Ciprus az utóbbi években geopolitikai értelemben felértékelődött a Földközi-tenger keleti térségében. A 2000-es évek közepétől kezdve a különböző, nemzetközi vállalatok által a ciprusi Különleges Gazdasági Övezetben (EEZ) lefolytatott vizsgálatok egyre több földgázlelőhelyet tártak fel. Az addig sem túl békés helyzetet ezen felfedezések tovább rontották, újabb konfliktusforrást adva a szigetben érdekelt államoknak. 2019 tavaszán Törökország – az EU és az Egyesült Államok tiltakozása ellenére – fúróhajókkal jelent meg a ciprusi EEZ-ben, amely egyfajta nemzetközi válságot generált a régióban. Immáron nemcsak egy történelmi-etnikai alapú biztonságpolitikai kérdésként értelmezhető Ciprus megosztottsága, hanem mint egy nemzetközi válság gócpontjaként is, avagy a térség államainak nemzetközi erőkivetítő képességének színtereként.

Történelmi előzmények

Ahhoz, hogy a jelenleg is zajló problémákat jobban megértsük, mindenképp ismernünk kell Ciprus történelmét, illetőleg az azt meghatározó fordulópontokat. A szigetről több évezredre visszamenőleg vannak ismereteink. Tudjuk, hogy már az ókori Közel-Kelet világában is nagy jelentőséggel bírt, egyfajta „stratégiai alapkőként” funkcionált. 1571-ben a 60 000 fős oszmán flotta elfoglalta Ciprus szigetét a Velencei Köztársaságtól, majd az még további 300 évig maradt az Oszmán Birodalom kezén. Ezalatt az idő alatt számos török telepedett le főleg Anatóliából, amelynek következtében török etnikai kisebbség jött létre a szigeten, felbontva  a görög lakosság addigi viszonylagos homogenitását.

A 19. század közepétől az Oszmán Birodalom meggyengült, számos belsőés külső gonddal küszködött. Ezzel párhuzamosan Cipruson nacionalista törekvések kezdődtek el, melynek megoldása, és az esetleges konfliktus elkerülése érdekében az oszmánok 1878-ban éves díjért cserébe „bérbe adták” a szigetet a Brit Birodalomnak. Az első világháborúból Törökország vesztesként került ki, így az 1923. július 24-én aláírt lausanne-i békeszerződés által elveszítette többek között a Ciprus feletti fennhatóságát. A sziget 1925-ben brit koronagyarmat lett, de az 1930-as évektől kezdődően újult erővel terjedtek el a nacionalista törekvések, melyeket a britek nem tudtak megakadályozni. A ciprusi görögök egy jelentős csoportja, Makáriosz érsek vezetésével az úgynevezett enóziszt szerették volna megvalósítani, azaz Ciprus Görögországgal történő egyesítését. A mozgalom egyre erőteljesebb lett, melynek keretében 1955-ben létrejött a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete (EOKA), amely már fegyverrel szállt szembe a brit csapatokkal. A helyzetet tovább rontotta, hogy a kialakuló zűrzavart kihasználva a ciprusi török vezetők – természetesen Ankara támogatásával – pártot alapítottak, és létrehozták a Török Ellenállási Szervezetet (Turkish Resistance Organisation, TRO). Céljuk először a brit fennhatóság megtartása volt, később a sziget megosztása (taksim) vált prioritásukká. Ettől kezdve a harcok már nemzetközi konfliktussá fejlődtek.

A konfliktus esetleges polgárháborúba torkollását, vagy épp nemzetközi válsággá történő eszkalálódását megelőzendő, már az 1955-ös évtől kezdődően tárgyalási kísérletek sorára került sor a sziget státuszát illetően. 1959-ben fogadták el a zürichi és a londoni egyezményt, amelyben kimondták Ciprus függetlenségét (1960). Az egyezmény aláírásával és Ciprus függetlenedésével egyértelműen az volt a cél, hogy a szigetet senki se ne egyesíthesse, se ne oszthassa fel. Erre a három közrejátszó hatalom (Egyesült Királyság, Görögország és Törökország) garanciát is vállalt. A megállapodás tartalmazta ezen felül például azt is, hogy a brit csapatok kivonulnak az újonnan alakult országból (miután megépítettek egy katonai támaszpontot), valamint rendelkeztek arról, hogy a mindenkori államfőnek görögnek kell lennie, míg az alelnöknek töröknek. Hogy ezen pozíciók gyakorlati jelentőségét növeljék, mindkét személy vétójoggal rendelkezett. Ami a parlamenti képviselőhelyek elosztását illeti, a törökök a török kisebbséghez képest (20%) aránylag sok mandátumot kaptak. A Legfelsőbb Bíróságban (High Court of Justice) pedig két görög, egy török, valamint egy „semleges” személy kapott helyet – aki a bíróság elnökeként két szavazati joggal is bírt, s akit az elnök és az alelnök közösen nevezett ki.

