Főoldal Általános Szakkollégiumi Esték: Kínai védelempolitika, reformok, haderőfejlesztés, a ’80-as évektől napjainkig – beszámoló

Szakkollégiumi Esték: Kínai védelempolitika, reformok, haderőfejlesztés, a ’80-as évektől napjainkig – beszámoló

486
0
Megosztás
Bartók András előadása közben.
  1. december 6-án Bartók András senior szakkollégista tartott előadást ,,Kínai védelempolitika, reformok, haderőfejlesztés, a ’80-as évektől napjainkig” címmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új oktatási épületében, az esemény a Biztonságpolitikai Szakkollégium ,,Szakkollégiumi Esték” című előadássorozatának keretében került megrendezésre. András a szakkollégiumi tagsága mellett az NKE Hadtudományi Doktori Iskola harmadéves hallgatója, az NKE Ludovika KÖFOP programjában résztvevő kutató, illetve az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia tanszékének oktatója.

Az előadás célja a fegyverrendszerek bemutatásán túl a kínai védelempolitika alakulásának történelmi áttekintése volt, az elmúlt négy (valójában inkább három) évtizedre és a vezetői generációváltásokra fókuszálva. Az előadás elején András bemutatta a kínai hadsereg ‘Join the Army – Become the Power of China’ c. toborzó videóját, mely kellően megalapozta a nézőközönség hangulatát, hisz ízelítőt kaphattunk a kínai fegyverrendszerekből és a fiatalokat célzó, csatlakozásra buzdító propagandisztikus üzenetekből egyaránt. Az előadás három fő rész köré épült fel: először általánosságban beszélt a kínai védelempolitikáról, az erőkivetítési stratégiáról és annak globális megítéléséről. A nemzetközi közvélemény két csoportra osztható: az egyik a pozitívabb és bizakodóbb csoport (‘panda huggers’), akik elsősorban a kínai kultúra lenyűgöző mivoltát hangsúlyozzák, rájuk érzékelhető hatást gyakorol a kínai soft power. A másik csoport (‘dragonslayers’) a soft power helyett inkább a hard powerre fókuszál, sokkal inkább veszélyesnek találja a kínai fegyverkezést és a transzparencia hiányát. Nehéz átlátni, hogy jelenleg pontosan hogyan áll a kínai fegyverrendszerek – és általánosságban véve a haderő – fejlesztése, még akkor is, ha kétévente kiadnak egy hivatalos védelmi fehér könyvet, ez ugyanis nem más nagyhatalmak védelmi dokumantumaihoz hasonló strukturált rendszert követ. . Annyit sejthetünk, hogy bár Kína komoly előrelépéseket tett mind általánosan a modernizáció, mind az erőkivetítési képességek terén, a logisztikai háttértámogatásban még komoly elmaradások vannak az Egyesült Államok, vagy Oroszország haderejéhez képest, ezen a területen jelentős fejlődésre van szükség. A jövő kérdése, hogy a kínai erőkivetítés mennyire lesz hasonlítható az amerikai és orosz haderőhöz, milyen fokig terjed majd ki a gyorsreagálású erők akciórádiusza.

András ezt követően a Kínai Kommunista Párt főtitkárainak jól szakaszolható programjait és fókuszát ismertette. Teng Hsziao-ping egyik fő programja volt a hadsereg és a védelempolitika modernizációja, ez utóbbit 1978-ban, a KKP Központi Bizottságának 3. plenáris ülésén hirdette ki. 1979 és 1987 között a Teng vezette Kína – Mao népi háborúja helyett –  a békeidőre rendezkedett be, ekkor vált külpolitikai doktrínává az erősségek és képességek elrejtése a lehetőségek kihasználása és a gazdasági növekedés érdekében. 1989-re viszont Kína gazdasági megerősödése automatikusan emelte a kínai védelempolitika színvonalát, elősegítette a komolyabb katonai reform ügyét. Teng Hsziao-ping az 1982-es alkotmánya igyekezett megerősíteni a haderő feletti civil kontrollt, melynek központi eleme két testület: a KKP Központi Katonai Bizottsága és a KNK Központi Katonai Bizottsága. A két testület tagjai között ma is szembetűnő átfedés van, tagjai alkotják az ország legfelsőbb katonai vezetését. Ezzel szemben a KNK Nemzetvédelmi Minisztériuma más államok védelmi minisztériumaihoz képest inkább kissé reprezentatív jelentőségű, elsődleges feladata a külföldi védelmi minisztériumokkal való kapcsolattartás.

