Az Északi-sark az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kapott. Mára nemcsak a régióban található országok realizálták a térség stratégiai jelentőségét. Más, a régión kívüli országok is elkezdtek azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy milyen lehetőségeik vannak az övezetben. Ezen országok közül az egyik legjelentősebb Kína.

Az Egyesült Államok a 2019-es Védelmi Minisztérium Arktiszi Stratégiája című dokumentumban kiemelten foglalkozik az Északi-sarkon megjelenő kínai jelenléttel. A tanulmány kiemeli, hogy Kína mint új szereplő jelent meg, azzal az igénnyel, hogy részt vegyen a régió kormányzásában. Ennek része az Egy Övezet, Egy Út kezdeményezés vagy más néven az Új Selyemút, amely lehetőséget ad az arktiszi régiót összekötni saját szélesebb stratégiai érdekeivel.  Ennek egyik jele, hogy Kína „Arktisz közeli állam” jelzővel illeti magát (míg az Egyesült Államok nem is ismeri el, hogy létezne ilyen). A stratégia attól tart, hogy Kína alá fogja aknázni a régió nemzetközi normáit és jelentős kockázata van annak, hogy a globálisan ismert, gazdasági téren ragadozó viselkedése az Arktiszon is meg fog jelenni. Jelen cikk azokat a kérdéseket járja körül, hogy mi az az „Arktisz-közeli állam”, milyen stratégiai érdekei vannak Kínának az övezetben és mennyire valósak az Egyesült Államok félelmei.

A kínai figyelem a terület iránt már több, mint egy évtizedes. Míg 2012-ben még sikertelenül próbálkozott a kínai Huang Nubo területet vásárolni Izlandon  és 2014-ben a Svalbard (Spitzbergák) szigetcsoportban, azonban már sikeresen tudott jelentős földterületet vásárolni a norvég Tromsø területén szintén 2014-ben. 2013-ban Kína megfigyelői státuszt kapott az Arktiszi Tanácsban négy másik ázsiai állammal együtt. A következő stratégiát meghatározó kijelentés Hszi Csin-ping főtitkártól származott, aki egy 2014-es ausztráliai beszédében kijelentette, hogy Kína „sarkköri nagyhatalom” (polar great power) akar lenni. Ezt követően pedig hivatalosan is megjelent az Északi-sark Kína Új Selyemút tervében, melynek egyik első lépése volt az orosz-kínai kooperációban létrejövő Zarubino kikötő felfejlesztéséről szóló megállapodás. Ennek célja az volt, hogy a projekt végére évi 60 millió tonna árut legyen képes fogadni a kikötő és a program első fázisa 2018 szeptemberében el is indult.

Kínai stratégia

A Kína Arktiszi Szakpolitikája egy viszonylag rövid dokumentum, amely bemutatja Kína arktiszi helyzetértékelését és céljait. A stratégia bevezetője számba veszi az aktuális helyzetet, beleértve a zóna jogállását is. Azt állapítja meg, hogy azon államoknak, melyek a régión kívülre esnek, nincs területi szuverenitásuk, azonban joguk van tudományos kutatásokhoz, hajózáshoz, átrepüléshez, halászathoz és tengeralatti kábelek és vezetékek fektetéséhez. Ezen jogok az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményéből és az általános nemzetközi jogból vezethetőek le. Az Északi-sark helyzetének értékelésében a jogi helyzet mellett kitér az éghajlatváltozásra is. Ez lehetőséget ad a hajózási útvonalak használatának és az erőforrások kitermelésének fellendülésére. Ebben a környezetben határozza meg magát mint „Arktisz-közeli Állam”. Ezen fogalom az Arktiszi Tanács 1996-os alapításáról szóló Ottawai Deklarációra utal, amelyben a nyolc alapító tag (Egyesült Államok, Oroszország, Finnország, Norvégia, Svédország, Dánia, Izland, Kanada) a szervezet megalapítása mellett bevezeti az „Arktiszi Állam” fogalmat, amely kifejezetten ezen nyolc államra vonatkozik. Az „Arktisz-közeli Állam” fogalom az elemzett stratégiában jelenik meg először és arra utal, hogy Kína az egyike azon kontinentális államoknak, amely a legközelebb van a Sarkkörhöz és az Arktisz éghajlati változásai is közvetlen hatással vannak rá. Ezeken felül megjelenik egy harmadik érvelés is, ami arról szól, hogy mivel Kína az ENSZ Biztonsági Tanács tagja, így az ő felelőssége a régióban biztosítani a békét és a biztonságot. Ezen érvelés azért különösen érdekes, mert az elmúlt harminc év azt bizonyította, hogy Kína nélkül is biztosítva volt a béke és biztonság a térségben. Tehát a stratégia egyfelől jogi érveléssel támasztja alá északi tevékenységeit, másfelől ezen új fogalom alkalmazásával.

