Főoldal Általános Válságkörzetek a 21. században – konferencia összefoglaló

Válságkörzetek a 21. században – konferencia összefoglaló

242
0
Megosztás

A Biztonságpolitikai Szakkollégium 2017. november 28-án konferenciát szervezett “Válságkörzetek a 21. században – kérdések és válaszok biztonságpolitikai szemmel” címmel, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma adott otthont. A konferenciát Prof. Dr. Patyi András rektor úr nyitotta meg, aki rövid beszédében hangsúlyozta, mennyire fontosak az egyetem számára a hallgatók által, hallgatóknak szervezett konferenciák, amelyeken átadhatjuk egymásnak a megszerzett tudást és közösséget építhetünk.

Az első panel Nagy Imre Afrikai Fegyveres Konfliktusok Arculatának Megváltozása  című előadásával vette kezdetét.  Az előadó részletesen ismertette az afrikai konfliktusok elmúlt évszázadokban bekövetkezett változásait; kiemelte a dekolonizáció sorsfordító hatását a fekete kontinensre, ugyanis a gyarmati rendszerek szétesését követően a megszülető afrikai államoknak egyszerre kellett szembenéznie az állam- és a nemzetépítés problémáival.  Továbbá rámutatott  annak a problémájára is, hogy sok esetben a gyarmati rendszerek megszűnése után az európaiakkal korábban jó kapcsolatot ápoló helyi elitek kerültek az ország élére és a kiépülő államapparátus mellett a hadsereget is dominálták.  A prezentáció további részében  az előadó a hidegháborút követő időszakot vette górcső alá.  Itt megemlítette, hogy a bipoláris világrend megszűnésével Afrika szerepe leértékelődött, ezzel párhuzamosan újfajta konfliktusok jelentek meg a kontinensen. Nagy Imre frappánsan meg is jegyezte, hogy erre az időszakra  a ”kalasnyikov és a machete” váltak Afrika jelképeivé. Az új korszak újfajta konfliktusokat is hozott a kontinens országaira, legtöbbször a szemben álló felek egy-egy karizmatikus helyi vezető köré csoportosuló, politikai célok és külső támogatók nélkül hadakozó felek voltak. Ezen „haderőket” leginkább a bűnözői tevékenységekben való aktív részvétel, a gyerekkatonák alkalmazása és a civil célpontok elleni támadások  jellemezték. A klasszikus gerilla mozgalmakhoz hasonló erős népi támogatottsággal ezek a szervezetek nem rendelkeztek, a csoportok  egyetlen célja a káosz és a bizonytalanság tartósítása volt. Az előadó ugyanakkor azt is megemlítette, hogy a klasszikus konfliktusok sem tűntek el az afrikai mindennapokból,  példaként hozta a dél-szudáni függetlenségi háborút. Majd pedig a dzsihádista szervezetek afrikai térnyerését foglalta össze. Nagy Imre ezzel kapcsolatban kiemelte a világ más pontjairól érkező iszlamista harcosok jelentőségét, akik képesek ráépülni az egyes helyi konfliktusokra. A megjelenő iszlamista szervezetek erős ideológiai hátérrel rendelkeznek, ezért lehetetlen velük  tárgyalásos úton megállapodni. Célpontjaik elsősorban a fekete kontinens gyenge államai, céljaik között szerepel a helyi erőforrások megszerzése. Az előadó élesen elkülönítette az al-Kaidát és az Iszlám Államot: míg az utóbbit türelmetlen szervezetnek és az iszlám más felekezeteivel szemben (síiták) kirekesztőnek írta le, addig az al-Kaidát olyan szervezetnek mutatta be amelynek elsődleges ellensége a nyugati világ. Ezt követően áttekintésre kerültek az afrikai kontinens iszlamista terrorszervezetei az al-Shabaabtól a Boko Haramig. Végezetül kiemelte, hogy az iszlamista terrorszervezetekkel szembeni harc egyik fő nehézsége a szervezetek hálózati alapon történő szervezése. Gyakorlatilag nem lehet megállapítani, hogy ki kicsoda a szervezeten belül.