Csiang Cö-min idejéből a tajvani krízist (1995-96) emelhetjük ki, amikor Kína ballisztikus rakétákat lőtt ki Tajvan irányába, az USA pedig válaszul két repülőgép-hordozó harccsoportot küldött a Tajvani-szorosba. Ekkor már komolyabban is felmerült az elrettentés igénye, később ebből született meg az A2/D2 stratégia. Csiang idejében a határviták problémájának rendezését már multilaterális keretben kívánták megoldani, ebből a célból jött létre a Sanghaji Ötök (1996), ami később továbbfejlődött a Sanghaji Együttműködés Szervezetévé (2001). A szervezet tagállamai megállapodást kötöttek arról, hogy csökkentik a határterületeken állomásozó erőket. 1998 óta kétévente jelenik meg a kínai katonai stratégia, a védelmi fehér könyv. András itt megemlítette a Korlátok nélküli hadviselés c. könyvet, amiben a szerzőpáros már egy ,,új típusú, korábbi kereteket meghaladó, összetett háborúról” beszél, a hadművészeti forradalom szükségességére hívja fel a figyelmet, mivel a pusztán technológiai megközelítés már nem elégséges. Ebből a korszakból bemutatta a Type-80/88 típusú harckocsit, a DF-21 interkontinentális ballisztikus rakétarendszert, a Chengdu J-7-es vadászgépet, a Song dízel tengeralattjárót és a Jiangwei fregattot (Type 053H3), melyek már egy függetlenebb fejlesztési vonalat képviseltek a szovjet technológiától.

Hu Csin-tao  pártfőtitkári megbízatása során vált közkeletűvé a “Kína évszázada” fogalom a nyugati sajtóban, ekkortól élesednek a különböző területviták. A tengeri erőkivetítés céljából hadrendbe állítják a Liaoning repülőgép-hordozót, illetve fontos megemlíteni, hogy a hadászati rakétaerők eszközparkjában markáns ugrás következik be 1996 (a tajvani krízis) és 2000 között. Példaként említett egy 60 csomóval mozgó ellenséges repülőgép-hordozót eltalálni képes, mobil platformról indítható ballisztikus rakétát, amit elrettentés céljából fejlesztettek – azonban erről  a projektről nem tudunk konkrétumokat.

Hszi Csin-ping pártfőtitkárrá választásával egy vezetői generációváltásra került sor a KKP-n belül,  Hszi programja újabb változásokat eredményezett a kínai haderőben. Hszi létrehozta a KKP Nemzetbiztonsági Bizottságát, a 7 katonai körzetet 5-re szűkítette és központosítást hajtott végre a fegyveres erőknél, pl. a partiőrségeket is egy központi parancsnokság alá vonta. Létrejött a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg Stratégiai Támogató Hadereje, melynek fő feladatai közé tartozik többek között a kiberbiztonság és a kutatás-fejlesztés támogatása .

A harmadik, egyben utolsó nagyobb témakör a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg haderőnemeinek, azaz a szárazföldi-, a haditengerészeti-, a légi haderőnemek, a hadászati rakétaerők és a hadászati támogatóerők áttekintése volt. Utóbbi egy teljesen új haderőnem, feladata többek között az integrált hálózati és elektronikai hadviselés feltételeinek biztosítása, vagyis az ellenfél irányítói, hírszerzési, megfigyelési és felderítési készségeinek rombolása, degradálása. Számos grafikonon keresztül tanulmányoztuk a KNFH haderőnemeinek eszközparkjában történt változásokat, a legtöbb esetben egy hirtelen megugrás figyelhető meg az állományban 1996-ot követően (a tajvani konfliktus éve), 2008-ban viszont látható a modernizáció, számos új típus bevezetése pl. a rakéta eszközpark esetében. Hasonló, új fejlesztések a lopakodó funkcióval és cirkáló rakétákkal felszerelt katamarán (Houbei – a típust fregattnak is sorolják, de ahhoz túl kicsi), illetve a nukleáris elrettentés tengeri lábát adó, tengeralattjáróról indítható, nukleáris töltettel rendelkező ballisztikus rakéták.

Összefoglalásként András két elképzelést vázolt fel a következő évtizedeket illetően: az első az intervenció-ellenes koncepció dominanciája (vagyis a be nem avatkozás elvéhez való ragaszkodás) és egy kismértékű erőkivetítési potenciál, a második pedig egy, az Egyesült Államokhoz és Oroszországhoz hasonló csapásmérő képességekkel rendelkező globális hatalommá válás irányába történő elmozdulás.