A XXI. században a környezettel és általában a minket körülvevő természettel kapcsolatos kérdések rendkívüli módon felértékelődtek. Így a földrajzi adottságok vizsgálata is az államok különböző tényezőinek vonatkozásában, akár csak a nemzetek egymással fenntartott kapcsolataiban. A világ egyik legismertebb helye a Szahara, amely számos veszély mellett potenciált is tartogat a jövőben. A következőkben a Szaharát érintően e két utóbbi tényezőit fogom vizsgálni. Mindennek keretén belül azon vonatkozásaira fogok fókuszálni, amelyeknek a jövőben nagy szerepük lehet, s kötődnek a földrajz tudományához, azaz a vízbiztonság, az energiabiztonság, illetve a közlekedéssel kapcsolatos körülmények.

A Szaharáról általában

A Szahara a világ legnagyobb kiterjedésű sivatagja, majdhogynem egész Észak-Afrika területét lefedi: kelet-nyugat irányban kiterjedése 4800 kilométer, míg észak-dél irányi kiterjedése 1300-2000 kilométer. Ez a szám természetesen állandóan változik, mivel a Szahara kiterjedése hol nő, hol csökken. A Szahara területe tehát 8,6 millió km2, amely megközelíti Európa területi kiterjedését. Ezen a hatalmas területen tizenegy ország osztozik: Algéria, Csád, Egyiptom, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Szudán, Tunézia, illetve Nyugat-Szahara. A Szahara határvonalai tehát nyugaton az Atlanti-óceán, északnyugaton az Atlasz-hegység, északon a Földközi-tenger, keleten pedig a Vörös-tenger. A Szahara déli határvonalának a Száhel-övezetet tartjuk, amely egy átmeneti  övezet a sivatag, illetve a szavanna között.

A Szahara felszíne meglehetősen változatos, s jórészt nehezen járható: közel négyezer méternyi szintkülönbség van a legmagasabb és a legmélyebb pontja között. Legmagasabb pontja a Csádban található, 3415 méter magas Emi Koussi, vulkáni eredetű hegy, míg legmélyebb pontja Egyiptomban van 135 méterrel a tengerszint alatt, a Kattara-mélyföld. Felszíne tehát változatos és nehezen járható, körülbelül 25 százalékát homoklepedők és dűnék borítják. Ezek a dűnék meglehetősen változatosak, s elérhetik akár a 300 méteres magasságot is, emellett különféle földrajzi képződmények találhatóak területén, mint medencék, mélyedések, hegyek, tehát a régió nagy részét sziklák vagy homok borítja. Mindezen körülményeket nehezítik a különböző éghajlati és időjárási viszontagságok, így a homokviharok, amelyek sokszor akkora méretűek, hogy Európát is elérik, illetve a Szahara időjárása, amely meglehetősen szélsőséges: az éves csapadékmennyiség néhány régióban 5 milliméter alatti, illetve mindezt rontja a hatalmas forróság és a hőingadozás. A világ egyik legforróbb régiójaként számontartott Szahara éves átlagos hőmérséklete ugyanis meghaladja a 30°C-ot. A legmelegebb hónapokban a hőmérséklet 50°C fölé emelkedhet, télen pedig fagypont alá süllyedhet. Előfordulnak olyan napok is, amikor éjszaka -0,5°C, míg nappal 37,5°C a hőmérséklet. A Szahara emellett rendkívül szeles, amely az előzőekben említett homokviharok kialakulásához is hozzájárul.

A Szahara vízbiztonsága

A Szahara vízbiztonságának mértéke meglehetősen alacsony. Egyrészt az országok többnyire fejlődőek, így nem áll rendelkezésükre a megfelelő infrastruktúra a szélsőséges körülmények közötti hatékony vízgazdálkodáshoz. A vízhiány okai főképpen az alacsony éves csapadékmennyiségben és a magas hőmérsékletben keresendőek. A Szahara kevés felszíni vízforrással rendelkezik, számottevő csupán a területén kismértékben kanyargó Niger, az Egyiptomot éltető Nílus vagy a kiszáradófélben lévő Csád-tó. A felszín alatti vizei azonban jelentősek, mivel a Szahara területén kilencven olyan nagyobb oázis található, amely jelentős mértékben hozzájárul a térség vízellátásához. A legjelentősebb felszín alatti víztározó a 60 millió évnél is idősebb núbiai homokkő víztározó rendszer, amely Egyiptom, Szudán, Csád, Líbia területe alatt található, s a becslések szerint több mint 150 millió köbkilométernyi vizet foglal magában. A Szaharában emellett kisebb, fúrt kutakkal is lehet találkozni, azonban ezek többsége gyakran nem üzemel, ahogy azt a Maliban végrehajtott 2009-es felmérés is alátámasztja, ezáltal megvonva a lakosságot a vízellátás biztonságától és folyamatosságától.