A Maliban zajló fegyveres konfliktusok hatása Nyugat-Afrikára című következő előadásban Bak Pál a  2012-ben kirobbant mali konfliktus hátterét, illetve a bamakói központ, valamint a nemzetközi közösség által adott válaszokat mutatta be. A konfliktus hátterében az ország északi Azawad régiójában élő tuaregek helyzetének Bamako általi figyelmen kívül hagyása állt. Az előadó ismertette, hogy az ország 60-as években megtörtént függetlenné válása óta 4 nagy tuareg felkelés történt Maliban. A 2012-ben kirobbant utolsó felkelés ugyanakkor abban különbözik a korábbiaktól, hogy erre az időszakra már különböző dzsihádista szervezetek is megjelentek a nyugat-afrikai országban.  Legfőbb rebellis szervezetnek  az Azawad régió függetlenségért küzdő MLNA (National Movement for the Liberation of Azawad) számít. A nemzetközi közösség, Franciaország és az Afrikai Unió ugyanakkor a bamako-i kormányt  támogatta a felkelőkkel szemben. Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy az Azawad-i felkeléssel párhuzamosan Sanago százados Mali déli területein kezdett hadműveletekbe a kormánnyal szemben. Ezt követően előadónk ismertette az ENSZ és a térségbeli nemzetközi és regionális szervezetek fellépést a tuareg lázadókkal szemben. Itt említést nyert az ECOWAS (Economic Community of West African States) által bevezetett gazdasági embargó, az Afrikai Unió katonai fellépése, az Európai Unió katonai (Franciaország), valamint humanitárius segítsége (Németország). A franciák katonai fellépéséhez az ENSZ szolgáltatott mandátumot. A prezentációban ezt követően bemutatásra kerültek a franciák által Maliban végrehajtott katonai műveletek, mint az Operation Serval és Operation Barkhane. Szintén ismertetésre került az ország északkeleti részén lévő hegyekben gerilla harcot folytató csoportokkal szembeni Operation Panther. Zárásképpen előadónk kifejtette, hogy a felek közötti békekötés  egy hosszadalmas, a kormányzat és a tuaregek közötti kisebb megállapodásokon alapuló folyamat részeként tud bekövetkezni.

Az első panel utolsó előadója Al-Agha Cintia Assoum volt,  aki a Válságövezetek a média tükréből című előadásában a földgolyó különböző részein zajló konfliktusok médián keresztüli bemutatást vette górcső alá. Az előadó itt kifejtette, hogy a média a legfontosabb eszközünk, hogy kapcsolatba kerüljünk a válságövezetekkel. Ugyanakkor a médiából torz képet kapunk arról, hogy mi történik ezekben a térségekben, továbbá megemlítette azt, hogy a “globális média” megközelítőleg 3 milliárd embert ér el. Az előadó kitért arra is, hogy a média legtöbbször úgy tálalja az egyes híreket, hogy az meg tudja mozgatni a fogyasztók fantáziáját. Ezt követően bemutatásra került az objektív és szubjektív biztonságpercepció különválasztása. Itt kitért arra is, hogy a tömegtájékoztatás módosítja az érzet és a valóság kapcsolatát. Alapvetően a fogyasztókra leginkább a szubjektív biztonságpercepció jellemző, vagyis nagyon sokszor a média által közölt torz képek egy nem valós fenyegetettséget tudnak kialakítani a fogyasztókba. Itt megemlítésre került a biztonságiasítás fogalma, ami azt a politikai folyamatot jelenti, ami általában a problémákat olyan módon mutatja be, amely a  valóságnál sokkal jelentősebbé teszi az adott fenyegetést. Ezt a politikusok sokszor kihasználják annak érdekében, hogy egy-egy problémát felnagyítsanak a társadalmon belül. Az előadásban még megemlítette a dezinformáció fogalmát, amely az előadó szerint az esetek többségében propaganda célokat szolgál.  Az előadás további részében a válságövezetek  médián belüli megjelenését fejtette ki; bemutatta, három kategóriába lehet besorolni, hogy a média milyen módon mutatja be az egyes válságövezeteket. Az első ilyen mód a szociális érzékenységünkre kíván hatni. A második a szubjektív biztonságpercepciót akarja befolyásolni, a harmadik kategóriába a válságövezetekkel kapcsolatos dezinformációk tartoznak. Majd kitért a válságövezetek médiában való megjelenésének pozitív és negatív következményeire. Végezetül pedig megjegyezte, hogy a média manipulációs hatását nehéz elkerülni, hiszen az internet nem korlátozható, leginkább a minőségi médiatermékek gyártását és a kötelező forrásmegjelölést tartja a legjobb megoldásnak a dezinformációval szembeni védekezésre.

