nemzeti hatáskörbe tartozik, és kizárólag a tagállamok területére korlátozódik: a tervezés részben sem a SHAPE, sem a CPC nem vette ki részét.[24] Ez egyrészt fakadt az SB-természetéből, melynek sokszor sejtszerű szerveződése megkövetelte, hogy a résztvevők személyéről és számáról csak korlátozott számú személy tudhat, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok azon törekvéséből, hogy az SB-hálózatok felett szuverén fennhatóságot gyakoroljanak, továbbá a hely és nyelvismeret fontosságát sem tekinthetjük ebben az esetben elhanyagolható tényezőne, amellyel kizárólag a helyi szereplők bírtak.

Az amerikaiak megpróbálták szorosabbra fűzni az együttműködést, és a CPC-t helyett egy erre a célra létrejött koordinációs központot létrehozni, de ez elbukott a részes felek nemzetbiztonsági szolgálatainak ellenállásán.[25] Később, először a Benelux-államok, majd más országok is helyet kaptak a bizottságban, amely 1958-tól ACC (Allied Clandestine Committe) néven folytatta tevékenységét egészen 1976-ig, amikor is nyugatnémet SB-erőkért felelős Heidrun Hoferről kiderült, hogy KGB-nek dolgozik. Az új név megalkotásakor ACC-ben a „clandestine”-t egyszerűen kicserélték „coordination”-re.[26] Az ACC, utolsó ismert ülését 1990-október 24-én, a Gladio-botrány kirobbanásának idején tartotta Brüsszelben.[27]

Ha országokra lebontva vizsgáljuk a különböző SB-szervezetek felépítését, létszámát és sokszor a rendeltetését is, akkor jelentős eltéréseket tapasztalunk. Példának okáért vegyük először az olasz SB-t, amely, mint ismeretes, Gladio név alatt híresült el. A későbbi Gladio-magját kezdetben a második világháború után reaktivált ellenálló csoport, az Osoppo jelentette; mintegy négyezer-ötszáz fős állományával az Osoppora kiemelt szerep hárult a ’45-utáni Olaszországban. Az 1948-as választások idején ugyanis az egyik legfőbb fenyegetést az észak-keletről beszivárgó jugoszláv csapatok jelentették, amelyek egy potenciális kommunista puccsot hivatottak támogatni; egyes (kissé túlzó) jelentések az olasz kommunisták (apparato) birtokában lévő fegyverek számát több mint kétszázezerre becsülték, amely kiegészülve külső támogatással jelentős kockázatot hordozott magában az olasz biztonsági erők megítélése szerint. A forradalom/puccs megelőzése érdekében titokban a jugoszláv–olasz határ térségébe vezényelték az Osoppo-t, amely legalább egy komoly összecsapásban bizonyítottan részt vett (méghozzá jugoszláv területen).[28]

1951-ben felmerült az olasz katonai hírszerzés (Servizio Informazioni Forze Armate; SIFAR) első emberében, Umberto Broccoli tábornokban, hogy az addigra már csak „O” néven futó paramilitáris szervezetet átalakítsák a többi nyugati ország mintájára SB-erővé. Bizonyos szempontól kényszerszülte megoldás volt ez, az amerikaiak hasonló irányú törekvésére[29] Olaszországban; az olasz nemzetbiztonsági szolgálatok úgy ítélték meg, hogy ennek elkerülése érdekében ki kell építeni a saját képességeket minél előbb, és biztosítani kell azok nemzeti kontroll alatt tartását. A SIFAR-t ezt követően meg is hívták 1952-ben Párizsba, a CPC-vel és SACEUR-ral közös egyeztetésekre, mely után (olasz–amerikai) bilaterális alapon kezdődött el ténylegesen a Gladio megalakítása (1956-ban fejeződött be véglegesen). A Gladio pár év alatt sikeresen betagozódott a NATO SB-struktúrájába: 1964-ben az ACC-ülésein már teljes jogú tagjaként volt jelen a SIFAR képviselője.[30]

3. ábra A Gladio-címer, alatta a felirat: „Csendben szolgáljuk a szabadságot”(Forrás: https://libcom.org/history/articles/operation-gladio) letöltve: 2021.04.20.