Ezekre építve Kína a következő célokat fogalmazza meg:

  • Megérteni, védeni, fejleszteni az Arktiszt és részt venni a kormányzásában;
  • védeni az államok és a nemzetközi közösség közös érdekeit;
  • támogatni a fenntartható fejlődést az Arktiszon.

Ezen célok eléréséhez a stratégia a következő feladatokat tűzi ki:

  • Az Arktiszi környezetet és annak változását érintő tudományos kutatások támogatása;
  • aktívan részt venni mind a környezet védelmében, mind az őslakosok kulturális védelmében;
  • a meglévő technológiák felhasználásával hozzájárulni a környezetvédelemhez, az erőforrások felhasználásához és a hajózási utak fejlesztéséhez;
  • részt venni az Arktisz kormányzásában a már meglévő nemzetközi intézményrendszer keretében.

A stratégia további részében ezen célokat és feladatokat részletezi, azonban kevés konkrétummal. E konkrétumok elsősorban a gazdasági és nemzetközi kapcsolatokra vonatkoznak. Kiemelendő, hogy Kína minden lehetséges partnerrel szívesen együttműködne az Arktiszi Selyemút kiépítésében, illetve, hogy Kína elkötelezett az együttműködések fenntartásában. Itt kiemeli a stratégia, hogy 2010-ben az Egyesült Államok és Kína felállított egy éves párbeszéd mechanizmust, amely a tengerjogot és az Északi-sark ügyeit érinti. 2012-ben Kína és Izland megkötötte az Arktiszi Együttműködésről szóló Keretmegállapodást. 2013 óta Kína Oroszországgal is párbeszédet folytat az arktiszi kérdéseket illetően. A stratégia azt is kiemeli, hogy Kína nem arktiszi államokkal is folytat dialógust az Északi-sark kapcsán: Az Egyesült Királysággal és Franciaországgal bilaterális, valamint 2016-ban Japánnal és a Koreai Köztársasággal háromoldalú magas szintű párbeszédet folytatott.

Az Arktiszi Selyemút projektek

1. ábra Arktiszi tengeri útvonalak Kína szemszögéből Forrás: Chun, Zhang (2020) China’s ’Arctic Silk Road’ projects, China Dialogue Ocean [online] elérhető: https://chinadialogueocean.net/12569-chinas-arctic-silk-road-projects/ Letöltve:2022.01.15.

A kínai gazdasági érdekek érvényesítésének az egyik legszembetűnőbb eleme a régiót átfogó infrastrukturális fejlesztések támogatása. Fontos aspektusa azonban a befektetéseknek, hogy közülük nem mind szolgál gazdasági érdekeket. Vannak olyan kezdeményezések, amelyek kutatási célokat szolgálnak. Ebben Kína elsőszámú partnere Oroszország, de más szereplők is megjelennek. Ennek első, 2014-es projektje a Zarubino kikötő fejlesztése volt, azonban nem ez az egyetlen. Az első ábrán az Arktiszon áthaladó tengeri útvonalak láthatók kínai szemszögből. Az Arktiszi Selyemút célja, – mint ahogyan az ábrán is látszik – hogy összekösse Kínát Európával.

A kínai támogatású infrastrukturális befektetések közül kiemelendő a Payakha olajmezőn történő orosz-kínai beruházás, amelyről a szerződést 2019-ben kötötte meg a Kínai Nemzeti Vegyészmérnöki Csoport és a Neftegazholding nevű orosz vállalat. A befektetés összértéke 5 milliárd USD. Ezen olajmező az Arktisz egyik legnagyobbika a megközelítőleg 420 millió tonna olajkészletével. Az Arhangelszk mélytengeri kikötő építése szintén egy orosz-kínai együttműködés alapján jönne létre, azonban még csak a tervezési fázisban tartanak, a szerződést 2016-ban írták alá és a tervek szerint az első fázis 2025-re készül el. Szintén az aláírás fázisában van a Kínai-Finn Arktiszi Megfigyelő és Kutató Centrum. A szerződést 2018-ban írta alá a kínai Távérzékelés és Digitális Föld Intézménye és a Finn Arktiszi Űr Központ. Már elkészült kutatási célú projekt a 2016-ban Svédországban épített műhold állomás, amely Kína első ilyen tengerentúli létesítménye. A másik jelentős és már megvalósult kutatási együttműködés eredménye a 2018-ban megnyitott Kínai-Izlandi Arktiszi Tudományos Obszervatórium, melynek feladata a környezeti, éghajlati, geofizikai és biológiai vizsgálatok és megfigyelések.

