Főoldal Általános Vége a görög–macedón névvitának? Macedónia Észak-Macedóniaként folytatja

Vége a görög–macedón névvitának? Macedónia Észak-Macedóniaként folytatja

733
0
Megosztás
Zoran Zaev, Alexis Ciprasz és a nemzetközi közösség képviselői az egyezmény aláírása után. Forrás: nytimes.com

Június 17-én a macedón és görög miniszterelnökök, Zoran Zaev és Alexis Ciprasz, valamint külügyminisztereik, Nikola Dimitrov és Nikos Kotzias aláírták a több mint két és fél évtizede húzódó görög–macedón névvita lezárásáról szóló egyezményt. Ennek értelmében Görögország és Macedónia megállapodott, hogy Macedóniát ezentúl Észak-Macedóniának hívják. Az eseményen a miniszterelnökök és külügyminiszterek mellett részt vett az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini, Johannes Hahn, európai uniós bővítési biztos, illetve Matthew Nimetz, ENSZ-megbízott, aki 1999 óta koordinálja a névvitát. A megállapodást a macedón parlament már ratifikálta, de a görög parlamentnek ratifikálnia kell még, és Macedóniában népszavazást is tartanak a kérdésről ősszel.

A névvita előzményei és körülményei

A 90-es évek óta fennálló görög–macedón névvita gyökerei az ókorig visszavezethetőek, mindkét nép hivatkozik a makedónokkal való rokonságra; a görög álláspont szerint a makedónok is görögök voltak, míg a macedónok a makedón-macedón kontinuitást vallják. A földrajzi Makedónia három részből áll; megkülönböztetünk vardari, pirini és égei egységeket; a történelem során állt bolgár, bizánci és szerb uralom alatt is a Balkán török megszállásáig, majd az említett területeket osztották fel az 1912-13-as Balkán-háborúk alatt. Így került a vardari rész Szerbia (ez feleltethető meg a mai Macedóniának), a pirini rész Bulgária és az égei rész Görögország kezére. 1991-es függetlenedéséig Macedónia a két jugoszláv állam részét képezte; 1945-től a második délszláv állam tagköztársasága.

A három részből álló földrajzi Makedónia. Forrás: wikiwand.com

A macedónok nemzeti ébredése a térség többi népéhez képest későn, a 19. század utolsó évtizedeiben kezdődött meg, amikor Macedónia már a szerb, a bolgár és a görög nacionalizmusoknak is célpontja volt. Már ekkor megjelent az identitás azon eleme, hogy Nagy Sándor is szláv volt, és a macedónok az ő leszármazottai. A macedón nemzeti önállóság elnyerése és az identitás megszilárdítása azonban a második délszláv államhoz köthető: a kiegyensúlyozási politika részeként, a kis nemzetek megerősítésének szellemében az identitás alapjait képező nyelv és vallás tekintetében is előrelépés történt. A macedón nyelvet az irodalmi nyelv kodifikálásával elkülönítették a bolgár és a szerb nyelvektől, a macedón ortodox egyházat pedig leválasztották a szerb egyházról, illetve 1967-ben autokefál státuszt is kapott. Előbbit a bolgárok nem ismerik el; a macedón nyelvet a bolgár egyik dialektusának tartják, míg az egyház autokefál jellegét a szerb testvéregyház nem fogadja el. A legnagyobb szembenállása a macedónoknak azonban a görögökkel van, akik egyenesen az állam nevét utasítják el, hiszen területi követeléseket látnak mögötte.

Görögország álláspontja

Görögország a macedónok 1991-es függetlenedése óta nem ismeri el a Macedón Köztársaság államnevet. Egyrészt elutasítja a makedón-macedón kontinuitásra történő nemzetépítést, másrészt saját, észak-görögországi Makedónia (égei makedón rész) nevű tartományukra hivatkozva állítja, ezt a nevet csak a görögök használhatják, és a macedón lépéseket a belügyekbe való beavatkozásnak tekinti. Amellett, hogy macedón területi követelésektől félnek a görögök, Macedónia államnévvel a görög Makedónia tartományban élő szlávok identitásának erősítésével vádolják a macedónokat, melynek a vége – a görög retorika alapján – akár autonómia-követelés is lehet.