A második panel keretében Kelet-Ázsiával kapcsolatos előadásokat hallgathattunk meg. Az első előadó Bartók András volt, aki A remete királyság szomszédságában: Észak-Korea regionális hatásai című előadásában azt mutatta be, hogy milyen hatást váltottak ki az elmúlt hónapok észak-koreai nukleáris és ballisztikus kísérletei a szomszédos államokra.  András előadásában sorra vette a szomszédos államokban az elmúlt hónapokban lezajlott legfontosabb eseményeket, így bemutatására került  Moon Jea-in elnökké választása Dél-Koreában, a XIX. pártkongresszus Kínában és Abe Shinzo újraválasztása Japánban. Ezt követően kifejtette, hogy az ő meglátása szerint az elmúlt hónapokban Phenjan által elkövetet sorozatos provokációk mögött leginkább az észak-koreai államnak azon jogos félelme áll, hogy lemarad a szomszédok által diktált fegyverkezési versenyben. Bár Észak-Korea nagy létszámú konvencionális fegyverekkel felszerelt haderővel rendelkezik, de ezen fegyverek minősége – koruk miatt – megkérdőjelezhető. Így a nukleáris és ballisztikus fegyverek kifejlesztése maradt az egyetlen lehetősége Phenjannak, hogy lépést tartson a szomszédokkal,  ezért bemutatásra kerültek a nukleáris és ballisztikus kísérletek szomszédos államokbeli visszhangjai. Dél-Koreában az elmúlt hónapok következtében megváltozott az északi szomszéddal kapcsolatos politikai légkör. Bár az év elején az ország elnöki székébe ülő Moon Jea-in annak a Demokrata Pártnak a tagja, amely hagyományosan engedékenyebb politikát képvisel Észak-Koreával szemben, ez mára mégis megváltozott. Míg Jea-in korábban  a THAAD rakétavédelmi rendszer Dél-Koreába való telepítést ellenezte, addig mára kifejezetten támogatja azt. Az elmúlt hónapok rakétakísérletei szintén komoly fejtörést okoztak a remete állam protektorának számító Kína számára. Bár Kína ütköző államként tekint észak-koreai szomszédjára, az elmúlt időszak provokatív lépései komoly fejtörést okoznak a pekingi vezetésnek. András végezetül kitért arra, hogy az észak-koreai rakétaprogram hogyan volt képes arra, hogy újabb miniszterelnöki ciklussal ajándékozza meg a népszerűtlen Abe Shinzo–t, aki határozott fellépést ígér és felvetette a japán alkotmány módosításának a lehetőségét. Az összefoglalójában kifejtette, hogy nem látja reálisnak azt a lehetőséget, hogy Phenjan letegyen a nukleáris és ballisztikus fegyvereinek a fejlesztéséről.

A kelet-ázsiai panel következő előadója Edl András volt, aki a Droid vagy hazafi? Ellenségkép, identitás, útkeresés Japánban és Kínában című előadásában rendkívül eredeti és interaktív módon próbálta a nézőközönség számára bemutatni az identitás fogalmát. Kifejtette, hogy minden nép rendelkezik identitással, valamint, hogy ezeket identitásokat nem csak gondoljuk, hanem cselekedeteinkben végrehajtjuk és megvalósítjuk őket. Továbbá megemlítette, hogy ennek biológiai alapja van, mindenki bevett mintákhoz próbál alkalmazkodni. Az előadásban felmerült a „ki vagyok én?” kérdése, ennek meghatározása nagyban függ attól a csoporttól, amelyhez az illető tartozik. A közösséghez  tartozás a más csoporthoz tartozókkal való konfliktushoz vezet. Az előadásból megtudtuk, hogy az identitás kialakításában az iskolának kiemelt szerepe van. András ezen a ponton kitért arra, hogy mindkét ország kultúrájában fontos szerepet tölt be a konfucianizmus hagyománya, majd az előadás rátért a két távol-keleti ország oktatási rendszerének az összehasonlítására. Ebből megtudtuk, hogy a japán óvodákban igen nagy szabadságot biztosítanak a gyerekeknek, ugyanakkor a középiskolában már a jó állampolgárrá való nevelés áll a középpontban. Ezzel szemben Kínában kezdetektől fogva a versenyszemlélet áll az oktatás centrumában. Az előadás ezt követően rátér a két országban uralkodó társadalmi identitásra. Míg Japánban egyfajta értékválság és az erre keresendő válaszok, addig Kínában a szép és boldog jövőbe vetett hit az identitás alapja. A prezentáció a hatalom legitimitásának a kérdésével foglakozott: míg Japánban egyfajta bűnbánó, együttműködésre alapuló hozzáállás a legitimáció alapja, addig Kínában a nemzeti ideológia. Végezetül András bemutatta, hogy hogyan látja egymást a két fél. Alapvetően ellenséges a viszony a két nép között, amely egyrészt a fennálló területi vitákra, másrészt az oktatásban a másikról festett negatív képben gyökerezik.