A zürichi és a londoni egyezményben foglaltak összességében azonban nemhogy békét teremtettek volna, inkább fokozták a görög-török feszültséget, amely „robbanással” fenyegetett. 1963-ban a török kisebbség megerősítette enklávéit Cipruson, s Törökország katonai beavatkozására csak az USA heves tiltakozása miatt nem került sor: Lyndon B. Johnson amerikai elnök 1964 januárjában közölte a török államfővel (Johnson-levél), hogy egy ciprusi török invázió esetén könnyen háborúba kerülhetnek Görögországgal – ekkor már mindkét állam NATO-tagállam is volt, mely újfajta értelmet adott a leendő szemben álló felek tükrében. Törökország helyzetét tovább rontotta Johnson azon kijelentése, miszerint a Szovjetunió valószínűleg nem hagyná annyiban a török agressziót, Ciprus török megszállása esetén közbeavatkozna, s akkor hiába a NATO 5. cikkelye, Johnson nem ígérte, hogy a törökök segítségére lennének. A török intervenció tehát elmaradt.

Ugyanezen esztendőben, 1964-ben a még Cipruson tartózkodó brit csapatok – a konfliktus súlyosbodását megelőzendő – tűzszüneti vonalat (Green line) hoztak létre a szigetország északi harmadánál, kettéosztva az országot: északon „Török Ciprus”, délen pedig a „Görög Ciprus” jött létre. A felosztás a fővárost, Nicosiát is érintette. A Buffer-zónaként is elhíresült vonal az 1974-es török inváziót követően tovább szélesedett (300 km), az ellenőrzést ezen területen napjainkig az ENSZ békefenntartó erői végzik. Miután a török invázió véget ért, Ciprus két részre szakadt: a Ciprusi Köztársaságra (Republic of Cyprus) délen, míg északon az ún. Megszállt Ciprusra (Occupied Cyprus).

A britek által 1964-ben meghúzott Zöld vonal, mely Ciprus későbbi két részre szakadásának alapjául szolgált. (Forrás: cyprusalive.com)

1974-ben történt egy puccskísérlet, melynek folytán Athén támogatásával az EOKA B nevű görög ciprióta fegyveres csoport elűzte Makáriosz érseket, és átvették a hatalmat Ciprus fölött. Az új kormány erősen nacionalista volt, legfőbb céljuk az enózisz megvalósítása lett. Az erőszakos hatalomátvételre válaszolva Törökország – miután a britek elutasítottak a részükről történő mindenfajta beavatkozást a zürichi egyezmény ellenére – kidolgozta az ún. Attila-tervet a sziget töröklakta részének katonai megszállása végett. A terv értelmében először egy hídfő kiépítésére volt szükség Kyrenia régióban (Észak-Ciprus). A partraszállás, s ezzel együtt a művelet 1974. július 20-án kezdődött el. A pár napos hadművelet eredményeként Törökország Ciprus 36%-át szerezte meg, az elfoglalt területeken 170 ezer görög kényszerült elhagyni lakhelyét. Ezzel párhuzamosan a sziget görögök lakta területein 44 ezer törököt űztek el. A görög katonai junta nem számított ilyen volumenű török hatékonyságra, és nem is tudott érdemben reagálni. Végül a menekülés mellett döntöttek. Érdekesség, hogy ez nagyban hozzájárult Görögország diktatúrájának felszámolásához is. Sem az első, sem a második genovai konferencia nem hozott pozitív eredményt, melyre kiváló bizonyíték lehet, hogy az utóbbi véget érése után két órával Törökország megkezdte Ciprus elleni második invázióját. A hadművelet török részről sikeresnek volt tekinthető, hiszen annak végén a török csapatoknak immáron a sziget 37%-a felett volt fennhatósága.