Hasonlóan Olaszországhoz, Franciaországban is a katonai hírszerzés, a DGSE (Direction Générale de la Sécurité Extérieure) és az NSZK-ban is a BND (Bundesnachrichtendienst) volt a felelős az SB-műveletekért. Ami feltűnő, hogy míg az olasz SB-ben egyszerre a becslések alapján akár ezer-ezerötszáz ember is szolgált, addig a nyugatnémet párjában 1979-ben összesen nyolcvanöt(!),[31] a franciáknál is csupán a DGSE operatív részlegén (Service Action) belül feleltek ezért (kisszámban).[32] Ugyanezt látjuk Hollandiában: összesen pár tucat emberről beszélhetünk az SB-kapcsán, akárcsak a semleges Ausztriában, amely ugyan nem volt NATO-tag, de Svédországhoz és Svájchoz hasonlóan amerikai segítséggel alakult az országban SB-erő a háború után. Az alacsony létszámmal zajló nemzeti SB-programok önmagukban is cáfolják Ganser állításait, aki titkos „NATO hadseregeket” vizionál könyvében, holott mint az az adatokból kiolvasható, mindez erősen túlzásnak tekinthető.[33] Akárcsak az általa felvázolt amerikai (CIA) és brit (MI6) befolyás mértéke a szervezetekre; Ganser narratívájában ők játszák a fő szerepet a CPC/ACC keretében zajló egyeztetéseken, ezzel szemben az igazság, hogy a képviselőik ugyan jelen voltak ezeken, de szavazati jog nélkül (!), és mint már említettük korábban is, a mindenkori nemzetbiztonsági szervek vezetői gondosan ügyeltek a szuverenitásuk megőrzésére az SB-erők kapcsán.[34]

Különösen igaz ez, a hollandokra. A holland SB-szervezet nem is vett részt a NATO-n belül zajló koordinációban, tevékenységével is kizárólag nemzeti kormányának irányába tartozott elszámolással. Eltért a tekintetben is, hogy a feladatszabásakor kizárták azt, hogy a holland SB bármikor is gerilla-erőként funkcionáljon egy szovjet megszállás esetén.[35] Ez utóbbi egyébként megfigyelhető más SB-k esetében is. Alapvetően két irány létezett e tekintetben, egyik a francia/brit modell, amely főleg a hagyományos hírszerzésre, beszivárgásra, ügynökök kimentésére stb. helyezte a hangsúlyt, és az amerikai (nyugat-német és olasz SB-k is e szerint szerveződtek), ami sokkal inkább cselekvésközpontú volt (gerillák, szabotázs stb.) Annak ellenére, hogy sikerült megőrizni a SB-eredeti ötletét és életben tartani a szövetségi rendszeren belül, mégis a NATO-t ez nem akadályozta meg abban, hogy új koncepciót dolgozzon ki: a különleges erőkét (Special Forces), mely létrejötte egyértelműen a szervezetben folyamatosan növekvő amerikai befolyással volt magyarázható.[36]

