A lassan 70 éves iráni atomprogram a 2000-es évek első felében került a nemzetközi közösség érdeklődésének homlokterébe, és azóta a nemzetközi erőegyensúly, különösen pedig a közel-keleti hatalommegosztás alakulását szüntelenül befolyásolja. Erős médiafigyelem legutóbb 2021-ben irányult az iráni nukleáris programra, miután felmerült a 2015-ben elfogadott és azóta lényegében felbomlott iráni atomalku (JCPOA) lehetséges felélesztése. Az elemzés az iráni atomprogrammal kapcsolatos diskurzus fontosabb állomásait tekinti át, illetve a 2015-ben elfogadott atomalkuhoz való lehetséges visszatérés jelentősebb fejleményeit vizsgálja meg.

Történeti háttér

Az Amerikai Egyesült Államok és Izrael Iránhoz fűződő szövetségesi viszonya az 1979-es iráni iszlám forradalmat sikerre vivő Khomeini ajatollah hatalmának megszilárdításáig és az iráni monarchia bukásáig megbonthatatlannak tűnt. Az Egyesült Államok Mohamed Reza Pahlavi személyében az 1950-es évektől kezdődően megbízható partnerre talált a fenyegető kommunista térhódítás megakadályozásában. A rendkívül szoros kapcsolatokat jelzi, hogy Jimmy Carter amerikai elnök a sahot a térségbeli ?legerősebb bástyának? nevezte, illetve az Egyesült Államok technikai segítségével (francia és német, majd az 1980-es évektől kezdődően kínai és orosz technológiai együttműködés mellett) utat engedett a polgári felhasználású, ámde titkos katonai célú elemeket egyaránt tartalmazó iráni atomprogram kibontakozásának. [1] Izrael eközben számos érzékeny katonai projektet hajtott végre közösen Iránnal, melyek jelentősen hozzájárultak az iráni rakétaprogram beindításához a Project Flower keretében az 1970-es évek második felében. [2] A Pahlavi-rendszer bukását követően azonban kevés kivételtől eltekintve (pl. az osziraki atomlétesítmény elleni támadás, az Irán?Contra-ügy, a nemzetközi terrorizmus elleni háború) az említett országok közötti kapcsolatokat az ellenségeskedés jellemzi. A bizalmatlanná vált, sőt végletekig megromlott kapcsolat a nemzetközi politikára, különösen a közel-keleti béke alakulására is lényeges befolyást gyakorló tényezővé vált.

Az iráni védelempolitikai gondolkodás sarokkövei

Az amerikai és iráni diplomáciai kapcsolatok megszakadását követően az Egyesült Államok az immáron páriaállamként kezelt perzsa állam ellen széleskörű és egyoldalú szankciókat vetett ki. Irán a rengeteg áldozatot követelő, nyolc évig tartó iráni-iraki háború keserű tapasztalatait mérlegelve döntött a rakétaprogramjának és a nukleáris programjának folytatása mellett. Irán ugyanis úgy ítélte meg, hogy az 1980-tól 1988-ig tartó, az Iránban szent védekező háborúként tekintett fegyveres konfliktus során a nemzetközi közösség nagy része cserben hagyta, nem tett semmit az ország védelme érdekében, amikor Irak a vegyifegyver alkalmazásától sem riadt vissza, valamint közel 200 Scud-B rakétát lőtt ki iráni nagyvárosokra (?városok háborúja?). A perzsa állam a háború lezárását követően ezért elrettentő képességének intenzív fejlesztése mellett kötelezte el magát, a két katonai programhoz való jog deklarálása pedig az iráni társadalomban a nemzeti büszkeség kérdésévé vált. Az iráni biztonságpercepciót jelentősen befolyásolta a térségbeli amerikai hegemónia fokozatos növekedése. Irán ugyanis attól tartott, hogy az afganisztáni és iraki háborúkat követően a perzsa állam válik az Egyesült Államok következő célpontjává. Így a nukleáris és ballisztikusrakéta-programok folytatásában látta annak az esélyét, hogy a vallástudósok abszolút hatalmán alapuló állami berendezkedését (velájat-e motlaq-e faqíh), illetve területi integritását biztosítani tudja. [3] [4]

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vizsgálódásai nyomán az iráni atomlétesítményekben folyó tevékenységgel kapcsolatban ekkor még nem merültek fel az eredetileg polgári célokat kiszolgáló nukleáris program lehetséges katonai felhasználásának nyomai.