1983-ban kiáltották ki a török részen az Észak-ciprusi Török Köztársaságot (Kuzey Kıbrıs Türk Cumhuriyeti, KKTC), amelyet azonban mindmáig csak Törökország ismer el. A biztonságért mintegy 30 000 török katona felel. Törökország nem mint csatlós államra, sokkal inkább mint Törökország részeként tekint a KKTC-re. Erre ékes példaként szolgálhatnak egyaránt a török betelepítési programok (Észak-Ciprus mai lakosságának mintegy 30%-a), egyetemek létesítése a szigeten, valamint a magas, vezetői pozíciókba való, kizárólag török származású személyek megválaszthatóságáról szóló rendelkezések.. Törökország mindmáig nem ismeri el a Ciprusi Köztársaságot, így a megbékélési törekvések eleddig kudarcot vallottak. A Ciprusi Köztársaság 1997-től, míg Törökország 1999-től vált az Európai Unió tagjelöltjévé. Ciprus történelmében óriási fordulatként értékelhető, hogy 2004-ben a sziget az EU teljes jogú tagjává vált. A tagsággal nemcsak egyfajta biztosítékot kapott nyugati szövetségeseitől, hanem politikai fegyvert is, hiszen csatlakozása óta folyamatosan vétóz mindenfajta török csatlakozási kísérletet. Az azóta eltelt 16 év során sem tudott a két fél dűlőre jutni, az újraegyesítési tárgyalások folyamatosan zátonyra futnak.  Legutóbb Svájcban, Crans-Montanában ültek össze, s bár szervezésügyileg mindent megtettek a törökök kérésének (az EU csupán megfigyelő lehetett a tárgyalásokon, az ENSZ BT tagjai részt sem vehettek, míg a Ciprusi Köztársaságot nem képviselhette senki, csupán az ott élő görög cipriótákat). A törökök által javasolt új Konföderáció elfogadhatatlan volt a görög ciprióták számára, arról nem is beszélve, hogy az – miképpen etnikai diszkrimináción alapulna – alapjaiban sértette volna meg az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakat. Ezeknek tudatában nem is meglepő, hogy a felek végül nem tudtak megállapodni egymással. Az pedig, hogy a 2010-es évektől egyre több földgázmezőt fedeznek fel a ciprusi EEZ-ben, gyakorlatilag ellehetetlenített bárminemű megegyezést a két ország között.

Ciprus és régiói. (Forrás: Mappr)

Ciprus a geopolitika tükrében

A történelem folyamán földrajzi szempontból stratégiai jelentőséggel bíró Ciprus geopolitikailag a 2000-es évek második felétől kezdett felértékelődni a környezetében feltárt hatalmas földgázmezők következtében. De nemcsak Ciprus EEZ-jében találtak földgázlelőhelyeket, hanem szerte a Mediterrán-térségben. A legjelentősebbek közülük: Zohr-mező (Egyiptom, 850 milliárd m3), Leviathán (Izrael – 605 milliárd m3), Tamar (Izrael – 305 milliárd m3), és hogy Ciprust is megemlítsük: Aphrodité-mező (129 milliárd m3), Glaucus-mező (140 – 227 milliárd m3) és a 2018-ban felfedezett Calypso-mező (170 – 230 milliárd m3). Az összesen mintegy 550 – 650 milliárd m3 földgázkészlet mágnesként vonzotta a nemzetközi szereplők, így az EU figyelmét is, s nagyban fölértékelte Ciprus geopolitikai helyzetét. Az egyre jelentősebb multinacionális befektetéseknek köszönhetően 2019-től Ciprus folyamatosan áll át kutatásokról energiatermelésre, amelynek következtében hamarosan a térség egy meghatározó energiaközpontjává válhat.

