Bevezetés

            A hibrid fenyegetés, illetve a hibrid hadviselés mint jelenség különösen a Krím-félsziget 2014-es annektálását követően ivódott be a köztudatba és vált azóta az egyik legtöbbet emlegetett 21. századi biztonsági kihívássá, mely kihívással természetesen a NATO tagállamainak is szembe kell nézni. A tagoknak a Washingtoni Szerződés 3. cikkére alapozva, külön-külön, valamint a tagállamok közötti együttműködés révén is ki kell alakítani a hibrid fenyegetések elleni megfelelő védelmi képességeket.

Ezen védelmi képességek kialakítása jelenleg is folyamatban van, és mivel a NATO által 2020 novemberében kiadott, NATO 2030: United for a New Era elnevezésű szakértői jelentésben is hangsúlyosan szerepel a hibrid fenyegetések problémaköre, joggal feltételezhető, hogy a szervezet következő, immáron nyolcadik stratégiai koncepciójában is kiemelt jelentőséggel szerepel majd. Ezt erősítik a napjainkban egyre inkább válságossá váló NATO-Oroszország kapcsolat alakulásának fejleményei, valamint az olyan események is, mint a lengyel-fehérorosz határon tapasztalt migránsokkal kapcsolatos válság. Mielőtt azonban mélyebben belemennénk napjaink tényleges eseményeibe, érdemes néhány szót szólni magáról a hibrid fenyegetés jelenségéről.

Hibrid fenyegetés és hadviselés

A hibrid fenyegetés fogalma nem állandó, folyamatosan változik, ennek ellenére a leghelytállóbb meghatározás talán az, hogy a hibrid fenyegetés olyan állami vagy nem állami szereplők által végrehajtott cselekményre utal, amelynek célja, hogy nyílt, illetve burkolt katonai és nem katonai eszközök kombinálásával gyengítse, alássa a célpont belső stabilitását. A hibrid jellegű fenyegetések tehát felforgató tevékenységeknek, valamint hagyományos és nem hagyományos módszereknek az egyvelege, mely során a hangsúly a szemben álló fél sebezhető pontjainak kihasználásán, illetve a döntési mechanizmus akadályozásán, lassításán van. Fontos azonban hozzátenni, hogy a hibrid tevékenységek a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt maradnak. A hibrid fenyegetés akkor válik hibrid hadviseléssé, amikor a felforgató tevékenység fegyveres konfliktussal is párosul.[1]

A hibrid tevékenységek megjelenése és felértékelődése

A napjainkban hibrid hadviselésnek nevezett jelenség eredetéről, hátteréről folyamatos szakértői vita folyik, ugyanis nincs egységes vélemény arra vonatkozóan, hogy mikor és miképp alakult ki ez a hadviselési modell. A legtöbb szakértő egy teljesen új, Oroszország által kifejlesztett hadviselési modellről beszél, melyet a 2014-es ukrajnai események során alkalmaztak először, ezzel szemben viszont sok szakértő, például Porkoláb Imre is úgy vélekedik, hogy a hibrid hadviselés kialakulása valójában az irreguláris hadviselés hosszú időre visszanyúló és azóta is tartó folyamatos fejlődésének egy újabb állomása.

Akárhogy is vélekednek a szakértők a jelenség hátteréről, vitathatatlan tény, hogy 2014 óta jelentősen felértékelődött a hibrid fenyegetések és a hibrid hadviselés szerepe. Ehhez nagyban hozzájárult a gyors technológiai fejlődés és a globalizáció hatása, melynek következményeként napjainkra ún. információs társadalmak alakultak ki[2], ahol az infokommunikációs eszközök, az internet, a kibertér kiemelten fontos szerepet tölt be a társadalom megfelelő működése szempontjából. A kibertér ugyanakkor, amely globálisan összekapcsolt, decentralizált elektronikus információs rendszerek, valamint ezen rendszereken keresztül adatok és információk formájában megjelenő társadalmi és gazdasági folyamatok együttesét jelenti,[3] komoly kétélű kardnak tekinthető, hiszen a kényelmi és társadalomműködtetési folyamatok lehetővé tétele mellett jelentős méretű sebezhető felületet is felkínál az adott társadalommal szemben.