A kelet-ázsiai panel harmadik előadója Papp Bendegúz volt, aki a Biztonsági kihívások Délkelet-Ázsiában és az ASEAN-way  című előadásában  az ázsiai kontinens dél-keleti részét érintő biztonsági kérdéseket mutatta be. Az előadás az ASEAN-way (Association of Southeast Asian Nations)  mint biztonsági, gazdasági és társadalmi együttműködés köré épült.  Az előadónk kiemelte, hogy az ASEAN centrumában már a kezdetektől fogva a biztonsági kérdések álltak. Ezt követően kitért a térség főbb biztonsági kihívásaira, mint Észak-Korea, Kína, India és az iszlamizmus. Ezt követően folytatta a regionális kihívásokkal mint a dél-kínai-tengeri szigetek vagy a növekvő fegyverkezés kérdése.  Az előadás ismertette a régióra ható nem hagyományos biztonsági kihívásokat, ilyenek pl. a gazdasági biztonság illetve a politikai demokrácia kérdései. Az előadónk bevezetett minket az ASEAN szervezetébe is. Kifejtette az alapításának körülményeit és azt, hogy a tagállamok történelmi múltjuk miatt igen érzékenyek a belügyeikbe való beavatkozás kérdésére. A szervezet a hidegháború alatt kifejezetten jól működött, ugyanakkor a XXI. század elején komoly problémákkal néz szemben. A globalizáció következtében megjelenő problémákat ugyanis nem lehet nemzeti keretek között tartani, egyre többször vetődik fel az emberi jogok megsértésének a problémája. A tagállamok jobban bíznak a különböző nemzetközi szervezetekben, mint az ASEAN–ban. Végezetül az előadónk megállapította, hogy reformokra van szükség a szervezeten belül, de mivel a tagállamok túlzottan is érzékenyek a szuverenitásukra, kérdéses, hogy végre lehet-e ezeket hajtani.

A panel zárásaként Gyömbér Béla A diktátor fegyverzete című előadását hallgathattuk meg, mely Észak-Korea fegyverarzenálját mutatta be. Az előadó már az első mondatában leszögezte, hogy kutatása nehéz téma, hiszen biztos információ az észak-koreai rakétakísérletekről nincs, csak az tudja, hogy pontosan mi történt, aki az utasítást kiadta, illetve aki végrehajtotta. Kim Dzsong-un az év elején bejelentette, hogy interkontinentális ballisztikus rakétát fog elindítani az imperialista hatalmak ellen, melynek a kísérlete ugyan megvolt, ám ez nem jelenti azt, hogy ilyen éles fegyverrel is rendelkezik Észak-Korea. Az előadás áttekintette a Hwasong és Taepodong típusú rakétákat, ezek jellemzőit, majd kitért arra a kérdésre, miért volt sikeres a 2017-es év. Az észak-koreai rakétaprogramban áttörést hozhatott, hogy a Hwasong-14 típusú rakétába – mely az első ballisztikus rakéta – sikeresen integráltak egy ukrán hajtóművet. Ezt az információt a New York Times által hírbe hozott Yuzhnoye gyár azonban visszautasította, és Oroszországra hárította a felelősséget. A prezentáció végén az előadó néhány mondatban összegezte, miért van szüksége Észak-Koreának a rakétaprogramra. A fejlesztéseknek amellett, hogy politikai céljai vannak, komoly szerepe van az észak-koreai illegális technológiatranszferben is. A szankcionált országokra jellemző valutaéhség itt is megjelenik, így a rezsim mindent megtesz, hogy valutához jusson: ennek egyik csereeszköze az észak-koreai technológia.

