Absztrakt
A népesség részéről a biztonság érzetének kielégítése az egyik legfontosabb állammal szemben támasztott elvárás. Ezért a biztonság megteremtése és szinten tartása a jó kormányzás kiemelt és holisztikusan értelmezett célkitűzése. A biztonság iránti vágy természetes módon kapcsolódik össze a kormányzatba vetett bizalommal, mint a mindenkori társadalmi legitimáció alapvető fokmérője kérdésével és annak mérhető dimenzióival. A biztonság és társadalmi bizalom kérdése azonban a klasszikus szakpolitikai területek (közbiztonság, jogbiztonság, katasztrófavédelem, külső katonai biztonság) mellett egyre több egyéb közpolitikai szegmensben válik alapkövetelménnyé, mint a napi szintű létbiztonság, az emberhez méltó lakhatás és megélhetés, az állami működés transzparens működése.
Kulcsszavak: biztonságpolitika, jóllét
Abstract
Satisfying the population’s sense of security is one of the most important expectations of the state. Therefore, creating and maintaining security is a priority and holistically interpreted objective of good governance. The desire for security is naturally connected to trust in the government, as the fundamental measure of social legitimacy at all times, and its measurable dimensions. However, the issue of security and social trust is becoming a basic requirement in more and more other public policy segments, in addition to the classic policy areas (public security, legal security, disaster prevention, external military security), such as everyday security, decent housing and living, and transparent operation of the state.
Keywords: security policy, welfare
A biztonságra fordított kiadások politikai hasznai
A biztonság a modern államiság[1] a nyugati civilizáció és demokrácia alapja.[2] Ha az állam biztonsága, területi és politikai függetlensége megbomlik, az a gazdasági jólétet, manapság inkább az állam jóllétét és nem utolsósorban nemzetközi jó hírét is veszélyezteti. Ezért egy állam életében a biztonságra való törekvés alapvető értékként, mint legfőbb hosszútávú politikai célként van jelen, ugyanis az állam létrejöttének célja a fennmaradásának, túlélésének biztosítása, amelyhez a területi integritás és szuverenitás alapfeltételekként szolgálnak. Mégis az európai jólléti államok kormányzatai a védelmi célú kiadásokra olyan hosszútávú befektetésként tekintenek, amelyek politikai ciklustól független, azokon átnyúló megtérüléssel bírnak (Clausewitz, 1980) és mint ilyenek, rövidtávon meg nem térülő kiadást eredményeznek. Emiatt a költségvetési kiadások között – a kiadási főösszeg emelkedése mellett – a versengő közpolitikák közül a honvédelem fejlesztésére, fenntartására fordítandó katonai célú kiadásokat 2014-től kezdve az Európai Unió tagállamainak kormányai tendenciózusan háttérbe szorították,[3] tehát a GDP[4] részarányos védelmi kiadásvolumen jelentősen csökkent[5] az 1990-es évek szintjéhez képest is.[6] A tagállamok a honvédelmi kiadásaik mértékét a biztonságpolitikán, illetve külpolitikán keresztül nemzeti hatáskörben alakítják és mint a védelmi célú kiadások csökkenése is mutatja, az európai védelem az uniós integrációs folyamat leggyengébb láncszeme.
A regionális és a globális nemzetközi együttműködésbe – mint amilyen az Európai Unió és a NATO[7] – történő bekapcsolódás révén a csatlakozó országok jólléti és biztonsági előnyökhöz jutnak a nem csatlakozó országokhoz képest. A védelempolitika terén a területi integritás és biztonság megóvása érdekében kölcsönös függőségi viszony alakul ki a tagállamok között, ami a közös normák elfogadását, követését jelentik, ez pedig az állam önállóságának, szuverenitásának egyes elemeinek feladásával jár. Az integrációs szervezetek közös kül- és biztonságpolitikai tevékenységének eredményessége, a regionális biztonságot alapvetően befolyásolja, amihez a szervezetek tevékenységében: a tagállamok aktív és hatékony részvétele, a vállalt fejlesztések teljesítése és az elvárt képességek folyamatos szinten tartása, az összeurópai biztonság megteremtésében és fenntartásában elengedhetetlen feltételek és követelmények is egyben.