Potenciális szövetségek és élesedő ellentétek

A felfedezések számos kérdést vetettek fel a régióban elhelyezkedő, és a talált földgázból részesülő államok vonatkozásában. Az egyik leglényegesebb kérdés az volt a 2010-es évektől, hogy ezen lelőhelyek mit jelentenek egyrészt a térségre nézve, másrészt Európára, tágabb értelemben pedig a globális energiapiacra. Legalább ennyire fontos kérdésként merült fel, hogy vajon ezen felfedezések a Kelet-Mediterráneumban mennyire hozzák össze, késztetik kooperációra az egyébként merőben különböző kultúrájú és értékekkel rendelkező államokat. Óriási lehetőség tárult a régió országai számára: energiaimportőrökből immáron exportőrökké válhattak (Egyiptom, Ciprus, Izrael). Egyiptom nemzetközi presztízse tovább növekedhet azáltal, hogy két cseppfolyósított földgázterminállal (LNG) is rendelkezik. Ez lehetővé teszi számára, hogy vezeték nélkül szállíthassanak földgázt Európába. Ciprus tekintetében ez azért is lehet lényeges, mert LNG-terminál híján nem lenne képes a felesleget exportálni, végső soron hasznot szerezni. A gazdasági nyereség mind Egyiptom, mind Ciprus (s ugyanez Izraelre is elmondható) vonatkozásában óriási lehet a közeljövőben, így a három ország 2015 óta folyamatosan javított kapcsolatain, mára pedig már – energiabiztonság szempontjából legalábbis – szövetségeseknek lehet őket tekinteni. Várhatóan 2021 körül fog tudni teljes kapacitáson működni a két egyiptomi LNG-terminál, amely lehetővé teszi az előbb felsorolt partnerállamok földgázkészletének feldolgozását is, majd Európába (Izrael esetében Jordániába) történő szállítását.

Athén ezzel párhuzamosan igyekezett részt venni az új Földközi-tengert érintő energiapolitika kidolgozásában, s mint lehetséges tranzitország Európa és a Közel-Kelet / Észak-Afrika között, a többi fél (Ciprus, Egyiptom, Izrael) is pozitívan állt közeledéséhez. Ebből kifolyólag nem kellett sokat várni a megállapodásokra sem: előbb Görögország-Ciprus-Izrael, majd Görögország-Ciprus-Egyiptom között köttetett meg háromoldalú szerződés. Ciprust mindkét egyezményt tekintve egyfajta nyertesként is el lehet könyvelni, hiszen előbbi esetében már titkárságot is létrehoztak Nicosiában (a háromoldalú egyezmények intézményesülése felé ez óriási lépésnek tekinthető), míg utóbbi vonatkozásában Afrika felé leltek biztos támaszt.

2019 januárjában újabb mérföldkőhöz érkezett a regionális energetikai együttműködés: Kairóban hét aktor, a Ciprusi Köztársaság, Egyiptom, Görögország, Izrael, Jordánia, Olaszország és a Palesztin Hatóság részvételével megalakult az ún. Eastern Mediterranean Gas Forum avégett, hogy az energetikai ügyeket érintő együttműködést koordinálhassák. Számos ország, így Szíria, Líbia, Libanon és Törökország (no és természetesen a KKTC) is kimaradt az egyezményből. Ennek legfőbb oka az a tény, hogy mindegyiknek van területi nehezményezése valamelyik aláíró állammal szemben (tekintsük például Libanont, amelynek Ciprussal és Izraellel szemben is vannak tengeri határvitái).  A Fórum sikerességét jól mutatja, hogy 2020 szeptemberében a hat állam (Palesztin Hatóság nem vett részt benne) az ugyancsak Kairóban tartott találkozójukon aláírt egy olyan dokumentumot, amely a Fórum regionális szervezetté történő felfejlesztéséről hivatott dönteni. Ezen lépéssel egyrészről Törökország agresszív gázpolitikája ellen szeretnének fellépni, másrészről viszont abban reménykednek az aláíró felek, hogy a regionális szervezeten keresztül a különböző, földgázt érintő fejlesztések (például: tengerfenék alatti vezeték-építés) terén is együtt tudnak majd működni, csakúgy, mint a hat érintett állam egyéb, energetikát érintő kérdésköreiben.

A képen Ciprus különleges gazdasági övezete, a fúrás blokkjai, valamint az ezeken tevékenykedő nemzetközi vállalatok származásuk szerinti besorolása figyelhető meg. (Forrás: Andreas Vou/ VoxEurop/ Observatorio balcani e caucaso transeuropa)

