Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiuma és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonságpolitikai Szakkollégiuma ma délelőtt a DAB Székházban. Az ünnepélyes eseménnyel együtt a szervezők az idei Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferenciát is megnyitották.

A rendezvényen Pintér Ákos, a Hatvani-szakollégium igazgatója és Gergely Pál, az Akadémiai Bizottság elnöke is beszédet mondott. A Biztonságpolitikai Szakkollégium képviseletében Kaló József hagsúlyozta: az megállapodást a napjaink biztonsági kihívásai is indokolják, amelyekre a hatékony válaszok egyike az intézmények közötti átfogó megközelítés lehet. Ezt követően írták alá a megállapodást a szakkollégiumok képviselői. A cél, hogy erősítsék a két intézmény közötti együttműködést oktatási, kutatási és tudományos területen. Emellett a kiemelkedő képességű egyetemi hallgatók tehetséggondozását is célul tűzték ki. Az intézményvezetők abban bíznak, hogy közösen kimagasló eredményeket tudnak elérni mind a tudomány, mind a gyakorlati képzés terén. A megnyitó után hadtörténeti, történelmi, irodalmi és természettudományos előadásokat hallgattak meg az érdeklődők

Forrrás: http://www.dehir.hu/debrecen/szakkollegiumok-kotottek-egyuttmukodest-debrecenben/2016/05/05/, a letöltés dátuma: 2016. május 05.

Előző cikkBiztonságpolitikai Szakestély 2016
Következő cikkTavaszi Tudományos Hallgatói Konferencia 2016