Az Európia Unió életre hívásának eredménye az a gazdasági integrációs törekvés az európai államok közösségén belül, ami gazdasági és monetáris uniót hozott létre 1991-ben. A gazdasági unió tagjai döntése értelmében, az új típusú globális biztonsági kihívásokra reagálva az európai államok védelmi unióvá válási törekvéseiket 2007-ben szerződésbe foglalták. Ezzel az Európai Unió új korszaka kezdődött meg. Az uniós integráció következő lépcsőfoka az Európai Unió védelmi unióvá válásának lehetősége,[8] melyet a 2007-es Lisszaboni Szerződés alapozott meg a közös biztonság- és védelempolitikáról szóló V. cím és a hozzá kapcsolódó költségvetési rendelkezések megalkotásával.[9] Majd a 2015-ben Jean-Claude Juncker, a Bizottság akkori elnökének az EU Army, azaz a közös uniós haderő életre hívásának gondolatával és az ahhoz szükséges anyagi forrás, az Európai Védelmi Alapnak[10] a 2021-2027-es időszak uniós költségvetésébe integrálásával az „Európai Védelmi Unió” működése ténylegesen meg is kezdődött. Az Európai Védelmi Alap hivatalosan nem a védelmi célú kiadásaik fedezetéhez nyújt forrást a tagállamok számára – hiszen ez Alapszerződés ellenes lenne –, hanem a közösségi hadiiparon belüli versenyképességet finanszírozza, amibe beletartozik az is, hogy a tagállamok fegyvervásárlásához társfinanszírozást biztosít a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklusban. A hadiipari tevékenységekre vonatkozó közösségi jogszabály nem készült, az egyes tagállamok a kül- és biztonságpolitikájukhoz hasonlóan e témakörben is nemzeti szabályozást alkalmaznak. Az unió az európai hadiipar újjáélesztésének támogatásával azonban belső határok nélküli, egységes piacot kíván teremteni a tagállamok hadiipari termékei számára is. Az Európai Unió így a közös uniós haderő életre hívásával, az egységes európai fegyverrendszer kialakításában és az ehhez szükséges európai hadiipar vonatkozásában is unió kiépítésére törekszik, melynek jóllétre gyakorolt hatása várható, hiszen az Európai Védelmi Alap forrásaival megkönnyíti a tagállamok hadiipari kisvállalkozásainak forráshoz jutását, a tengeren túli hadiipari fejlesztők és befektetők számára pedig vonzóvá teszi Európát.
A védelmi kiadások jóllétet befolyásoló hatásai
A jóllét mérése a biztonság szemszögéből vizsgálva azért válik különösen fontossá, mert a közvéleményben a viszony a gazdasági fejlődés és a biztonságpolitikai kiadások nagysága között hagyományosan a „vaj helyett ágyú” ellentétpárra szűkül. Ezért a tervezés, megvalósítás és értékelés etikai oldaláról vizsgálva a katonai kiadások társadalmi hasznosságára reakciósan úgy tekintenek a választópolgárok, mint amelyek értékes erőforrásokat vonnak el a gazdaság többi területétől, végső soron pedig fenntarthatatlan terheket hárítva ezzel az egész társadalomra. Békeidőben ezek a felhangok, – hogy mekkora katonai terhet képes és hajlandó egy adott társadalom elviselni – többnyire a zéró toleranciát tükrözik. Ennek oka abban keresendő, hogy mindennapjaik során nem látják, nem érzékelik közvetlenül azokat a tevékenységeket, melyek az ország védelmét szolgálják, ezáltal a biztosított források felhasználási hatékonyságát sem tudják megfelelően értelmezni. A modern közgazdaságtan ezzel szemben arra hívja fel a figyelmet, hogy a védelem iránti társadalmi kereslet hiánya, valamint a piaci szabályozás tökéletlenségei okán a piac képtelen a közjavak megfelelő mennyiségű előállítására, ezért nem szabad a társadalomra bízni, hogy piaci alapon szervezze meg magának a közjószágnak számító honvédelmet, mint szolgáltatást. Ugyanis a magán gazdasági szereplők önérdekkövető és ésszerű magatartása révén nem érhető el az államon belüli biztonság megvalósítása területén a kívánt társadalmi optimum. A katonai védelem ezért olyan nemzetbiztonságot érintő állami funkció, amelyet az államok kizárólagos hatáskörben látnak.