Az iráni atomprogrammal kapcsolatos vizsgálódások és a tárgyalások kezdete

A számos ország által terroristacsoportnak tekintett albániai székhelyű Modzsáhedin-e Khalq szervezet közlése nyomán 2002-ben fény derült az IAEA-nak be nem jelentett titkos araki és natanzi nukleáris létesítményekre. [5] Az 1979 után létrejövő iráni állami-politikai berendezkedést megdönteni igyekvő csoportosulás vádjai igaznak bizonyultak.

Ennek nyomán Nagy-Britannia, Franciaország és Németország (E3) tárgyalást kezdeményezett Iránnal a nukleáris fegyverek proliferációjával kapcsolatos szerződés (NPT) megszegésének ügyében, amellyel Irán urándúsítási képességét kívánták korlátozni. Rövid időn belül az IAEA vizsgálatot indított Iránnal szemben a titkos atomlétesítményekben zajló tiltott tevékenység miatt. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által elkészített dosszié 2006-ban került az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, amely a tárgyalások elakadását követően ? az iráni politikai elitet és közvéleményt teljes mértékben sokkolva ? a szankciók mellett döntött, miután Irán nem győzte meg a Mohamed el-Baradei vezette IAEA-t a vállalt kötelezettségek kielégítő teljesítésével kapcsolatban, továbbá iráni részről a kiegészítő jegyzőkönyv ratifikálása is elmaradt. Iránt különösen meglepte, hogy a korábbi egyoldalú amerikai szankciók idején a Kínával és Oroszországgal egyre szorosabbá váló kapcsolatok ellenére Peking és Moszkva 2006 és 2010 között minden Irán elleni szankciót megszavazott a Biztonsági Tanácsban.

Az Irán elleni szankciók hatása

A szankciók az évek múlásával egyre szigorodtak. Ehhez nagymértékben hozzájárult az Irán világgazdasági integrációját támogató elnök, Mohamed Khátemi veresége az 2005-ös államfőválasztáson. Az ekkor hatalomra kerülő konzervatív Mahmúd Ahmedinezsád elnöksége idején érték el az iráni nukleáris ambíciók a csúcspontjukat, amihez az alapvetően pragmatikus és racionális iráni külpolitikai döntéshozatalt gyakran háttérbe szorító, kifejezetten harcos és ideológiai alapú nyugatellenes retorika (?Halál Amerikára, halál Izraelre?) társult, miután átrendeződés következett be a rendkívül összetett iráni politikai életben. Ennek során a konzervatív körök kiszorították a mérsékelteket a fontosabb politikai döntéshozatali folyamatokból.

Az egyre súlyosabbá váló szankciók idővel mind nagyobb területet érintettek, köztük a nukleáris fejlesztésekre vonatkozó kérdéseket, a nemzetközi terrorizmus támogatását, a bankrendszert, valamint az emberi jogokat is. Ennek hatására Ali Khamenei legfelsőbb vezető meghirdette az ?ellenállási gazdaságot?, amellyel az Iránra kivetett gazdasági szankciók jelentette nehézségeket kívánták mérsékelni. [6] Eközben ? elsősorban izraeli oldalon ? a nem-katonai nyomásgyakorló eszköztár alkalmazása mellett többször is felmerült a katonai erő bevetése. Ehud Barak volt izraeli kormányfő egy interjúban elismerte, hogy 2009 és 2012 között legalább három alkalommal is komolyan fontolóra vették Irán katonai erővel történő megtámadását. Ezt a tervet azonban az Egyesült Államok és a Biztonsági Tanács más tagjai sem támogatták. [7]