Görögország a kezdetektől fogva több komoly diplomáciai sikert is elért a görög–macedón névvita tekintetében. Már 1991-ben, a Badinter-bizottság jelentésében megjelent, hogy csak olyan jugoszláv utódállam függetlenségét ismeri el a nemzetközi közösség, amelynek nincs területi követelése más állam felé. 1993-ban az ENSZ Közgyűlésének határozata nyomán Macedónia, Volt Jugoszláv Köztársaság (the Former Yugoslav Republc of Macedonia, FYROM) néven lett Macedónia ENSZ-tag, a továbbiakban a NATO és az EU is ezt a megnevezést követte. 1995-ben létrejött a két ország kapcsolatainak rendezésére az úgynevezett Ideiglenes Megállapodás (Interim agreement), melyben mindkét állam tett engedményeket: Macedónia vállalta, hogy nem csak Görögország felé, de más állam irányába sem támaszt területi követeléseket, Görögország pedig ígéretet tett, hogy nem fogja akadályozni Macedónia euroatlanti integrációját, illetve elismerte a FYROM államnevet; a névvita további rendezését azonban későbbre halasztották. Ám a tárgyalások befagytak, az Ideiglenes Megállapodás így elkezdett de facto végleges megállapodásként funkcionálni.

Új államnévvel úton az Európai Unióba?

Habár Görögország az Ideiglenes Megállapodásban megerősítette, hogy nem akadályozza Macedónia euroatlanti integrációját, a valóságban más magatartást tanúsított. Macedónia elsőként írta alá 2001-ben a nyugat-balkáni országok közül a stabilizációs és társulási megállapodást az Európai Unióval, a csatlakozási tárgyalásokat mégsem tudták megnyitni a folyamatos görög vétó miatt. Hasonló helyzet állt elő a NATO tekintetében is, a szervezet a 2008-as bukaresti csúcson fogalmazta meg először Macedónia esetleges meghívását a közösségbe, melyet Görögország azonnal vétózott a névvitára hivatkozva; kijelentette, hogy először azt kell megoldani.

A kapcsolatokat továbbá nehezítette a macedón belpolitikában jelenlévő, kifejezetten a 2008-as ún. Antikvizacija kampánnyal induló és a Szkopje 2014 programban kiteljesedő nacionalista retorika. A jobboldali, nacionalista kormánynak (VRMO-DPMNE, Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja) a célja ezzel egyrészt a macedón identitás erősítése volt, másrészt az ország problémáiról a presztizsberuházásokkal próbálták elterelni a figyelmet. Az ókori makedónokkal való közösség hangsúlyozása, és makedón történelmi alakok átvétele (Nagy Sándor és apja, II. Fülöp) csak mélyítették a görögökkel való ellentétet. Változást elsőként a 2017-es kormányváltás hozott, a hatalomra került szociáldemokrata kormány (SDSM, Macedóniai Szociáldemokrata Unió) kompromisszumkészsége a görögök felé már a kezdetekben megmutatkozott, mikor bejelentették, hogy leállítják a Szkopje 2014 programot. A nyitás már 2018 februárjában látható volt, amikor a Nagy Sándor repülőteret átnevezték Szkopje nemzetközi repülőtérre, illetve a Nagy Sándor autópálya új neve Barátság (Prijateljsko) autóút lett.