Kína, mint biztonsági fenyegetés az Arktiszon

A fentiekből az következik, hogy Kína elsősorban békés célokkal közeledik az Arktisz felé. Azonban az Egyesült Államok több alkalommal is felszólalt a Kínai jelenlét ellen, Mike Pompeo pedig a Arktisz-közeli Állam fogalmát „kommunista fikció” jelzővel illette.

Okot adhat a félelmekre, hogy 2015-ben öt kínai hadihajó  belépett az USA területi vizeire és 12 tengeri mérföldre közelítette meg Alaszka partjait, miután közös hadgyakorlatot hajtottak végre Oroszországgal a Japán-tengeren. A nyilvános válasz az USA részéről visszafogott volt, azonban az üzenet egyértelmű, Kína katonai erővel is képes megjelenni az Északi-sarkon. 2015 októberében pedig három kínai hadihajó jószolgálati látogatást tett Dániában, Svédországban és Finnországban.

További aggodalomra adhat okot az is, hogy bár a magas szintű nyilatkozatok egy együttműködő Kína képét próbálják bemutatni, a Brookings Intézet egyik elemzése rávilágít arra, hogy sok esetben a kínai célok megértéséhez ezek vizsgálata nem elég. Talán a legfontosabb megállapítása az elemzésnek, hogy Kína csak nyilvánosan fogadja el az arktiszi rezsimet. Számos kínai forrás arra utal, hogy Peking nem elégedett az aktuális mechanizmusokkal és tart attól, hogy a későbbiekben kiszorítják az arktiszi erőforrások kitermeléséből. Ezen felül hivatalos kínai dokumentumok azt feltételezik, hogy mivel a térség szerepe felértékelődik a jövőben, a nyolc arktiszi állam szorosabb szövetséget köt vagy az Arktiszi Tanácson keresztül erősítik meg a pozíciójukat. Ezen dokumentumok „identitás diplomáciát” javasolnak Kínának és ennek keretében pedig azt, hogy Kína hangsúlyozza „Arktisz-közeli Állam” jellegét. Másik kulcsmegállapítása az elemzésnek, hogy míg azok a kínai dokumentumok, amelyek a nemzetközi nyilvánosságnak szólnak alulértékelik a régióban kitörő fegyveres konfliktus esélyét, addig a kínai katonai dokumentumok az ellenkezőjét állítják. Ezen megállapítás szerint a nagyhatalmi versengés növekedni fog az olyan közös tereken, mint az Antarktisz és az Arktisz, ezért Kína nem zárkózhat el az erő alkalmazásától. Tehát röviden azt lehet mondani, hogy Kína egy olyan Arktisz kialakításában érdekelt, amely nem kizárólag az Arktiszi Államok fennhatósága alá tartozik és ennek eléréséhez az erőszak alkalmazását nem zárja ki.

Orosz-kínai együttműködés akadályai

Az eddig leírtakból az látható, hogy Kína legfontosabb szövetségese a régióban Oroszország. Elég a közös hadgyakorlatokra gondolni, vagy arra, hogy az Arktiszi Selyemút kiépítésében a legfontosabb partner épp Oroszország. Orosz szempontból a kínai befektetések kifejezetten hasznosak, mivel Oroszország stratégiai érdeke a partja mentén futó Északi-tengeri út fellendítése. Továbbá a krími válság egyik következménye, hogy a bevezetett szankciók olyan területekre is kiterjednek, mint az olajipar. Ez elsősorban az arktiszi és tengerfenéki olajfúráshoz szükséges eszközök importját lehetetleníti el, ami többek között azt is eredményezte, hogy a Rosneft-nek több évre el kellett halasztania az arktiszi projektjeit. Az orosz olajcégek erősen függenek az import technológiától és a szankciók az importált eszközök 68%-át érintik, míg a nehezen hozzáférhető olaj kinyeréséhez Oroszországnak az eszközök 50%-át és a szoftverek 80%-át nyugatról kell beszereznie, továbbá a szankciók a pótalkatrészekre is vonatkoznak. A közvetett következmény pedig az lett, hogy így Oroszország kénytelen volt a máshonnan nem beszerezhető alkatrészeket Kínától és Dél-Koreától beszerezni és a Rosneft kínai és indiai tőkét próbált bevonni a projektjeibe.