Ciprus tekintetében az egyik legnagyobb gondot az okozza, hogy a fennálló észak-déli ellentét a feltárt földgázlelőhelyekre is kiterjedt. A Ciprusi Köztársaság – mint a független sziget jogos örököse – ellenez minden olyan kutatási akciót a Különleges Gazdasági Övezetében, amelyhez nem adta beleegyezését: az ilyen tevékenységeket saját szuverenitásának megsértéseként értelmezi. Ennek szöges ellentétét hangoztatja a KKTC török lakossága: szerintük ugyanis, mivelhogy legitim államként vannak jelen, részesedniük kell a feltárt gázkészletekből. Egyfajta harmadik szereplő közvetítéséért lobbiznak (ENSZ, EU), aki majd jogosan elosztja a tengeri blokkokat. Bár voltak erre kísérletek (2011-ben, 2012-ben és 2019-ben egyaránt), mind zátonyra futott, a döntő faktor pedig az volt, hogy ha ez megvalósulna (elsősorban az EU-s közvetítés), az jogi státuszt adna az Észak-Ciprusi Török Köztársaságnak, amelyről Nicosia hallani sem akar. A feszültséget fokozza, hogy Törökország is jelentős méretű területet követel magának. Ankara nem írta alá az 1982-es ENSZ Tengerjogi Egyezményt, így nem is tartja magára vonatkozónak az abban foglaltakat, többek között a kizárólagos gazdasági övezetet (200 tengeri mérföld) sem. Szerinte Ciprus, mint sziget nem is rendelkezhet ekkora gazdasági övezettel. Mivel nem aláírója az egyezménynek, Törökország nem is próbálja betartani a tengerfenék ásványi nyersanyagainak kutatására vonatkozó szabályokat. A törökök vitatják továbbá Ciprusnak az Izraellel és Egyiptommal kötött megállapodásait is, hiszen szerintük azok a Cipruson élő törökök megkérdezése nélkül történtek.

A török fenyegetés új dimenzióban

Ciprus körül az utóbbi években egyfajta fegyverkezési verseny jött létre. A ciprusi részről licenszjogot szerző nemzetközi vállalatok (pl. Noble Energy) 2008-tól folyamatosan küldenek kutatóhajókat Ciprus EEZ-jébe. Csakhogy Ankara ezt nem hagyja annyiban, és már többször is előfordult, hogy ezen hajókat török hadihajók tartóztatták fel, nemzetközi felháborodást váltva ki. Mindemellett a törökök erőteljes hajóépítési programba kezdtek a Földközi-tengeren, feltett szándékuk pedig a fellelt földgázmezők mielőbbi elfoglalása, majd a fúrások megkezdése. A török agresszió ellen Nicosia tiltakozott, és az EU-hoz fordult segítségért. Bár az Európai Unió szankciókkal sújtotta a törököket (előcsatlakozási alap megvágása, magas szintű tanácskozások szüneteltetése), az volumenében nem volt akkora, hogy térdre kényszerítse (vagy legalábbis tárgyalóasztalhoz ösztönözze) Törökországot. Ankara tehát folytatja a fúróhajók építését és azoknak az általa követelt blokkokba történő küldését. Az is igaznak bizonyulhat, hogy Törökország, bármennyire is erőlködik, jelenleg nem képes felvenni a versenyt a másik oldal államaival, s úgy a nemzetközi közösség egészével, hiszen eszközeit tekintve még van hova fejlődnie. Szándékáról azonban nem mond le, melyet jól mutat, hogy 2020-ban már három fúróhajót és további két szeizmikus kutatóhajót tudhat magáénak, mellyel immáron a világ élvonalába tartozik. Törökország tengerpolitikáját kitűnően szemlélteti az utóbbi években meghirdetett „Mavi Vatan” (Kék haza) programja, melynek célja egyrészről a török hadiflotta kapacitásának növelése annak érdekében, hogy a Kelet-Mediterráneumban meghatározó szereplővé tudjon válni, másrészről pedig – a különböző kutatómunkálatok és fúrások révén – elérni, hogy Törökország energiafüggősége minél kisebb legyen, végeredményben pedig nettó energiaexportőr lehessen. A Mavi Vatan keretében 2019. február 27. és március 8. között megrendezték az ország modern kori történelmének legnagyobb haditengerészeti gyakorlatát. A gyakorlaton mintegy 103 hadihajó, tengeralattjáró és egyéb hajó, valamint drónok vettek részt. 2020 nyarára elkészült Törökország első repülőgép-hordozója (TCG Anadolut), amellyel növelheti nemzetközi presztízsét a Ciprust érintő kérdésekben is. A feszültség tehát fokozódik a térségben, melyre jó precedensként szolgálhat az ez év augusztusában történő görög-török incidens, melynek során egy görög fregatt ütközött össze Rodosztól 125 kilométerre egy török hadihajóval, amely egy kutatóhajót kísért. 2020 szeptemberében Törökország újabb hadgyakorlatot folytatott a KKTC területén (mint ahogy azt az utóbbi években is tette), mintegy elrettentésként címezve azt a régió államainak.