Mindez már jelenleg is hatalmas gondokat és számos belső konfliktust okoz a falvak között. A vízhiány kérdésének megoldására azonban számos megoldási lehetőséget dolgoztak már ki, mint például az elsivatagosodás, globális klímaváltozás, vízhiány problémakörét célzó Nagy Zöld Fal Kezdeményezés. A Kezdeményezés a nyolcvanas években merült fel, s a klímaváltozás miatt délre terjeszkedő Szahara megállítására szolgál. A kérdésben azonban a nemzetközi támogatás ellenére jelentős előrelépés napjainkig nem történt. A Kezdeményezés keretében a Szahara déli sávjába fákat ültetnének, amely olyan mikroklímát hozna létre, amely hozzájárulna az elsivatagosodás és a talajerózió megállításához, és lehetővé tenné például a kontinens vízforrásainak védelmét, többek közt a Csád-tó kiszáradásának megakadályozását.

Megállapítható tehát, hogy széleskörű regionális összefogással a vízhiány mértékét csökkenteni lehetne. Mindez meglehetősen sürgető hiszen a globális klímaváltozás hatásai a következő években egyre szélsőségesebbé fognak válni, további gondokat okozva, amelyek további konfliktusokhoz, illetve még nagyobb migrációs nyomáshoz vezethetnek. Mindemellett a víz stratégiai nyersanyag, amely nem csak az emberi élet fenntartásához szükséges, hanem különböző ágazatok működéséhez is, így a térség fejlődéséhez is elengedhetetlen.

A Szahara energiabiztonsága

A Szahara az energiabiztonság területén hatalmas potenciállal rendelkezik, mivel területe rendkívül szeles és napos, ami jó alapot nyújt a megújuló energiaforrásokra való áttéréshez. A térség országai energiaellátásának fenntarthatóvá és folyamatossá, biztonságossá tétele szintén kulcs a térség általános fejlődéséhez. Azonban az energiabiztonság fokozása olyan követelményeket is magában foglal, mint az energiatakarékosság, az energiahatékonyság vagy a kritikus infrastruktúrák sérülékenysége, illetve védelme. Tehát csupán a Szahara időjárása nem elegendő a térség energiabiztonságának fokozásához, hanem elengedhetetlen annak infrastrukturális fejlődése is. Az átfogó prosperitásban fontos tényező az energia, és az azzal való ellátottság, mivel az energia szükséges az élet minden területéhez, s a társadalmi és humán biztonság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy a lakosság is hozzáférjen. Sajnos, ez egyelőre nem teljesül a vizsgált országok mindegyikében, amelyet a következő ábra szemléltet:

A Szahara területén elhelyezkedő országok lakosságának energiaellátásának mértéke. (Forrás: Világbank)

A térség hasznosítható potenciálja a napenergia, amelyből nincs hiány, lévén, hogy a Földön itt a legmagasabb a napsütéses órák száma évente, emellett a szélenergiát is lehet hasznosítani. A Sahara Forest Project elnevezésű kezdeményezés ugyan nem a térségre, hanem a Földközi-tenger keleti partvidékére, Jordániára koncentrál, azonban jó példaként szolgálhat a térség államai számára is hasonló földrajzi adottságai miatt. Mindezen kezdeményezésnek azonban nem csupán az energiabiztonság fokozására van hatása, hanem közvetetten például a termőterületek növekedését is eredményezheti. Mivel a koncentrált napenergia elvére épülő erőművek az energia mellett sok hőt termelnek, amelyet az üvegházakban párologtatásra lehet hasznosítani.
A tengervízben található ásványi anyagokkal a növényeket táplálják, a megmaradt, szinte teljesen desztillált víz felhasználható az erőmű tisztántartására. A megújuló energiákra való átállásra tehát az egész térségben megfontolandó lenne, mivel akár energiaexportra is képesek lennének az országok. Mindezzel hozzájárulva gazdasági fejlődésükhöz, illetve a környezeti biztonsághoz a megújuló energiaforrásra való átállás okozta szén-dioxid kibocsátás csökkenésével. A Szahara ugyanis 22 milliárd GWh energiát tudna termelni csak a napenergia hasznosításával, amely Európa éves energiafelhasználásának hétezerszerese. A megújuló energiaforrások tekintetében meg kell még említenünk a vízenergiát, amely létrehozására szolgáló vízerőművek elsősorban a Níluson létesülnek, hatalmas vitákat generálva (pl. Etiópia és Egyiptom között).