Érdek és akaratérvényesítés szempontjából két állam között fellépő konfliktus esetén a kibertér megteremti a lehetőséget arra, hogy adott ország a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt végzett hibrid tevékenységekkel, jelen esetben kibertéri műveletekkel destabilizálja a szemben álló, ellenérdekelt államot, amely ily módon legyengülve kénytelen lesz teret engedni a támadást intéző állam akaratának. A kibertérben végzett, destabilizáló célt szolgáló műveletek lehetnek például a társadalmat célzó álhírek, rémhírek tömeges terjesztése, melyek célja, hogy bizalmatlanságot ébresszenek az állam vezetésével szemben, melyhez komoly társadalmi megosztottság is hozzájárul. Ilyen jellegű műveleteket alkalmazott például Oroszország a Krím-félsziget annektálása előtt, alatt és után.

Szintén a kibertérben végezhető műveletek közé sorolható például a kritikus infrastruktúrák (például az adatátviteli hálózatok, villamosenergia-termelő egységek) bénítására irányuló kibertámadások, mellyel az ország energiaellátását és az információ megfelelő áramlását lehet akadályozni, amely így az állam döntéshozatali folyamatait is jelentősen megnehezíti, ebből kifolyólag pedig csak rendkívül lassan képes a megfelelő válaszlépések megtételére, amely rendkívül nagy hátrányt eredményez egy tényleges, kívülről érkező katonai erő támadása esetén. Porkoláb Imre gondolatai alapján ugyanis napjainkban mind a vállalatok, mind a nemzetközi szervezetek, így a NATO is, továbbá az államok a döntéshozatali folyamatok lerövidítésére, megkönnyítésére, rugalmasabbá tételére törekednek a versenyképesség, az információs fölény és a reakcióidő lerövidítése érdekében. Ebből következően pedig a szükséges információk hiányában, a döntési folyamat huzamosabb akadályoztatása esetén az állam gyakorlatilag tehetetlenné válik egy kívülről jövő támadással szemben.[4] Az eddig leírtak alapján látható, hogy rendkívül fontos a NATO tagállamok számára, hogy megfelelő módon felkészüljenek az ilyen jellegű támadásokra és kialakítsák a megfelelő védelmi képességeket.[5]

NATO és a hibrid fenyegetések

A fenyegetettség valós

2014-ben Oroszország azzal vádolta meg Magyarországot, hogy T72-es harckocsikat szállít Ukrajnának, hogy így segítse az országot a krími válság kezelésében. A vád rövid életű válságot eredményezett a magyar-orosz diplomáciai kapcsolatokban, illetve riadalmat keltett a magyar társadalomban, egészen addig, amíg be nem bizonyosodott, hogy az állítás nem igaz.

Álhírek kapcsán érdemes még kitérni a 2016. július 16-án, Münchenben történt fegyveres lövöldözésre, amely 10 áldozatot is követelt. Az eseménnyel párhuzamosan az interneten is gyorsan terjedt a hír, mely végül több, mint 4300 bejelentés beérkezéséhez vezetett a rendőrségnél, mely alapján összesen a város 71 különböző pontján látták a terrorcselekményt. Ez az eset jó példa arra, hogy milyen módon képes megnehezíteni, megbénítani a rendőrség munkáját a társadalomban kitörő pánik.[6]

Szintén megemlíthető a 2016-os amerikai elnökválasztás körüli botrány, mely ügyben a nyomozás végül orosz beavatkozás, illetve a választás kimenetelének befolyásolásának feltételezéséhez vezetett. Emellett ugyancsak említésre méltó a választások körüli álhírek hatásának szemléltetésére a 2021. január hatodikán, Washingtonban lezajlott eseménysorozat, mely azzal indult, hogy Donald Trump, volt amerikai elnök nem törődött bele az elnökválasztás elvesztésébe, majd azzal végződött, hogy választási csalásra hivatkozva Trump követői megostromolták a törvényhozás épületét, óriási felfordulást okozva.

A kritikus infrastruktúrák jelentőségének hangsúlyozására jó példa az Egyesült Államok Nitro Zeus fedőnevet viselő haditerve, mely egy Irán ellen készült terv arra az esetre, ha bizonyosságot nyer az atombombák előállítására irányuló iráni szándék. A terv értelmében első lépésként az Egyesült Államok folyamatos kibertámadásokkal bénítaná meg Irán infrastrukturális hálózatát, lekapcsolná az országot az internetről, valamint az elektromos hullámtartomány zavarásával akadályozná a megfelelő légvédelmi tevékenységet. Miután az ország teljesen megbénult, amerikai katonák lépnének Irán területére és megkezdenék a szárazföldi műveleteket. Ez a terv tökéletesen szemlélteti a hibrid hadviselés mibenlétét.[7]

Nem kell ugyanakkor évekkel korábbra visszanyúlni azért, hogy a hibrid módszerek alkalmazására példát találjunk, elég a 2021 év végi lengyel-fehérorosz határon történt eseményekig visszamenni, ahol egy irányított migrációs folyamat zajlott le, melynek célja a Lengyelország, illetve magának az Európai Uniónak a destabilizálására irányult, válaszul a Fehéroroszország ellen életbe lépett szankciókra.[8]

