A horvát fegyveres erők fejlődési pályája az elmúlt két évtizedben jelentősen eltért a balkáni és a kelet-közép-európai országokban megfigyelhető tendenciáktól. Ezen országok ugyanis a hidegháborús fegyverkezési verseny következtében jellemzően nagy mennyiségű ? és sok esetben meglehetősen korszerű ? haditechnikai eszközt halmoztak fel. A bipoláris világ megszűnése utáni új globális biztonsági környezetben az államok közötti fegyveres konfliktusok esélye jelentősen lecsökkent, így a legtöbb európai ország megkezdte védelmi stratégiájának felülvizsgálatát. Ezek során meghatározták a fegyveres erők alkalmazásának legfőbb elveit, valamint kijelölték feladataikat reagálva az új típusú biztonsági kihívások és fenyegetések megjelenésére. Az ennek szellemében végrehajtott haderő-átalakítások során jelentős létszámcsökkentést hajtottak végre, továbbá alaposan visszavágták a nehézfegyverzet arányát.
Ezzel párhuzamosan a délszláv háború kitörése révén Jugoszlávia egyes tagköztársaságainak nagy mennyiségű fegyverre volt szükségük annak érdekében, hogy megvalósítsák függetlenségi törekvéseiket. Többek között a horvátok függetlenségük kikiáltása után gyors ütemben fogtak hozzá egy ütőképes és önálló haderő alapjainak megteremtéséhez, melynek köszönhetően sikerrel tudták felvenni a harcot a Szerb hadsereggel szemben. Mindez nehéz feladatnak bizonyult, mivel az egykori jugoszláv hadsereg haditechnikai eszközeinek és infrastruktúrájának döntő része a szerbekhez került. E folyamat bemutatása meghaladja ezen írás kereteit, de összességében elmondható, hogy a horvát fegyveres erőknek ? a függetlenségi háború során ? sikerült kialakítani egy területvédelmi feladatokra alkalmas ? aktív harci tapasztalatokkal rendelkező ? klasszikus három haderőnemmel rendelkező haderőt.
A horvát hadsereg kezdeti fejlődési szakaszát meghatározta annak felismerése, hogy önállóan csak egy korlátozott célokért folytatott háborút tudnak sikerrel megvívni. A horvát vezetés ezért már korán rájött arra, hogy céljaik eléréséhez szükség van egy külső nagyhatalom politikai és katonai támogatására. A horvátok kitartása és az Egyesült Államok, valamint más nyugati országok beavatkozása végül hozzájárult a délszláv háborút lezáró daytoni békeszerződés megkötéséhez és az új határok kialakításához. A háborút követően Horvátország ? levonva a tapasztalatokat ? törekedett a NATO-val való szoros együttműködésre, mely végül a 2009-es csatlakozásban öltött testet.
Ehhez azonban hosszú út vezetett, mely során Horvátország igyekezett védelmi költségvetését a NATO elvárások közelében tartani. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (Stockholm International Peace Research ? SIPRI) összesítése szerint Horvátország GDP-hez viszonyított védelmi kiadásai 1,6 és 1,9 százalék között változott az elmúlt évtizedben. A horvátok kapcsán is megfigyelhető volt a trend, miszerint a NATO csatlakozást követően a védelmi kiadások fenntartására irányuló hajlandóság alábbhagy, hiszen 2013-ban ez az arány Horvátország esetében is mérséklődött ? 1,6 százalék körüli értékre csökkent. Mindez kevésnek bizonyult a fegyveres erők évek óta esedékes modernizációjának végrehajtására.
A horvát légierő helyzete
A Military Balance számait tekintve a horvát légierőnek kezdetben csak az a 4 darab MIG 21-es vadászrepülőgép állt a rendelkezésére, amit még időben sikerült kimenekíteni a közös bázisokról. A másik oldal légiereje ezzel szemben 480 harci repülőgépet sorakoztatott fel ? mely különböző típusokból tevődött össze, beleértve a MIG-21-es és MIG-29-es típusokat is.
Napjainkban Horvátország a régió azon kevés országa közé tartozik, mely rendelkezik ugyan légierővel, de légterének védelmét csak korlátozottan képes ellátni. Ennek önálló teljesítésére a Balkánon csak a vele szomszédos ? és sokáig ellenséges ? nem NATO tagállam, Szerbia képes. Ebből is következik, hogy a horvát légierő egy minél korábbi korszerűsítésre és új eszközök beszerzésére szorul, ha nem akar a balti államok sorsára jutni, melyek légtérvédelmét a szövetséges NATO tagállamok látják el. Nagyságát tekintve a Horvát Fegyveres erők aktív szolgálatot teljesítő 16 500 fős állományából 1850-en teljesítenek szolgálatot a légierőnél.