Az előzetes elképzelésekkel ellentétben az egyre inkább többszereplőssé váló szankciós rezsim nem tudta elérni az iráni politikai berendezkedés megdöntését, sőt egyenesen az iráni politikai vezetés hatalmának megerősödéséhez, illetve a civil társadalom gyengítéséhez vezetett. [8] A szankciók nem voltak képesek Iránt a nemzetközi politikában teljes mértékben elszigetelni. Az ENSZ által elfogadott, Irán pellengérre állítását lehetővé tevő határozatokat ugyanis az ENSZ-tagállamoknak kevesebb, mint a fele hajtotta végre. A szénhidrogénekben rendkívül gazdag Irán mindvégig szoros kapcsolatokat ápolt Szíriával, Oroszországgal, Indiával és Kínával. Pekinggel különösen szoros kapcsolatok kialakítására törekedett. A rendkívül agresszív szankciók Kína erőteljes iráni gazdasági jelenlétét alapozták meg, azonban a két állam közötti kapcsolatok a hatalmas kínai erőfölényből következően aszimmetrikusak maradtak. Mindeközben a perzsa állam a később terrorszervezetnek minősített Hezbollah-hal, Hamásszal és a Palesztin Iszlám Dzsiháddal is fenntartotta a kapcsolatait. [9] Ezeknek a szervezeteknek a fegyverkezését és az Izrael Állam elleni támadásait Irán a mai napig jelentős mértékben támogatja. Ezen pénzösszegeknek a hiányát a szíriai és az iraki katonai intervenció fenntartása mellett az iráni nemzetgazdaság is megérzi.

Az iráni atomalku (JCPOA) megszületése

A tárgyalásokhoz idővel ? mint a BT állandó tagjai ? az Egyesült Államok, Kína és Oroszország is csatlakozott, így a kezdetben E3-nak nevezett formáció E3+3-má (másnéven P5+1-gyé) bővült. A felek közti tárgyalások 2012-ben hoztak újabb fordulatot a párbeszéd érdemi folytatásával. 2015 nyarán Bécsben állapodtak meg az átfogó közös cselekvési tervről (angolul JCPOA, fárszi nyelven BARJAM), amely a következő év januárjában lépett életbe. Ekkoriban úgy vélték, hogy Iránt csupán pár hónap választja el az atomfegyver kifejlesztésétől, így a feleket sürgette az idő. A megállapodást valamennyi fél jelentős sikernek nevezte, azonban az elsősorban Irán számára tekinthető győzelemnek, ugyanis ha Irán a köztes célkitűzéseket teljesíti és ezt a nemzetközi szakértők vizsgálatai megerősítik, akkor a perzsa államra kivetett súlyos szankciókat fokozatosan felszámolják, köztük az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) Quds Force nevű speciális alakulatára és azóta likvidált vezetőjére, Qászem Szolejmánira vonatkozó szankciókat is.

A megállapodás azonban a létrejötte óta kritika tárgyát képezi az iráni kormány, a Forradalmi Gárda és az Iráni Iszlám Köztársaság Műsorszolgáltató (IRIB) közötti politikai harcokban. Mindez arra enged következtetni, hogy Khamenei ajatollah nem volt elégedett a 2013-ban megválasztott reformista Hasszán Róhani elnök politikai teljesítményével. [10]

Az atomalkuhoz fűződő iráni remények

A szankciók feloldása vitális kérdés a magas inflációval és munkanélküliségi rátával küzdő iráni gazdaság szempontjából, hiszen a szankciók egyik szelete az ország szénhidrogénexportjának is érzékeny veszteségeket okozott. Irán továbbá a gazdaságosabb és versenyképesebb olajkitermeléséhez szükséges nyugati (elsősorban európai) technológia importálásában, valamint a külföldi tőke beáramlásában is reménykedett. Hasszán Róhani elnök és az iráni politikai vezetés az iráni kivételesség tudatában azt remélte ettől, hogy a külföld ezentúl a nagy civilizációk sorába tartozó, a Nyugat által hosszú ideig áldozati szerepbe kényszerített perzsa államot egyenlő partnerként fogja kezelni, illetve meg fogja számára adni a neki járó tiszteletet. Ez azt is jelentette volna, hogy a nemzetközi közösség Irán regionális hatalmi státuszát, illetve az 1979 óta érvényben lévő teokratikus berendezkedését is elismeri, továbbá nem kérdőjelezi meg Irán jogát a békés célú atomprogramhoz sem. Az irániak széles rétege véli úgy, hogy hazája atomprogramjának nyugati akadályoztatása diszkriminatív, ami Irán elszigetelését és az őt megillető regionális hatalmi státusztól való elszakítását célozza meg. Irán ugyanis a saját atomprogramjának katonai felhasználásra irányuló állítólagos törekvéseit a mai napig konzekvensen tagadja Khamenei ajatollah nukleáris fatvájára hivatkozva. Azzal érvelnek továbbá, hogy az ország energiaéhségét egyre kevésbé tudja kielégíteni a hazai szénhidrogénipar, miután az iráni népesség száma (Irán lakossága jelenleg 85 millió körüli) és energiafogyasztása is meredeken növekszik. [11]