A harmadik panelben több térség is fókuszba került, így hallhattunk előadást az afrikai régióból, a NATO-orosz kapcsolatokról, a Közel-Keletről, visszatértünk még Délkelet-Ázsiába is, illetve az utolsó előadás a jelenleg talán leggyakrabban emlegetett témával, a migrációval foglalkozott.

Tóth Klaudia a Boko Haram akkor és most: egy dzsihadista szervezet alkonya? című előadásában olyan kérdésekre kereste a választ, hogy mi hívta életre a Boko Haramot, miért csatlakoznak ennyien a szervezethez, a Boko Haram egy felkelési mozgalom vagy eltorzult terrorista hálózat, illetve melyek a végkimeneteli alternatívák? Kutatása szerint a mélyszegénység jellemezte Északkelet-Nigériából induló Boko Haram egy túlélési alternatívaként jött létre, nagy létszámát annak köszönheti, hogy a szervezet által szerzett zsákmányból, pénzből mindenki részesülhet. A 2000-es évek elején észak-keleten aktív felkelési mozgalom tevékenységében – ahol a mélyszegénység és korrupció ellen léptek fel –  az évtized végén mutatkoztak változások; gyakoriak lettek a külföldi épületek elleni támadások, nőtt az áldozatok létszáma és a Boko Haram megjelent Csádban, Kamerunban és Nigerben is. A szervezet időközben felesküdött az Iszlám Államra is, akitől anyagi támogatást és kiképzést is kapnak. A helyzetre megoldást a nigériai kormánynak kell találnia, ám egyelőre a 2015-ös választásokat megnyerő Buharinak sem sikerült eredményes fellépést mutatni a Boko Haram ellen, mely felkelési mozgalomként indult, de ma már terrorszervnek tekinthető. Buharinak pont azokra a problémákra kell választ adni – szegénység, munkanélküliség, gyenge központi kormány –, melyek a csatlakozási szándékot erősítik a kilátástalan társadalomban.

Afrikát elhagyva az eurázsiai térség került fókuszba, Nagy Bianka a NATO-orosz kapcsolatrendszer a bipoláris világ megszűnése után című előadása főleg a jelenlegi helyzetet kívánta bemutatni a Washingtoni Szerződés országai és Oroszország között. A prezentáció eleje röviden ismertette, milyen gazdasági, területi, katonai veszteségeket szenvedett a Szovjetunió felbomlásával annak jogutódja, Oroszország, mely a nemzetközi közösségben már nem birtokol szuperhatalmi státuszt, csak regionális nagyhatalomként tud megjelenni. Azonban az új orosz geopolitikai stratégia Oroszországra világhatalomként tekint, melynek birodalomépítés a célja. Az előadás a NATO-orosz kapcsolatokat az európai térségre fókuszálva tekintette át; a kezdeti együttműködésből hogyan jutottunk el napjaink konfliktusos viszonyáig, majd pár szó erejéig kitért az ukrán helyzetre is, melynek értékelésekor nem szabad elfelejteni a nyugati nyomásgyakorlás szerepét sem. Az előadó az elemzését azzal a konklúzióval zárta, hogy a kapcsolatépítésre kéne törekedni a NATO-orosz viszonyrendszerben konfrontáció helyett, azonban jól látható, hogy Oroszország nem fogja engedni a NATO keleti terjeszkedését; az orosz nemzetbiztonsági stratégia a NATO-t és az USA-t fenyegetésként jelöli meg, így kétséges, mi várható a jövőben.