Ugyanis nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt az alapgondolatot, hogy a jóllét sajátságos feltétele a fegyveres erők[11] által biztosított biztonságpolitika megvalósítása.[12] Ennek szükségességét abban látom, hogy az Európai Unió fennállásának hozadéka, hogy Európában 70 éven át tartó béke köszöntött be, amely időszakot (1945–1973 közötti időszakot jóléti államok fénykoraként említi a szakirodalom) Sapir (2006) a nyugati államok fejlődése, intenzív gazdasági növekedése és a kiterjedt szociális ellátások megszilárdulása hatotta át. Mégis tisztában kell lenni azzal a ténnyel, hogy az első olajválságot követően ez a lendület megtorpant és az elmúlt közel harminc évben is a fellendülés folyamatos válságát éli.
Másik fontos aspektus, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni a jóllétet szolgáló helyes politikai döntések meghozatalának mérlegelésekor, az a globalizáció hatása. Ugyanis a globalizáció eredményeképpen a biztonság is globális kihívássá vált,[13] még ha a biztonságot veszélyeztető tényezők Európa geopolitikai régióin belül eltérő értelmezést is mutatnak.[14] Gondoljunk csak abba bele, hogy a külpolitikát amíg az államon belüli érdekcsoportok és politikai erők alakítják, addig a külpolitikai döntéseket a nemzetközi rendszer változásai kényszerítik ki. Ezért mondhatjuk, hogy az államok biztonságpolitikája, illetve külpolitikája együtt jelenik meg a kormányok döntéseiben. Ez egyben azt is jelenti, hogy a globalizációs folyamatok hatásai alól egyetlen állam sem képes magát kivonni, még akkor sem, ha önmaga nem is képes lépést tartani az új kihívásokkal. Vagyis az állam akkor is biztonságpolitikai döntést hoz, ha nem dönt a hosszútávú jóllététét érintő, sürgető külpolitikai kérdésekben.
Ugyanis az államok a biztonságpolitikájukon keresztül döntenek arról, hogy a fenyegetések és veszélyek elhárítására milyen képességeiket erősítik meg. Ilyen választható fejlesztési terület például a katonai képesség is. Eddig az államok a hidegháborús időszak után jellemzően a gazdasági teljesítőképességük javára fordították forrásaikat, hiszen az „új világrend” új típusú és már nem katonai kihívásokat hozott magával. Így aztán teljesen természetessé vált, hogy a lokális problémák áthidalása miatt kezdetben regionális szinten az egymásba kapcsolódó érdekhálózatok megerősödtek, majd a globális gazdasági együttműködési folyamatokban az interdependencia, azaz kölcsönös függés és egymásrautaltság is felerősödött.
Az állam stabilitását meghatározó biztonságelméletek
A ’90-es évek elejétől a biztonságelméletek kutatói két fő ideológia mentén határozták meg a biztonság tartalmi elemeit. Mindkét nézet a biztonságpolitika szemszögéből vizsgálva abban megegyező, hogy a biztonság állapotának állandónak kell lennie egy állam életében. Ez megegyezik a külpolitikai nézettel is, miszerint a biztonság alapszükséglete az állam területén élő népességnek, a meglévő társadalmi problémák pedig felerősödnek, ha a biztonság megszűnik, és a bizalomvesztés miatt végsősoron a kormányzati folyamatok elvesztik legitimációjukat. A biztonsági tanulmányokkal kapcsolatos kutatások kezdetének időszakában a biztonság elsősorban a katonai biztonságot jelentette, majd ez a fogalom fokozatosan bővült, és kiterjedt a katonai mellett a környezeti, gazdasági, társadalmi és politikai területekre is. A hidegháború utolsó éveiben bekövetkező változásokra reagáló kutatások nagyban segítették a biztonság dimenzióinak megértését. A koppenhágai iskola kutatói a biztonság öt különböző szektorát határozták meg a kölcsönhatások különböző típusai szerint. A szektorok között természetesen nagyon gyakoriak az átfedések és a kölcsönhatások. A koppenhágai iskola legismertebb elmélete a szektorális analízis A tradicionális iskolát követők a második világháborús nézeteket helyezték előtérbe. Ezért a biztonságot a honvédelemmel azonosították, ahol a fegyveres erők jelentették az eszközt – nézetük szerint a nagyobb katonai erő nagyobb biztonságot jelentett –, az állam pedig ezt az azt irányító biztonságpolitikának, illetve külpolitikának volt aktív szereplője. A biztonság fogalmát komplexen értelmezők csoportja ezzel szemben a katonai szempontok mellett más biztonságra ható tényezőket is azonosítottak vizsgálataikban. Dolgozatomban ez utóbbi felfogás szerinti több dimenziós biztonsági modellben értelmezem én is a haderő és a jóllét kapcsolatát.