Az atomalkuhoz fűződő amerikai és európai érdekek

Az Egyesült Államok energiaszektorának és pénzügyi nagyvállalatai számára a hosszú idő óta zárt iráni piac megnyílása kiemelkedően kedvező lehetőségeket hordozott magában, azonban a két állam közti szövetségesi viszony alakulásában nem hozott alapvető elmozdulást. Utóbbit Ali Khamenei legfelsőbb vezető is hangoztatta a megállapodással kapcsolatban, amit ő különleges megállapodásnak (?special agreement?) nevezett. [12]

Az Európai Unió a megállapodástól elsősorban az iráni létesítményekben található nukleárisfűtőanyag-ciklus ellenőrizhető nyomon követését remélte, ami közvetve az iráni atomprogram katonai felhasználhatóságát is megnehezítené. Az EU úgy vélte, hogy a 235-ös tömegszámú urán dúsításának 3,67%-ban történő maximalizálása elegendő biztosítékot nyújt arra nézve, hogy Irán nem lesz képes atomfegyvert előállítani. A megállapodás megkötésével és a korlátozások megszűnésével Irán számára az Európai Unió újból a legfontosabb kereskedelmi partnerévé válhatott volna. Európa kitüntetett szerepét jelezte, hogy Róhani elnök első hivatalos külföldi útja a szankciók feloldását követően Európába vezetett a gazdasági kapcsolatok ? esősorban a járműgyártás ? élénkítése céljából. [13]

Az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Európai Unió is úgy vélte, hogy a megállapodás létrejöttével közelebb kerülhet a szíriai helyzet megnyugtató rendezése, hiszen az iráni maradt a szűkebb régióban az egyik stabil hatalmi berendezkedés. Emellett úgy vélték, hogy az atomalku megkötésével elkerülhető lehet a közel-keleti ?láncreakció? is az atomfegyver kifejlesztése terén. Ha ugyanis a perzsa állam kifejlesztené a saját nukleáris elrettentő képességét, akkor a térség számos más országa, így Szaúd-Arábia, Törökország és akár Egyiptom is nukleáris fegyverkezésbe kezdene. [14]

Az atomalkuhoz fűződő izraeli és szaúdi félelmek

A szakértők egy része azonban úgy vélte már akkor is, hogy Irán regionális szerepének megerősödésével a térségbeli partnereit még nagyobb mértékben lesz képes támogatni, ami könnyen a Közel-Kelet további destabilizációjához vezethet. A megállapodás ellenzői nyíltan kétségbe vonták Irán jövőbeli normakövető magatartását, illetve azt, hogy a JCPOA képes lenne Irán nukleáris fegyverek kifejlesztésére vonatkozó jövőbeli képességeinek ellehetetlenítésére. Félő volt, hogy a túlzóan engedékenynek is nevezett, mindössze 15 évre szóló (lényegében átmeneti) nukleáris megállapodás Irán ? már Mohamed Reza Pahlavi sah által is elérni kívánt ? hegemón szerepét fogja eredményezni, amely aggodalommal töltötte el Izraelt és Szaúd-Arábiát is, hiszen ezek a változások a síita tengely kiterjedésével egyértelműen a két állam stratégiai befolyásszerző képességének gyengüléséhez vezetnének. [15] A külpolitikai sikerre éhes Obama-adminisztrációnak az iráni nukleáris megállapodásban megmutatkozó eltökéltsége hozzájárult az Izraellel (és részben Szaúd-Arábiával) való kétoldalú kapcsolatainak meggyengüléséhez is.