A forráshiányok és az évek óta halogatott modernizáció leginkább a légierőt érintette, amelynek folyamatos leépítése és sikertelen korszerűsítése figyelhető meg. Ennek egyik eklatáns példája a MiG-21 bisz/D típusú vadászrepülőgépek felújításának esete. Egy elhúzódó pályáztatás során végül egy ukrán vállalat nyerte el a gépek korszerűsítésének feladatát, azonban a munkálatok szintén hosszú időt vettek igénybe, ráadásul az egyik gép gyakorlat közben a levegőben meghibásodott. Emiatt a már elméletileg működő gépek felszállását megtiltották, és hosszas vizsgálódás indult annak kiderítése érdekében, hogy egyáltalán üzembiztosnak számítanak-e. Ennek következtében a horvát légierő ezen időszak alatt csak részleges megbízhatósággal tudta ellátni a feladatait, ami sokat ártott a megítélésének. Ennek ellenére elmondható, hogy a horvát légierőt tapasztalt pilóták és oktatók alkotják, így többek között a haderőnemben szolgálnak a nemzetközi szinten elismert Wings of Storm formáció tagjai is.
Mindezen körülmények ismeretében különösen nagy sikernek mondható, hogy az Ománi Szultánság katonai megállapodást írt alá Horvátországgal, amelynek értelmében a horvát légierő oktató pilótái fogják képezni az ománi légierő tagjait. Az ománi vezérkar főnöke és a delegáció vezetője által Zágrábban aláírt együttműködési dokumentumban a képzések helyszínéül a Zadar közeli Zemunki 93-as légibázist jelölték ki. Az első 16 ománi pilóta 2014 márciusában kezdte meg a kilenc hónapos kiképzést, amely során Pilatus PC-9M kiképző repülőgépekkel sajátíthatták el a szükséges ismereteket. A kiképzést a Horvát Nemzeti Színházban, ünnepélyes keretek között zárták le, melynek során átnyújtották az ománi pilóták teljesítményét elismerő okleveleket. A horvát légierő parancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy a képzés eredményességét a két ország együttes sikereként kell elkönyvelni. Az Ománi Szultánság is elégedett volt a horvátok által nyújtott képzéssel, és a tervek szerint idén februárban érkezett volna egy újabb ománi csoport.
A horvát légierő hat legjobbként számon tartott oktató pilótája azonban időközben leszerelését kérte a vezérkarnál, ugyanis az Ománi Szultánságtól jobb ajánlatot kaptak. A bejelentés hirtelensége és következményei révén a horvát légierő komoly személyügyi és szervezeti válságba került. Ennek során egyrészt számolniuk kell a hat legképzettebb pilóta távozásával járó feladatok megfelelő minőségben történő ellátásával, másrészt olyan légkör alakulhat ki a szervezeten belül, melynek következtében fellazulhat a légierő iránti elköteleződés, tovább roncsolva a haderőnem tekintélyét.
Az Omán és Horvátország között létrejött megállapodás eleinte mindenképp pozitív visszajelzés volt egyrészt a horvát légierő, másrészt a védelmi tervezésben szerepet vállaló döntéshozók számára is. Az együttműködés ugyanis azt igazolta, hogy a térségben jellemző alacsony, és folyamatosan csökkenő védelmi kiadások, illetve elöregedő haditechnikai eszközállomány ellenére a pilóták továbbra is magas szakmai színvonalat képviselnek. A megállapodásban kitűzött célok elérését követően elképzelhető lett volna, hogy az ország vezetése újraértékeli a haderő, azon belül is a légierő külpolitikában játszott szerepét. A haderőnem sikerei hozzájárulhattak volna az eszközállomány fejlesztéséhez szükséges politikai döntés meghozatalához, azonban erre utaló meggyőző lépések nem történtek.
Másrészről a horvát politikai vezetés ? más térségbeli országokhoz hasonlóan ? nem mérte fel reálisan azt, hogy az általuk a légierő személyi állománya számára biztosított jövedelem és munkakörülmények korántsem számítanak versenyképesnek összehasonlítva a haderőn kívüli lehetőségekkel. Horvátország tehát felismerte, hogy rendelkezésére áll egy jól működő haderőhöz feltétlenül szükséges komponens, vagyis a szakértelem, de azokat a feltételeket már nem tudta megteremteni, amelyek ennek megtartásához szükségesek.
Ez a cikk a FIGYELO.HU ?Globálfalu? rovatában is megjelent a Felek közötti együttműködési megállapodás révén.