Szélsőjobboldali terrorizmus és további dilemmák

Talán a legvitatottabb és legnehezebb kérdés, amellyel foglalkoznunk kell még, a lehetőség, hogy az SB-hálózatok (Belgium és Olaszország esetében mertül ez fel) eredeti rendeltetésüktől eltérve, illegális tevékenységekben vettek részt, a „belső ellenségek” (kommunisták) elleni kémkedéstől kezdve, egészen a „false-flag” terrorizmusig bezárólag. Olaszország esetében például nem lehet kizárni, hogy a Gladio ne játszott volna szerepet az országot a ’60-as évektől megrázó terrorhullámban; igaz, amíg a parlamenti vizsgálóbizottságok által feltárt dokumentumok teljes bizonyossággal nem támasztják alá ezt a következtetést, addig ez csupán feltételezés marad. Jelenleg tehát nem állnak rendelkezésre olyan bizonyítékok, amelyek meggyőzően alátámasztják a kapcsolatot a Gladio és az elkövetett terrorcselekmények között. Mindenesetre figyelemre méltó egy a Thomas Polgarral (magyar emigráns, később magas rangú CIA-tiszt) készült interjú, amelyben elárulja, igaz az SB-műveletek elkülönültek a CIA tevékenységtől, ennek ellenére azonban személyi szinten néha történt egybeesés.[37] A hidegháború elején, amikor a szovjet megszállástól való félelem a legnagyobb volt, ez nem volt ritka: a rövid időn belül létrehozott titkos hálózatok gyakran fedték át egymást, a küldetésük és funkcióik egyértelmű elhatárolása nélkül. Ami a legérdekesebb, Polgar szerint „az 1970-es években Olaszországban néhányan egy kicsit túlléptek azokon a szabályokon, amelyeket a NATO lefektetett”. Hogy ez pontosan mit takart, és milyen jellegű tevékenységre utalt vele Polgar az a mai napig kérdés, mindenesetre szavai után jogosan merül fel az emberben a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban gyakran idézett kétezeréves juvenalisi dilemma: „Quis custodiet ipsos custodes?” – „Ki őrzi az őrzőket?.[38]

Írta: Hende Olivér

Lektorálta: Siposné Prof. dr. Kecskeméthy Klára ezds.

 Irodalomjegyzék

Arboit, Gérald: Quelles « Armées Secrétes » de l’OTAN ? Centre Français de Recherche sur le Renseignement, 2016.

Cogan, Charles: ‘Stay-Behind’ in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.

Engelen, Dick: Lessons learned: The Dutch ‘Stay-Behind’ organization 1945–1992, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.

Ganser, Daniele: NATO’s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western Europe. Frank Cass, London. 2005.

Hansen, Peer Henrik: A Review of: “Falling Flat on the Stay-Behinds”, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006.

Nuti, Leopoldo and Riste, Olav (2007) ‘Introduction – Strategy of ‘Stay-Behind”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.

Nuti, Leopoldo: ‘The Italian ‘Stay-Behind’ network – The origins of operation ‘Gladio”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.

Prados, John: Safe for Democracy. The Secret Wars of the CIA. Chicago, Rowman and Littlefield Publishing Group. 2006.

Riste, Olav: With an eye to history: The origins and development of ‘Stay-Behind’ in Norway, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007.

Tas, Hakki: “Turkey’s Ergenekon Imbroglio and Academia’s Apathy.” Insight Turkey, vol. 16, no. 1, 2014.

Wilian, Philip: Puppetmasters. The political use of terrorism int Italy. Constable and Company Ltd, 1991.

Wood, Randall Bennett: Shadow Warrior. William Egan Colby and the CIA. Basic Books, New York. 2013.

 

BBC: Italian officer ‘caught selling secrets to Russia’, https://www.bbc.com/news/world-europe-56588506 megtekintve 2021.04.01.

BBC: Italy Russia arrest: Wife of navy ‘spy’ reveals dire finances, https://www.bbc.com/news/world-europe-56600959 megtekintve 2021.04.01.

BBC: Operation Gladio – BBC Timewatch, 1992. https://www.youtube.com/watch?v=yXavNe81XdQ  megtekintve 2021.04.06.

Blog.nationalmuseum: Project 26, https://blog.nationalmuseum.ch/en/2020/02/secret-army-p-26-in-switzerland/ megtekintve 2021.04.08.

Die Wochenzeitung: Geheim bis 2041, Die Wochenzeitung. https://www.woz.ch/-84de megtekintve 2021.04.07.

EUR-Lex.europa.eu: Joint Resolution on the Gladio affair, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?uri=OJ:JOC_1990_324_R_0186_01&from=EN megtekintve 2021.04.21.

National Review: Lord Ismay, NATO, and the Old-New World Order, https://www.nationalreview.com/2017/07/nato-russians-out-americans-germans-down-updated-reversed/ megtekintve 2021.04.08.

Oesterreichterrorismus.blogspot: Ein Waffenlager im Schrebergarten: Das vergessene stay behind-Depot in Wien-Lainz, http://oesterreichterrorismus.blogspot.com/2016/02/ein-waffenlager-im-schrebergarten-das.html megtekintve 2021.04.11.