Új amerikai szankciók Irán ellen

Donald Trump elődjénél, Barack Obamánál erőteljesebb Izrael-barát politikát folytatott. Ennek jegyében a republikánus elnök 2018 májusában egyszerű elnöki rendelet formájában bejelentette az Egyesült Államok JCPOA-ből történő egyoldalú kilépését, amelyet az amerikai szankciók két lépcsőben történő visszaállítása követett, illetve újabbak bevezetéséről is döntés született, ami a ?maximális nyomásgyakorlás? (?maximum pressure?) politikáját követte. A térségbeli (elsősorban a Pakisztánon áthaladó CPEC miatti) kínai előretörést megakadályozandó, egyes stratégiai jelentőségű iráni projektekre, így a csábahári kikötőt érintő iráni-indiai beruházás esetében is Trump elnök felfüggesztette a szankciók hatályát. [16] [17]

Az amerikai fél nyíltan arra tett kísérletet, hogy az alapvetően továbbra is szénhidrogénexport-alapú iráni gazdaság nyersanyagexportját teljes mértékben ellehetetlenítse. A korábbiaknál lényegesen szigorúbb (az Iránt és az Iránnal kereskedő országokat és vállalatokat is érintő) szankciók a tartósan alacsonyan tartott nemzetközi olajárakkal kiegészülve ilyenformán komoly visszaesést eredményezett az iráni gazdaság és mindenekelőtt az iráni olajipar számára: nem csupán a kereseti oldalon realizálódtak akut problémák, Iránnak a tankerkapacitások terén is súlyos nehézségei merültek fel, miután az új szankciós környezet megnehezítette számukra a tankerek bérlését. A kialakult helyzeten ? amely már a lakosság mindennapi életében is közvetlenül éreztette a hatását ? az Ahmadinezsád-éra fiskális politikája következtében kimerült iráni tartalékok hiánya csak rontott. [18]

A kedvezőtlen amerikai döntésre Irán a 2015-ben vállalt kötelezettségeinek sorozatos megszegésének nyilvános bejelentésével válaszolt. Ennek során a JCPOA-ban lefektetett mennyiségi korlátozásokat lépték át mind az urándúsítás, mind a nukleáris technológiában nélkülözhetetlen nehézvíz felhalmozásának vonatkozásában. Ezen iráni lépések azonban visszafordíthatók voltak, így Irán kompromisszumkészségének fenntartását mutatta azzal, hogy nem zárkózott el véglegesen az általa vállalt kötelezettségek betartásától, miközben a saját erejét is érzékeltette.

Az atomalku felbomlása

Az európai országok Kínával és Oroszországgal igyekeztek a JCPOA-t életben tartani. 2020 januárjában azonban célzott amerikai dróntámadás végzett Qászem Szolejmánival, a Forradalmi Gárda Quds Force elitalakulatának kiterjedt személyes kapcsolati hálózattal és több évtizedes harctéri tapasztalattal rendelkező parancsnokával, illetve Abu Mahdi al-Muhandisszel, az Irán-barát iraki síita Kata?ib Hezbollah vezetőjével. Az eleve feszült amerikai-iráni kapcsolatok ezzel újabb hullámvölgybe kerültek. Miután egyik félnek sem érdeke a nyílt katonai konfliktus kirobbantása, a helyzet nem eszkalálódott, nem lépte túl a két ország között hosszabb ideje tartó háborús szint alatti, alacsony intenzitású konfliktusok szintjét.

Az Irakban elkövetett amerikai dróntámadást követő második nap, egy év stratégiai türelmi időt követően Irán hivatalosan is bejelentette, hogy felhagy a 2015-ben elfogadott megállapodásból eredő kötelezettségei betartásával (2018 májusától 2020 januárjáig Irán hat alkalommal szegte meg vállalásait). Ez nem jelentette a megállapodásból való teljes iráni kilépést. Irán ezzel a lépésével is azt kívánta hangsúlyozni, hogy az amerikai szankciók feloldása esetén kész visszatérni a tárgyalóasztalhoz. Ezzel együtt is a nukleáris megállapodás gyakorlatilag szétesett. [19]

A feszültség fokozása ? az új iráni nukleáris törvény

Az iráni atomprogram egyik vezető tudósának, Mohszen Fakhrizádénak az izraeliek által történő likvidálását követően az iráni parlament (Medzslisz) 2020 decemberében egy új törvényt fogadott el a nukleáris program jelentős gyorsításával kapcsolatban, aminek fejleményeiről tájékoztatták a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget is. A saját magát sarokba szorítottnak érző perzsa állam ekképpen 2021 tavaszán megkezdte a 235-ös tömegszámú urán 60%-ra történő dúsítását a natanzi létesítményben, amelyet az utóbbi években több alkalommal is súlyos izraeli informatikai támadás ért. A kiegészítő jegyzőkönyv alkalmazásának felhagyása mellett Irán az IAEA ellenőreinek számos alkalommal megtagadta az egyes iráni nukleáris létesítményekbe történő belépést és vizsgálódást, illetve növelni kezdte a fordói nukleáris létesítményben található fejlettebb, IR-6 centrifugák üzembe helyezését. Továbbá ballisztikusrakéta-programjával kapcsolatban újból megkezdte az Észak-Koreával több évtizedes hagyományokat felölelő együttműködést is. Yuval Steinitz, Izrael energetikaügyi minisztere ekkor úgy vélte, Irán fél éven belül képes lehet a nukleáris fegyver kifejlesztéséhez szükséges dúsítási szintet elérni a 235-ös tömegszámú urán esetében.