Macedónia euroatlanti integrációja az új névvel azonban most új lendületet vehet. A 2018 februárjában megjelent európai uniós Nyugat-Balkán stratégia Macedóniát akkor az élenjáró Szerbia és Montenegró mögé sorolta; a megállapodás aláírása után Federica Mogherini biztatóan nyilatkozott: „(…) ma véget ért egy időszak, de ezzel együtt egy új utazás kezdődik, mely Szkopjét az európai integráció felé vezeti.”

Ellenérzések mindkét oldalon

A megállapodást a macedón parlament június 20-án ratifikálta; a 120 fős parlamentből mind a 69 jelenlévő képviselő elfogadta az egyezményt, míg az ellenzéki képviselők távolmaradásukkal fejezték ki egyet nem értésüket. A megállapodás értelmében Macedóniának több mint 150 változtatást kell tenni az alkotmányában, mielőtt az a görög parlament elé kerülhet ratifikálásra. A szociáldemokrata macedón miniszterelnöknek, Zoran Zaevnek és kormányának a legnagyobb kihívást a nacionalista ­– a korábbi kormányokat adó pártból jövő –, VMRO-tag köztársasági elnök, Gjorge Ivanov jelenti, aki nem írta alá a parlament által elfogadott megállapodást. Ivanovnak egyszer lehetősége van az egyezmény vétózására, ám ha azt másodszor is abszolút többséggel megszavazza a parlament, kénytelen lesz elfogadni. Zaev tervei szerint legkésőbb ősszel fogják megtartani az egyezményről szóló népszavazást.

A görög oldalon sem fogadták egyhangú támogatottsággal az egyezmény megkötését. Ciprasz ellen bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Új Demokrácia, a legnagyobb ellenzéki párt, mely ugyan nem volt sikeres, ám a miniszterelnöknek így is kihívást fog jelenti a parlamentben a megállapodás ratifikációja. Nemcsak a parlamentben emelték fel a szavukat az egyezmény ellen, hanem tüntetések is kezdődtek Görögországban; „kapitulációnak és árulásnak” bélyegezve a megegyezés aláírását.

A görög–macedón konfliktus két és fél évtizede során több alternatív macedón államnév is felmerült. Ilyenek voltak a már 1995-ös Pinheiro-javaslatban szereplő Új-Macedónia és Felső-Macedónia, melyeket akkor a görög fél utasított el. A vétó mögött olyan megfontolás állt, hogy a földrajzi előtaggal ellátott javaslatok mögött Görögország Makedónia nevű tartományának veszélyeztetését látja. Így az Észak-Macedónia vagy Felső-Macedónia is sikertelen volt sokáig. Később a görögök által javasolt Szkopijanija, Szkopjei Köztársaság vagy Várdári Köztársaság alternatívákat a macedónok nem fogadták el, mert a Macedónia szó nem szerepelt bennük valamilyen formában. 2006-ban már majdnem megegyeztek a Matthew Nimetz által javasolt Macedón Köztársaság (Szkopje) névben a felek, ám végül a macedónok elutasították. 2006 és 2008 között újabb alternatívák jöttek: Alkotmányos Macedón Köztársaság, Felső-Macedón Köztársaság, Demokratikus Macedón Köztársaság, Független Macedón Köztársaság és Új Macedón Köztársaság. Ezek azonban már nem tekinthetők komoly javaslatoknak, Macedónia csak multilaterális szinten használta volt, bilaterális szinten maradt volna az ország alkotmányos neve.

A támadások ellenére mindkét oldal megerősítette, hogy nincs visszaút, az egyezmény ratifikációja meg fog történni. A több mint két és fél évtizedes konfliktus lezárásával Macedónia Észak-Macedóniaként (Severna Makedonija) vagy Észak-macedón Köztársaságként (Republika Severna Makedonija) jelenhet meg a nemzetközi közösség előtt, a továbbiakban nem kell alkalmazni a „FYROM” megnevezést. Az ország nyelvét a továbbiakban is macedónnak fogják hívni, az ország lakóira macedónokként vagy Észak-Macedónia állampolgáraiként hivatkozhatunk.