A példákat összegezve kijelenthető, hogy valóban komoly kihívásként jelentkezik akár az Európai Unió, akár a NATO számára, hogy megfelelő válaszadási képességet dolgozzon ki a hibrid fenyegetések és a hibrid hadviselés rugalmas mivoltára. A német Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke már évekkel ezelőtti beszédében is kijelentette, hogy a hibrid fenyegetések komoly veszélyt jelentenek az egész Európai Unióra nézve, mely fenyegetésekre rendkívül fontos a hatékony reagáló képesség kialakítása. Ezen reagáló képesség kidolgozásán fáradozik jelenleg az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (North Atlantic Treaty Organization, NATO) is.

A NATO válaszai a hibrid fenyegetésekre

Nem kizárólag a hibrid fenyegetésekkel kapcsolatban, sokkal inkább a fenyegetettségérzet növekedésének következtében a 2014-es ukrajnai események hatására, a szervezet walesi csúcstalálkozója óta a NATO tagállamok fokozatosan és jelentős mértékben növelik védelmi kiadásaikat, hogy a csúcstalálkozón elfogadott ajánlás alapján 10 éves távlatban mindinkább megközelítsék a védelmi kiadások kívánatos mértékét előirányzó értéket, amely az adott állam GDP-jének 2%-a. Mindemellett a walesi csúcstalálkozó visszaterelte a szervezetet a kollektív védelem elsődlegességének irányába, amelynek következtében azóta jelentősen megerősödött a NATO keleti határainak katonai védelme.

Ami viszont a kollektív védelmi képességek fejlesztése kapcsán ténylegesen is összekapcsolható a hibrid fenyegetésekre történő válaszadási képesség megteremtésével, az a Washingtoni Szerződés 5. cikkének a kibervédelemre történő kiterjesztése, valamint a 2016-os varsói csúcstalálkozó kapcsán a kibertér katonai műveleti területté nyilvánítása. Ezen rendelkezések lehetővé teszik a Washingtoni Szerződés 5. cikkének alkalmazását egy NATO-t érintő kibertámadás vagy támadás-sorozat esetén is.[9]

Szintén a hibrid fenyegetések leküzdésére jött létre 2017-ben a Hibrid Fenyegetések Elleni Európai Kiválósági Központ, mely szervezet a NATO és az EU együttműködése révén jött létre, feladata pedig a hibrid hadviselés, különösen a keleti irányból érkező fenyegetések kutatása, elemzése, továbbá a csatlakozó tagállamok közti együttműködés ösztönzése.

A közös munka mellett az államok külön-külön is igyekeznek kialakítani megfelelő védelmi képességeiket, így például a kibervédelmi képességeiket. Ennek megfelelően az ezen képességekre irányuló fejlesztési elhatározás az egyes országok stratégiai dokumentumaiban is helyet kapnak, ahogyan az tapasztalható Magyarország esetében is, például a 2021-es Nemzeti Katonai Stratégia vonatkozásában.

Mindazonáltal a dinamikusan változó környezet és az új típusú kihívások, a hibrid fenyegetések előtérbe kerülése és például Kína felemelkedése, valamint az olyan, egyre égetőbbé váló problémák, mint a klímaváltozás felveti a NATO alapvető stratégiai irányainak újrafogalmazását, ezáltal egy új stratégiai koncepció kidolgozását és elfogadását.

Ezen új koncepció várhatóan 2022-ben kerül majd elfogadásra, a dokumentum tartalmára vonatkozó előzetes irányok azonban a 2020 novemberében közzétett, NATO 2030: United for a New Era elnevezést viselő szakértői jelentés segítségével megismerhetők. A dokumentum visszatekint a 2020 előtt elért hibrid fenyegetések leküzdésére irányuló eredményekre, valamint iránymutatást ad arra vonatkozóan, hogy mely területeket kell különösen nagy figyelemmel fejleszteni a jövőben. Ezek alapján a NATO tagállamoknak a Washingtoni Szerződés 4. cikk előtérbe helyezésével erősíteniük kell a politikai párbeszédet egymás között, valamint ezen felül valós veszélyhelyzetek szimulációján keresztül közös gyakorlatokat kell szervezni a hibrid fenyegetések leküzdésének begyakorlására. Mindemellett hatványozottan fontos a szervezet ellenállóképességének növelése, melyben fontos szerepet kap a civil társadalom álhírek elleni felkészítése, ezáltal biztosítva, hogy a kibertérben végrehajtott ellenséges dezinformációs műveletek minél kevésbé legyenek képesek kárt okozni.[10]

Összességében -különösen a NATO csúcstalálkozók eseményeinek és a különböző dokumentumok tartalmának ismeretében- kijelenthető, hogy a NATO igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a hagyományos katonai képességek folyamatos fejlesztése és a tagállamok katonai védelmének megteremtése mellett sikeresen vegye fel a harcot az olyan fenyegetések ellen is mint a hibrid- és kiberfenyegetések, melyek leküzdéséhez a tagállamok teljes lakosságának felkészítése is szükségessé válhat.