Az iráni kiútkeresés ? a Kínához való közeledés

Az atomprogram körüli feszültségek fenntartása mellett Irán 2021 márciusában huszonöt évre szóló együttműködési megállapodást kötött Kínával, amiről még 2016-ban Hszi Csin-Ping közel-keleti körútjának teheráni állomásán, nem sokkal az Iránra kivetett szankciók feloldását követően született döntés.  Irán és a térségbeli amerikai hegemóniáról hasonlóan gondolkodó Kína között a leginkább kiterjedt kooperációt jelentő átfogó stratégiai partnerségi megállapodás is ekkor jött létre. Az együttműködési megállapodás ? ami 50 évvel a két állam között létrejött hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételét követően született meg ? az Övezet?Út (BRI) kínai kezdeményezés részének is tekinthető. A nemzetközi sajtóban számos igen szenzitív területet (katonai-védelmi együttműködés, titkosszolgálati információk megosztása) érintő, akár 400 milliárd dolláros kínai befektetésről szóló verziója is napvilágot látott már 2020-ban is, azonban ezen információmorzsák valódisága kérdéses. A megállapodás hivatalos verziója csupán szándéknyilatkozatnak tekinthető (így nem egy új, Amerika-ellenes szövetségi rendszerről van szó), azonban világosan jelzi, hogy a húsz évszázados kapcsolat által összefűzött két ország a saját érdekeinek figyelembevétele mellett kész szorosabban együttműködni bizonyos területeken.

A kínai-iráni kapcsolatok erősödése abban is megmutatkozott, hogy Irán a Sanghaji Együttműködés Szervezetében (SCO) 2021 szeptemberétől rendes taggá vált 15 évnyi megfigyelői státuszt követően. Hosszein Amir Abdollahián iráni külügyminiszter az iráni Siasat Rooz lapnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a középázsiai biztonsági szervezet ezen lépése is azt jelzi, hogy mind Oroszország, mind Kína értékes szerepet szán Iránnak a régió stabilizálásában.

Az atomalku felélesztésére tett kezdeti kísérletek

A 2021 januárjában hivatalba lépett Biden-adminisztráció érdemi változást hozott az iráni nukleáris megállapodás ügyében, miután a demokrata elnök egyik legfontosabb külpolitikai prioritásának az iráni atomalku felélesztését nevezte. Az Egyesült Államok nem sokkal később hivatalosan is visszavonta Donald Trump volt amerikai elnök azon kérését, hogy a JCPOA-val összhangban feloldott összes ENSZ BT-szankciót újból bevezessék.

A JCPOA vegyes bizottsága április elején tartotta meg első ülését Bécsben, amelynek során két munkacsoportot hoztak létre. Az egyik munkacsoport azon kezdett dolgozni, hogy az Egyesült Államoknak mely szankciókat kell feloldania ahhoz, hogy Irán visszatérjen a megállapodás rá vonatkozó kötelezettségeinek betartásához, míg a másik munkacsoport az Iránra vonatkozó nukleáris korlátok visszaállítását dolgozta ki. A felek 2021 júliusáig összesen hat alkalommal találkoztak, a tárgyalásokat Enrique Mora, az Európai Unió külszolgálatának politikai igazgatója elnökli és az Egyesült Államok közvetett módon vesz rajtuk részt. Az iráni külügyminiszter-helyettes és főtárgyaló Abbász Araghcsi abban reménykedett, hogy hamarosan, akár még Hasszán Róhani második elnöki ciklusának végéig sikerül megkötni a megállapodást. A tárgyalások lezárása azonban ekkor elmaradt, így a Róhani politikai örökségének is tekinthető atomalku felélesztésére tett törekvés kudarccal végződött.