Lehetséges forgatókönyvek a ciprusi földgáz exportját illetően

I. EastMed gázvezeték megépítése

Törökország tehát elszigetelődött, a régióban magányosan próbálja érdekeit érvényre juttatni a nemzetközi rendszerben. Az elszigetelődés egyik lényegi következménye az energiapolitikában is megtalálható, ezen belül is azon leendő földgázvezeték (EastMed) kiépítésénél, amely összekötné a Kelet-Mediterráneum térséget Európával. Törökország ugyan azt szeretné, hogy a vezetékek rajta keresztül jussanak el Európába, mellyel nemcsak az orosz energiafüggőséget tudná csökkenteni, de gazdasági téren is komoly bevételekre tehene szert. Arról már nem is beszélve, hogy ennek esetleges megépülésével politikai-gazdasági „fegyverként” is képes lenne azt használni, elsősorban az Európai Unióval szemben. Ankara nem bízik semmit a véletlenre: 2019 decemberében Líbiával kötött szerződést egy „különleges gazdasági övezet” létrehozása érdekében, amely Törökország Déli, jóval a ciprusi felségvizeket is érintő gazdasági övezetét kötné össze Líbia Északkeleti-övezetével.

Az EastMed gázvezeték megépítéséről szóló megegyezést 2019 márciusában írták alá a másik oldal államai (Görögország, Olaszország, Ciprus és Izrael). Ennek az lenne a lényege, hogy az izraeli-ciprusi felségvizekről származó földgázt Görögországon és Olaszországon keresztül juttatnák el Európába, összesen 1900 kilométer távolságot megtéve. A vezeték az izraeli Leviathan földgázmezőtől indulna, majd a ciprusi Aphrodité mezőt érintve jutna el Krétára, ahol egy 120MW-os kompresszort terveznek építeni. A vezeték elkészítését 2025-re tervezik, s úgy számolnak, hogy évente 10, néhány éven belül pedig évi 20 milliárd m3 földgázt tudnak majd szállítani rajta keresztül Európába. Ezen törekvést az Európai Bizottság is támogatja csakúgy, mint az Egyesült Államok. A projekt megvalósulásával Európa energiabiztonsága is növekedni tudna, hiszen az diverzifikálná a földgázimportját. Mindemellett, Ciprus vonatkozásában fontos megemlíteni, hogy a szigetország végre összeköttetésbe kerülhetne Európával, s tranzitállamként hatalmas bevételre tehetne szert. Bár elméletben és az eddig ismertetett információk alapján kivitelezhetőnek tűnhet az EastMed gázvezeték, számos problémát kell még megoldaniuk az ebben érdekelt feleknek, amire az elkészül. Ilyen gondok lehetnek például a piacok nagyságai, vagy éppen a nemzetközi viták.

Az ábrán az EastMed gázvezeték tervezett szakaszai láthatók. (Forrás: idcommunism.com)

II. Ciprus és az LNG viszonya

A második fennálló lehetőség, hogy Ciprus maga épít egy LNG-terminált. Erre viszonylag kicsi az esély, hiszen egyrészt igen költséges, másrészt jelenleg kérdéses a kitermelhető földgázkészlet nagysága is.

III. Ciprus és Egyiptom közös érdekei

A harmadik, gyakorlatban talán a legkivitelezhetőbb alternatíva kétségkívül az lenne, ha a Ciprus környékén kitermelt földgázt Kairóba szállítanák, ahol a már meglévő LNG- terminálok cseppfolyósítanák a ciprusi földgázt. Innen természetesen hajóval szállítanák át az így átalakított természetes gázt Európába. Az ötlet komolyságát jelzi, hogy a két fél erről 2018-ban aláírt egy megegyezést is. Azóta folyamatosan találkoznak, s 2020-ban már a munkálatok is javában zajlanak. A vezeték előreláthatólag 2022-ben fog elkészülni.

Mi várható a jövőben?