Természetesen a térségben találhatóak fosszilis energiaforrások is, a régió államai ugyanis fontos tranzit-, illetve forrásországok. Mindez azonban nem minden esetben a térség, illetve más importrégiók energiabiztonságát erősíti, hiszen a Szahara országai többnyire instabilak, s egy-egy konfliktusban (pl. Líbia) számos esetben használják ki, fordítják saját hasznukra a szemben álló felek az energetikai kérdéseket, így például az energiaellátás akadályozását. A legnagyobb fosszilis energiát előállító országok a térségben Algéria és Líbia, azonban a régióban számos vezeték halad át más országokon is, például Nigeren, amelyek Európába szállítják a különböző energiaforrásokat. Éppen ezért lenne elengedhetetlen ezen útvonalak biztonságossá tétele.

Közlekedés

A közlekedési hálózat tekintetében a Szahara térsége meglehetősen visszamaradott, noha a kiépített közlekedési infrastruktúra és összekötöttség globalizált, új évezredünkben a fejlődés egyik sarokköve. Utak inkább az észak-afrikai országokban épültek, s a Szahara központi részén csekély az összekötöttség, amelyet a következő ábra szemléltet a leginkább:

Úthálózatok a Szaharában. (Forrás: Google Maps)

A kiépített közlekedési hálózat évezredünkben tehát kiemelt fontosságú, s ez a Szahara területén is így van. Itt a közlekedést nehezítik a rossz időjárási viszonyok, illetve az utak megépítése és karbantartása is kihívást okozhat, amelyek – az földrajzi és időjárási viszontagságok mellett – szintén az országok alacsony fejlettségi szintjének tényében keresendőek. Mindezek ellenére már évek óta napirenden van egy nagy terv az afrikai kontinensen, amely épp az úthálózatok kiépítését célozza meg Afrika-szerte. Az épülő útvonal a Transz-afrikai útvonal nevet kapta, amely a tervek szerint behálózza majd egész Afrikát, amely közül több folyosó is a Szaharán át fog vezetni: Fokváros-Kairó, Dakar-Kairó, Algír-Lagos, Tripoli-Fokváros, Dakar-Ndjamena és Ndjamena-Dzsibuti. Jelenleg a Szaharán keresztülfutó utak közül a Transz-szaharai útvonal a leginkább kiépített.  1962-ben létesült, és ezzel a kontinens egyik legrégebbi aszfaltozott transznacionális útvonala. Algéria északi területeit köti össze Nigéria tengerpartjával Nigeren keresztül. A 4500 km hosszúságú útvonalat a régi kereskedelmi utak figyelembe vételével építették meg. Számos szakasza a mai napig hiányzik, s a karbantartás hiánya, az útonálló fegyveresek és a kéregetők miatt több a már készen lévő szakasza is járhatatlan. A tömegközlekedés kapcsán a vasútvonalakat érdemes megemlíteni, azonban ezek is csupán a fejlettebb országokban épültek ki, s ezeken belül is elsősorban Egyiptomban.

Összegzés

A Szahara tehát lehetőséget, ámde veszélyt is hordoz magában. Egy dolog azonban biztos: széles körű összefogással a fejlődés pályájára kell állítani a térséget. Mindez nem lehetetlen, mivel – ahogyan az előzőekben is bemutattam – van lehetőség, amely nem csupán a Szahara országainak, hanem szomszédos régiók fejlődéséhez és a biztonságuk növeléséhez is hozzájárulhatna. Mindemellett a térségben a radikalizmus, s a különböző konfliktusok állandóak, amelyek csökkenéséhez hozzá lehet járulni azzal, hogy a nélkülözés mértékét egyre inkább csökkentik a vízbiztonság, az energiaellátás, illetve a közlekedés fejlesztése által kiváltott közvetett és közvetlen hatásokkal.

Címlapkép: Égő gáz- és olajfáklyák egy a Szaharában lévő kitermelőhelynél. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. (Forrás: MTI Fotó: Fényes Tamás)

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-20-2-II-NKE-65 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.