A nyári, rekordalacsony részvétellel záródó iráni elnökválasztást Ali Khamenei ajatollah bizalmasa, a konzervatív volt teheráni főügyész, Ebrahim Raiszi nyerte meg, akinek a korrupció visszaszorítása mellett az egyik fő politikai célkitűzése a megállapodás elérése volt, de megválasztásával hosszabb szünet következett be a tárgyalások folyamatában, miután Irán a nukleáris technológia szempontjából kulcsfontosságú, a láncreakció beindításához szükséges 235-ös tömegszámú uránt újra 60%-ra dúsította.

A növekvő iráni uránkészletek és a fejlettebb centrifugák fejlesztésével a tárgyalások hosszabb időre megakadtak. A tárgyalások hetedik köre csupán öt hónap elteltével, november végén folytatódott a bécsi Coburg palotában. A megbeszélések azonban hamar zátonyra futottak, miután három, az atomalkuban érintett európai tárgyalófél is jelezte fenntartását az Irán által mutatott magatartással kapcsolatban. Izraelhez hasonlóan Németország, Franciaország és Nagy-Britannia azt sérelmezte, hogy Irán ? meglátásuk szerint ? nem tartja magát a vállalt kötelezettségeihez, hogy a tárgyalások előrehaladását késleltetve saját maga számára kedvezőbb tárgyalási pozíciót tudjon kiharcolni. Az elnökválasztást követően kinevezett új iráni főtárgyaló, Ali Bagheri-Kani elutasította azokat a felvetéseket, miszerint Irán felmondaná a rá vonatkozó kötelezettségeket és visszalépne a tárgyalástól, és optimizmusát fejezte ki a megállapodás megkötésével kapcsolatban.

Az iráni főtárgyaló szavainak azonban ellentmond, hogy a perzsa állam az IAEA által szeptemberben készített jelentésekben foglaltaknál ? ami önmagában meghaladja az Iránra vonatkozó mennyiségi korlátozásokat ? is nagyobb mértékben halmozza fel a 235-ös tömegszámú uránt, illetve a dúsításhoz szükséges fejlettebb centrifugákból is egyre többet állít üzembe a nukleáris létesítményeiben. A tárgyalások nyolcadik körének megkezdése előtt pedig az iráni hadseregnek az iráni mitológiában is szereplő, a Tudás fáján fészkelő szimurgh nevű madárról elnevezett rakéta tesztelése tovább folytatódott az észak-iráni Szemnán közelében található Khomeini ajatollahról elnevezett űrközpontban.

Továbbá Ebrahim Raiszi kormányának a december közepén benyújtott következő évi költségvetési tervezete sem számol az atomalkuhoz való visszatérés lehetőségével. A költségvetési tervezet ugyanis arra enged következtetni, hogy Iránban az amerikai szankciók életben maradásával számolnak 2022-ben is. Így a 8%-osra prognosztizált GDP-növekedés, illetve a várhatóan 62%-kal növekvő adóbevételek arra is utalhatnak, hogy az iráni ?ellenállási gazdaság? fenntartásának finanszírozását jelentős részben a társadalomra igyekeznek áttolni. (Bár Irán jellemzően túlbecsüli az államkasszába befolyó adók összegét.) Mindezek a fejlemények több elemzőt is kétkedéssel töltenek el Irán JCPOA-hez való visszatérésének eltökéltségét érintően.

Az atomalku felélesztésének kilátásai 2022 januárjában

Az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell 2022 januárjának közepén derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások aktuális állásáról, ellenben hangsúlyozta a tárgyalások felgyorsításának szükségességét. A tárgyalások nyolcadik fordulójának megkezdését követően nem sokkal Anthony Blinken amerikai külügyminiszter azonban úgy vélte, hogy Irán hamarosan, pár héten belül visszafordíthatatlanul közel kerül az atomfegyver előállításához, ami egyben a megállapodást is okafogyottá tenné.

Egy összeomló JCPOA a regionális stabilitásra és nemzetközi biztonságra nézve egyaránt súlyos következményekkel járna. Erre utal az Izraeli Védelmi Erők Operatív Igazgatóságának parancsnoka, Aharon Halivának a nyilatkozata, aki a Moszad vezetőjével ellentétben úgy vélte, hogy Izrael érdekeinek az Iránnal történő megállapodás is jobban megfelelne, mintha nem születne egyezség a felek között.