RTde: Prohibitions, enemy images and conspiracy theories [DFP 44], https://de.rt.com/programme/der-fehlende-part/92286-verbote-feindbilder-und-verschworungstheorien-dfp/ megtekintve 2021.04.05.

Sputniknews: “Die Nato-Osterweiterung destabilisiert – Historiker Ganser über das Imperium USA”, https://de.sputniknews.com/politik/20200628327425877-ganser-imperium-usa-teil-2/ megtekintve 2021.04.05.

Thomas-riegler.net: „Du, der Papa hat für die CIA gearbeitet!“ https://thomas-riegler.net/2018/05/15/du-der-papa-hat-fuer-die-cia-gearbeitet/#more-2356 megtekintve 2021.04.13.

Thomas-riegler.net: Gladio – Mythos und Realität: Ursprung & Funktion von Stay behind im Nachkriegs-Österreich, https://thomas-riegler.net/2018/04/09/gladio-mythos-und-realitaet-ursprung-und-funktion-von-stay-behind-im-nachkriegs-oesterreich/ megtekintve 2021.04.15.

[1] Italy Russia arrest: Wife of navy ‘spy’ reveals dire finances, BBC, https://www.bbc.com/news/world-europe-56600959 megtekintve 2021.04.01.

[2] Italian officer ‘caught selling secrets to Russia’, BBC, https://www.bbc.com/news/world-europe-56588506 megtekintve 2021.04.01.

[3] Ganser, Daniele: NATO’s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western

Europe. Frank Cass, London. 2005. 13.o

[4] Project 26, https://blog.nationalmuseum.ch/en/2020/02/secret-army-p-26-in-switzerland/ megtekintve 2021.04.08.

[5] Wilian, Philip: Puppetmasters. The political use of terrorism int Italy. Constable and Company Ltd, 1991. 90.o

[6] Nuti, Leopoldo: ‘The Italian ‘Stay-Behind’ network – The origins of operation ‘Gladio”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 956.o

[7] Joint Resolution on the Gladio affair, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?uri=OJ:JOC_1990_324_R_0186_01&from=EN megtekintve 2021.04.21.

[8] lásd: Drábik János: az ukrán Gládió a NATO titkos alakulata, http://www.vntv.hu/2014/04/drabik-janos-az-ukran-gladio-nato-titkos-alakulata/ megtekintve 2021.04.21.

[9] A Gladio, egy kialakult összefoglaló megnevezés, minden olyan szervezetre, amely az olasz „eredetivel” részben megegyező, de legalábbis hasonló tevékenységet végzett. Ezekre, a túlzott általánosítást kerülendő, „stay-behind”-ként vagy SB-ként fogunk utalni, amelyet pontosabbnak tartunk.

[10] “Die Nato-Osterweiterung destabilisiert – Historiker Ganser über das Imperium USA”, Sputniknews. https://de.sputniknews.com/politik/20200628327425877-ganser-imperium-usa-teil-2/ megtekintve 2021.04.05.

[11] Prohibitions, enemy images and conspiracy theories [DFP 44], RTde. https://de.rt.com/programme/der-fehlende-part/92286-verbote-feindbilder-und-verschworungstheorien-dfp/ megtekintve 2021.04.05.

[12] Ganser, Daniele: NATO’s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western

Europe. Frank Cass, London. 2005. 7.o

[13] Hansen, Peer Henrik: A Review of: “Falling Flat on the Stay-Behinds”, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006. 184.o

[14] Operation Gladio – BBC Timewatch, 1992. https://www.youtube.com/watch?v=yXavNe81XdQ  megtekintve 2021.04.06.

[15] Geheim bis 2041, Die Wochenzeitung. https://www.woz.ch/-84de megtekintve 2021.04.07.

[16] Stay-behind force definiciója az AAP-06 NATO GLOSSARY OF TERMS AND

DEFINITIONS alapján: „A force which is left in position to conduct a specified mission when the remainder of the force withdraws or retires from the area.”.