Másfelől azonban az orosz-kínai együttműködésnek vannak akadályai is. A Rand Corporation elemzői felvetik, hogy Oroszország már évtizedek óta tervez egy Kínával történő háború kirobbanásának esélyével. Erre az orosz Keleti Katonai Körzetben állomásozó szárazföldi erők és az ott tartott nagyszabású hadgyakorlatok is bizonyítékul szolgálnak. Továbbá Oroszország mindig is próbálta korlátozni a nem arktiszi államok megjelenését a térségben. Kína megfigyelő státuszát az Arktiszi Tanácsban is kezdetben ellenezte, amíg meg nem állapodtak, hogy tiszteletben tartják az Arktiszi Államok szuverenitását és azt, hogy négyévente felülvizsgálhassák a megfigyelő státuszát az országoknak. Ennek magyarázata lehet, hogy Oroszország számára az Arktisz stratégiailag mindig is kiemelt szerepet élvezett és történelmileg mindig is elzárt volt a kívülállók számára. Mivel nem voltak egyértelműek Kína céljai a jelentkezéssel és mert Oroszország óvakodott attól, hogy pusztán gazdasági célok miatt vegyenek fel új tagokat, ezeket figyelembe véve egy jelentős törés jelenik meg a két ország álláspontja között. Míg Oroszország azt hangsúlyozza, hogy az Arktisz elsősorban az Arktiszi Államok fennhatósága, ahol ezen államok gyakorolják szuverenitásukat, addig Kína véleménye szerint az Arktisznak nyitottnak kell lennie a nemzetközi közösség minden tagja számára. Ezen álláspontja még csak nem is nevezhető újkeletűnek, mivel Yin Zhuo admirális már 2010-ben úgy fogalmazott, hogy az Arktisz egyik államhoz sem tartozik, hanem az emberiség közös tulajdona és Kínának a lakossága alapján nélkülözhetetlen szerepet kéne játszania ebben a térségben. A régióban történő orosz-kínai szembenállásnak egy jó példája, hogy 2012-ben az orosz határőrök rálőttek, semlegesítettek és elfoglaltak egy kínai hajót, amely illegálisan tartózkodott az orosz kizárólagos gazdasági övezetben. Figyelembe véve, hogy azóta Oroszország még jobban rá lett utalva Kínára, kétséges, hogy ma is előfordulhatna ilyen incidens, de ez a történet is azt mutatja, hogy közel sem lehet felhőtlen kapcsolatról beszélni.

Az Arktisz sajátossága, hogy a régióban található államok elsősorban az együttműködésben érdekeltek. A hidegháború után, bár nem szűntek meg az ellentétek, ezeket mindig tárgyalóasztalnál oldották meg. Az Arktiszi Tanács is ezt a mentalitást tükrözi, mivel a konszenzusos döntéshozatal ellenére is eredményesen tud működni és minden tagállam részéről erős támogatást élvez. Ebben a környezetben Kína csak külső szereplőként tud megjelenni, amin az Arktisz-közeli Állam kifejezés sem tud változtatni. A jövővel kapcsolatban, ha Kína a nemzetközi közösség felé hangoztatott célok elérésében érdekelt, az nem veszélyezteti a régió stabilitását, sőt akár hozzá is járulhat. Azonban, mint ahogy ez a cikk is felveti, a kevésbé erőteljesen hangoztatott céljai már kihívást jelent az Arktisz biztonságára. Jelenleg az Arktisz status quo-ja, hogy elsősorban az Arktiszi Államok gyakorolják szuverenitásukat a nemzetközi joggal összhangban. Figyelembe véve, hogy ezen térség jelentősége évről évre nő, a kínai revizionista politika könnyen válthatja ki azokat a lépéseket, amiktől tartanak, így könnyen önbeteljesítő jóslattá válhatnak. További veszélye a kínai revizionista politikának, hogy ezzel elveszítheti a legfontosabb szövetségesét is a régióban, Oroszországot. Tehát kijelenthető, hogy Kína válaszút előtt áll az Arktisz kapcsán. Ha elfogadja az aktuális nemzetközi rendet, jelentős szövetségesévé válhat az Arktiszi Államoknak, mivel az Északi-sark infrastrukturális fejlesztése kifejezetten költséges. Azonban, ha revizionista politikát kezd folytatni és valóban az erőszak alkalmazásától sem riad vissza, az veszélyt jelenthet az Arktiszon uralkodó békére.

Írta: Szalkai Patrik

Kiemelt kép forrása: flickr.com