Konklúzió

A NATO jelenleg a régebb óta jelenlevő kihívások, mint például a terrorizmus vagy a nukleáris proliferáció mellett olyan kihívásokkal is szembe kell, hogy nézzen, mint az írásban kifejtett hibrid- és kiberfenyegetések, melyek különösen nagy hangsúlyt kapnak napjainkban az egyre inkább elmérgesedő Oroszország-NATO kapcsolat következtében. Annak ellenére, hogy Oroszország katonákat vonultat fel Ukrajna határainál, és hogy a NATO tagállamok fegyvereket küldenek Ukrajna megsegítésére, továbbra is a gazdasági, diplomáciai, politikai, információs-dezinformációs nyomásgyakorlás, valamint az elrettentés az, ami a szemben álló felek kezében domináns érdekérvényesítő eszközként jelenik meg, hiszen ezen tevékenységek a hivatalosan deklarált hadviselés szintje alatt képesek maradni, amely gazdaságilag, politikailag és katonailag is egyaránt kifizetődőbb.

Jelenünkben a gazdaság stabilitása ugyanolyan fontos fegyvertény, mint egy jól kiképzett, korszerű, modern eszközökkel ellátott hadsereg. Ennek, valamint annak a ténynek következtében, hogy a globalizáció rendkívül szorosan összekapcsolta gazdasági tekintetben a világ országait, az államok igyekeznek kevésbé költséges módon, hibrid- és kibertevékenységekkel rákényszeríteni akaratukat a szembenálló félre. Az ezen tevékenységek előtérbe kerülésével azonban a NATO-nak is gőzerővel kell dolgoznia azon, hogy képessé váljon a tagállamok e fenyegetésektől való megfelelő védelmére.

Felhasznált irodalom:

1. 1139/2013. (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájáról
2. Gazdag Ferenc ? Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
3. Haig Zsolt: Információs műveletek a kibertérben, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.
4. Hofstetter, Yvonne: Láthatatlan háború ? Avagy miképpen fenyegeti a digitalizáció a világ biztonságát és stabilitását, Corvina Kiadó, 2020.
5. Jójárt Krisztián: A hibrid hadviselés és a jövő háborúja, Honvédségi Szemle, 2020. 148. évf. 1. sz. pp. 5-19.
6. NATO 2030: United for a new era. Analysis and recommendations of the Reflection Group appointed by the NATO Secretary General?, Brussels, 25 November 2020.
7. Porkoláb Imre: A stratégia művészete, HVG Könyvek, 2019.

[1] Jójárt Krisztián: A hibrid hadviselés és a jövő háborúja, Honvédségi Szemle, 2020. 148. évf. 1. sz. pp. 5-19.

[2] Információs társadalom: Olyan társadalom, amely a tudás köré szervezi magát, az információt gazdasági erőforrásként használják, fejlődése mögött az információs javak termelése a hajtóerő, kulcsfontosságú társadalmi rendszerek, tevékenységek elektronikus információs hálózatok köré szerveződnek. Forrás: Haig Zsolt: Információs műveletek a kibertérben, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[3] 1139/2013. (III. 21.) Korm. határozat Magyarország Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiájáról

[4] Porkoláb Imre: A stratégia művészete, HVG Könyvek, 2019.

[5] Porkoláb Imre: U. o.

[6] Hofstetter, Yvonne: Láthatatlan háború ? Avagy miképpen fenyegeti a digitalizáció a világ biztonságát és stabilitását, Corvina Kiadó, 2020.

[7] Hofstetter, Yvonne: I. m.

[8] Fiszer, Michal ? Gruszczynski, Jerzy ? Puttré, Michael: I. m.

[9] Gazdag Ferenc ? Remek Éva: A biztonsági tanulmányok alapjai, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018.

[10] NATO 2030: United for a new era. Analysis and recommendations of the Reflection Group appointed by the NATO Secretary General?, Brussels, 25 November 2020.

Írta: Seprényi Patrik

Kiemelt kép forrása: flickr.com