[17] „Du, der Papa hat für die CIA gearbeitet!“ https://thomas-riegler.net/2018/05/15/du-der-papa-hat-fuer-die-cia-gearbeitet/#more-2356 megtekintve 2021.04.13.

[18] Wood, Randall Bennett: Shadow Warrior. William Egan Colby and the CIA. Basic Books, New York. 2013. 44.o

[19] Nuti, Leopoldo and Riste, Olav (2007) ‘Introduction – Strategy of ‘Stay-Behind”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 931-932.o

[20] Ein Waffenlager im Schrebergarten: Das vergessene stay behind-Depot in Wien-Lainz, http://oesterreichterrorismus.blogspot.com/2016/02/ein-waffenlager-im-schrebergarten-das.html megtekintve 2021.04.11.

[21] Cogan, Charles: ‘Stay-Behind’ in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 948.o

[22] Lord Ismay, NATO, and the Old-New World Order, https://www.nationalreview.com/2017/07/nato-russians-out-americans-germans-down-updated-reversed/ megtekintve 2021.04.08.

[23] Tas, Hakki: “Turkey’s Ergenekon Imbroglio and Academia’s Apathy.” Insight Turkey, vol. 16, no. 1, 2014. 164-165.o

[24] Riste, Olav: With an eye to history: The origins and development of ‘Stay-Behind’ in Norway, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 1015.o

[25] Arboit, Gérald: Quelles « Armées Secrétes » de l’OTAN ? Centre Français de Recherche sur le Renseignement, 2016. 4.o

[26] Cogan, Charles: ‘Stay-Behind’ in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 948.o

[27] Ganser, Daniele: NATO’s Secret Armies: Operation Gladio and Terrorism in Western Europe. Frank Cass, London. 2005. 1.o

[28] Nuti, Leopoldo: ‘The Italian ‘Stay-Behind’ network – The origins of operation ‘Gladio”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 960.o

[29] Prados, John: Safe for Democracy. The Secret Wars of the CIA. Chicago, Rowman and Littlefield Publishing Group. 2006. 110.

[30] Nuti, Leopoldo: ‘The Italian ‘Stay-Behind’ network – The origins of operation ‘Gladio”, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 972.o

[31] Gladio – Mythos und Realität: Ursprung & Funktion von Stay behind im Nachkriegs-Österreich, https://thomas-riegler.net/2018/04/09/gladio-mythos-und-realitaet-ursprung-und-funktion-von-stay-behind-im-nachkriegs-oesterreich/ megtekintve 2021.04.15.

[32] Cogan, Charles: ‘Stay-Behind’ in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 949.o

[33] Az SB-erők alacsony létszámára az a magyarázat, hogy a legtöbb országban úgy számoltak velük, hogy majd ők fogják jelenteni a magját a kialakuló szélesebb körű ellenállásnak, részben ez utóbbi megszervezése is lett volna a feladatuk egy szovjet invázió esetén. Az ellenállók felfegyverzéséhez ennek érdekében pedig több tucatnyi rejtett fegyver és felszerelésraktárt (arms caches) hoztak létre az érintett országok területén.

[34] Hansen, Peer Henrik: A Review of: “Falling Flat on the Stay-Behinds”, International Journal of Intelligence and CounterIntelligence, 19:1, 2006. 183.o

[35] Engelen, Dick: Lessons learned: The Dutch ‘Stay-Behind’ organization 1945–1992, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 995.o

[36] Arboit, Gérald: Quelles « Armées Secrétes » de l’OTAN ? Centre Français de Recherche sur le Renseignement, 2016. 4.o

[37] Cogan, Charles: ‘Stay-Behind’ in France: Much ado about nothing?, Journal of Strategic Studies, 30:6, 2007. 941.o

[38] Tas, Hakki: “Turkey’s Ergenekon Imbroglio and Academia’s Apathy.” Insight Turkey, vol. 16, no. 1, 2014. 163.o

Címlapkép: NATO-zászló. Forrás: https://vestnikkavkaza.net/upload2/files/2010/Feb/oyny.jpg