A biztonság fogalmának meghatározása a biztonság szektorális elméletének (Buzan, 1983) megalkotójához, a koppenhágai iskolát[15] képviselő Barry Buzan nevéhez fűződik, aki a biztonságot tartalmi elemei szerint öt szektorra kiterjesztett egyensúlyi állapotban határozta meg. Ezek a katonai, politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti szektorok. Az objektív biztonságot egyrészt a katonai szektor képviseli, ami a realista felfogás szerint az állam legfőbb céljának megvalósulását az állami szuverenitás, tehát a terület, légtér és lakosság védelmének biztosítását jelenti. Ebbe tartozik az államok támadó és védelmi képessége, illetve a szereplők egymás iránti szándéka. Míg a politikai szektor a szuverén állam funkcionalitását, a hatékony kormányzati rendszerek és az ezeket legitimáló ideológiák szervezeti stabilitását foglalja magában. A gazdasági szektorhoz tartozik a szuverén és hatékonyan működő állam társadalmi jólétéhez és annak fenntartásához szükséges nyersanyagok hozzáférhetőségének, pénzügyi eszközök és piaci lehetőségek biztosítása. A szubjektív biztonságot a társadalmi szektor foglalja magában, amit az államon belül élő egyének percepcióikon keresztül alakítanak ki. Ide tartozik: a fejlődés, fenntarthatóság, örökség megőrzése[16]. A környezeti szektor az emberiség túlélése szempontjából fontos helyi és bolygó szintű bioszféra megőrzését jelenti.
A biztonságot veszélyeztető tényezők intenzitásuk, avagy az általuk kiváltott feszültség szintjének növekedése alapján eszkalálódhat a következő sorrendben: kihívás, kockázat, fenyegetés, válság, konfliktus és legvégső esetben akár háború (fegyveres összecsapás) is. A gazdasági és környezeti szektor biztonsági problémáira jellemző, hogy globális szinten jelentkeznek. Kezelésükre mégis állami vagy államokon belüli, lokális szinteken állnak rendelkezésre a leghatékonyabb eszközök. Ezzel szemben a katonai, politikai és társadalmi szektor biztonsági szektor problémái inkább regionális szinteken jelentkeznek gyakrabban.[17]
Az állam stabilitása és a védelmi kiadások közötti kapcsolatról
A honvédelemre fordított kiadásokat Stiglitz tiszta közjavak példájaként említi. A katonai kiadások a közösségek, az államok kialakulásának velejárói. A védelmi kiadások hasznossága megközelíthető társadalmi, politikai és gazdasági szempontból is egyaránt. A közgazdász Adam Smith szerint az állam feladata meghatározott tevékenységre korlátozódik: „az uralkodó első kötelessége megvédelmezni a társadalmat más független társadalmak erőszakoskodásától, és támadásától” (Smith, 1940).
A védelmi kiadások fogalmának meghatározása országonként, sőt sok esetben kutatónként is eltérő. A védelemre fordított kiadások mértékét a gazdaság teljesítőképességének bruttó hazai termék (GDP) arányában mérik. Ez az arány a NATO-tagságból fakadó követelményeknek megfelelően szabályozott, azonban mozgásterét a tagállam gazdasági teljesítőképessége döntően befolyásolja.
A NATO-tagállamok alapvetően két módon, közvetlen és közvetett hozzájárulások formájában teljesítik a védelmi kiadásokhoz történő hozzájárulási kötelezettségeiket.