Amennyiben Irán nem tudja meggyőzni formális és informális tárgyalópartnereit a kötelezettségeinek teljesítésével kapcsolatos elszántságáról, és így a tárgyalásokat nem sikerül megfelelő időben lezárni, akkor az amerikai vezetés akár kényszerítő erejű eszközöket is kész lenne bevetni az Iránnal történő megállapodás érdekében. Így elképzelhető, hogy az Egyesült Államok a Kínába tartó ? hivatalosan ma is a szankciók hatálya alá tartozó ? iráni olajexportra az eddigi gyakorlattal ellentétben pénzügyi büntetést fog kiszabni, s ez a jelenleg közel 45%-os inflációval küzdő iráni gazdaságot várhatóan még nehezebb helyzetbe fogja sodorni.

Felhasznált irodalom

[1] Bahgat, Gawdat: Nuclear Proliferation: The Islamic Republic of Iran. Iranian Studies 39 (2006/3), 307?327.

[2] Dassa Kaye, Dalia ? Nader, Alireza ? Roshan, Parisa: Israel and Iran. A Dangerous Rivalry. Santa Monica, CA ? Arlingron, VA ? Pittsburgh, PA: RAND Corporation, 2011.

[3] Bahgat, Gawdat: Nuclear Proliferation: The Islamic Republic of Iran. Iranian Studies 39 (2006/3), 307?327.

[4] Dolatabadi, Bagheri: Understanding Iran?s Decision-makings in Defence Issues and Missile Program. India Quarterly 76 (2020/2), 226?242.

[5] N. Rózsa Erzsébet: Az iráni nukleáris keretmegállapodás (KKI-elemzések T-2015/3.). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2015.

[6] N. Rózsa Erzsébet: Az iráni gazdaság meghatározói, kihívása és jelenlegi helyzete (KKI-elemzések E-2020/50.). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2020.

[7] S. Samuel C. Rajiv: Deep Disquiet: Israel and the Iran Nuclear Deal. Contemporary Review of the Middle East 3 (2016/1), 47?62.

[8] Fathollah-Nejad, Ali: Why Sanctions against Iran are Counterproductive. Conflict resolution and State-Society Relations. International Journal 69 (2014/1), 48?65.

[9] N. Rózsa Erzsébet: Az iráni nukleáris keretmegállapodás (KKI-elemzések T-2015/3.). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2015.

[10] Szalai Máté: Az iráni?amerikai kapcsolatok válsága ? három forgatókönyv a következő két évre (KKI-elemzések E-2019/37.). Budapest: Külügyi és Külgazdasági Intézet, 2019.

[11] Gálik Zoltán et al.: Az iráni nukleáris megállapodás nagyhatalmi érdekek metszéspontjában. Nemzet és Biztonság (2015/4), 82?110.

[12] Gálik Zoltán et al.: Az iráni nukleáris megállapodás nagyhatalmi érdekek metszéspontjában. Nemzet és Biztonság (2015/4), 82?110.

[13] Shichor, Yitzhak: Iran after the Sanctios: the Marginalization of China. l?Observatoire de la Chine 5/2016.

[14] Gálik Zoltán et al.: Az iráni nukleáris megállapodás nagyhatalmi érdekek metszéspontjában. Nemzet és Biztonság (2015/4), 82?110.

[15] Norell, Magnus: A really bad idea: The Iranian nuclear deal and its implications. European View (2015/14), 285?291.

[16] Singh, Sandeep and Singh, Bawa: Geopolitics of Ports. Factoring Iran in India?s Counterbalancing Strategy for ?Sino-Pak Axis?. Journal of Eurasian Studies 10 (2019/2), 169?182.

[17] Therme, Clément: Iran: le pivot vers l?Asie. Diplomatie No. 91 (2018/mars-avril), 49?52.

[18] Deák András György: Amerikai?iráni feszültség a Hormuzi-szorosban és az olajipari következmények (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet ? Elemzések 2019/18). Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2019.

[19] Ablaka Gergely et al.: Az amerikai-iráni viszony legújabb kiéleződésére adott nemzetközi válaszok. (Stratégiai Védelmi Kutatóintézet ? Elemzések 2020/1). Budapest: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2020.

Kiemelt kép forrása: pexels.com