A konferencia tizedik előadása keretében ismét a délkelet-ázsiai térségbe tértünk vissza. Biró István Válságövezet a tengeren – Délkelet-Ázsia mint a modernkori kalózkodás egyik gócpontja című kutatása a visszaszorulóban lévő, de talán ismertebb szomáliai kalózkodás helyett a délkelet-ázsiaival foglalkozott. Előadása a kalóztevékenység történelmi áttekintésével kezdődött, mely a 19. századra visszaszorult; már csak gócpontok léteztek. A világháborúk és a hidegháború alatt a tengerek hadszíntérnek minősültek, így fegyveres rablás lehetőségei minimálisra csökkentek. Változást a hidegháború vége hozott, a szervezett bűnözés térnyerésével, a haditengerészeti költségvetés csökkenésével a modernkori kalózkodás is fellendült. A tevékenységet erősítette a délkelet-ázsiai gazdasági fellendülés, ám a gazdasági prosperitással törésvonalak is megjelentek a társadalomban; a nyomornegyedek száma nő, az emberek a központi kormányra nem számíthatnak, így a bűnözés marad mint megélhetési forma. Megoldást jelenthetnek a kalózkodásra különböző jogi és technikai lépések. Az előadó kiemelte nemzetközi bíróságok felállítását, speciális jogi övezetek létrehozását vagy állandó többnemzeti haditengerészeti bázisok működtetését, ám ezek nemzetközi együttműködést követelnek meg.

Dudlák Tamás előadása egyedülálló volt a konferencián; nemcsak azért, mert egyedül ő beszélt a Közel-Keletről, hanem rendhagyó módon nem készített diasort a kutatása ismertetéséhez, a közönség figyelmét hagyományos módszerrel, térkép rajzolásával kívánta megragadni. Előadása A konfliktustól az együttműködésig. A török külpolitika átalakulása az iraki Kurdisztánnal való viszonyban címet kapta, melyet rögtön azzal nyitott, hogy a török-kurd kapcsolatok ma inkább már a konfliktus felé térnek vissza. A prezentáció röviden kitért a kurdok bemutatására, majd az iraki Kurdisztán került előtérbe, mely 2005-ben, az új iraki alkotmánnyal kapott autonóm státuszt. Itt kapcsolódott be Törökország is az elemzésbe, aki már a 2003-as iraki invázió alkalmával, mikor regionális pozíciója erősödött, a kurdokkal való együttműködést kereste, akikben lehetőséget látott, hogy helyzetét még stabilabbá tegye a térségben, illetve az iraki belpolitikát befolyásolja. Ugyan a törökök a türkménekre is próbáltak támaszkodni Irakban, nagyjából 2010-re kiderült, hogy a kurdok erősebb bázist jelentenek, így velük folytatódott Törökország együttműködése (pl. Kurdisztán fedezi a török kőolaj- és földgázszükségleteket). A kooperációban a törést a 2017 szeptemberében megtartott kurdisztáni függetlenségi népszavazás hozta, melyet már Törökország sem támogatott. A népszavazás eredménye ugyan nem kötelező, de az még kérdéses, mit hoz a jövő a török-kurd kapcsolatokban.

A konferenciát Szabó László András A migráció hatása az állam működésére című elődása zárta. Az előadó olyan definíciók ismertetésével kezdte kutatása prezentálását, mint a migráció, belső/külső migráció vagy nemzetközi migráció, a migráció mérése: mely lehet bruttó vagy nettó, illetve kiemelte a migrációs politika fogalmát is, melyre szakember tehet ugyan javaslatot, de végül a politikai érdekek fognak dönteni. Az állami feladatok tekintetében kitért arra, hogy a jelenlegi befogadórendszer jó, ám nem az utóbbi években tapasztalt migrációs mértékre van kitalálva, így ez komoly kihívást jelent. Az állam működésére gyakorolt hatást tekintve az előadó egy kibocsájtó, egy tranzit és egy befogadó országot különböztetett meg, ahol a gazdasági, pénzügyi és rendvédelmi szektorokat helyezte előtérbe, és a rájuk nehezedő pénzügyi és egyéb terheket mutatta be. A kutatás azt állapította meg, hogy a gyakran emlegetett munkaerőpiaci pótló hatás hosszútávon nem mutatkozik meg, azonban arra nem tért ki, milyen hatékony választ lehet adni korunk egyik nagy kihívására

A konferencia zárásaként Kovács Georgina, a Biztonságpolitikai Szakkollégium Diákbizottságának az elnöke emléklap átadásával köszönte meg az előadóknak a részvételt és a színvonalas prezentációkat. Reméljük, mind az előadók, mind a közönség soraiban ülők jól érezték magukat és új ismeretekkel tértek haza!

Írta: Halasi Gábor és Ármás Julianna