Közvetlen védelmi kiadásokon értjük békében: a fegyveres erők fejlesztésére és fenntartására, állandó harckészültségének biztosítására és a háborús feladatokra való felkészítésére fordított pénzügyi eszközök összességét. Háború idején: a fegyveres küzdelem anyagi-technikai biztosítására, a haditechnikai eszköz- és anyagveszteségek pótlására, új alakulatok felállítására, a meglévő erők fenntartására előirányzott pénzügyi ráfordítások volumenét. A közvetlen költségek két csoportra oszthatók: a fenntartási és a fejlesztési költségekre. Fenntartási kiadásoknak tekintjük a védelmi erők mindennapi működési szükségleteivel kapcsolatos pénzügyi ráfordításokat. Három fő tételét különböztetjük meg: működési kiadások, bér- és bérjellegű kiadások, felújítás. Fejlesztési kiadásoknak tekintjük mindazokat a pénzügyi ráfordításokat, amelyek növelik a védelmi erők anyagi-technikai ellátottságának szintjét és minőségét, harckészültségét és harcértékét. Főbb csoportjai: tárgyi eszköz beszerzés, ingatlan beruházás.
Közvetett védelmi kiadások azok a védelmi kiadások, amelyek az ország védelmének céljait szolgálják, de nem jelentkeznek a védelmi tárca kiadásai között. Két csoportját különítjük el: a számszerűsíthető és a nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások. Számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások alatt a kiadások azon körét értjük, amely nem a védelmi tárcánál jelentkezik, hanem a nemzetgazdaság egyéb területein, és számszerűsítése megoldható. Leglényegesebb fajtái a hadiipari kapacitások kiépítésével és fenntartásával kapcsolatos, a nemzetgazdaság különböző területein megjelenő kiadások, a háborús termelés és ellátás érdekében képzett tartalékok fenntartása (energia, egészségügyi eszközök, alkatrészek, stb.), védett háborús vezetési pontok kiépítésének és fenntartásának költségei, hadszíntér előkészítés költségei, polgári védelem kiadásai, a nemzetgazdaság mozgósításának előkészítése, az ország közlekedési és hírhálózatának a háborús igényeknek megfelelő kiépítése és fenntartása (út-, vasút-, hídépítés, stb. azon plusz költségei melyeknek révén alkalmassá tehetők katonai célok szolgálatára). A nem számszerűsíthető közvetett védelmi kiadások közé sorolható minden egyéb olyan kiadás, amely a társadalomban a védelmi erők létéből következik. A legjellemzőbb fajtái az általános hadkötelezettségből adódó veszteségek (létre nem hozott jövedelmek), a védelmi kiadások egy részének azon tulajdonsága, hogy végleg kikerülnek a gazdasági körforgásból, így multiplikatív hatásuk megszűnik.
A védelmi kiadások outputját, azaz a védelmi (katonai) képességeket nehéz egy tudományos értékű indikátorral jellemezni. A védelmi kiadások szintje, – mint a védelem inputja –, bár nincs függvényszerű kapcsolatban az outputtal (védelmi képességekkel), mégis fontos és tudományos szempontból is elfogadható indexként szolgál, amely alapján összehasonlításokat tehetünk más államok védelmi kiadásainak mértékével és következtetéseket vonhatunk le az adott állam védelmi képességeire és céljaira vonatkozóan.[18]
A cikket Nyerges Tímea, az NKE Hadtudományi Doktori Iskola doktorandusza írta.
Felhasznált irodalom
Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations
Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.
Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.
Clausewitz, C. (1980). Vom Kriege (13th ed.). Bonn: Werner Hahlweg.
European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union.
European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.
Gärtner, H. (2007). Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.
Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem.
Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.
Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.
Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.
Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.
NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.
Smith, A. (1940). Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól (3rd ed.). Budapest: Magyar Közgazdasági Társaság
Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.
The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.
[1] Gőcze, I. (2010). The war of future – the future of war: the views of the United States on the armed conflicts of the 21st century and the new developments of military technology of the USA. Hadmérnök, 2010(3), 219-237.
[2] Buzan, B. (1983). People, States and Fear: The National Security Problem in International Relations (1st ed.). Brighton: Harvester Press.
[3] NATO Public Diplomacy Division. (2021). Defence expenditures of NATO countries (2014-2021) (PR/CP(2021)094). Brussels: North Atlantic Treaty Organisation.