Láthatjuk tehát, hogy Ciprusnak napjainkban több biztonsági kérdéssel is meg kell küzdenie. Már nem a szigetország etnikai megosztottsága körül zajlanak a fő viták, s ez valószínűleg a közeljövőben is így lesz. Az is igaz és lényeges lehet megjegyezni, hogy a török-ciprusi konfliktus alapját továbbra is a sziget megosztottsága, illetőleg a török ciprióták védelmében tett török lépések fogják meghatározni. A törökök mindenáron megpróbálják majd megszerezni az általuk követelt, de jogilag Ciprushoz tartozó gázmezőket. Elsődleges céljaik között fog szerepelni, hogy a kelet-mediterráneumi együttműködésre és a ciprusi kutatásokra nyomást gyakoroljanak, továbbá megvédjék a KKTC török lakosságát, valamint késleltessék a nemzetközi cégek fúrásait. A török agresszió ellen az EU szankciókat vethet be, bár az eddigieknél súlyosabb gazdasági megszorításokra lesz szükség Törökországgal szemben a jövőben, amennyiben érdemben segíteni szeretnék Ciprus helyzetét. Ez viszont egy, az EU számára egyáltalán nem kellemes helyzetet szülhet, nevezetesen azt, hogy Ankara zöld utat nyit a több millió szíriai menekültnek Európa felé. Egy másik lehetséges megoldás az USA beavatkozása lehetne, aki maga is érdekelt a kelet-mediterráneumi térségben, és többek között Ciprus szövetségeseként jelenik meg. Az eddigi tapasztalatokból azonban kitűnik, hogy egyedül ők sem képesek maradandó megbékélést elérni. Természetesen Oroszország is egyre nagyobb érdeklődést mutat a régiót illetően, s bár a török agressziót és flottafejlesztést egyaránt elítélte, számára előnyösek lehetnek a NATO-n belüli érdekellentétek.

Érdemes lehet még megemlíteni egy olyan javaslatot is, amely talán a legjobb megoldás lenne a kialakult konfliktus mérséklésére. Eszerint, amennyiben az érdekelt felek (Görögország, Törökország és Ciprus) megtiltana mindenfajta fúrást a Hellén-árokban és úgy egyáltalán a Földközi-tenger keleti térségében, az nemcsak a kapcsolatok javulásához, de a Párizsi klímakonferencián 2015-ben az általuk is elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok mihamarabbi megvalósulásához is vezethet. Amennyiben az eddigi, Földközi-tengert érintő mélytengeri kiaknázások tilalmáról szóló rendelkezések tapasztalatait vesszük alapul, egyáltalán nem tűnik kivitelezhetetlennek az ötlet: a Földközi-tenger nyugati és középső részén már bevezették a fúrások általános tilalmát, de Franciaország esetében ez igaz az Atlanti-óceánra is. Egyes források szerint a mélytengeri földgázkészletek gazdaságilag alapból nem kifizetődőek, arról nem is beszélve, hogy egy-egy baleset esetén a tengeri ökoszisztéma egésze kerülhet veszélybe. Mindhárom állam érdeke, és kötelessége is az éghajlatváltozás elleni küzdelem, melyhez elengedhetetlen lenne, hogy a feltárt készleteket ne aknázzák ki. Ezen elképzelés azonban – elsősorban Törökország aktuális külpolitikájának következtében – a közeljövőben bizonyára nem fog megvalósulni a gyakorlatban.

Elmondható tehát, hogy a látottak tükrében eléggé valószínűtlen, hogy az egyesítési tárgyalások sikerrel végződjenek. Minden bizonnyal maradni fog a kialakult patthelyzet, melynek eredményeként Ciprus északi gazdasági övezetében a törökök, míg délen Ciprus, illetve az általa feljogosított államok, NGO-k fognak majd tevékenykedni. A kialakult konfliktust nagymértékben enyhíthetik, vagy éppen súlyosbíthatják az elkövetkező évek mérései, különösképpen a két ország által vitatott területeket nézve.

Címlapkép: Az olasz haditengerészet ITS Durand De La Penne rombolóhajója és a TCG Goksu, valamint a TCG Fatih elnevezésű török hadihajók tengeri hadgyakorlatot tartanak a Földközi-tenger keleti részében 2020. augusztus 26-án. Ezen a napon közös hadgyakorlat kezdődött Görögország, Ciprus, Franciaország és Olaszország részvételével a Földközi-tenger keleti medencéjében. Törökország augusztus 10-én jelent meg Oruc Reis nevű kutatóhajójával és az azt kísérő hadihajókkal a térségben, amelyre válaszul Görögország, illetve szövetségesei is megerősítették katonai jelenlétüket a területen. (Forrás: MTI/AP/Török védelmi minisztérium)

Felhasznált irodalom, források:

  1. Aljazeera, https://www.aljazeera.com/news/2020/9/7/turkey-begins-military-exercises-in-northern-cyprus, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  2. Befagyott a történelem Európa utolsó kettéosztott fővárosában, https://www.origo.hu/tudomany/20180703-a-ciprusi-konfliktus-tobb-mint-negyszaz-eves-tortenelmi-multra-tekinthet-vissza.html, Letöltés dátuma: 2020. 10. 31.
  3. com: https://www.bp.com/en/global/corporate/news-and-insights/press-releases/egypts-super-giant-zohr-gas-field-begins-production.html, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  4. Center for Strategic and International Studies, https://www.csis.org/analysis/what-does-calypso-mean-cyprus-and-eastern-mediterranean-gas, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  5. Conference on Cyprus, https://www.embargoed.org/wp-content/uploads/2018/02/1959_London_and_Zurich_-Agreements.pdf, Letöltés dátuma: 2020. 10. 31.
  6. Construction of Turkish Navy’s TCG Anadolut o complete, https://www.maritimebusinessworld.com/construction-of-turkish-navys-tcg-anadolu-to-complete-1449h.htm, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  7. Cyprusprofile, https://www.cyprusprofile.com/sectors/energy-and-environment, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  8. Delek Drilling: Aphrodite Gas Field, https://www.delekdrilling.com/project/aphrodite-gas-field, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  9. Delek Drilling: Tamar Gas Field, https://www.delekdrilling.com/natural-gas/gas-fields/tamar, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  10. Egeresi Zoltán: Kelet-mediterráneumi gázkincs: a ciprusi válság új dimenzióban, http://real.mtak.hu/106490/1/nemzet_es_biztonsag_2019_02_5_egeresi.pdf , Nemzet és Biztonság, 2019/2. szám, 50–63.
  11. Enterprise, https://enterprise.press/stories/2020/09/01/egypt-cyprus-talking-extensively-about-moving-ahead-with-gas-pipeline-21048/, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  12. com, https://foreignpolicy.com/2020/09/10/turkey-greece-cyprus-no-gas-no-war-in-the-mediterranean/, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  13. GreekNews, https://www.greeknewsonline.com/cyprus-the-crans-montana-deadlock-and-the-next-steps/, Letöltés dátuma: 2020. 11.01.
  14. Global Energy Monitor wiki, https://www.gem.wiki/Egyptian_LNG_Terminal, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  15. International Institute for Migration and Security Research, https://iimsr.eu/2020/03/31/turkeys-maritime-strategy-ambitions-the-blue-homeland-doctrine-mavi-vatan/, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  16. com, https://www.janes.com/defence-news/news-detail/greek-and-turkish-warships-collide-in-the-aegean-sea, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  17. Metric Conversions, https://www.metric-conversions.org/volume/cubic-feet-to-cubic-meters.htm, Letöltés dátuma: 2020. 10. 31.
  18. NS Energy, https://www.nsenergybusiness.com/projects/eastern-mediterranean-pipeline-project/#, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  19. NS Energy, https://www.nsenergybusiness.com/projects/leviathan-gas-field-mediterranean-sea/, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  20. The 1974 Turkish invasion on Cyprus. http://acta.bibl.u-szeged.hu/30734/1/mediterran_022_055-064.pdf, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  21. The arab weekly, https://thearabweekly.com/east-med-gas-forum-turns-regional-organisation-blow-turkey, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  22. The Green Line that „divides” the island of Cyprus. https://www.cyprusalive.com/en/i-prasini-grammi-pou-xwrizei-to-nisi-tis-kyprou, Letöltés dátuma: 2020. 10. 31.
  23. The New York Times, https://www.nytimes.com/1966/01/16/archives/johnson-in-stern-64-letter-warned-turkey-on-cyprus.html, Letöltés dátuma: 2020. 10. 31.

Képek forrásai:

  1. https://www.balcanicaucaso.org/eng/Areas/Cyprus/Gas-in-Cyprus-blessing-or-curse-191948, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  2. https://www.cyprusalive.com/en/i-prasini-grammi-pou-xwrizei-to-nisi-tis-kyprou, Letöltés dátuma: 2020. 11. 01.
  3. https://www.ephotopix.com/political-maps/cyprus-regions-map/, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  4. http://www.idcommunism.com/2020/05/eastmed-pipeline-position-of-kke.html, Letöltés dátuma: 2020. 11. 02.
  5. https://www.arkansasonline.com/news/2020/sep/03/turkey-urges-us-not-to-remove-arms-embargo-on/, Letöltés dátuma: 2020. 12. 06.