[4] GDP: Gross Domestic Product, bruttó hazai termék. Jellemzően egy ország gazdasági teljesítményének mérésére és az egyes országok összehasonlítására használják. Ez a szám egy országban adott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített, pénzben kifejezett értékét mutatja. Ebbe beletartozik a háztartások fogyasztása, az állam vásárlásai, az üzleti beruházások, valamint a nettó export (azaz az export és az import különbsége) is. Általában reál GDP-t alkalmaznak a tanulmányokban, amikor GDP-re történő hivatkozással találkozunk, ami a nominális GDP számítástól abban különbözik, hogy az inflációval korrigálja azt.
[5] Nemzetközi összehasonlításra alkalmas minőségű adatok 1990-től állnak rendelkezésre a Word Bank adatbázisában. 1990-től az EU tagállamai évente emelkedő volumenű védelmi kiadásokkal rendelkeznek és a GDP részarányos mutatót tekintve az utóbbi években (2018-tól) fordulatra is figyelmesek lehetünk, mégis a védelmi kiadások elmaradása a védelmi képességek terén olyan lemaradást generált a második világháború végétől kezdve, amely az Európai Unió, – mint a béke projektje – tagállamaiban mintegy 70 év lemaradást eredményezett. 1990-ben a védelmi kiadások EU átlaga a GDP 2,4%-a volt, addig 2018-ban ez az arány 1,4% (223,4 milliárd EUR), 2020-ban pedig 1,6%.
[6] The World Bank Group. (2022). World Development Indicators, Military expenditure (2010-2020) (CC BY-4.0). Washington, DC: The World Bank Group.
[7] NATO: North Atlantic Treaty Organisation (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete)
[8] Bakker, A., Biscop, S., Drent, M., Landman, L.. (2016). Spearheading European Defence, Employing the Lisbon Treaty for a Stronger CSDP (Clingendael Report, 2016). Hague: The Netherlands Institute of International Relations
[9] A közös biztonság- és védelempolitika (CSDP) az Európai Unió politikai és katonai intézményi struktúráinak, valamint külföldön végrehajtott katonai és civil misszióinak és műveleteinek általános kereteit határozza meg. A 2016-os európai globális stratégia határozza meg a CSDP stratégiáját, míg a Lisszaboni Szerződés (más néven az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) tisztázza az intézményi vonatkozásokat és megerősíti az Európai Parlament politikai szerepét. A Lisszaboni Szerződés újításai lehetőséget teremtettek a politikai koherencia megerősítésére a közös biztonság- és védelempolitika terén.
[10] European Union. (2007). Treaty of Lisbon: The Common Security and Defence Policy (CSDP) (2007/C 306/01). Lisbon: European Union. és European Union. (2018). Establishing the European Defence Fund (2018/1092). Brussels: European Union.
[11] Bánfi, T. (2012). Társadalmi haszon, tisztesség és GDP. Pénzügyi Szemle, 57(3), 380-391.
[12] Stiglitz, J. E. & Greenwald, B. I. (2016). A tanuló társadalom megteremtése. A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése (1st ed.). Budapest: Napvilág.
[13] Gazdag, F., & Tálas, P. (2008). A biztonságot veszélyeztető tényezőkről. Biztonságpolitikai Szemle, 2008(4), 3-12.
[14] Gärtner, H. (2007). Internationale Sicherheit (3rd ed.). Baden-Baden: Nomos.
[15] A különböző elméleti iskolák biztonságfelfogásának bemutatása nem célja dolgozatomnak, csupán a megértést segítően utalok ezek jellemzőire, olykor képviselőire. A témában bővebben lásd: Gazdag, F. (2011). Biztonsági tanulmányok – biztonságpolitika (1st ed.). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
[16] Hagyományok, nyelv, vallás, kultúra, nemzeti tudat.
[17] Matus, J. (2005). A jövő árnyéka – nemzetközi hatások biztonságunkra és jólétünkre (1st ed.). Budapest: Pesti Csoport.
[18] Looney, R. E. & Mehay, S. L. (1990) United States defense expenditures: trends and analysis. In K. Hartley & T. Sandler (Eds.), The Economics of Defense Spending: An International Survey (pp. 13-21). London: Routledge.
